32. fejezet: A tűrők megkapják jutalmukat, amit Isten Ábrahámnak és ivadékának ígért
1.
Egyesek tehát az eretnek beszédek miatt hamis következtetésekre jutnak, és félreismerik Isten rendelkezéseit, és az igazak feltámadásának és az országnak a titkát, mely az örökkévalóság kezdete, mely arra hívatott, hogy a méltókat lassan hozzászoktassa Isten befogadásához. Mindazonáltal az igazakról előbb meg kell mondani, hogy először e világ megújulásakor és Isten visszajövetelekor fognak feltámadni, hogy átvegyék örökségüket, amiket Isten az atyáknak ígért meg, és hogy ebben uralkodjanak. De akkor majd jön az ítélet. Az igazságosság úgy kívánja, hogy ugyanabban a világban, melyben fáradoztak és szenvedtek, a türelemben minden módon kipróbálva, fogják majd türelmük gyümölcseit is learatni. Abban a világban, melyben Isten iránti szeretetük miatt megölték őket, abban lesznek újra élőkké téve is. Ahol szolgaságban sínylődtek, ott fognak uralkodni. Mert Isten a gazdag mindenben, és minden az Övé. Ezért kell ennek a teremtésnek, a régi állapotba visszahelyezve, akadálytalanul az igazaknak szolgálnia. Ezt hirdeti az apostol [Szent Pál] a rómaiakhoz írt levelében: „A sóvárgással eltelt természet Isten fiainak a megnyilvánulását várja. Hiszen a természet is hiábavalóságnak van alávetve, nem önként, hanem amiatt, aki alávetette. De megmarad az a reménye, hogy a mulandóság szolgai állapotából ő maga is fölszabadul Isten fiainak dicsőséges szabadságára.” (Róm 8,19-21)
2.
Ezért marad fenn az az ígéret, amit Isten Ábrahámnak tett. Ő ugyanis ezt mondta: „Emeld föl szemedet és tekints a helyről, ahol állsz, északra és délre, keletre és nyugatra. Az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak adom minden időkre.” (Ter 13,14-15) Majd újra szólt: „Rajta tehát, járd be a földet széltében és hosszában, mivel neked adom azt.” (Ter 13,17) – De tudjuk, hogy Ábrahám mégsem kapott „örökségképpen még egy talpalatnyi földet sem” (ApCsel 7,5), hanem mindig „vándor és jövevény volt ezen a földön” (Zsid 11,13).
És amikor felesége, Sára halála után a hettiták ingyen akartak neki sírhelyet adni, hogy oda temethesse asszonyát, akkor ezt nem akarta elfogadni, hanem Efrontól, Cochár fiától négyszáz ezüst sékelért telket vett temetőhelyül; mert Isten ígéretére várt, és nem akarta, hogy úgy tűnjön, hogy emberektől fogad el olyat, amit Isten neki ígért,ő azonban egész földi zarándoklata alatt nem kapott meg, akkor utódaiban, vagyis azokban, akik félik Istent és hisznek Benne, kell ezt megkapja a halottak feltámadásakor. Utóda azonban az Egyház, amit az Úr által Isten gyermekévé fog fogadni, miként ezt Keresztelő Szent János mondta: „Van hatalma az Istennek, hogy ezekből a kövekből fiakat támasszon Ábrahámnak.” (Lk 3,8)
De az apostol is ezt mondja a galatáknak írt levelében: „Ti pedig, testvéreim, mint Izsák, az ígéret fiai vagytok.” (Gal 4,28) És ugyanott világosan tanítja, hogy azok, akik hisznek Krisztusban, Krisztust az Ábrahámnak tett ígéretként fogadják, amikor ezt mondja: „Nos, az ígéret Ábrahámnak és utódjának szólt. Nem azt mondja: » utódaidnak«, többes számban, hanem egyes számban: »utódodnak«, aki Krisztus.” (Gal 3,16)
És miközben az elmondottakat megerősíti, ezt mondja: „»Hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált.« Értsétek meg jól: Aki a hitből él, az Ábrahám fia. Mivel pedig az Írás előre látta, hogy Isten a hit által teszi megigazulttá a pogányokat, előre hirdette Ábrahámnak: »Benned nyer áldást minden nép.« Eszerint azok, akik hisznek, áldásban részesülnek a hívő Ábrahámmal.” (Gal 3,6-9)
Ha tehát a hitből élők a hívő Ábrahámmal áldásban részesülnek, akkor ők Ábrahám fiai. Isten pedig a földet Ábrahámnak és utódának ígérte örökségül. De miután se Ábrahám, se utóda – vagyis azok, akik a hitből igazulnak meg – most nem kapják meg a földet örökségül, azt csak az igazak feltámadásakor kaphatják majd meg. Isten ugyanis igaz és hűséges. És ezért mondja, hogy „boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld”. (Mt 5,5)
33. fejezet: A pátriárkáknak adott ígéretek az új földön fognak beteljesülni
1.
Ezért amikor elkezdődött Urunk szenvedése, kihirdette Ábrahámnak és övéinek az örökség kezdetét. Miután hálát adott, vette a kelyhet, ivott belőle, majd tanítványainak nyújtotta e szavakkal: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az újszövetségé, mely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Mondom pedig nektek, mostantól fogva nem iszom a szőlő ezen terméséből addig a napig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.” (Mt 26,27-29) – Tehát ily módon fogja Ő maga a föld örökségét megújítani és a fiak dicsőségének titkát helyreállítani, ahogy Dávid mondotta: „Ha leheletedet reájuk bocsátod, ismét életre kelnek, és megújítod a föld színét.” (Zsolt 103,30)
Miközben Krisztus megígérte, hogy tanítványaival együtt fog inni a szőlő terméséből, mind e két dologra rámutatott: A föld örökségére, melyen a szőlőtő új termését fogják inni, és tanítványainak testben való feltámadására. Mert az a test, mely újonnan támad fel, fogja majd az új italt élvezni. Mert Urunk eme szavait se nem lehet úgy értelmezni, hogy akkor iszik majd a szőlő terméséből tanítványaival, amikor az égfeletti helyen tartózkodik, se nem tudnak a testetlenek valamit inni. Mert a szellem nem, csak a test tudja a szőlőből készült italt elfogadni.
2.
Ezért beszélt így az Úr: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, sem testvéreidet, sem rokonaidat, sem jómódú szomszédaidat, nehogy visszahívjanak és viszonozzák neked. Ha vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. S boldog leszel, mert nem tudják neked viszonozni. De majd vissza fizettetik az neked az igazak feltámadásakor.” (Lk 14,12-14) Majd így szólt: „Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, az százannyit kap ezen a világon, és az eljövendő másvilágban az örök élet lesz az öröksége.” (Mt 19,29 és Lk 18,29 összevonva)
De mi lehet ezen a földön százannyi viszonzás a szegényeknek adott ebédekért és vacsorákért? Ez csakis az új ország idejében játszódhat le, az Istentől megszentelt hetedik napon, ami az igazak valódi sabbatja, amelyen annál az asztalnál ülnek, melyet Isten készített számukra. [„Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket.” (Lk12,37)]
3.
Ugyanezt mondta Izsák, amikor fiatalabb fiát, Jákobot megáldotta: „Lám, fiam illata olyan, mint a termékeny föld illata, amit az Úr megáldott.” (Ter 27,27) „A szántóföld pedig a világ.” (Mt 13,38) És ezért tette áldásához még ezt is hozzá: „Isten adjon neked az ég harmatából és a föld kövérségéből búzát és bort bőségben. Népek szolgáljanak neked és nemzetek hódoljanak előtted. Légy ura testvéreidnek, s hajoljanak meg előtted anyád fiai. Legyen átkozott, aki átkoz, és áldott, aki áld téged.” (Ter 27,28-29) – Aki ezt nem az előre megjövendölt birodalomra vonatkoztatja, az hatalmas ellentmondásba keveredik, ahogy a zsidók is beleestek mindenfajta zavarba. Hiszen nem csak nem szolgáltak ebben az életben népek Jákobnak, de még neki kellett az áldás után azonnal menekülni, és húsz évig szolgálnia szír nagybátyjának, Lábánnak. És nem csak hogy nem lett testvére, Ézsau ura, de ő könyörgött Ézsaunak, amikor visszatért atyjához Mezopotámiából, „hétszer meghajolt a földig” előtte, és sok ajándékokat adott neki. (lásd Ter 33,3) Vagy hogyan örökölt „az ég harmatából és a föld kövérségéből búzát és bort bőségben”, amikor ő volt az, akinek az éhség elől Egyiptomba kellett kivándorolni, ahol alá kellett magát vetnie a fáraónak, aki Egyiptom uralkodója volt?
A fent idézet áldás tehát – ellentmondást nem tűrve – csakis a birodalom idejére vonatkozhat, ahol az igazak, feltámadva halottaikból, fognak uralkodni, ahol az egész teremtés, megújítva és felszabadítva, „az ég harmatából és a föld kövérségéből” mindenfajta eledelt fog előhozni. A presbiterek, akik Jánost, az Úr tanítványát még látták, emlékeznek, hogy Jánostól hallották, ahogy az Úr erről az országról tanítva ezeket mondta: „Jönnek napok, amikor olyan szőlőtövek nőnek, melyek … több ezer liter bort adnak. És amikor egy szent egy fürt után nyúl, egy másik rákiált: Én jobb vagyok, vegyél engem, és velem dicsőítsd az Urat! … És minden állat azt eszi, amit a föld kínál nekik, és békében és bizalomban egymás iránt, az embereknek pedig egészen alávetve.”
4.
Ezt tanúsítja Papias is, aki hallotta Jánost, és lakótársa volt Polikárpnak, a régi idők emberének, miként ez negyedik könyvében – t. i. ötöt írt – olvasható. És utána ezt teszi hozzá: „Ez pedig hihető a hívőknek.” És amikor az áruló Júdás ezt nem hitte és ezért megkérdezte: „Miként fog az Úr ilyen termékeket létrehozni?”, az Úr ezt válaszolta neki: „Meglátják azok, akik ott lesznek.”
Izajás is ezeket az időket jövendölte meg e szavakkal: „Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kis gyerek is elterelgetheti őket. Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja a kezét az anyatejtől elválasztott kisgyerek. Sehol nem ártanak, s nem pusztítanak az én szent hegyemen.” (Iz 11,6-9) Majd összefoglalva megismételte: „Együtt legelészik majd a farkas és a bárány; szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör; és a kígyónak por lesz az eledele. Sehol nem ártanak és nem pusztítanak az én szent hegyemen – mondja az Úr.” (Iz 65,25)
Nos, jól tudom, hogy egyesek ezt megpróbálják azokra a vad emberekre értelmezni, akik a különböző népekből lettek hívőkké, és most egyetértenek az igazakkal. De ha ez most így is van néhány embernél, akik különböző népekből hitbeli meggyőződésére jutottak, úgy azokra az állatokra is érvényes, akik az igazak feltámadásakor élnek majd, mert, miként elhangzott: „Isten a gazdag mindenben”. És ha a teremtés helyreállt, akkor minden állat újra alá lesz vetve az embernek, és engedelmeskedik neki, és visszatér az Istentől nekik adott első ételhez, a föld terméséhez, miként Ádámnak is alá voltak vetve és engedelmesek voltak neki.
34. fejezet: Ahogy a próféták az új földről beszéltek
1.
Izajás világosan hirdeti, hogy az igazak feltámadásakor nagy öröm lesz: „Életre kelnek majd halottaid, és holttestük feltámad. Keljetek föl, és ujjongjatok mind, akik a porban nyugosztok! Mert világosság harmata a te harmatod.” (Iz 26,19) Ugyanezt mondja Ezekiel: „Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem. Belétek oltom lelkemet és életre keltek. Letelepítelek benneteket földeteken, és megtudjátok, hogy én, az Úr mondtam ezt, és végbe is vittem – mondja az Úr.” (Ez 37,12-14) És más helyütt ezt mondja: „Ezt mondja az Úr, az Isten: Amikor majd összegyűjtöm Izrael házát a népek közül, ahová szétszóródott, akkor megmutatom rajtuk a népek szeme láttára, hogy szent vagyok. Azon a földön laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákobnak adtam. Biztonságban élnek majd ott, házakat építenek, szőlőt telepítenek. Békességben élnek, míg végrehajtom az ítéletet a körülötte lakókon, akik megvetették. Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr az ő Istenük vagyok.” (Ez 28,25-26)
Nem sokkal ezelőtt azonban rámutattunk, hogy Ábrahám ivadéka az Egyház, és ezért mondja Jeremiás, hogy kioktasson bennünket, hogy az Ó- után az Újszövetségben az, aki az összes népből a megmenekülőket összegyűjti, a kövekből támaszt fiakat Ábrahámnak (lásd Lk 3,8): „Jönnek napok – mondja az Úr –, amikor nem azt mondják többé: »Amint igaz, hogy él az Úr, aki kihozta Izrael fiait Egyiptom földjéről«, hanem: »Amint igaz, hogy él az Úr, aki visszavezette és hazahozta Izrael házának ivadékát észak földjéről és azokból az országokból, ahová szétszórta őket.« És a saját földjükön laknak majd.” (Jer 23,7-8)
2.
De mivel Isten akarata szerint az egész teremtésnek sokasodnia és növekednie kell, hogy ilyen gyümölcsöket teremhessen és táplálhasson, Izajás így folytatja: „Minden magas hegyen és minden dombtetőn folyóvizek és patakok folynak majd a nagy öldöklés napján, azon a napon, amikor a bástyák leomlanak. A hold fénye olyan lesz, mint a nap ragyogása, a nap fénye pedig hétszer ragyogóbb lesz, olyan, mint hét napnak a napfénye azon a napon, amikor az Úr bekötözi népe sebeit, és meggyógyítja a sebhelyeket, amelyeket verésével okozott neki.” (Iz 30,25-26) …
És tovább: „Akkor boldog leszel az Úrban; fölvezetlek győztesként a föld magaslataira, és élvezni fogod atyádnak, Jákobnak örökrészét. Igen, az Úr szája mondta ezt így.” (Iz 58,14)
Ugyanezt mondta az Úr is e szavakkal: „Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.” (Lk 12,37-38)
És János is ugyanezt mondta az Apokalipszisban: „Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban.” (Jel 20,6) És e feltámadás idejét Izajás e szavakkal jövendölte meg: „És mondám: »Meddig, Uram?« És mondá: »Mígnem a városok pusztán hagyatnak lakó nélkül, és a ház ember nélkül, és a föld elhagyatott pusztaság lesz. És az Úr eltávolítja az embereket, és megsokasodik, ami hátrahagyatott, a földnek közepette.«” (Iz 6,11-12)
Dániel is ugyanígy szólott: „Az ország pedig és a hatalom és az ország dicsősége, mely az egész ég alatt vagyon, adassék a Fölséges szenteinek; melynek országa örökkévaló ország, és minden királyok szolgálnak és engedelmeskednek neki.” (Dán 7,27) És hogy senki ne hihesse, hogy ez az ígéret a mostani világra vonatkozik, a próféta hozzáfűzte: „Te pedig menj el, ahova rendeltettél és nyugodjál, fölkelendő osztályrészedhez a napok végén.” [Újabb fordításban: „Te meg menj és légy nyugodt! Amikor véget érnek a napok, te is fölkelsz a végső napon kijelölt sorsodra.”] (Dán 12,13)
3.
De mivel a jövendölések nemcsak a prófétáknak és a pátriárkáknak, hanem a volt pogányokból alakult egyházakhoz is szóltak – melyeket a szellem szigeteknek nevez, mert a forrongás és hullámtörés közepén állnak, és a gyalázkodás fergetegében kell kitartaniuk, és a veszélyeztetettek számára az üdv kikötőit jelentik, és menedéket azok számára, akik a mennyet jobban szeretik, és igyekeznek elmenekülni a tévedések mélységeiből –, Jeremiás ezt mondja: „Halljátok az Úr igéjét, nemzetek! És hirdessétek a távollevő szigetekben, és mondjátok: Aki elszélesztette Izraelt, összegyűjti őt, és megőrzi, mint nyáját a pásztor. Mert az Úr megváltja Jákobot, és megszabadította őt a hatalmasabb kezéből. És eljőnek és dicséretet mondanak Sion hegyén, és egybegyűlnek az Úr javaira: a gabonára és borra és olajra, a barmok és csordák szaporodására; és leszen az ő lelkük, mint a megöntözött kert, és többé nem éheznek. Akkor a szűz örvendezni fog a karban, az ifjak és vének egyetemben; az ő siralmaikat örömre fordítom, és megvigasztalom őket, és fölvidítom búsongásukból. És elárasztom a papok lelkét kövérséggel; és az én népem eltelik javaimmal, úgymond az Úr.” (Jer 31,10-13) – Az ilyen ígéretek egészen egyértelműen e teremtésnek az igazak birodalmában megtartandó lakomájára utalnak.
4.
Továbbá ezt mondja Izajás Jeruzsálemről és arról, aki ott uralkodni fog: „Az Úr mondta ezt, akinek a Sionon van a tüze, és Jeruzsálemben a kemencéje. Íme, igazságosan uralkodik egy király, és a fejedelmek a törvény szerint ítélkeznek.” (Iz 31,9; 32,1) És az újjáépítés előkészületéről ezt mondja: „Nézd, köveidet ólomporba foglalom, és zafírokra alapítalak. Rubinból csinálok neked bástyákat, kristályból kapukat és drágakövekből falakat. Fiaid mindnyájan az Úr tanítványai lesznek, békés jólétet adok gyermekeidnek.” (Iz 54,11-13) És újra szól: „Mert íme Jeruzsálemet örvendezésre teremtem és az ő népét örömre. És örvendeni fogok Jeruzsálemben, és örülni az én népemen; és nem hallatszik benne többé siralom szava és kiáltás szava. Nem leszen ott többé kiskorú csecsemő, sem öreg, aki nem töltötte volna be napjait. Mert a gyermek, mint száz esztendős hal meg, és a bűnös, ha száz esztendős is, átkozott lesz. És házakat építenek, és lakják; és szőlőt ültetnek, és azok terményét eszik. Nem építenek, hogy más lakja; nem ültetnek, hogy más élvezze. Mert a fa napjai szerint lesznek az én népem napjai; és kezeik munkái nagy időt érnek.” (Iz 65,18-22)
Feltéve: 2018. február 15.
35. fejezet: Az új földről szóló jövendöléseket nem szabad allegorikusan értelmezni
1.
Egyesek megpróbálják az itt idézett szentírási helyeket allegorikusan értelmezni: de egymás között sem értenek egyet, ráadásul maguk az egymásnak ellentmondó kifejezések cáfolják meg őket. „Mígnem a városok pusztán hagyatnak lakó nélkül, és a ház ember nélkül, és a föld elhagyatott pusztaság lesz.” (Iz 6,11) – „Igen, eljön az Úr rettenetes napja. Bosszúval és izzó haraggal lesz telve, hogy pusztasággá tegye a földet, és kiirtsa színéről a bűnösöket.” (Iz 13,9) – És ismét: „Ha kegyelmet kap az istentelen, nem tanulja meg az igazságot. Ezért el kell venni őt, hogy ne lássa az Úr dicsőségét” (Iz 26,10), és amikor ez megtörténik, akkor „az Úr eltávolítja az embereket, és megsokasodik, ami hátrahagyatott, a földnek közepette”. (Iz 6,12) Mindezek a mondatok kétségen kívül az igazak feltámadására vonatkoznak az Antikrisztus fellépése és az összes uralma alatt álló népek eltörlése után, amikor a földön az igazak fognak uralkodni, miközben az Úr látása által növekednek, és hozzászoknak az Atyaisten dicsőségének majdani élvezéséhez; és a szent angyalokkal tartanak kapcsolatot, és egyesülnek a szellemi lényekkel. És azok, akiket az Úr testben talál, akik vártak rá, és elviselték a nyomorúságot és szomorúságot, és a gonosz kezeiből megmenekültek, ezek azok, akikről a próféta beszélt: „És megsokasodik, ami hátrahagyatott, a földnek közepette.” (Iz 6,12)
És mind azokat a híveket, akiket az Úr arra szánt, hogy sokasodjanak a földön, és a szentek uralma alatt éljenek, és nekik szolgáljanak, és magát az országot is, Jeremiás próféta e szavakkal írta le: „Jeruzsálem, tekints kelet felé, és nézd az örömet, amely Istentől jön. Nézd, visszatérnek fiaid, akiknek láttad távozását. Visszajönnek, s összegyűlnek kelettől nyugatig a Szentnek parancsára, ujjonganak, mert az Isten megdicsőült. Jeruzsálem, vesd le a gyász s az ínség ruháját, s öltsd magadra mindörökre Isten dicsőségének szépségét! Öltsd fel Isten igazságának köntösét, s tedd fejedre az örök dicsőség koronáját, mert az Isten ismertté teszi fényességedet mindenütt az ég alatt. Isten ezt a nevet adja neked örökre: »Igazságosság békéje« és »Jámborság dicsősége«. Kelj föl, Jeruzsálem, állj a magaslatra, és tekints keletre! Nézd, mint gyűlnek egybe fiaid, napkelettől napnyugatig a Szentnek szavára, és ujjonganak, mert Isten megemlékezett róluk. Gyalog távoztak, ellenség hajtotta őket, de Isten vezeti vissza, s úgy hozza őket, mint királyi sarjakat. Isten parancsot adott, hogy hordják el mind a magas hegyeket s az örök halmokat, a völgyeket meg töltsék fel, hogy sík legyen a föld, és Izrael biztosan haladhasson Isten dicsősége alatt. Az erdők és az illatos fák Isten parancsára mind árnyékot nyújtanak Izraelnek. Isten vezeti majd Izraelt örömben, dicsőségének fényében, s kíséretül adja nekik irgalmát és igazságosságát.” (Baruk 4,36-37; 5,1-9) [„Baruk hív tanítványa és szolgája volt Jeremiás prófétának, kinek jövendöléseit írásba foglalta. … A szentírási könyvek legrégibb jegyzékeiben Jeremiás neve alatt együtt jön elé e könyv, mivel azt ezen próféta jövendölései egyik részének tartották, mint Szent Ágoston "Isten városáról" írt könyvében világosan megjegyzi. A legrégibb szent atyák: Ireneus, Ciprián, Alexandriai Kelemen, Eusebius, Ambrus, Athanasius, Efrem és mások, idézeteket hoznak föl e könyvből tanításaik bizonyítására.” (Szentírás 1916-os kiadása)]
2.
Ilyen kijelentések azonban nem vonatkozhatnak az ég feletti eseményekre, hiszen ilyesmik állnak bennük: „Isten ismertté teszi fényességedet mindenütt az ég alatt.” Ez csak annak a birodalomnak az idejére vonatkozhat, amikor Krisztus a földet megújítja, és Jeruzsálem a fenti Jeruzsálem leírása alapján újra felépül, ahogy Izajás próféta mondta: „Íme én a kezeimre írtalak föl téged, a te kőfalaid mindenkor szemeim előtt vannak.” (Iz 49,16)
Pál apostol hasonlóképpen ír a galatákhoz küldött levelében: „A szabad asszony ellenben a fenti Jeruzsálemet jelenti: ez a mi anyánk.” (Gal 4,26) – Pál apostol ezt arról a Jeruzsálemről mondja, ami Isten kezében meg van rajzolva, és amit János apostol a Jelenések Könyvében a földre látott leszállni: „És én, János, látám a szent várost, az új Jeruzsálemet Istentől leszállni az égből.” (Jel 21,2) – „És midőn majd eltelik az ezer esztendő” (Jel 20,7), mondja, „láték egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt, akinek tekintetétől menekült a föld és az ég, és helyük nem találtaték”. (Jel 20,11)
János apostol az általános feltámadásnál és az ítéletnél lezajló eseményeket is bemutatja: „És látám a halottakat, a nagyokat és a kicsinyeket, a trón előtt állni; és könyvek nyittatának ki, és más könyv nyittaték ki, mely az élet könyve. És a halottak megítéltetének azok szerint, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. És a tenger visszaadá a halottakat, akik benne voltak; és a halál és az alvilág visszaadák a halottakat, akik náluk voltak, és mindegyik fölött ítélet mondatott az ő cselekedeteik szerint. És az alvilág és a halál a tüzes tóba vettetének: ez a második halál.” (Jel 20,12-14) – Ez azonban a gyehenna, amit az Úr az örökké tartó tűznek nevez (Mt 25,41: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre”), majd így folytatja: „És aki nem találtatott beírva az élet könyvébe, a tüzes tóba vetteték.” (Jel 20,15)
Ezután erről számol be: „És új eget és új földet láték; mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger nincsen többé. És én, János, látám a szent várost, az új Jeruzsálemet Istentől leszállni az égből, mint férjének felékesített menyasszonyt. És nagy szózatot hallék a trón felől, amely mondá: Íme Istennek hajléka az emberekkel: és velük fog lakni, és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten őnekik »Isten velük« leszen. És az Isten letöröl szemükből minden könnyet, és halál nem leszen többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem leszen többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21,1-4)
De ugyanezt mondja Izajás is: „Mert íme én új eget és új földet teremtek; a régi feledésbe merül, és eszébe se jut többé senkinek. Hanem örültök és örvendeztek mindörökké azokban, miket én teremtek!” (Iz 65,17-18) – Ezt mondja az apostol is e szavakkal: „Elmúlik ennek a világnak alakja.” (1 Kor 7,31) És maga az Úr szintén: „Ég és föld elmúlnak.” (Mt 24,35)
Az új Jeruzsálemben az igazak a múlhatatlanságot előre megízlelik, és felkészíttetnek az üdvösségre. Isten hajlékának előképét Mózes látta a hegyen (Kiv 25,40: „Vigyázz, hogy a [hajlékot] a szerint a minta szerint készítsd el, amelyet a hegyen mutattam neked”).
Mindebből képtelenség bármit is allegorikusan értelmezni, hiszen mindez biztosan igaz és valódi, az igazaknak Istentől elkészítve. Mert miként Isten, aki feltámasztja az embereket, valóságos, úgy fognak az emberek valóságosan és nem allegorikusan feltámadni. És amilyen valóságosan feltámad az ember, ugyanolyan valóságosan fogja ezen ország idejében a múlhatatlanságot előre megkapni, és növekedni és erősödni fog, hogy képessé váljon az Atya dicsőségét majdan meglátni. És ha már minden megújult, akkor valóban Isten városában fog lakni. „És így szóla, aki a trónon ült: Íme megújítok mindeneket! És mondá nekem: Írjad, mert ezek az igék, nagyon hitelesek és igazak. És mondá nekem: Beteljesedett!” (Jel 21,5) – És a józan észnek is ez felel meg.
36. fejezet: Az új föld, az igazak lakásai
1.
Mivel ezen igékben valódi emberekről van szó, valódi, szilárd talajon kell maradniuk és valóságban előrehaladniuk. Mert a teremtésnek se az anyaga, se a lényege nem semmisül meg – hanem csak „az alakja múlik el ennek a világnak” (1 Kor 7,31), vagyis az, amiben az ember vétkezett, hiszen ezen élt. Ha azonban ez az alak elmúlik, és az ember is megújult, és megerősödött a múlhatatlanságban, úgy, hogy már többé nem tud öregedni, eljöhet az új ég és új föld, ahol az ember állandó érintkezésben lesz Istennel. És mivel ez örökké tartani fog, mondja Izajás: „Mert ahogy az új ég és az új föld, amelyeket majd alkotok, fennmarad színem előtt, mondja az Úr, úgy fennmarad a ti nemzedéketek és nevetek is.” (Iz 66,22)
És akkor, ahogy a presbiterek mondják, azok, akik méltók a mennyei érintkezésre, bemennek oda, vagyis a mennybe, mások a paradicsom örömeit fogják élvezni, megint mások a gyönyörű várost fogják birtokolni, de mindenütt Istent fogják látni, annak mértéke szerint, ahogyan megérdemlik.
2.
Így különböznek egymástól azok lakásai, akik százszoros, hatvanszoros vagy harmincszoros gyümölcsöt nyernek (Mt 13,8: „A többi jó földbe hullott s termést hozott, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik meg harmincszorosat”). Egyesek a mennybe fognak felvétetni, mások a paradicsomban fognak tartózkodni, megint mások a városban fognak lakni; és ezért mondta az Úr, hogy Atyja „házában sok hely van” (Jn 14,2). Mivel minden Istené, és Ő mindenkinek a neki illő helyet osztja ki. Ezért mondja az Ő Igéje, hogy mindenkinek az Atya méri ki, amire megszolgált vagy meg fog szolgálni. Ez az az ebédlőasztal, melynél azok foglalnak helyet, aki meg vannak híva a menyegzőre (lásd Mt,22,2ff).
Ez azok szétosztása és rendje, akik megmenekülnek, mondják a presbiterek, János apostol tanítványai, és ezeken a lépcsőfokokon haladnak tovább, és a Lélek által eljutnak a Fiúhoz, a Fiú által pedig felemelkednek az Atyához, mialatt a Fiú átadja művét az Atyának, ahogy az apostol mondja: „Azután következik a vég, amikor is (Krisztus) átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen »mindent lába alá vetett«.” (1 Kor 15,24-26)
Mert a birodalom idejében az igazak a földön már nem halnak meg. „Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki. S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben.” (1 Kor 15,27-28)
3.
János tehát az igazak első feltámadását és a föld örökségét a birodalomban pontosan előre látta. A próféták is ugyanezt jövendölték. És az Úr maga is ezt tanította, amikor megígérte tanítványainak: „Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.” (Mt 26,29) És az apostol megmondta, hogy a jövő teremtménye „felszabadul a mulandóság szolgai állapotából majd az Isten fiainak dicsőséges szabadságára”. (Róm 8,21)
Mindebben és mindezek által maga az Atyaisten nyilatkozik meg, a Teremtő, aki az embert teremtette és a pátriárkáknak megígérte a föld örökségét, aki ezeket az igazak feltámadásakor oda vezeti, és akinek ígérete a Fiú birodalmában fog beteljesülni. És akkor atyai jóságában olyasmit nyújt nekik, amit „szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott” (1 Kor 2,9).
Mert egy a Fiú, aki az Atya akaratát beteljesítette, és egy az emberi nem, melyben Isten titkai végbementek, melyekbe „maguk az angyalok is csak vágynak bepillantani” (1 Pét 1,12). De nem tudják Isten bölcsességének titkait kikutatni, melyek által teremtménye tökéletesen a Fiába olvad, úgy hogy Isten Igéje, egyszülött Fia leszáll a teremtménybe, azaz az Ő alkotásába, és ott megtestesül. Másfelől a teremtmény befogadja az Igét, és felszáll hozzá, és még az angyalok fölé is emeltetik, és így válik Isten képére és hasonlatosságára.
[Fordító megjegyzése: A szentírási idézetek javarészt a Szent István Társulat 1992-es Biblia-fordításából származnak; azokon a helyeken azonban, ahol ez a fordítás lényegesen eltért a német szövegben szereplőtől, a Szent István Társulat régebbi kiadásaiból, az ószövetségi idézetek az 1916-os, az újszövetségiek az 1928-as kiadásokból valók.]
Feltéve: 2018. február 27.
|