Az idézetek Vanyó László az „Ókeresztény írók” című sorozat 18. könyvének „Gergely, Nüssza püspökének könyve a szüzességről” című fejezetéből, illetve a Szent István Társulat „A szentek élete” 1988-as kiadásából valók. Nisszai Szent Gergely (334 körül-394/395) De virginitate című művének célja a szüzesség dicsérete. Gergely családja csodálatosan áldott volt: kilencen voltak testvérek, négy fiú és öt lány, közülük négyet tisztel szentként az Egyház, a négy fiúból pedig három püspök lett. A testvérek közül a leghíresebb Nagy Szent Vazul (330-379) cézáreai püspök volt, akinek nagysága kissé háttérbe szorította Gergelyt. Vazul halála után azonban ő vette át Cézárea nagy püspökének teológiai és szerzetesi örökségét, és ettől kezdve Gergely is kiemelkedő szerepet játszott az ortodoxia védelmezésében. Élete vége felé Aranyszájú Szent János dicsőségének hatására Gergely megint háttérbe került, de ez segítette hozzá, hogy egyre inkább a belső élet felé forduljon. Megtisztult és a lelki élet teológiájának szentelte magát.
A De virginitate levél formájú buzdító beszéd, amit Gergely azzal a szándékkal írt, „hogy vágyat ébresszen az olvasókban az erényes élet után” (Prológus, Vanyó 335.).
Művének egyik fő tétele szerint a szüzesség a filozofikus élet alapja – szemben a házassággal –, amely azonos azzal a szent, szeplőtelen és romolhatatlan angyali életmóddal, amely egyedül tesz képessé az isteni szépség szemlélésére. Pál apostolra hivatkozik, aki „szentnek és szeplőtelennek nevezte azt, aki ezzel a kegyelemmel [vagyis a szüzességgel] ékes”. (1.Vanyó 339.o.)
Levelében Gergely gondolatmenetének alapja a két állapot, a szüzesség mint természetfeletti kegyelem és a házasság mint természetes intézmény megkülönböztetése. A szűzi életformát élő ember meghaladja saját emberi természetét (6.), ami azt jelenti, hogy bukott állapotából a tisztaság által felemelkedve közelebb kerül az ember eredeti, bűnbeesés előtti létmódjába. Nisszai Szent Gergely nagyságát nem külső életének sikerei adják meg, hanem misztikus teológiai művei, melyeket akkor írt, amikor megszabadulva evilági kötelezettségeitől teljesen a belső élet felé fordult. Az önkiüresítés, a lelki elmélyülés ideje volt ez számára, az az út, mely egyenesen Istenhez vezet. A filozófusok és rétorok távol, messze hátra maradtak a Sinai hegy lábánál, Gergely viszont fel is kapaszkodott a hegyre. Lelki tapasztalata és hite meghozta számára a Megismerhetetlen jelenlétét.
|
vissza