[Részlet Claudia Reimüller fordításában, Werner Schmid kiadásában 2017-ben megjelent Der Dialog – A dialógus című műből] 136. fejezet A remény vigaszát kapjátok Tőlem, ha a vér díját a legszentebb hit fényével szemlélitek, mely értetek lett fizetve, és ami nektek a szilárd reményt és az üdv ígéretét adja ajándékba. A megfeszített Krisztus gyalázata által adtam vissza nektek becsületeteket. Mégha testetek minden tagjával sértetek is meg, az áldott Krisztus, az én szeretett Fiam, akkor is nagyobb kínokat tűrt el saját testében, és ily módon saját engedelmességével feloldotta a ti engedetlenségeteket. Ti mind az Ő engedelmessége által nyertetek kegyelmet, csakúgy, ahogy mindannyian az engedetlenségből kaptátok meg a vétket. (lásd Róm 5,19: „Ahogy egy embernek engedetlensége miatt sokan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért sokan meg is igazultak.”) Ezt adja nektek az Én gondviselésem. A világ kezdetétől a mai napig sokféle módon gondoskodott szükségleteitekről és üdvösségtekről – és ez így lesz az idők végezetéig, annak mérteke szerint, amint azt Én, az igazságos és igaz orvos gyengeségetek leküzdésére szükségesnek tartok számotokra előírni, hogy teljesen egészségesekké váljatok és azok is maradjatok. Senki olyantól nem vonom meg gondviselésemet, aki rá bízza magát és tökéletesen megbízik Bennem. Mindazok, akik bíznak Bennem, akik hívnak és igazságban kopognak – de nem csak szavakkal, hanem telve vágyakozással és a legszentebb hit fényével –,gondviselésem következtében ízlelni fognak Engem. Azok viszont nem, akik kopognak, és hangosan csengő, de üres szavakkal, „Uram, uram” szólítanak. (lásd Mt 7,21: „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.”) Azt mondom neked, hogy ha nem másképp szólítanak, akkor nem könyörületet, hanem igazságosságot fogok velük szembe gyakorolni. Ezért mindazok, akik az igazságban és Bennem bíznak, soha nem fognak hiányt szenvedni gondviselésemben. Azok azonban, akik nem Bennem, hanem magukban bíznak, nem részesülnek ebben. Te tudod, hogy senki nem vetheti reményét két egymásnak ellentmondó dologba. Ezt akarta az Én Igazságom [szeretett Fiam] az Evangéliumban mondani nektek e szavakkal: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.” (Mt 6,24 és Lk 16,23)      Szolgálni viszont nem lehet remény nélkül, hiszen a szolgálók azt remélik, hogy szolgálatukkal tetszeni fognak uruknak, vagy legalább valamilyen előnyben vagy jutalomban bíznak, amit szolgálatukkal szerezhetnek meg. De uruk ellenségének semmi esetre sem szolgálnának, hiszen egy ilyen szolgálatért nincs mit remélniük, sőt, inkább még elvesztenék még azt is, amit saját uruktól várnak.      Tehát, kedves lányom, ehhez hasonlóan kell elképzelned, hogyan történik ez a lélekkel: Vagy Nekem szolgál és Belém helyezi reményét, vagy a világnak és saját magának szolgál, és ezekben reménykedik. Ameddig a Rajtam kívül eső világnak szolgál érzéki módon, addig a saját magára vonatkozó érzékiségét szolgálja és szereti abban a reményben, hogy ebből örömet és az érzékekkel felfogható hasznot húzhat. De mivel reményüket valami földibe, ingatagba és mulandóba vetik, ez cserbenhagyja őket, és a hőn óhajtott dolgot nem kapják meg. Ameddig magukba és a világba vetik reményüket, addig nem Bennem remélnek. Mert Én gyűlölöm a világ kívánságait, és annyira megvetem őket, hogy egyszülött Fiamat a szégyenteljes kereszthalálra adtam: Se a világnak nincs semmi közös dolga Velem, se nekem vele. Ezért kell annak a léleknek, aki teljesen Bennem reménykedik, és Nekem teljes szívből és teljes odaadással szolgál, azonnal és szükségszerűen minden magába, a világba és a saját esendőségébe vetett reményt feladnia. Ez az igaz remény a lélek Irántam való szeretetének tökéletességi fokától függően többé vagy kevésbé lesz tökéletes, és ennek megfelelő mértékben részesül a gondviselésem okozta örömben is. Tökéletesebben ízlelik és kapják azok, akik abban a reményben szolgálnak, hogy Nekem tessenek vele; ezzel szemben sokkal kevésbé ízlelik azok ezt az örömet, akik csak a bérben vagy abban az örömben reménykednek , amit Bennem tudnak megtalálni. Az előbbiek a tökéletesek, az utóbbiak a tökéletlenek.      Mindazonáltal se a tökéletesektől, se a tökéletlenektől nem fogom semmilyen módon megvonni gondviselésemet, mindaddig, amíg nem magukban reménykednek teljes elbizakodottsággal. Mivel az elbizakodottság és az önmagába vetett hit az önszeretetből származik, megzavarják a lelket, mert elvonják a legszentebb hit fényét tőle. Ezért a lélek elveszti az értelem fényét is, és így nem képes gondviselésemet megérteni. Ugyan megtapasztalja, hiszen nincs senki, se igaz, se bűnös, akiről nem gondoskodom, mert minden az Én jóságomból lett megalkotva, mert Én az vagyok, aki VAN, és Nélkülem nem lett semmi – kivéve a bűnt, ami viszont nincs. Ezért részesülnek ezek a lelkek is gondviselésem ajándékaiban. De ők nem értik meg, mert nem ismerik ezt fel, és mivel nem ismerik fel, nem szeretik – és ezért nem is kapják meg belőle a kegyelem gyümölcseit.      Mindent görbén látnak, ahol pedig minden egyenes. Mivel vakok, a fényt sötétségnek látják, és a sötétséget fénynek. És mivel reményüket a sötétségbe helyezik, és ennek szolgálnak, panaszkodni kezdenek és türelmetlenek lesznek. Hogyan lehetnek ennyire oktondik? Ó, kedves leányom, hogyan is gondolhatják ezek, hogy Én, a legnagyobb és örök Jóság, azokban a kis dolgokban, amiket napról napra az üdvösségük érdekében megengedek, valami mást, mint a számukra legjobbat kívánhatnám, mikor a nagyobb dolgokban pontosan tudják és érzik, hogy üdvüket akarom? Mert minden vakságuk ellenére egy kis természetes fénnyel aligha maradhat észrevétlen számukra gondviselésem jósága és áldása. Vitathatatlanul megtalálják ezt megszületésükben és az újrateremtésükben, melyben azon vér által részesülnek, amiben a kegyelemre lettek újjá teremtve. Ez annyira világos és érthető, hogy ezt nem lehet letagadni. De akkor gyengék lesznek, és megijednek saját árnyékuktól, mivel ezt a természetes belátást nem váltják erénnyé. Amilyen ostobák, nem látják, ahogy gondviselésem minden időben általában a világért, és benne külön minden egyes emberért állapotának megfelelően gondoskodik. És mivel ebben a világban senki nem áll meg, hanem az idővel mind változtok, amíg csak el nem éritek végső állapototokat, gondviselésem mindig arról gondoskodik, amire az adott pillanatban éppen szükségetek van. Feltéve: 2018. szeptember 2. „Minden baj abból származik, hogy inkább magukban bíznak, mint Bennem” 141. fejezet Nem akadályozom meg, hogy a világban sokfajta nyomorúság lépjen fel, és az emberek sokféle ellenállásba ütközzenek. Csakhogy ez is gondviselésemből történik a ti javatokra és a ti hasznotokra. Mert ezzel akarom elvenni az e világba vetett bizalmatokat, és így akarlak benneteket egészen Felém terelni, hiszen Én vagyok a ti valódi célotok: legalább e gyötrelmes csapások fordítsák el szíveteket és szereteteteket ettől a világtól. Mindazonáltal az emberek annyira dőrén tudatlanok az igazsággal és annyira gyengék e világ örömeivel szemben, hogy minden szorongattatás és tüske ellenére, se ezektől elválni, se igaz hazájukba visszatérni nem akarnak. Képzeld el, kedves lányom, akkor hogyan viselkednének, ha tökéletes örömöt lelnének, és fájdalmak nélkül kipihenhetnék magukat e világon?      Ezért engedi meg gondviselésem, hogy a világ sok csapást tartogasson a számukra, egyfelől, hogy az erényeiket próbára tegyem, másfelől, hogy utóbb szenvedéseikért és fáradozásaikért és önmegtagadásukért megjutalmazzam őket. Így rendeztem el mindent, és nagy bölcsességgel mindenről előre gondoskodtam. Megajándékoztam őket, mert gazdag vagyok: ezért tudtam és tudok ajándékot adni, és az én gazdagságom végtelen. Minden Általam lett és nélkülem semmi nem lehet (lásd Jn 1,3). Ha az ember szépségre vágyik, Én vagyok a szépség. Ha jóságra, Én vagyok a legteljesebb mértékű jóság. Bölcs, jóságos, igazságos és irgalmas vagyok. Bőkezű vagyok és nem fukar. Adok azoknak, akik kérnek Tőlem, megnyitok azoknak, akik igazságban zörgetnek, és válaszolok azoknak, akik Engem hívnak (lásd Mt 7,7; Lk 11,9). Nem vagyok hálátlan, hanem hálás és kész a viszontszolgálatra, hogy megjutalmazzam azokat, akik Értem nevem dicséretéért és dicsőségéért fáradságot vesznek magukra. Én vagyok a vidámság, és Én teszem a lelkeket boldoggá, ha meghajolnak akaratom előtt. Én vagyok azon legtökéletesebb gondviselés, aki szolgáimat, akik Bennem remélnek, soha nem hagyom cserben, se testileg, se lelkileg. Hogyan is gondolhatják az emberek, akiket saját képemre és hasonlatosságomra teremtettem, hogy nem gondoskodom róluk? Jóságom e földön mindent csak azért teremtett, hogy nekik szolgáljanak. Akármerre is nézzenek, minden dologban, a szellemiekben és az anyagikban, nem látnak mást, mint mérhetetlen nagy szeretetem tüzét és édes, igaz és tökéletes gondviselésemet.      De ők nem látják ezt, mert hiányzik belőlük a világosság, és nem is törekszenek arra, hogy lássanak. Ezért inkább felháborodnak és kicsinyesen csökkentik az embertársaik iránti szeretetüket. Zsugorian gondolnak a másnapra, holott az Igazságom ezt megtiltotta nekik, amikor ezt mondta: „Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.” (Mt 6,34) Megdorgált benneteket hitetlenségetek miatt, és így tanított titeket: „Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6,33) Vagyis először a szent és jó életre törekedjetek. Mert Én, a ti mennyei Atyátok nagyon jól tudja, hogy ezekre a kisebb dolgokra is szükségetek van: „Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van.” (Mt 6,31-32) Hiszen Én ezért teremtettem mindent, és ezért parancsoltam meg a földnek, hogy gyümölcsöt adjon számotokra. Ezek a nyomorultak, akik elzárják szívüket embertársaiktól, soha nem olvasták azokat a tanításokat, melyeket az Én Igém, az Én Igazságom adott nekik. Mivel nem az Ő nyomait követik, végül saját maguk számára is elviselhetetlenek lesznek. Minden baj abból származik, hogy inkább magukban bíznak, mint Bennem. Jogot formálnak arra, hogy embertársaik szándéka felett ítéletet mondjanak, és nem fogadják el, hogy egyedül az Én jogom, hogy felettük ítéljek.      Nem ismerik szándékaimat, és semmi jót nem találnak benne, kivéve akkor, ha az ő számukra valami jó vagy hasznos dolog származik belőle. De ha ez hiányzik, akkor – mivel egész reményüket és vágyukat az általuk jónak vagy hasznosnak tűnő dologra irányították – úgy gondolják, hogy egyfelől nem gondoskodom róluk, másfelől soha semmi jót nem kaptak Tőlem, sőt, inkább még el is vettem tőlük minden jót. Önző szenvedélyeiktől elvakulva, se a benne rejlő gazdagságot nem ismerek fel, se az igazi türelem gyümölcsét. Inkább választják a lelki halált, és így már ezen a földön megízlelik a poklot.      De mindezek ellenére jóságom még sem engedi, hogy ne gondoskodjak továbbra is ezekről az emberekről. Továbbra is fölkeltem a napot a gonoszokra, csakúgy, ahogy a jókra, esőt adok a bűnösöknek is, nem csak az igazaknak (lásd Mt 5,45). Sőt, gyakorta megesik, hogy a bűnös többet kap, mint az igaz. Ezt a jóságom intézi így, hogy az igazak lelkeinek a szellemi javakból többet ajándékozhassak, amennyiben az irántam való szeretetből készek lemondani az evilági javakról, a világról annak összes örömével, sőt, még saját akaratukról is. Ezek azok, akik lelküket gazdagítják, és tágra nyitják a szeretetemben. Nem tőrödnek az evilági gazdagsággal, hiszen Én vagyok a vezetőjük és irányítójuk, úgy a lelki, mint az evilági dolgokban. Ezért náluk az általános gondviselésemen túl a különlegeset is hagyom működni: kegyelmemet, a Szentlelket, aki szolgájukká lesz. Az igazak számára a Szentlélek olyan, mint egy édesanya, aki őket az isteni szeretet keblén táplálja. Kiszabadítja őket az önszeretet rabságából, mert ahol az Én szeretetem tüze ég, ott az a víz, ami ezt az édes tüzet ki akarja oltani, nem maradhat meg. A Szentlélek, akit az Én gondviselésem ajándékozott nekik, ruházza és eteti őket, eltölti őket boldogsággal, és mérhetetlen vagyont ajándékoz nekik; Mivel mindent elhagytak Értem, mindent megtalálnak – lásd Mt 19,27-28: „Akkor Péter vette át a szót: "Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?" Jézus így válaszolt: "Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött.”)      Mivel teljesen lecsupaszították magukat, Velem lesznek felruházva. Mert alázatból mindenben szolgáimmé tették magukat, urakká teszem őket. A világ felett és saját érzékiségük felett uralkodnak. Mert mindennel kapcsolatban lemondtak a saját ítéletükről, a tökéletes világosságban nyugszanak. Mert feladták a saját magukban való bizalmat, élő hittel és beteljesült reménnyel lesznek megkoronázva. Már az örök életből kapnak ízelítőt, megszabadulnak az aggódástól és a keserű bánattól. Mindenben meglátják az Én akaratomat, és ezért mindent helyesen ítélnek meg. A hit fényétől megvilágosítva, tudják, hogy Én semmi mást, csakis az üdvüket akarom, és ezért egészen türelmessé válnak. Az ilyen lélek mindenben szilárdan és megingathatatlanul áll, mert hite élő sziklán nyugszik. A hit fényében és szilárd reménnyel látja és felismeri, hogy Én nektek üdvötök érdekében mindent ugyanazzal a szeretettel és ugyanazzal a gondossággal ajándékozok, és a világon mindenben az Én gondviselésem nyilvánul meg. Mert a nagy bajban nagy erőt adok, és senkire nem teszek nagyobb terhet, mint amennyit elbír, mindaddig, amíg hajlandó a terhet az irántam való szeretetből hordani. Igém Vére által megmutattam nektek, hogy nem a halálát kívánom a bűnösnek, hanem, hogy megtérjen és éljen; és hogy éljen, adom azt neki, amit adok (lásd Ez 33,11). Természetfeletti világosság az, amit a lélek jóságom által kap, amennyiben és ameddig a tőlem kapott természetes világosságot helyesen és türelmesen használja. Feltéve: 2018. október 2.