Részletek A szellemek megkülönböztetése című könyvből Írta: G. B. Scaramelli (1687-1752) Eszközök a szellemek megkülönbözetésére 42. Rettenetes fenyegetést intéz Isten Ozeás próféta által a papokhoz: „Mivel te elvetetted ezt az ismeretet, eltaszítalak, hogy ne szolgálj nekem a papságban.” (Oz 4,6). Cornelius a Lapide e szövegrész magyarázatakor kifejti, hogy a próféta az „ismeret” szó alatt Isten és az isteni törvényeknek nemcsak az elméleti, hanem a gyakorlati ismeretét is érti, aminek a szent iratok tanulmányozása általi elsajátítását az akkori papok elhanyagolták. Ezen ártalmas hanyagságuk miatt fenyegeti meg Isten az egész népet azzal, hogy Izraelből eltávolítja a papságot, és eltörli szent oltárainak szolgálatát.       Nem azt akarom ezzel mondani, hogy Isten megvonja a papságot azoktól a lelkivezetőktől, akik elidegenedtek e szent tanulmányoktól: tudom, hogy a papság [szentségi] jegye eltörölhetetlen; még kevésbé akarom azt állítani, hogy Isten valaha is megfosztaná Szentegyházát a papságtól, ahogyan Izrael népével tette. Azt azonban igenis állítom, hogy megtagadja tőlük azon sajátos kegyelmeket, melyek alkalmassá tennék őket arra, hogy jó papok és Isten szent oltárának méltó szolgái legyenek. S ez bizonyára jogos büntetés, mert akinek nincs rá gondja, hogy szent szolgálata által embertársai lelki üdvének segítésére alkalmassá tegye magát, semmiképp sem érdemli meg Isten különleges segítségét. 43. Másodszor pedig azt mondom: az igaz és hamis szellem megkülönböztetésének igen alkalmas próbakövei megtalálhatóak a szentatyák és tanítók műveiben is. Ők az isteni iratokból bányászták elő és mutatták be nekünk, hogy használhassuk azokat saját magunk szabályozására. Ezek a próbakövek is biztosak, mivel a Szentírásból valók. Biztosak még a szentek tapasztalatai és tanításai, melyek élettörténeteikben vagy műveikben találhatók; cselekedeteikben vagy mások számára adott eligazításaikban ugyanis az isteni Szellem mozgatta őket, aki ténykedéseikben különleges módon mellettük állt. A lelkivezetőknek ezért gyakran kell tanulmányozniuk az ilyen jámbor könyveket, hogy megszerezzék belőlük azokat az alapelveket, amelyek segítségével képesek megítélni és szabályozni mások belső megmozdulásait. …. 44. Aki tehát szorgos ezekben a dolgokban, annak Isten bizonyára elégséges fénnyel fogja megvilágosítani szellemét, hogy helyes ítéletet alkothasson a bűnbánók lelkéről és belső megmozdulásairól: mert az isteni gondviselés biztosan segítségére siet azoknak, mondja Szent Ágoston, akik jámboran, szorgalmasan keresik Istent és az istenszolgálattal együttjáró igazságokat. Az Isteni Szellem ismertetőjegyei akaratunk megmozdulásaira és megnyilvánulásaira vonatkozóan 107. Az ötödik ismertetőjegy a minden cselekedetre kiterjedő jó szándék. Isten senkit nem ösztönöz és nem is ösztönözhet olyan cselekvésre, melynek ne az Ő dicsősége lenne a célja. A bölcs szerint ugyanis Isten minden kifelé irányuló művét, önmagáért műveli: „Az Úr mindent önmagáért alkotott.” (Péld 16,4) Ráadásul Krisztus is nagyon világosan tanítja: minden tettünket az elénk kitűzött cél határozza meg, az, amiért véghezvisszük azt. Ha szándékod szeme egyszerű és tiszta, mondja a Megváltó, vagy egyedül Istenre tekint, akkor tetteid is ragyogóak, fényesek, isteniek lesznek. Ha azonban szándékod szeme tisztátalan, ferde vagy tökéletlen célokra irányul, akkor tetteid is homályosak és sötétek lesznek. „ Ha a szemed jó, egész tested világos lesz, de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz.” (Mt 6,22-23)       Erre akar a királyi próféta is utalni, amikor ezt mondja: „A királylány ékesen öltözött” (Zsolt 44,14), vagyis: a lélek minden szépségének belülről kell fakadnia, azaz a cél felől, amely felé belsőleg törekszik; hiszen ezen múlik tetteinek – akár belső, akár külső cselekedetekről van szó – isteni vagy ördögi természete. Fontolja meg a lelkivezető, hogy a szellemek megkülönböztetésének ez az egyik legfőbb jegye; egy és ugyanazon tett természete ugyanis a céltól függően változik: ha hiúságból teszik, akkor világi, ha kéjvágyból, akkor érzéki; ha rossz, elvetendő céllal történt, akkor ördögi; ha Istenért tették, akkor isteni.       Ha tehát egy személy minden tettében rendszerint kizárólag Istent keresi, csak az Ő kedvében akar járni, az Ő tetszésére és dicsőségére akar lenni, ebből következtetni lehet rá, hogy az isteni szellem ismertetőjegyét hordja homlokán. Feltéve: 2018. december 31. 116. A kilencedik ismertetőjegy a szellem szabadsága. Ez nem szorul bizonyításra, hiszen Szent Pál világosan kijelenti: „Ahol az Úr lelke, ott a szabadság” (2 Kor 3,17); ahol a szellem szabadsága, ott az Úr Szelleme. Csupán azt kell megmagyarázni, miben áll a szellem eme szabadsága, amit csak Isten idézhet elő lelkünkben. Egyesek a szellem szabadságán a lelkiismeret valamiféle lazaságát, egyfajta szabad és kötöttségektől mentes cselekvést értenek, ami nemigen egyeztethető össze az értelem és a hit törvényeivel; de tévednek, mert ezt nem szabadságnak, hanem a szellem féktelenségének kellene nevezni.       A szellem szabadságának megértéséhez a szellem szolgaságának ismerete szükséges; olyan erényről van ugyanis szó, amit leginkább az ellentéte világít meg. A szellem szolgasága tehát nem más, mint a lélek önkéntes alávetettsége valamilyen rossz szokásnak, amit a szerencsétlen ember hagy eluralkodni magán. Kiválóan magyarázza meg ezt Szent Ambrus a következő zsoltárvers értelmezésekor: „Szabadíts meg, hisz a tiéd vagyok” (Zsolt 118, 94). A szent tanító szerint egy világi ember nem mondhatja Istennek: a tiéd vagyok, Uram, mert neki sok ura van, akik zsarnokoskodnak fölötte. Jelentkezik az ellenállhatatlan vágy és azt mondja: az enyém vagy, hiszen érzéki élvezetekre sóvárogsz. Jön a kapzsiság és így szól hozzá: az enyém vagy, mert az ezüsttel és arannyal, amihez annyira ragaszkodsz, megvásároltam szolgaságodat. Eléje áll a fényűző étkezés és azt mondja: az enyém vagy, mert a pompás ünnepi lakomákkal megvettem az életed. Jön a becsvágy, mondván: teljesen az enyém vagy, nem tudod talán, hogy azért helyeztelek mások fölé, hogy azok nekem szolgáljanak; azért adtam neked mások fölött hatalmat, hogy alávesd őket az enyémnek? Jön a többi rossz szokás, és mind azt mondja: az enyém vagy! Végül így fejezi be a szent: „Micsoda hitvány és nyomorult rabszolga az, akit ilyen sokan maguknak követelnek, és saját uralmuk alá akarnak vonni!” 117. Íme tehát a szellem rabszolgasága, s íme annak magyarázata is, miben áll a szellem szabadsága: a rossz szokások uralmától való szabadságban áll, amelyeknek azok szolgálnak, akik hagyják, hogy eluralkodjanak fölöttük.       Mégis meg kell jegyeznünk, hogy a szellem e szabadsága nem oszthatatlan erény, s így utóbb fokozatosan tökéletesedhet. Szabad lehet valaki a rossz szokásoktól, ha nem egyezik bele azok csábításába; ez a szabadság nem megy túl a legalsó fokon. Másvalaki szabad lehet a rossz szokások megmozdulásaitól és rosszra történő csábításuktól oly módon, hogy ritkán tapasztalja ezeket, gyengének érzi támadásukat és könnyedén elnyomja őket; ez már egy magasabb fokú szabadság. Lehet szabadnak lenni minden földi és nem tiltott dologhoz való ragaszkodástól; ez már az előbbinél is magasabb fok. Ha még Isten adományaitól is függetleníti magát valaki, akkor a szellem szabadságának legmagasabb fokán áll. Aki tökéletesen birtokolja ezt az erényt, annak a lelke szabad minden szomorúságtól, félelemtől és gondtól; az ilyen ember, bármi történjen is vele, mindig hajlandó és készen áll Isten akaratára hagyatkozni; kevéssé örül a földi javaknak, és nemigen okoz számára szomorúságot ezek hiánya. Ha olykor valami miatt mégis kedvetlenséget érez, hamar nyugalomra lel Istenben, és saját bensejébe térve, ahol minden dolog rendben, a helyén van, hamar felderül. Egyszóval, ezekben igazolódik a Szentlélek mondása: bármi történjen is az igaz emberrel, az nem képes elszomorítani. „Nem bántja az igazat, bármi is történjék vele" (Péld 12, 21). Az ilyen lelkek szívesen fogadják az Úr vigasztalásait és látogatásait, de békével tűrik azt is, ha ezektől megfosztják őket. Imádkoznak, szentáldozáshoz járulnak, vezekelnek és más lelkigyakorlatokat végeznek; de éppolyan könnyedséggel elhagyják ezeket, ha a szeretet, a szükség vagy az engedelmesség megköveteli. Egyszóval, minden ragaszkodás láncát letépték magukról, szabadok minden tökéletlen aggodalomtól és így derűs kiegyensúlyozottságban, édes nyugalomban élnek. Boldogok, akik elérik ezt az állapotot; mert nemcsak a szellem, hanem a valódi szentség jegyét viselik magukon. 118. A tizedik ismertetőjegy a Krisztus követése utáni vágyakozás. Ez az isteni Szellem legvilágosabb jele; Szent Pál ugyanis azt állítja, hogy nem lehet meg valakiben Isten Szelleme, ha nem birtokolja Krisztus Szellemét. „Ti azonban nem testi, hanem lelki emberek vagytok, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé” (Róm 8,9).       Szent Anzelm megmondja ennek okát is, amikor az apostol idézett szavait magyarázza; Isten és Krisztus Szelleme ugyanis nem két különálló Szellem, hiszen az isteni Szülő és az isteni Gyermek egyazon Szellem: következésképp, nem mozgathat belsőleg szeretett Megváltónk műveitől és tanításától idegen dolgokra. Jézus Krisztus erényeinek követésére és az Ő tanítása iránti engedelmességre tehát nem ösztönözhet más, mint Isten Szelleme. Feltéve: 2019. január 15. Az Úr Szellemének különféle működési módjai a lelkekben 183. Isten Szelleme olykor elrejtőzik a lélek elől, annak nagyobb java érdekében szárazságban és sötétben hagyja azt. Szent Bernát az isteni Szellem édes tejének bőségével eltelve, csodálatosan írja le a benne végbement fájdalmas változást. Elmondása szerint az Úr Szelleme hol közelségét érezteti, és vigasztalására van a szerető léleknek, hol pedig elrejtőzik előle és elszomorítja. A lélek vágyakozására és meghívására jelenvalóvá lesz, szívét gyöngédséggel tölti el, de hamar visszahúzódik, szomorúságban és vigasztalanságban hagyva a lelket; váltakozó keserűséggel hol megjelenik, hol eltűnik.       Majd hozzáteszi: amíg a lélek e halandó testhez van kapcsolva, addig gyakran megörvendeztetheti és kielégítheti Jegyesének jelenléte, egymás előli rejtőzködésük azonban elszomorítja és felzaklatja. 184. Egy másik beszédében rámutat, mennyire kívánatos a jámbor léleknek megtapasztalni az isteni Szellem édességét, hogy tágra nyílt szívvel és lendületes léptekkel haladjon előre a tökéletesség ösvényén, s a jót, amit korábban csak nagy keserűséggel és ellenszenvvel tett, a legnagyobb gyönyörűséggel és szívbeli örömmel tegye.       A lelkivezetőnek fel kell hívnia a figyelmet, folytatja a szent, hogy idáig kevesen jutnak el, s azok, akik eljutottak ide, ne higgyék, hogy örökké fog tartani ez az állapot; ezek a lelki vigasztalások ugyanis nem szükségesek az erények gyakorlásához. Különösen a Krisztus iskolájában újoncoknak számító és még nem tökéletes lelkeknek kell ennek tudatában lenniük; bár az Üdvözítő a kicsiket és gyengéket édes és gyönyörűséges kegyelmekkel táplálja, ezek mégsem az ő tulajdonuk, csak kölcsönbe, vagyis nem örökre, hanem csupán meghatározott időre kapják. Ezért a bőség idején legyen rá gondjuk, hogy felkészüljenek az ínséges időkre, ínség idején pedig gondoljanak a bőség időszakára, hogy lendületre és bátorságra kapva tovább folytathassák útjukat a tökéletesség ösvényén. Az Olvasó láthatja, milyen sokféleképp írja le Szent Bernát az isteni Szellem jellemző sajátosságait, amely hol felfedi magát a lélek előtt és érzékelhető édességekkel vigasztalja, hol pedig elrejtőzik előle, szárazságban és vigasztalanságban hagyva. Ezek ellenére mégis mindenkor igaz, hogy az Úr Szelleme, nyíltan vagy rejtve, de szüntelen munkálkodik a jó lélekben. Ha működése nyílt, akkor ez a lélek értelmes részén és a belső érzékeken keresztül történik, ha rejtett, akkor kizárólag az értelmi képességeken keresztül, amelyeket megerősít, az érzékek számára azonban nem nyújt vigaszt. 185. Ennél is feltűnőbb azonban, hogy a megjelenés és elrejtőzés váltakozását Isten Szelleme nemcsak a kezdőkkel gyakorolja, akik épphogy nekivágtak a tökéletesség csúcsainak megmászásához, hanem tapasztaltakkal is, akik már a tökéletesség legmagasabb pontjához közelednek. Elrejtőzik előlük, hogy ne ragaszkodjanak az édességekhez, hanem szokjanak hozzá az erények szilárd lélekkel való gyakorlásához, az érzékek berzenkedő idegenkedése és ellenkezései dacára is. Isten nem ízlelteti meg magát velük, nehogy hiúvá váljanak, vagy jó dolgukban nehogy valamilyen rejtett büszkeség csapdájába essenek. Nem akarok más példát említeni, csak a már sokat idézett Szent Bernátot. Amikor vigasztalanságba esett, így szólt szerzetestársaihoz: Isten valamilyen kevélységet talált bennem, s ezért méltatlankodva megvonta jelenlétét tőlem. Hogy-hogy ennyire kiszáradt a szívem, megalvadt, mint a tej és sivárrá lett, mint a víz nélküli vidék? Annyira megkeményedtem, hogy képtelen vagyok egyetlen könnycseppet is hullatni a bűnbánat jeleként. Ízüket vesztették a zsoltárok, a jámbor olvasmányok sincsenek kedvemre többé és megszokott elmélkedéseimet sem találom. Hova tűnt a szívemet elárasztó szellemi ittasság, lelki béke és a Szentlélekben való ujjongás?       Íme, elevenen áll előttünk egy tökéletes lélek, aki elől elrejtőzik Isten Szelleme, s mégis – tudtán kívül – telve van Szentlélekkel. 186. A mondottak alapján a lelkivezető bizonyára már látja, milyen szabályok szerint irányítsa a lelki személyeket az isteni vigasztalások látogatása idején, és hogyan kell eljárnia, amikor az Úr elrejtőzik, hogy sötétséggel és vigasztalansággal alázatra tanítsa őket. Az első esetben ezt mondja nekik: „A jó napon ne feledkezz meg a rosszakról, és a rossz napon ne feledkezz meg a jókról!” (lásd: Sir 11,27), vagyis emlékeztesse őket a lelki élvezetek átmeneti jellegére, hogy nem egyszer s mindenkorra birtokosai a gyönyörűséget nyújtó dolgoknak, és nem szabad úgy élniük – mondja más helyütt a többször idézett szent –, mintha „jogos várományosai” lennének ezeknek. A világosságot ugyanis hamarosan sötétség váltja fel, a béke fásultsággá válik, az élvezetek pedig megkeserednek. Ez a magatartás hasznára lesz a léleknek, hogy az érzéki dolgokhoz való ragaszkodástól mentesen haladhasson előre, hiszen tudni fogja, hogy egyetlen ember sem tapadhat szívével úgy valamihez, hogy ne kellene azt hamarosan nélkülöznie. Így aztán, ennek kényszerű hiányával szembesülve, nem fog összezavarodni és elszomorodni, mert – Szent Gergely szavaival élve – az előre látható nyilak kisebb sérüléseket okoznak.       A lelkivezető mondja nekik, hogy ilyen vigaszokat a gyenge lelkek és a bátortalan szívűek szoktak kapni, hogy kisgyerekekhez hasonlóan, nyalánkságokkal csalogassák őket Krisztus követésére. Az erős lelkeknek elég a hit fénye ahhoz, hogy a Megváltó nyomdokaiba lépjenek és tűzön-vízen keresztül kövessék. Az említett magatartás megtartja a lelket alázatosságban az isteni Jegyes gyöngéd figyelmességeinek közepette is, mivel a kegyelmi adományok felismertetik vele, hogy épp gyöngesége miatt van szükség ilyen édesgetésre, hogy fel ne hagyjon Krisztus követésével. Mondja nekik továbbá: használják e megerősítéseket arra, hogy nagyobb lendülettel haladjanak előre az önmegtagadás útján, és készségesebbek legyenek az erények gyakorlására.       Így tett Szent Dávid is. Amikor ugyanis érezte, hogy szíve túlcsordul az isteni édességektől, futva, sőt szárnyalva haladt előre az isteni parancsok útján, s ezt ő maga is megvallj a: „Sietve járok parancsaid útján, mert szárnyaló szívet adsz nékem.” (Zsolt 118,32) A lélek így nem fog visszaélni az adományokkal, hanem épp arra használja fel, amire Isten adta azokat, vagyis az Ő dicsőségére és a lélek hasznára. 187. A második esetben, vagyis amikor a kegyelem elrejtőzése miatt szárazságot tapasztal a lélek, a lelkivezető mondja vezetettjének, hogy ne aggodalmaskodjon, ne nyugtalankodjon, hanem alázkodjon meg Isten előtt, és Szent Bernáttal együtt, így kiáltson fel: „Isten kevélységet talált bennem!” És ne csak kevélységgel vádolja magát, hanem vallja magát bűnösnek minden féktelen szenvedélye, a nap folyamán elkövetett minden hibája és minden múltbéli bűne miatt. Ezeknek tulajdonítsa a fény megvonását, az érzések szárazságát, az imában tapasztalt hidegséget, a zsoltározás közbeni ízetlenséget és a jótettek gyakorlása közben érzékelt kedvetlenséget. Békésen és nyugodt lélekkel tanúsítson töredelmet, és ismerje el: érdemtelenségei miatt nagyon is rászolgált erre a bánásmódra; hagyatkozzon Isten akaratára, aki az ő lelke java érdekében sanyargatja. Minden belső ellenkezés dacára tartson ki szilárdan jámborsági- és erénygyakorlataiban; s legyen róla meggyőződve, hogy a kínzó vigasztalásoknak köszönhetően nagyobb előrelépéseket tesz majd az erényekben, mint a legízesebb és leggyönyörködtetőbb vigasztalások idején. 188. A lelkivezetőnek azonban mindenekfölött arra legyen gondja, hogy tanítványai magukévá tegyék Szent Bernát figyelmeztetését, melyben összefoglalja a fent említett tanítás lényegét, tudniillik, hogy a lelki életet élőknek mindig alázattal és félelemmel kell eljárniuk, akkor is, ha szerencsésen és kedvezően fúj a kegyelem szellője, s akkor is, ha visszavonul, vagy ha újra visszatér, hogy édes és szelíd megmozdulásaival vigasztalja őket. Ő ugyanis saját tapasztalatából tudja, mondja a szent, hogy az isteni kegyelem elérésének, megtartásának és – ha elveszítettük – visszaszerzésének nincs hatékonyabb eszköze, mint az, ha alázatosan, körültekintően és szent félelemmel járunk előtte.       Ennek oka ugyanaz, mint amit Szent Teréz említ, vagyis hogy Istent csak alázattal lehet megnyerni. Feltéve: 2019. március 10.