„Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág. Nagy szóval kiáltották és mondták: "Üdv Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!"” (Jel 7,9-10) – „Ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené a neved? Mert csak te vagy szent! Minden nemzet eljön és leborul színed előtt, mert ítéleteid kinyilvánultak.” (Jel 15,4) – „Nála volt az örök evangélium, hogy hirdesse a föld minden lakójának, minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek. Nagy szóval hirdette: "Féljétek az Istent és dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája! Boruljatok le az ég és a föld, a tenger és a vízforrások alkotója előtt!"” (Jel 14,6-7) Hogyan lehetséges, hogy ha Isten maga a Gondviselés, a világban mégis annyi szerencsétlenség történik? Korunkban számtalan ember van, aki Istent okolja minden rosszért, még akkor is, ha valójában istentagadó. Ezek úgy élnek, mint a pogányok, sőt még rosszabbul, mint az állatok. Ezek az emberek jobban tennék, ha istengyalázás helyett komolyan foglalkoznának a gonosz létének a problémájával, és tájékozódnának, olyanoktól tanulnának, akik ezeket a kérdéseket már megvizsgálták, és rájuk a válaszokat megtalálták. [Erről a témáról részletesebben a honlap következő tanulmányában lehet olvasni: A kereszténység.]      Isten az Ő végtelen bölcsességében, jóságában és hatalmában először az angyalokat teremtette meg. Saját dicsőségére és szolgálatára, valamint az angyalok javára teremtette őket. Teremtésük pillanatában mindannyian Istennek tetszőek voltak. De mivel szeretet nem létezik szabadság nélkül, Isten szabadnak teremtette őket. Az angyalok felülmúlják az embereket, mert intelligenciájuk nagyobb és képességeik számosabbak. Az angyalok létezése része az isteni Kinyilatkoztatásnak, melyről a Szentírás abszolút bizonyossággal tesz tanúságot. Mind a jó, mind a démonná lett angyalok részt vesznek a világ történéseiben. Ez a katolikus hit.      Azok, akik tagadják, hogy a világot Isten teremtette a semmiből, és Ő is tartja fenn, nem katolikusok. Isten kormányozza az univerzumot, ami azt jelenti, hogy úgy irányít mindent, hogy az az Ő dicsőségére és az emberek javára váljon. Életünkben semmi nem történik Isten elrendelése vagy megengedése nélkül. A rosszat, ami mégis ér bennünket, szintén a mi üdvösségünk érdekében engedi megtörténni.      A rossz a szabadsággal való visszaélésből keletkezik. A bűnt eltörölni, egyet jelentene a szabadság eltörlésével, ami azzal járna együtt, hogy nem lenne helye se a jónak, se az érdemnek, se az erénynek. Az örök boldogság örökségét nem lehet fáradság nélkül megszerezni. Isten az angyaloktól ugyanazt követelte meg, mint később az első emberpártól: örök sorsukat eldöntő próbának vetette alá őket. Ha megállják a próbát, felfoghatatlan jutalomban részesülnek, mely felülmúlja evilág minden örömét, ráadásul örökké tartó. Az angyalok egy része a gőg bűnébe esett és nem állta ki a próbát, mert olyan akart lenni, mint Isten, ahogy ezt Izajás próféta kifejezte, amikor erről a gaztettről beszámolt: „Hogy is hullottál le az égből, te fényes csillag, hajnalnak fia? Hogyan buktál a földre, te, aki szolgaságba döntötted a nemzeteket? Azt gondoltad magadban: én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat. Az egybegyűlés hegyén telepszem majd meg, messze fenn, északon. Felszállok a felhők magasába, hasonló leszek a Fölségeshez! És lám! Az alvilágba zuhantál alá, a mélységes szakadékba.” (Iz 14,12-15)      Ez nem holmi legenda vagy keresztény néprajz. Megtalálható a Biblia legkülönlegesebb könyvében, a Jelenések könyvében is. „Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is. Ekkor harsány hangot hallottam az égben: "Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt. De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk szavával, s nem kímélték életüket mindhalálig. Ezért örüljetek, egek, és ti, akik benne laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert oda szállt le a sátán nagy haragjában. Tudja, hogy kevés ideje van hátra."” (Jel 12,7-12) A gonosz szellemek tagadása egyet jelent a keresztény hit megtámadásával, és Krisztus kifejezett szavainak az elvetésével: „Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült.” (Mt 25,41) A mennyből letaszított gonosz szellemek az emberek ellenségei, mégpedig irigységből, mert – miként ezt sok szent állítja – az emberek fogják majd az ő egykori helyüket a mennyben elfoglalni. Aquinói Szent Tamás mondta: „Az a féltékenység, amit az ördög érez, amikor látja, hogy egy föld porából alkotott teremtmény foglalja el a helyét az égben, nagyobb szenvedést okoz neki, mint a pokol tüze.” Mivel azonban Istennel szemben tehetetlen, Sátán minden dühét az Isten képére teremtett ember ellen fordítja. És valóban; egyetlen pillantás az emberiség történelmére megmutatja, hogy Sátán az ember minden igazi értékét el akarja rabolni: az igazi vallást, az igazi szabadságot, a civilizációt, az igazi békét, egyszóval minden javát. Ehelyütt érintjük egészen közelről az államnak a vallás terén megkövetelt neutralitásában a logika teljes hiányát, az abszurditást, a drámát és az istenkáromlást. Az államok egyfelől neutrálisnak vallják magukat vallási területen, és törvénnyel biztosítják, hogy mindenki olyan vallást követhessen, amilyet akar, hogy mindenki azt higgyen, amit akar. Másfelől azonban üldözi (a közrend érdekében üldöznie kell) e hamis elv logikus következményeit: a különböző vallások eltérő erkölcsi követelményeiből eredő gyakorlatokat, szokásokat. A politikusok, képviselők és bírók nagy szavakat használnak, „bölcs” beszédeket mondanak, elítélnek, felmentenek, csak azt nem tudják megmondani, hogy mindezt kinek a nevében teszik? Milyen elv alapján? Milyen, melyik ideológia szerint van joguk az ítélkezésre? Csak egyet ismételgetnek: „Mindenki szabad. Az emberi jogokat respektálni kell.” A filozófia nem tud kielégítő választ adni a gonosz eredetének és létezésének az okára, eredetére. Az ember csak akkor kezdi megsejteni a gonosz titkát, ha Isten kinyilatkoztatja magát neki: ezt nevezzük kinyilatkoztatásnak (a latin revelare szóból: leleplezni, levenni a fátylat; revelatio = megvilágosodás). A Teremtés könyve nem elvi dolgokat közöl velünk, hanem tényeket: konkrét, az igazságnak megfelelő történetet nyilatkoztat ki, ami megmagyarázza az emberiség mai szerencsétlen helyzetének okait.      Amikor a modern „gondolkodók”, mint például Albert Camus azt mondja, hogy azért nem hisz Istenben, nem hisz a teremtésben, mert abban gyermekeket kínoznak, önmaguk ellen beszélnek, és meg lehet tőlük kérdezni, hogy indoklásukban hol marad az intellektuális őszinteség, tisztesség? Hiszen valójában ki kínoz gyermekeket, ki öli meg őket milliószámra anyjuk méhében? Ki szakítja el a gyermekeket a hittől? Ki alapít olyan iskolákat, melyekben a gyermekek lelkéből kitépik Istent? Ki csinál az emberi dicsőségből idolt? Ki ad a pénznek világi hatalmat? Ki szakítja ki a fiatalokból, az öregekből az isteni reményt, és űzi őket ezzel a kétségbeesésbe? Vagy nem az emberek csinálják mindezt, nem ők e bajoknak a kizárólagos okozói? Nem az ember alapít ilyen iskolákat, ír istenellenes könyveket, készít szentségtörő, erkölcstelen, erőszaktól hemzsegő „kultúrát”? A Szentírás első könyve világosan megmondja, hogy a rossz nem természetes dolog, hanem az ember szabad akaratából keletkezik, és ezért minden, amit rossznak nevezünk, bűn vagy a bűn büntetése. Vagyis, az ember felelős minden rosszért. Továbbá: a rossz eredete az ember viselkedésében, vagyis Istennel szembeni helytelen magatartásában rejlik. A bajok pedig az Isten elleni lázadásokból származnak.      Úgy tűnik ezek után, hogy a rossz gyökere az emberi természet velejárója. A Teremtés könyve azonban azt tanítja, hogy a rossz az emberi szabadságból származik, azonkívül az első ember által elkövetett bűn büntetése. Ádám bűne benne magában és utódaiban kapja meg büntetését, és ez a gyökere minden emberi bajnak. Sátán jó pszichológus, aki olyan ajándékot kínál az embernek, amit az örömmel ragad meg, nevezetesen a gőgöt, a büszkeséget, a kevélységet. Magát istenné tenni: mind az embereknél, mind az angyaloknál ez volt a bűn magva. És ebben található az 1789-es (és később megfogalmazott) emberi jogok nyilatkozatának a csírája is (nem véletlen, hogy e nyilatkozat emblémája az Ouroboros ördögi kígyót ábrázolja (Ouroboros: a saját farkába harapó kígyó, sárkány)).      Ádám bűnének, Isten parancsát áthágó tettének a lényege az Isten elleni lázadás: ezt a Szentírás világosan tudtunkra adja. Az első ember ezt a bűnt (az Isten elleni lázadást) követte el, mégpedig nem csak gondolatban, nem csak szándékában, hanem egy szabad akaratával végrehajtott konkrét tettében. Isten azért büntette olyan súlyosan az Ellene elkövetett lázadást, mert egyfelől az Általa adott parancs megtartása nem lett volna nehéz (ez Szent Ágoston véleménye), másfelől, mert Ádám még romlatlan értelemmel bírt, azaz az „épséggel” (idézet a fent ajánlott cikkből: „Az épség (integritas) a rendetlen kívánságtól való mentességet jelenti, s így arra teszi képessé az embert, hogy értelmével ellenőrizni tudja saját irracionális erőit, szenvedélyeit, vágyait, s így könnyebben tudja teljesíteni a természettörvényt.”)      E bűn első következménye természetesen az volt, hogy az ember elvesztette a kegyelmet, és bűnös emberré vált. És mivel Isten az első emberpárnak adott természeten kívüli adományai a kegyelem állapotához (azaz az eredetileg szintén ingyen, ajándékba kapott természetfeletti adományhoz) voltak kapcsolva, bűne miatt Ádám értelme is elhomályosult, akarata meggyengült, és vágyai, mohósága felébredt, ami további bűnökhöz vezette. Következményként az ember alávettetett a szenvedésnek és a halálnak.      Ezen sokrétű következmények bizonyos értelemben koncentrikus hullámokat képeznek: A bűn elsőnek magát az embert találja el, majd az egész világra kifejti hatását. Végül a nemzés által összes utódára átterjed.      A filozófia így magyarázza ezt a folyamatot: Különbséget kell tenni személy és természet között. Ha egy faj több individuumból áll, akkor egyetlen individuum nem képviseli az egész fajt, és ennek az egy individuumnak a tette nem köthető az egész fajhoz. Ádám esetében azonban, mivel ő az első ember, identitás áll fenn a faj és az individuum között. A személy bizonyos értelemben össze van olvadva a természettel. Ezért Ádám maga volt az emberiség. Ha tehát bűne által Ádám elvesztette a kegyelmet, és természete meggyengült, akkor ez az egész emberiséget érintette: az egész emberi természet szenvedett ettől, és került a bűn állapotába. Ez a legnagyobb katasztrófa, ami valaha is megtörténhetett. Ez az alapbaj, az ősbűn.      (A könnyebb megértés kedvéért különösen ajánlott a fent említett cikk „A bűnbeesés és következményei” című fejezetét áttanulmányozni.) Feltéve: 2019. április 13. Az ember tehát tettével – Isten megsértésével – súlyosan megsebesítette önmagát. Egy sértés súlyosságát a megsértett személy méltósága határozza meg. Mivel Isten maga a végtelen, maga a „minden”, az Őt ért sérelmet az ember, azaz egy halandó teremtmény soha nem teheti önmagától jóvá. Az ember csak akkor gyógyulhat ki végzetes, örök halált érdemlő sebéből, ha az általa elkövetett sértés a súlyosságához mérten lesz jóvátéve: De mivel a megsértett személy végtelen, természetfeletti és tökéletes, a jóvátételnek is végtelennek, természetfelettinek és tökéletesnek kell lennie, következésképpen csak olyasvalaki teljesítheti, akinek tettei szintén végtelen értékűek. Elengedhetetlen tehát, hogy ez a valaki maga Isten legyen!      És valóban: Isten rögtön az első emberpár bűnbeesése után megígérte, hogy megváltót fog küldeni. Isten így szólt a kígyóhoz: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.” (Ter 3,15) A Genezis ezen mondatát Protoevangéliumnak (első Evangéliumnak) szokás nevezni, vagyis az isteni orvos első örömhírének. Mindazonáltal a megígért megváltó nem jöhetett el azonnal, mert az emberek az elkövetett bűn miatt túl érzékiek lettek, és ezért képtelenné váltak ily nagy kegyelem befogadására [lásd a honlap következő cikkét: A naturalizmus rövid története]. Sőt, az emberek megsokasodott bűnei miatt Istennek keményen meg kellett büntetnie őket, először az özönvízzel, majd Szodoma és Gomorra elpusztításával. E két város lakóinak természetellenes fajtalansága miatt pusztult el, olyan bűn miatt, melynek csíráját az emberek Bábel tornyának ledöntését követő szétszóratásuk után az egész világra elvitték.      A teremtés után mintegy kétezer évvel Isten Ábrahámnak megismételte ígéretét: „Enmagamra esküszöm – mondja az Úr –, hogy mivel ezt megtetted, s kedvemért egyszülött fiadnak sem kedveztél, megáldalak, megsokasítom ivadékodat, mint az ég csillagait, s mint a tengerpart fövényét: ivadékod fogja bírni ellenségeinek kapuit, s ivadékodban nyer áldást a föld minden nemzete, mivel engedelmeskedtél szavamnak.” (Ter 22,16-18)      [A zsinatelőtt kiadott Bibliákban Ábrahám ivadékára – egyes számban! – vonatkozik Isten ígérete, azaz Jézusra (és az Őt követőkre, azaz a Jézus istenségében hívőkre)! A modern Bibliák az „ivadékod” szót „utódaid”-nak fordítják, azaz többes számba teszik, vagyis úgy értelmezik, mint Ábrahám utódaira, a zsidókra, mint Izsák leszármazottjaira – a mohamedánok pedig, mint Izmael leszármazottjaira, saját magukra! – A kérdéses mondat az eredeti latin szövegben azonban így hangzik: „Quia fecisti hanc rem,et non pepercisti filio tuo unigenito propter me: benedicam tibi, et multiplicabo semen tuum sicut stellas caeli, et velut arenam, quae est in littpre maris: possidebit semen tuum portas inimicorum suorum, et benedicentur in semine tuo omnes gentes terrae, quia obedisti voci meae.” A latin “semen” szó egyes szám alany és tárgy esetű, tehát ivadék, ivadékot jelent, az “in semine” pedig a semen Ablativusa, azaz jelentése ivadékban, illetve a szövegkörnyezetben ivadékodban. Tehát a Biblia eredeti szövegében a semen, semine szó egyes számban áll! – Valójában ezek a ferdítések, melyeket szándékos csalásnak is lehetne mondani (csakúgy, mint a két Lucia esete), egészen elképesztők, s olyannyira megdöbbentők, hogy az embernek elakad a szava. Ilyesmit nem lehet véletlenül elkövetni csak szándékkal: a ferdítőknek tehát megvolt vele a maguk tudatos célja: hogy ez mi: nos, a lehetséges magyarázatok között, különösen figyelembe véve a mostani helyzetet, az a legvalószínűbb, hogy a zsinati szekta Jézus szerepéről, Jézus istenségéről akarja elterelni a figyelmet a zsidókkal és a muzulmánokkal folytatott nagy barátkozás kedvéért. De az is lehet, hogy csak saját hitehagyásuk szinte automatikus, magától következő „normális” terméke.] Az ószövetségi próféciák szinte minden fontos adatot közölnek a Messiásról. A legmeglepőbb ezekben a próféciákban az, hogy a megjövendölt Messiás szenvedő Messiás lesz. Ez volt a botránykő a zsidók számára, akik egy politikai, győzedelmes Messiásra vártak. A próféták legnagyobbikának, Izajásnak könyve (elsősorban annak 53. fejezete) részletes képet fest az utána csaknem 700 évvel később megtörténő eseményről, Krisztus szenvedéséről.      Ami Krisztus előképeit illeti, ezek az Ószövetség könyveiben nagy számmal fordulnak elő. Ezen előképek legnagyobbika Mózes, ezért említi Jézus is elsőnek őt, amikor az Emmausi tanítványokat világosítja fel az Írásokról: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe? Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak.” (Lk 24,25-27)      De Jézusnak Mózes előtt is voltak már előképei: elsőként Ábel, aztán Noé, Melkizedek, Ábrahám fia, Izsák, majd Jákob és József. Mózes után Dávid király, aki legyőzte Góliátot, aki a pogányságot szimbolizálta. Továbbá Jónás, aki három napig volt a hal hasában. „A gonosz és házasságtörő nemzedék jelet kíván – válaszolta –, de nem kap mást, csak Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében.” (Mt 12,39-40) – „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelt kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz jel az Emberfia is e nemzedéknek” (Lk 11,29-30)      Urunk Jézus Krisztus minden próféciát beteljesített, melyek a Messiásra, Isten Fiára vonatkoztak, és emberi sorsa minden előképe sorsának döntő fordulatához hasonló volt. Annak a ténynek a megértése, hogy Urunk Jézus Krisztus egyszerre valóságos Isten és valóságos ember, olyan valaki számára, aki értelmét és szívét hajlandó kitárni, nem okoz nehézséget. Persze, ettől még Isten Fiának megtestesülése igazi természetfeletti titok marad, amit az emberi agy nem képes teljesen felfogni, hiszen, ha nem így lenne, akkor az nem lenne többé titok. Valóban az, hogy az örök, transzcendens Isten leszáll a földre és emberré lesz, meghaladja emberi képzeletünket. De ugyanígy azt is be kell látnunk, hogy egy halandó számára Isten természetét szintén lehetetlen teljes egészében kikutatni, felfogni.      Ugyanis emberi természetünkkel nem egyeztethető össze, hogy Isten lényét teljességgel megismerjük, hiszen mi halandó teremtmények vagyunk. Ezért ésszerű, sőt kötelező érvényű számunkra, emberek számára, hogy elhiggyük, hogy Jézus Krisztus egyszerre Isten és ember, hogy Ő az Emberfia, ahogy saját magát nevezte. (Szemben Sátán érvelésével, aki azt mondta az első emberpárnak, és azóta is ezt suttogja minden ember fülébe, hogy az ember Isten, de legalábbis azzá válhat.) És mivel az ember magában hordja az ősbűn vírusát, az isteni Megváltó nélkül önmagától nem tud meggyógyulni. [A zsidók nem azért ölték meg Jézust, mert Messiásnak mondta magát – annak ugyan nem örültek, ha egy ilyen egyszerű, szelíd, megbocsátó ember képében jön el az ő Messiásuk, de ezért még nem feszítették volna keresztre. Jézus után is sok zsidó lépett fel, azt állítva, hogy ő a Messiás, ezeket sem bántották, sőt a fanatikusabbak követték őket a rómaiak ellen indított sorozatos lázadásukban. A zsidók azért ölték meg Jézust, mert Isten Fiának mondta magát: „A zsidók körülvették, és kérdezték tőle: "Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan." "Mondtam már nektek – felelte Jézus –, de nem hiszitek. A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, tanúságot tesznek mellettem. Mégsem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. …Én és az Atya egy vagyunk." A zsidók újra köveket ragadtak, s meg akarták kövezni. Jézus megkérdezte tőlük: "Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?" "Nem jótettedért kövezünk meg – felelték a zsidók –, hanem a káromlásért, azért hogy ember létedre Istenné teszed magadat."” (Jn 10,24-26/30-33)      Ezért hangsúlyozza Szent János apostol szüntelenül Jézus istenségét; fennen hirdeti mind Evangéliumában, mind leveleiben, hogy Jézus istenfiúságának megvallásától függ minden ember üdvössége: „Ki az, aki meggyőzi a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? … Aki bírja a Fiút, annak van élete; aki nem bírja a Fiút, annak nincsen élete. … Minden lélek, mely nem vallja Jézust, nem Istentől van és ez az antikrisztus…” (1 Jn 5,5/12; 4,3)      Nem véletlen, hogy csakúgy, mint minden eddigi eretnekség, a zsinati szektának, tagjainak és vezetőinek is, ezen igazság elhallgatása, sőt tagadása teszi ki legfőbb tevékenységét és célját: Minden vallás-közi találkozó, nyilatkozat, újonnan bevezetett szimbólum e célt, vagyis Jézus istenségének tagadását szolgálja!] Jézus Krisztus istenségének van egy belső bizonyítéka is: Tanításának nagyszerűsége és emelkedettsége, és jellemének fenségessége. Az Ő tanítása magasan felülmúlja minden bölcs és minden más vallás tanítását. Az emberi szív minden szükségletének tökéletesen megfelel, és kortól, fajtól, nemzettől függetlenül minden emberhez szól. A keresztény tanítás ad egyedül sugárzó fénnyel teli magyarázatot az ember eredetére és céljára. Egyedül Jézus tanítása követeli meg a felebaráti szeretet erényét, mint az emberi erények legmagasztosabbikát, valamint az alázatot, a szelídséget, a türelmet, az ellenség szeretetét, vagyis olyan emberi tulajdonságokat, melyeket se Jézus előtt, se Jézus után így egységbe összefoglalva egyetlen más vallás sem prédikált. Egyedül a kereszténység képes az emberhez méltó civilizációt megteremteni és fenntartani. Az olyan tanítás, melynek ilyen hatásai vannak (s mely ennyire ellent mond az emberi természetnek), csakis isteni eredetű lehet. Az áldozat egy Istennek bemutatott (felajánlott) adomány. Áldozatot bemutatni annyit jelent, mint valakinek szeretetből vagy ragaszkodásból bizonyos értékkel bíró tárgyat ajándékozni. Az áldozat lényege tehát azt jelenti, hogy Isten iránti szeretetből valami értékes dolgot Neki adunk [elégetünk, hogy senki másé ne lehessen soha többé], vagy valamilyen értékes dologról lemondunk. Ezen áldozati adomány által juttatjuk kifejezésre, hogy Isten a mi legfőbb jónk, legnagyobb boldogságunk.      Mivel Jézus Krisztus, a mi Urunk, Isten, ezért vérének végtelen értéke van. És mivel egyúttal ember is, az egész emberiséget képviseli. Így tudta magára venni összes bűnünket. Érettünk a világ összes bűnét magára vállalta, és ily módon adott értük jóvátételt (lásd 2 Kor 5,21).      Sőt, mivel Jézus Isten, így az ő szenvedése végtelen értékű volt, és ezért nem csak kiegyenlítette a világ bűneit, legyenek azok bármilyen nagyok vagy számosak, hanem még végtelenül felül is múlta őket. Jézus szenvedésével nem csak bűneinkért adott elégtételt, nem csak az isteni igazságosságnak tett eleget helyettünk, hanem a Teremtő és teremtménye közötti, az első emberpár által elszakított barátság kötelékét is megújította, hogy minden ember előtt újra kinyílhasson a mennyország kapuja. Isten irántunk való végtelen szeretetének első aktusa a teremtés volt, a második Fiának megtestesülése, a harmadik Fia szenvedése általi megváltásunk, ami az előző kettőt végtelenül felülmúlja.      A szenvedés Jézus kereszthalála után nyert számunkra, halandók számára rendkívüli értéket. A türelemmel elviselt szenvedés és az önként vállalt lemondás saját és felebarátaink bűneinek a vezeklésére szolgál. Így lehet testi szenvedés által elnyerni a lélek egészségét. A szenvedés az igazaknak nagy előnyt jelent, mert még ebben a világban vezekelhetnek, leróhatják adósságukat bűneikért. Általa megtisztulhatnak sok tökéletlenségtől, erősödhetnek az erények gyakorlásában, és ellenállóbbakká válhatnak a kísértésekkel szemben. A szenvedés, amennyiben türelmesen és hittel viselik, megerősíti a bűnös ember erkölcsi erejét. [B. F. mondta gyakran: „A szenvedés a kegyelem állapota. De nem mindenki érdemli meg a szenvedést, nem mindenkiből lesz a szenvedés által jobb ember. Nagyon jó helyre kell kerülnie a szenvedésnek, hogy abból gyöngy legyen, és ne pusztuljon bele a kagyló.”]      Végezetül (de nem utolsósorban) a szenvedés, ami kikerülhetetlen mindenkit elér e világon, véget vet annak az utópisztikus reménykedésnek, hogy a földet paradicsommá lehet alakítani! „Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.” (Jn 14,27) „Azt hiszitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azt, hanem – mondom nektek – meghasonlást.” (Lk 12,51) „Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával. Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége. … Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám.” (Mt 10,34-38)      [Az egész Szentírás, bennük Jézus itt idézet szavai a napnál világosabban bizonyítják Bergoglio és az egész zsinati szekta hitetlenségét.] A megváltás eme műve láttán Sátán természetesen nem marad tétlen. Az emberek iránti irigysége csak még erősebben kezd lángolni benne; Isten képmása, az ember elleni támadásai még erősebbé válnak.      Mivel Isten tervében minden a lelkek üdvösségére irányul, a jóakaratú emberek az élet minden területén azokat támogatják, akik arra törekszenek, hogy Krisztus törvényei szerint munkálkodjanak, hiszen Krisztus az ura mindennek; ezért kivétel nélkül az Ő törvénye kell minden nemzetnek és minden embernek a törvénye legyen.      Csakhogy Sátán országa szakadatlanul Urunk országa ellen működik. Kezdetektől fogva Sátán minden gonoszság feje abban az értelemben, hogy ő az, aki az evilági uralmak rendjében megpróbálja az embereket Istentől elfordítani: Ezért azok, akik bűnt követnek el, valójában Sátán lázadását és gőgjét másolják le, ahogy a jók Jézus Krisztus alázatosságát és engedelmességét utánozzák (Aquinói Szent Tamás).      A jó és a rossz közötti, a történelem eseményeinek egész folyamán zajló harcból semmit nem lehet addig megérteni, amíg azokat vissza nem vezetjük Sátánnak Jézus Krisztus ellen folytatott személyes, szakadatlan harcára. Ez a harc vonul át az emberiség egész történelmén. Ez a történelem lényege, magja. Minden más csak a külsőség, ürügy, kibúvó: egyszóval: színház. Mi tehát minden ember kötelessége e harcban, mely az emberiség két egymással szembenálló legfőbb feje között dúl? Mindenekfölött az, hogy soha ne szövetkezzen, soha ne legyen közös ügye azzal, ami Sátántól és az ő követőitől ered, bármi is legyen az, hanem mindig Jézus Krisztus zászlaja alá álljon, és bátran harcoljon e zászló alatt. Feltéve: 2019. április 25. Mik a fény és a sötétség, azaz a jó és a rossz, az igazság és a tévedés közötti harc legfeltűnőbb jelei? E kérdés megválaszolásához elsőnek azt kell megfogalmazni, hogy miért is folyik ez a harc, miről is van szó tulajdonképpen a teremtett világban. Talán arról, hogy kinek van több pénze, több olaja, vagy hogyan lehetne az embereknek még több szabad napja? Vagy hogy hova tegyük az egyre gyűlő szemetünket? Nem, mindezek csak huszadrangú kérdések, utópiák, melyek mégis szinte az egész világ, benne a zsinati szekta számára is mára a legfontosabb problémák lettek. Holott amióta e világ létezik az egyetlen fontos dolog, az egyetlen, amiért a harc folyik, ez: Az embernek a természetének megszabott célt kell elérnie. Azaz: Istenhez, Teremtőjéhez kell visszajutnia. Az ember két részből áll: testből és lélekből. A lélek, e szellemi valami létezése a hatásaiból bizonyítható. Az ember gondolkodik és ítéletet hoz: ez jó, ez rossz, ez igaz, ez hamis. Döntést hoz: ezt megcsinálom, azt nem csinálom meg. Ezek mind olyan fogalmak, melyek nem származhatnak az anyagból. Tehát csakis egy immateriális, szellemi elem lehet az eredőjük: a lélek, mely ezeket a fogalmakat használja. Mivel a lélek nem anyagi, ezért halhatatlan, hiszen természeténél fogva szellemi és nem összetett, s mint ilyen nincs alávetve a bomlásnak, szemben a testtel, ami anyagi lévén idővel pusztul és felbomlik.      A léleknek egyszerű, azaz nem összetett, szellemi, azaz nem anyagi formája van, nincs tehát benne olyan részecske, ami leválhatna, vagy feloldódhatna. Magától tehát nem halhat meg. Csak az, aki teremtette, tudná megsemmisíteni. (Ezért mondta Urunk: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!” (Mt 10,28))      Az embernek van értelme és van szabadsága, ezért tartozik felelősséggel minden tettéért, melyek közül egyesek súlyosabbak, mint mások. A pogányok, ellentétben a mai emberekkel, még tudták, hogy az isteneket nem lehet sértegetni súlyos következmények nélkül. Mi tehát az a dolog, ami a halhatatlan lélek számára a legfontosabb a földi életében? Válasz: A jövendő örök élet előkészítése. Ha az ember azt teszi, amit Teremtője megszabott és előírt számára, akkor Hozzá jut vissza, Nála fog lakni az örök életben és boldog lesz; ha viszont megszegi Teremtője parancsait, ellenszegül Neki, akkor örökre a pokolba kerül, és soha nem fogja Istent, Teremtőjét megpillantani! Mindezt Urunk világosan megmondta, szavai a Szentírásban számos helyen olvashatók: „Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!... Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült…..Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.” (Mt 25,31-46) – „Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen….Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég.” (Jn 15,1-6) – „Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjenek össze országában minden botrányt és minden törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe vetik, ott sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyogni fognak, mint a nap Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg! … Végül hasonlít a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely mindenféle halat összefog. Amikor megtelik, partra húzzák, nekiülnek, és a javát edényekbe válogatják, a hitványát pedig kiszórják. Így lesz a világ végén is: elmennek az angyalok, aztán kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és tüzes kemencébe vetik őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.” (Mt 13,41-50) Sátán Isten elleni lázadásából ered az irigység bűne, egyike a hét fő bűnnek. Az irigység – definíciója szerint – mások javainak és jóságának a gyűlölete. Sátán számára ki jelenti ezt a „mást”, „másokat”? Mindenekelőtt Istent. De mivel Isten ellen senki nem tehet semmit, Sátán irigysége az emberek ellen irányul, mert az ember nyújtja neki azt a területet, melyen Isten ellen támadhat, és bizonyos módon még le is győzheti.      A Sátán tehát mindenáron azon igyekszik, hogy az embert megtámadja, „birtokolja”, akár egyes emberekről van szó, akár – ami még sokkal rosszabb – egész közösségekről, sőt társadalmakról. Ezért támadja mindig elsőnek a tudást, a tudományokat és a hatalmakat, hogy ezeken ő uralkodhasson, és rajtuk keresztül a lehető legtöbb embert keríthesse a hatalmába. Az emberiség egész történelme nem szól másról, mint a Sátán ebbeli mesterkedéseiről. Az angyalok tiszta szellemi szubsztanciából lettek teremtve. Nem összetett lények, mint az emberek, nincsenek semmiféle anyagi szervezethet kötve. Ebből a konstitúciós egyszerűségből adódik az angyalok értelmi képességének két fő jellemzője: a gyorsaság és a helyesség. Angyal annyit jelent, mint küldönc, hírnök. Mivel nem összetett lények, nem kell magukban különböző részeket, és ennek következtében különböző megfontolásokat összhangba hozniuk. Természetükből eredően gyors a felfogóképességük és ebből következően a következtetésük. Értelmük egyetlen rezdülésével felismerik döntéseik minden következményét. Az angyali felfogóképesség pontossággal, tökéletes logikával párosul.      Bár az angyalok egy része Lucifer vezetésével fellázadt Isten ellen, s így örök kárhozatra vettettek, de ez nem jelenti azt, hogy elvesztették angyali természetüket: felfogóképességük gyorsasága és helyessége is megmaradt. Ugyanakkor hűtlenségük miatt a démonok ezen angyali tulajdonságaikat már nem eredeti, Istentől rendelt céljuknak megfelelően, hanem pont ezeknek ellentmondó célokért használják. Angyali természetük ugyan megmarad, de visszavonhatatlanul eltorzul.      Az angyali természet, felfogóképesség tehát nem ismeri a habozást. Ezért nincs a démonoknál megbánás. Angyali természetüknek köszönhetően a démonok egyetlen pillantással felismerik döntéseik minden következményét. Ha hűtlenek lettek hivatásukhoz, akkor ez azért történt, mert hajlíthatatlan akarattal saját magukat Isten fölébe helyezték, holott pontosan tudták, hogy ez a lázadás hova fog vezetni.      Ebből ismerhető fel a démonok mentalitásának fő jellemvonása, nevezetesen az önfejűség. Mindent, amit a démonok tesznek, ellenük fordul; és annak ellenére, hogy ők ezt pontosan tudják, mégis megteszik. Se nem akarnak visszafordulni, se nem akarnak megállni. Ezt a helyzetet írja le a jól ismert keresztény szólás: „Errare humanum est, perseverare diabolicum” – „Tévedni emberi dolog, a tévedésben megmaradni [a tévedéshez csökönyösen ragaszkodni] ördögi.” A csökönyösség tényleg ördögi tulajdonság, mind a démonoknál, mind az embereknél. A démonoknak ugyan megmarad az angyali felfogóképességük, de azt az értelemmel ellenkező módon használják. Ebből lesz a démoni érvelés jellemzően vak logikája. A démon ugyan továbbra is logikusan gondolkodik, de hűtlensége miatt nincs többé igazság benne. Ítélőképességének mechanizmusa ugyan ugyanaz marad, de gondolkozási képességének tartalma megváltozik, hamis gondolatokra hoz logikus ítéleteket. A démon pontosan tudja, hogy milyen végkövetkeztetésre akar eljutni, de ezek a végkövetkeztetések természetesen hamisak, mert nincs többé igazság benne.      Ezért kell nagyon vigyázni arra, hogy semmilyen párbeszédet ne folytassunk az ilyen hamis szellemekkel, se azokkal az emberekkel, akik az ő befolyásuk alatt állnak és érvelnek, hiszen eleve csak vereséget szenvedhetünk. A démon logikája a lázadás logikája, ami a legvégső konzekvenciákig elmegy, a legőrültebb határokig. [Ó, milyen sokszor tapasztaljuk ezt! A mai világ, benne elsőnek a zsinati szekta vezetői, élükön Bergoglioval, olyan dolgokat tudnak kitalálni és rákényszeríteni az emberekre, melyek normális körülmények között soha senkinek nem jutnának az eszébe; csak az elmúlt pár évben is, hányszor éltünk meg olyasmit, amire azt mondtuk, hogy ez már nem lehet emberi találmány, ilyesmit csak az ördög tud kitalálni! Sőt, ma már ott tartunk, hogy az ilyesfajta ördögi találmányokból több érvényesül körülöttünk, mint a „normális”, emberi dolgokból!] A démonok eltorzulása egész szellemi szubsztanciájukra átterjedt, mivel ez homogén, és ily módon nem képesek e torzulásnak korlátot állítani. Az angyalok nem gyenge, törékeny lények. Isten akkora szilárdságot kölcsönzött nekik, mely minden nyugtalanságtól megvédené őket, ha a szabad akaratuk jó maradt volna. A lázadó angyaloknak [és az általuk uralt embereknek is] óriási mennyiségű gonoszsággal és hatalmas akaraterővel kell rendelkezniük ahhoz, hogy a sötétséget előnyben részesítsék a világossággal szemben. Ezért is teljesen érthető, hogy nem részesülhetnek Isten irgalmasságában. Feltéve: 2019. május 2.