A szellemek megkülönböztetése című könyvből Írta: G. B. Scaramelli (1687-1752) Eszközök a szellemek megkülönbözetésére
42. Rettenetes fenyegetést intéz Isten Ozeás próféta által a papokhoz: „Mivel te elvetetted ezt az ismeretet, eltaszítalak, hogy ne szolgálj nekem a papságban.” (Oz 4,6). Cornelius a Lapide e szövegrész magyarázatakor kifejti, hogy a próféta az „ismeret” szó alatt Isten és az isteni törvényeknek nemcsak az elméleti, hanem a gyakorlati ismeretét is érti, aminek a szent iratok tanulmányozása általi elsajátítását az akkori papok elhanyagolták. Ezen ártalmas hanyagságuk miatt fenyegeti meg Isten az egész népet azzal, hogy Izraelből eltávolítja a papságot, és eltörli szent oltárainak szolgálatát. 43. Másodszor pedig azt mondom: az igaz és hamis szellem megkülönböztetésének igen alkalmas próbakövei megtalálhatóak a szentatyák és tanítók műveiben is. Ők az isteni iratokból bányászták elő és mutatták be nekünk, hogy használhassuk azokat saját magunk szabályozására. Ezek a próbakövek is biztosak, mivel a Szentírásból valók. Biztosak még a szentek tapasztalatai és tanításai, melyek élettörténeteikben vagy műveikben találhatók; cselekedeteikben vagy mások számára adott eligazításaikban ugyanis az isteni Szellem mozgatta őket, aki ténykedéseikben különleges módon mellettük állt. A lelkivezetőknek ezért gyakran kell tanulmányozniuk az ilyen jámbor könyveket, hogy megszerezzék belőlük azokat az alapelveket, amelyek segítségével képesek megítélni és szabályozni mások belső megmozdulásait. …. 44. Aki tehát szorgos ezekben a dolgokban, annak Isten bizonyára elégséges fénnyel fogja megvilágosítani szellemét, hogy helyes ítéletet alkothasson a bűnbánók lelkéről és belső megmozdulásairól: mert az isteni gondviselés biztosan segítségére siet azoknak, mondja Szent Ágoston, akik jámboran, szorgalmasan keresik Istent és az istenszolgálattal együttjáró igazságokat. Az Isteni Szellem ismertetőjegyei akaratunk megmozdulásaira és megnyilvánulásaira vonatkozóan
107. Az ötödik ismertetőjegy a minden cselekedetre kiterjedő jó szándék. Isten senkit nem ösztönöz és nem is ösztönözhet olyan cselekvésre, melynek ne az Ő dicsősége lenne a célja. A bölcs szerint ugyanis Isten minden kifelé irányuló művét, önmagáért műveli: „Az Úr mindent önmagáért alkotott.” (Péld 16,4)
Ráadásul Krisztus is nagyon világosan tanítja: minden tettünket az elénk kitűzött cél határozza meg, az, amiért véghezvisszük azt. Ha szándékod szeme egyszerű és tiszta, mondja a Megváltó, vagy egyedül Istenre tekint, akkor tetteid is ragyogóak, fényesek, isteniek lesznek. Ha azonban szándékod szeme tisztátalan, ferde vagy tökéletlen célokra irányul, akkor tetteid is homályosak és sötétek lesznek. „ Ha a szemed jó, egész tested világos lesz, de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz.” (Mt 6,22-23) Feltéve: 2018. december 31.
117. Íme tehát a szellem rabszolgasága, s íme annak magyarázata is, miben áll a szellem szabadsága: a rossz szokások uralmától való szabadságban áll, amelyeknek azok szolgálnak, akik hagyják, hogy eluralkodjanak fölöttük.
118. A tizedik ismertetőjegy a Krisztus követése utáni vágyakozás. Ez az isteni Szellem legvilágosabb jele; Szent Pál ugyanis azt állítja, hogy nem lehet meg valakiben Isten Szelleme, ha nem birtokolja Krisztus Szellemét. „Ti azonban nem testi, hanem lelki emberek vagytok, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé” (Róm 8,9). Feltéve: 2019. január 15. Az Úr Szellemének különféle működési módjai a lelkekben
183. Isten Szelleme olykor elrejtőzik a lélek elől, annak nagyobb java érdekében szárazságban és sötétben hagyja azt. Szent Bernát az isteni Szellem édes tejének bőségével eltelve, csodálatosan írja le a benne végbement fájdalmas változást. Elmondása szerint az Úr Szelleme hol közelségét érezteti, és vigasztalására van a szerető léleknek, hol pedig elrejtőzik előle és elszomorítja. A lélek vágyakozására és meghívására jelenvalóvá lesz, szívét gyöngédséggel tölti el, de hamar visszahúzódik, szomorúságban és vigasztalanságban hagyva a lelket; váltakozó keserűséggel hol megjelenik, hol eltűnik.
184. Egy másik beszédében rámutat, mennyire kívánatos a jámbor léleknek megtapasztalni az isteni Szellem édességét, hogy tágra nyílt szívvel és lendületes léptekkel haladjon előre a tökéletesség ösvényén, s a jót, amit korábban csak nagy keserűséggel és ellenszenvvel tett, a legnagyobb gyönyörűséggel és szívbeli örömmel tegye. Az Olvasó láthatja, milyen sokféleképp írja le Szent Bernát az isteni Szellem jellemző sajátosságait, amely hol felfedi magát a lélek előtt és érzékelhető édességekkel vigasztalja, hol pedig elrejtőzik előle, szárazságban és vigasztalanságban hagyva. Ezek ellenére mégis mindenkor igaz, hogy az Úr Szelleme, nyíltan vagy rejtve, de szüntelen munkálkodik a jó lélekben. Ha működése nyílt, akkor ez a lélek értelmes részén és a belső érzékeken keresztül történik, ha rejtett, akkor kizárólag az értelmi képességeken keresztül, amelyeket megerősít, az érzékek számára azonban nem nyújt vigaszt.
185. Ennél is feltűnőbb azonban, hogy a megjelenés és elrejtőzés váltakozását Isten Szelleme nemcsak a kezdőkkel gyakorolja, akik épphogy nekivágtak a tökéletesség csúcsainak megmászásához, hanem tapasztaltakkal is, akik már a tökéletesség legmagasabb pontjához közelednek. Elrejtőzik előlük, hogy ne ragaszkodjanak az édességekhez, hanem szokjanak hozzá az erények szilárd lélekkel való gyakorlásához, az érzékek berzenkedő idegenkedése és ellenkezései dacára is. Isten nem ízlelteti meg magát velük, nehogy hiúvá váljanak, vagy jó dolgukban nehogy valamilyen rejtett büszkeség csapdájába essenek. Nem akarok más példát említeni, csak a már sokat idézett Szent Bernátot. Amikor vigasztalanságba esett, így szólt szerzetestársaihoz: Isten valamilyen kevélységet talált bennem, s ezért méltatlankodva megvonta jelenlétét tőlem. Hogy-hogy ennyire kiszáradt a szívem, megalvadt, mint a tej és sivárrá lett, mint a víz nélküli vidék? Annyira megkeményedtem, hogy képtelen vagyok egyetlen könnycseppet is hullatni a bűnbánat jeleként. Ízüket vesztették a zsoltárok, a jámbor olvasmányok sincsenek kedvemre többé és megszokott elmélkedéseimet sem találom. Hova tűnt a szívemet elárasztó szellemi ittasság, lelki béke és a Szentlélekben való ujjongás?
186. A mondottak alapján a lelkivezető bizonyára már látja, milyen szabályok szerint irányítsa a lelki személyeket az isteni vigasztalások látogatása idején, és hogyan kell eljárnia, amikor az Úr elrejtőzik, hogy sötétséggel és vigasztalansággal alázatra tanítsa őket. Az első esetben ezt mondja nekik: „A jó napon ne feledkezz meg a rosszakról, és a rossz napon ne feledkezz meg a jókról!” (lásd: Sir 11,27), vagyis emlékeztesse őket a lelki élvezetek átmeneti jellegére, hogy nem egyszer s mindenkorra birtokosai a gyönyörűséget nyújtó dolgoknak, és nem szabad úgy élniük – mondja más helyütt a többször idézett szent –, mintha „jogos várományosai” lennének ezeknek. A világosságot ugyanis hamarosan sötétség váltja fel, a béke fásultsággá válik, az élvezetek pedig megkeserednek. Ez a magatartás hasznára lesz a léleknek, hogy az érzéki dolgokhoz való ragaszkodástól mentesen haladhasson előre, hiszen tudni fogja, hogy egyetlen ember sem tapadhat szívével úgy valamihez, hogy ne kellene azt hamarosan nélkülöznie. Így aztán, ennek kényszerű hiányával szembesülve, nem fog összezavarodni és elszomorodni, mert – Szent Gergely szavaival élve – az előre látható nyilak kisebb sérüléseket okoznak.
Az erős lelkeknek elég a hit fénye ahhoz, hogy a Megváltó nyomdokaiba lépjenek és tűzön-vízen keresztül kövessék. Az említett magatartás megtartja a lelket alázatosságban az isteni Jegyes gyöngéd figyelmességeinek közepette is, mivel a kegyelmi adományok felismertetik vele, hogy épp gyöngesége miatt van szükség ilyen édesgetésre, hogy fel ne hagyjon Krisztus követésével. Mondja nekik továbbá: használják e megerősítéseket arra, hogy nagyobb lendülettel haladjanak előre az önmegtagadás útján, és készségesebbek legyenek az erények gyakorlására. 187. A második esetben, vagyis amikor a kegyelem elrejtőzése miatt szárazságot tapasztal a lélek, a lelkivezető mondja vezetettjének, hogy ne aggodalmaskodjon, ne nyugtalankodjon, hanem alázkodjon meg Isten előtt, és Szent Bernáttal együtt, így kiáltson fel: „Isten kevélységet talált bennem!” És ne csak kevélységgel vádolja magát, hanem vallja magát bűnösnek minden féktelen szenvedélye, a nap folyamán elkövetett minden hibája és minden múltbéli bűne miatt. Ezeknek tulajdonítsa a fény megvonását, az érzések szárazságát, az imában tapasztalt hidegséget, a zsoltározás közbeni ízetlenséget és a jótettek gyakorlása közben érzékelt kedvetlenséget. Békésen és nyugodt lélekkel tanúsítson töredelmet, és ismerje el: érdemtelenségei miatt nagyon is rászolgált erre a bánásmódra; hagyatkozzon Isten akaratára, aki az ő lelke java érdekében sanyargatja. Minden belső ellenkezés dacára tartson ki szilárdan jámborsági- és erénygyakorlataiban; s legyen róla meggyőződve, hogy a kínzó vigasztalásoknak köszönhetően nagyobb előrelépéseket tesz majd az erényekben, mint a legízesebb és leggyönyörködtetőbb vigasztalások idején.
188. A lelkivezetőnek azonban mindenekfölött arra legyen gondja, hogy tanítványai magukévá tegyék Szent Bernát figyelmeztetését, melyben összefoglalja a fent említett tanítás lényegét, tudniillik, hogy a lelki életet élőknek mindig alázattal és félelemmel kell eljárniuk, akkor is, ha szerencsésen és kedvezően fúj a kegyelem szellője, s akkor is, ha visszavonul, vagy ha újra visszatér, hogy édes és szelíd megmozdulásaival vigasztalja őket. Ő ugyanis saját tapasztalatából tudja, mondja a szent, hogy az isteni kegyelem elérésének, megtartásának és – ha elveszítettük – visszaszerzésének nincs hatékonyabb eszköze, mint az, ha alázatosan, körültekintően és szent félelemmel járunk előtte.
|
vissza