1. Részlet az www.antimodernist.org/am blogon 2018. október 4-én megjelent „Az angyalok harca” című írásból Démoni ragály Mindazok, akik az ember-csinálta-egyház, Sátán eme mesterművének bedőlnek, elvesztették katolikus hitüket, és helyette egy ember-kreálta hitet fogadtak el. Jobban hisznek Sátán hazugságainak, mint Istennek. Ezért szinte kivétel nélkül mindannyian megtéríthetetlenné váltak [ahogy könnyebb egy pogányt megtéríteni, mint egy muzulmánt, ugyanúgy könnyebb egy ateistát vagy protestánst megtéríteni, mint egy NOM-os „katolikust” – ezt mindenki megtapasztalhatja maga körül].      A modern szellemiség olyan, mint egy démoni ragály, ami megsemmisíti az egészséges katolikus ítélőképességet. Erre egy egészen aktuális példa: Nemrégen Bergoglio ezt nyilatkozta: Wojtyla „egy szent volt, én [pedig] egy ördög vagyok”. Alapjában véve mellékes, hogy Bergoglio ezt komolyan gondolja, vagy csak viccből mondta. Mindenesetre eddig még nem fordult elő, hogy egy katolikus saját magáról azt mondta, hogy ő egy ördög. A szentek szegény bűnösöknek nevezték magukat, de soha egyikük sem mondta, hogy ő ördög.      Ilyesmit mondani egyáltalán nem alázatosságot jelent. Amikor Szent Polykarp egyszer véletlenül találkozott az eretnek Marcion-nal [a marcionizmus gnosztikus eretnekség alapítója, meghalt 165 körül], az megkérdezte tőle: „Ismersz bennünket?” A szent így válaszolt: „Igen, ismerem az ördög elsőszülöttjét.” – Nos, Bergoglio kétségen kívül nagyobb eretnek, mint egykor Marcion volt – egyébként Roncalli-val és összes többi elődjével együtt –, és ezért Szent Polykarp szerint kijelentése – „Én egy ördög vagyok” – egészen egyszerűen a valóságnak felel meg: Ha tehát Bergoglio eme kijelentését komolyan vesszük, akkor ez egészen konkrétan ezt jelenti: Az ember-csinálta-egyháznak egy ördög a feje. Ami megint csak teljesen megfelel a valóságnak, hiszen mint Sátán zsinagógájának része, az ember-csinálta-egyháznak Lucifer a feje, akinek helytartója eszerint Bergoglio. Vajon mit tanácsolnának nekünk a szentek ebben a helyzetben? Egészen biztosan a legnagyobb aggodalommal figyelmeztetnének: Az ördögtől mindig menekülni kell. Soha nem szabad szóba elegyedni az ördöggel, mert aki ezt teszi, az már elveszett. Ezért egy olyan közösséget, melynek Bergoglio a főnöke, úgy kell elkerüljétek, mint a pestist! Semmi, de abszolút semmi közötök nem lehet egy ilyen közösséggel. Mert már az, aki csak szimpatizál Sátán zsinagógájával, valójában Luciferrel szimpatizál – és emiatt elveszti az örök üdvösségét. Nem másról van szó, mint a megtestesült Isten és az Ő szeplőtelen menyasszonyának a méltóságáról, a fenségéről, a dicsőségéről! Ezen a téren nincs semmilyen helye a legparányibb kétértelműségnek vagy kompromisszumnak! „Én népem, vonuljatok ki onnét, nehogy részetek legyen bűneikben, és benneteket is érjenek csapásaik! Bűneik az eget verik, de az Úr számon tartja gonoszságaikat.” (Jel 18,4-5) De mit tesznek ehelyett az ú. n. tradicionalisták és konzervatív „katolikusok”? Azzal a kifogással, hogy az ember-csinálta-egyházban itt vagy ott még a „régi misét” mutatják be, úgy tesznek, mintha Sátán zsinagógája azonos lenne Krisztus szent Egyházával. Mintha az ördögöt zavarná, ha valaki az ő majomegyházában olykor-olykor egy „régi” misét mond [ráadásul, amikor ezt az esetek túlnyomó többségében egy érvénytelenül felszentelt „pap” teszi]! És ezek a szerencsétlen hitehagyott emberek valóban úgy gondolják, hogy a Legszentebb Isten szent Egyházának egy ördög lehet a feje! Ilyesmit gondolni már nem butaság, hanem egyszerűen őrület! Hogy ez az őrültség bekövetkezhetett, pont az bizonyítja, hogy Lucifer mára a természetfeletti hitszellemet már tökéletesen kiirtotta az emberekből. És ami még egy további őrület, hogy ezek az emberek egészen komolyan úgy vélik, hogy ők őrzik a „tradíciót”, és ők még mindig valódi katolikusok. Micsoda őrült önbecsapás – egy ördöggel, mint „pápa” [és sok kis ördöggel, mint „püspökkel”] az élen! 2. A szent lét és a bűn objektív valóságok A cikk gerincét a www.traditionundglauben.org blogon 2018. október 13-án megjelent „Die Homo-Prälaten-Wochenendbeilage” című írás adta Mivel az ördög is teremtmény, ő is alá van vetve Isten akaratának; ezért olykor meg kell nyíltan mutatkoznia. Bergoglio 2013-as színre lépése kezdetén mondta ki e szavakat: „Aki nem Istenhez, az az ördöghöz imádkozik.” Pár nappal ezelőtt pedig, összehasonlítva magát Wojtylával, azt mondta magáról, hogy ő ördög – erről lásd a fenti cikket. Az elmúlt évtizedek történéseit tekintve, még azt is fel lehet tételezni, hogy a zsinati szekta célja egy minden területet átfogó általános ateizmus bevezetése volt. Talán kevesek tudják, hogy az egykori Szovjetunióban néhány templomot az ateizmus múzeumává alakítottak át, ahol az egyházi berendezéseket nagyjából meghagyták, hogy a látogatóknak bemutathassák, milyen volt „azokban a sötét időkben, amikor az embereknek még szükségük volt a vallásra”. A mostani zsinati szekta templomaiban nem sokkal más a helyzet, hiszen ott is csak gúnnyal és megvetéssel kezelik az Egyház liturgikus kincseit. A nyugati emberek többsége azt sem tudja, hogy az ú. n. II. Vatikáni Zsinat egy szocialista forradalmat hajtott végre. A 20. század mindkét totalitarizmusa szocialista volt: a nemzetiszocializmus és a kommunista szocializmus. A szocializmus elsődleges célja pedig az, hogy a múltat eltörölje, és új embert, új társadalmat teremtsen.      Az ú. n. II. Vatikáni Zsinat szövegei és kifejezései, csakúgy, mint a zsinati szekta pápáinak szövegei, szintén szocialista gondolkodásmódban íródtak, ami azt bizonyítja, hogy a klérus tagjai tudatosan vagy tudat alatt szocialista módon gondolkoztak/gondolkoznak. A szocializmusból, modernizmusból és perverzitásból képződő gennygyülem most éppen Dél-Amerikában robbant fel, ahova főleg Németországból és Ausztriából importálták, és ahol a most szervezés alatt álló ú. n. Amazonas-szinódus a cölibátus eltörlését készíti éppen elő.      A marxizmus és a szocializmus sátáni találmányok; Karl Marx, mielőtt a kommunizmus és az internacionalizmus atyja lett, sátánista volt, amivel később sem szakított. Nem kizárt, hogy a legtöbb bevallottan ateista szintén sátánista, hiszen a hit egy felsőbb lényben az ember veleszületett tulajdonsága. Ezért metafizikailag biztos tény, hogy az emberiség nem képes hosszú időn keresztül egy abszolút ateista állapotban létezni. Ezért jött a keresztény vallás pótlására a New Age, a különböző esoterikus praktikák, a babonák, és mindenekelőtt a keleti vallások iránti érdeklődés és rajongás. A mai ember nem hajlandó tudomásul venni, hogy a föld fejedelme a hazugság atyja, vagyis a Sátán, így ő és az ő démonai uralják a látható világot. Uralmukat azonban, hasonlóan a vadállatok világához, még ma is vissza tudja tartani, el tudja rettenteni valami objektív szent dolog. A vadállatokat az égő tűz rettenti vissza. Az Egyház esetében – a szentek, elsősorban Szűz Mária segítségül hívásán kívül – a szentmiseáldozat – az igazi, hiszen csak ez érdemli ki ezt az elnevezést –, vagyis a szent liturgia, benne a klerikusok imája, a hívek áldozata és bűnbánata tudja/tudta a démonokat távol tartani. A NOM által (kinek „bevezetőjét” éppen most avatta Bergoglio „szentté”: és ha ez sem ébreszti fel végre a zsinati szekta még megmaradt híveit, akkor már végképp semmi) tönkretett, megszentségtelenített liturgia tökéletesen kioltotta a démonokat elriasztó tüzet, minek következtében ezek a szörnyetegek háborítatlanul járkálnak világunkban és benne a zsinati szektában.      [Lásd ezzel kapcsolatban a honlap cikkeit, például:      Nincs áldozat, mert nincs papság; és nincs kegyelem, mert nincs áldozat;      Új püspökök, üres tabernákulumok] A démonokat tehát az elmúlt évtizedekben már egyre kevesebb szent liturgikus cselekmény riasztotta el. Ráadásul az ezoterikusok, okkultisták, sátánisták ördögidézésével mára a körülöttünk levő világban a démonok száma és ereje még jelentősen meg is nőtt. És tudjuk, hogy Isten megengedi, hogy a démonok elsősorban ott támadjanak, ahol az emberek sokasodó bűnei miatt mintegy jogot formálhatnak e bűnök elkövetőire. És a klerikusok bűnei valóban az égre kiáltanak. Bűneik terhe naponta növekszik, és emiatt a démonok egyre jobban befészkelik magukat közéjük, mint az egerek a szalmába. Ezért gyűlölik közülük oly sokan Istent és Krisztus igaz Egyházát, és ha már Istent magát nem tudják megtámadni, akkor legalább az igaz Egyházat teljes egészében le akarják rombolni. Hasonlóan ahhoz, ahogy Luther vagy Zwingli és a többi „reformátor”, akik valójában felszentelt katolikus papok voltak, szinte vadállatként mentek neki és zúztak össze mindent, ami katolikus volt. A szent lét és a bűn azonban objektív valóságok. Minél több bűnt követ el valaki, annál kevésbé tudja a szentet elviselni. A szó szoros értelmében allergikusan reagál rá. A megátalkodott bűnösök egyre inkább a démonok lakóhelyeié válnak, akik ezáltal elérik, hogy az illető személy az objektív valóságot az ő felfogásuk szerint érzékelje. Ennek következtében nem képesek többé semmilyen „szent” dolgot elviselni, „szent” környezetben létezni: nem tudnak belépni, vagy bent maradni egy templomban, gyűlölik a katolikus szertartásokat, a szentelt vizet, a tömjénfüstöt, a katolikus szimbólumokat stb.      [Ezt bárki maga is megtapasztalhatja. Velem korábban előfordult, hogy misére vittem olyanokat, akiket „meg akartam téríteni”. Azt vártam, hogy valamilyen módon megérinti őket a liturgia, a hely, az áhítat. De néhányuknál pont ennek ellenkezője történt: annyira „allergiásan” reagáltak, hogy a mise után „színt vallottak”; lepergett róluk egy máz, és a „csúnya” énjük takargatás nélkül a napvilágra került.] De az egész zsinati szekta így reagál minden katolikus tárgyra, megnyilvánulásra. Így reagált szinte az egész klérus az ú. n. II. Vatikáni Zsinat után, amikor baltával és dózerrel ment neki mindennek, ami kicsit is katolikus levegőt árasztott. És így reagál az is, aki ma megy neki a még megmaradt katolikus kincseknek [lásd a győri bazilika, a Mátraverebélyi kegytemplom stb. szétrombolását, szándékos rondává, profánná alakítását]. Hitetlenségük vagy bűnös életük következtében nem tudják maguk körül többé elviselni a szentelményeket, a templomi berendezéseket, a régi miseruhákat stb. És ezért találták ki és vezették be az új „misét” is: mert ez nem szent, semmi szentet nem tartalmaz és ezért nem égeti őket, mint a valódi szentmise.      Bergoglio újabb „szentje”, Montini minden valószínűség szerint homoszexuális volt, akihez barátja, az olasz színész, Paolo Carlini éjszaka járt fel az egykori pápai lakosztályba. Mivel Montinit égették saját bűnei, igyekezett mindent eltörölni, ami a látható Egyházat szentté tette, elsősorban a szentségeket, bennük a felszentelések rítusait, aztán a szentmiseáldozatot. Ezek a történetek nem csak a homo, hanem már az ú. n. tradicionalista körökben is évtizedek óta ismertek. [Lásd a honlap több cikkét, elsősorban Dr. Luigi Villa tanulmányát: VI. Pál – boldog?] Az az ember, aki régóta halálos bűnben él, nem tud hosszabb időt eltölteni szent helyen anélkül, hogy ezt újabb bűnökben való fetrengésben lehetőleg azonnal le ne reagálja. David Berger, a homoszexuális német „teológus”, mégpedig tomista „teológus”, Der heilige Schein [A szent látszat] című könyvében írja le, hogy egy katolikus, „konzervatív” közösséggel való találkozása után egy buzikocsmába kellett rohannia, hogy ezt a „megrázkódtatását” azonnal „lereagálhassa”. Ezekben az emberekben a szent elviselhetetlen undort vált ki, amit például a Vatikánban kokain- és homo-partikon reagálnak le, mint például Coccopalmerio és beosztottjai a Hittani Kongregáció, korábban Szent Inkvizíció, palotájában. Miként egyes állatfajták természetükből következően sárban és iszapban henteregnek, hogy bőrüket a nap ellen védőkéreggel vonják be, úgy kell a mostani kedves „klerikusoknak”, különösen a Vatikánban, ezeken az orgiákon mocsokkérget felszedni magukra, hogy az meg tudja őket védeni a múltból még ott maradt szent ellen. Igen, a súlyos bűn megváltoztatja a természetet. Ezért tartanak éppen ott, a Vatikánban, ahol évszázadokon keresztül szentek imádkoztak, ahol szent vértanúk ereklyéit őrzik, ahol az ott bemutatott nagyszerű szent liturgikus cselekmények hatásai még mindig érződnek, hiszen beleitták magukat a falakba, különösen undorító, sátáni összejöveteleket, hogy végérvényesen, tökéletesen megszentségtelenítsék e helyeket és a Sátánnak ajánlják fel őket. Montini „szentté avatása” arra a folyamatra tette fel most a koronát, ami azzal a szörnyűséggel vette kezdetét, amit a Vatikán Cappella Paulina (Szent Pál) kápolnájában az ő megválasztását követően 1963. június 29-én történt. [lásd Malachi Martin beszámolóját erről az eseményről: A végidő előjelei]      Ezek a szexuális szentségtörések valójában az Isten-gyűlölet megnyilvánulásai, és ily módon sátáni rituálék. Minden összefügg egymással, az egyik kivédhetetlenül vezet a másikhoz. Ezért nem meglepő, hogy Bergoglio az ú. n. ifjúság-szinódus idejére egy új boszorkánypálcát készíttetett magának pásztorbot gyanánt, hogy ezzel is mutassa, mi is fog ott tulajdonképpen történni.      Akármiről is van hivatalosan szó: reformról, párbeszédről, ifjúságról, valójában mindig Isten ellenségéről, a Sátánról van szó, akit imádni kell, akinek meg kell hódolni. Ezért a feje tetejére állított rend, ezért a zűrzavar, ezért minden jogtalanság és igazságtalanság, ezért a szépnek a lehető legrondábbra való felcserélése és dicsőítése és a mindent elöntő tömény hazugság, mocsok és szenny.      Miként bizonyos betegségeknél, például a bárányhimlőnél, a lappangási időszak után a kiütés is láthatóvá válik, úgy jönnek most elő a zsinat utáni ellen-egyház minden bűnei, és válnak a Bergoglio uralom alatt egyre nyíltabbá. Bergoglio nem tesz mást, mint napvilágra hoz és megvalósít minden pusztítást, amit az elmúlt évtizedek hitehagyása, benne utoljára az ú. n. II. Vatikáni Zsinat és az azt követő időszak kitalált, elhatározott, részben rejtetten már gyakorolt is – nyilván ezért választották meg őt e hitehagyottak a „pápájuknak”, és ezt a feladatot írták neki elő, amit ő nem csak következetesen és engedelmesen, de nagy örömmel és buzgalommal hajt most végre. Aki mindezen borzalom közepette megőrzi hitét, az megerősödve kerül ki ebből a megpróbáltatásból. És akinek ezután nagy oka van arra, hogy hálát adjon Istennek, amiért ebben az időben élhet, és igaznak bizonyulhat. Erősnek, kitartónak a hitben szilárdnak kell maradnunk mindenáron. Nem szabad elfelejtenünk, hogy itt a földön a küzdő Egyház tagjai vagyunk. És mivel pásztorok és társak nélkül maradtunk, nekünk magunknak még nagyobb erőfeszítéssel kell harcolnunk.      Csakhogy ezt a harcot csak az vívhatja meg sikeresen, csak az tarthat ki sziklaszilárdan hite, azaz Isten mellett, aki világosan ismeri az összefüggéseket. Morris professzor írta: Akik előtt ismeretlenek „az ilyen fogalmak, mint teremtés, bűnbeesés, az emberiségre kimondott átok, bűn, megváltás stb., melyek a történelem legfontosabb és legalapvetőbb tényeihez tartoznak”, azok se a világot nem tudják megérteni, se a hitük, emberségük, üdvösség ellen dolgozó veszélyeket nem tudják felismerni. Ezért sok jószándékú, köztük hívő ember van, aki azért bukik el a tisztességért vívott harcban, mert nem látja át a történéseket, nem tudja, hogy valójában kik között és miért, kinek, minek az érdekében folyik a „háború”. Ezért sokan, ha nem is örömmel, de mégis elvesznek, mert azt hiszik az életben maradáshoz szükséges a világhoz való idomulás, és más kiút nem is létezik: úgy hiszik, hogy a mai ördögi világ valami kikerülhetetlen állomás, fejlődési fok az emberiség számára.      A megmaradáshoz tehát feltétlenül és pontosan tudni kell, hogy valójában mi zajlik körülöttünk; ismerni kell a felek céljait, ismerni kell a kockázatokat. Tudni kell, hogy üdvünk a tét, és hogy harcunkat egy tökéletesen a Sátán kezeibe került világban kell megvívnunk. És azt is tudni kell, hogy emberi erővel semmiképpen nem lehet már megszabadulni: Egyedül Isten könyörülhet meg rajtunk, Ő őrizhet és menthet meg bennünket, miután minden pásztort és társat elvett mellőlünk. „Hogyan kell viselkedni a szenvedésben? Jób könyvének üzenete erre tanít bennünket: Az embernek ki kell tartania a hitben, akkor is, ha az értelme nem elégül ki [azaz nem ad elfogadható magyarázatot a történésekre]; mert Isten jó!” (Ilona Oertl: Die Passion Christi; Verlag Anton Schmid, 2003) Feltéve: 2018. október 17.