Miért hordja az ember magában a gonosz titkát?
Részletek
Pére Jean-Jacques Marziac
Minden nemzet, törzs, nép és nyelv neki fog szolgálni
című 1997-ben írt könyvéből

„Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág. Nagy szóval kiáltották és mondták: "Üdv Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!"” (Jel 7,9-10) – „Ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené a neved? Mert csak te vagy szent! Minden nemzet eljön és leborul színed előtt, mert ítéleteid kinyilvánultak.” (Jel 15,4) – „Nála volt az örök evangélium, hogy hirdesse a föld minden lakójának, minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek. Nagy szóval hirdette: "Féljétek az Istent és dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája! Boruljatok le az ég és a föld, a tenger és a vízforrások alkotója előtt!"” (Jel 14,6-7)


Hogyan lehetséges, hogy ha Isten maga a Gondviselés, a világban mégis annyi szerencsétlenség történik? Korunkban számtalan ember van, aki Istent okolja minden rosszért, még akkor is, ha valójában istentagadó. Ezek úgy élnek, mint a pogányok, sőt még rosszabbul, mint az állatok. Ezek az emberek jobban tennék, ha istengyalázás helyett komolyan foglalkoznának a gonosz létének a problémájával, és tájékozódnának, olyanoktól tanulnának, akik ezeket a kérdéseket már megvizsgálták, és rájuk a válaszokat megtalálták. [Erről a témáról részletesebben a honlap következő tanulmányában lehet olvasni: A kereszténység.]
     Isten az Ő végtelen bölcsességében, jóságában és hatalmában először az angyalokat teremtette meg. Saját dicsőségére és szolgálatára, valamint az angyalok javára teremtette őket. Teremtésük pillanatában mindannyian Istennek tetszőek voltak. De mivel szeretet nem létezik szabadság nélkül, Isten szabadnak teremtette őket. Az angyalok felülmúlják az embereket, mert intelligenciájuk nagyobb és képességeik számosabbak. Az angyalok létezése része az isteni Kinyilatkoztatásnak, melyről a Szentírás abszolút bizonyossággal tesz tanúságot. Mind a jó, mind a démonná lett angyalok részt vesznek a világ történéseiben. Ez a katolikus hit.
     Azok, akik tagadják, hogy a világot Isten teremtette a semmiből, és Ő is tartja fenn, nem katolikusok. Isten kormányozza az univerzumot, ami azt jelenti, hogy úgy irányít mindent, hogy az az Ő dicsőségére és az emberek javára váljon. Életünkben semmi nem történik Isten elrendelése vagy megengedése nélkül. A rosszat, ami mégis ér bennünket, szintén a mi üdvösségünk érdekében engedi megtörténni.
     A rossz a szabadsággal való visszaélésből keletkezik. A bűnt eltörölni, egyet jelentene a szabadság eltörlésével, ami azzal járna együtt, hogy nem lenne helye se a jónak, se az érdemnek, se az erénynek. Az örök boldogság örökségét nem lehet fáradság nélkül megszerezni.

Isten az angyaloktól ugyanazt követelte meg, mint később az első emberpártól: örök sorsukat eldöntő próbának vetette alá őket. Ha megállják a próbát, felfoghatatlan jutalomban részesülnek, mely felülmúlja evilág minden örömét, ráadásul örökké tartó. Az angyalok egy része a gőg bűnébe esett és nem állta ki a próbát, mert olyan akart lenni, mint Isten, ahogy ezt Izajás próféta kifejezte, amikor erről a gaztettről beszámolt: „Hogy is hullottál le az égből, te fényes csillag, hajnalnak fia? Hogyan buktál a földre, te, aki szolgaságba döntötted a nemzeteket? Azt gondoltad magadban: én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat. Az egybegyűlés hegyén telepszem majd meg, messze fenn, északon. Felszállok a felhők magasába, hasonló leszek a Fölségeshez! És lám! Az alvilágba zuhantál alá, a mélységes szakadékba.” (Iz 14,12-15)
     Ez nem holmi legenda vagy keresztény néprajz. Megtalálható a Biblia legkülönlegesebb könyvében, a Jelenések könyvében is. „Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is. Ekkor harsány hangot hallottam az égben: "Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt. De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk szavával, s nem kímélték életüket mindhalálig. Ezért örüljetek, egek, és ti, akik benne laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert oda szállt le a sátán nagy haragjában. Tudja, hogy kevés ideje van hátra."” (Jel 12,7-12)

A gonosz szellemek tagadása egyet jelent a keresztény hit megtámadásával, és Krisztus kifejezett szavainak az elvetésével: „Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült.” (Mt 25,41) A mennyből letaszított gonosz szellemek az emberek ellenségei, mégpedig irigységből, mert – miként ezt sok szent állítja – az emberek fogják majd az ő egykori helyüket a mennyben elfoglalni. Aquinói Szent Tamás mondta: „Az a féltékenység, amit az ördög érez, amikor látja, hogy egy föld porából alkotott teremtmény foglalja el a helyét az égben, nagyobb szenvedést okoz neki, mint a pokol tüze.” Mivel azonban Istennel szemben tehetetlen, Sátán minden dühét az Isten képére teremtett ember ellen fordítja. És valóban; egyetlen pillantás az emberiség történelmére megmutatja, hogy Sátán az ember minden igazi értékét el akarja rabolni: az igazi vallást, az igazi szabadságot, a civilizációt, az igazi békét, egyszóval minden javát.

Ehelyütt érintjük egészen közelről az államnak a vallás terén megkövetelt neutralitásában a logika teljes hiányát, az abszurditást, a drámát és az istenkáromlást. Az államok egyfelől neutrálisnak vallják magukat vallási területen, és törvénnyel biztosítják, hogy mindenki olyan vallást követhessen, amilyet akar, hogy mindenki azt higgyen, amit akar. Másfelől azonban üldözi (a közrend érdekében üldöznie kell) e hamis elv logikus következményeit: a különböző vallások eltérő erkölcsi követelményeiből eredő gyakorlatokat, szokásokat. A politikusok, képviselők és bírók nagy szavakat használnak, „bölcs” beszédeket mondanak, elítélnek, felmentenek, csak azt nem tudják megmondani, hogy mindezt kinek a nevében teszik? Milyen elv alapján? Milyen, melyik ideológia szerint van joguk az ítélkezésre? Csak egyet ismételgetnek: „Mindenki szabad. Az emberi jogokat respektálni kell.”

A filozófia nem tud kielégítő választ adni a gonosz eredetének és létezésének az okára, eredetére. Az ember csak akkor kezdi megsejteni a gonosz titkát, ha Isten kinyilatkoztatja magát neki: ezt nevezzük kinyilatkoztatásnak (a latin revelare szóból: leleplezni, levenni a fátylat; revelatio = megvilágosodás). A Teremtés könyve nem elvi dolgokat közöl velünk, hanem tényeket: konkrét, az igazságnak megfelelő történetet nyilatkoztat ki, ami megmagyarázza az emberiség mai szerencsétlen helyzetének okait.
     Amikor a modern „gondolkodók”, mint például Albert Camus azt mondja, hogy azért nem hisz Istenben, nem hisz a teremtésben, mert abban gyermekeket kínoznak, önmaguk ellen beszélnek, és meg lehet tőlük kérdezni, hogy indoklásukban hol marad az intellektuális őszinteség, tisztesség? Hiszen valójában ki kínoz gyermekeket, ki öli meg őket milliószámra anyjuk méhében? Ki szakítja el a gyermekeket a hittől? Ki alapít olyan iskolákat, melyekben a gyermekek lelkéből kitépik Istent? Ki csinál az emberi dicsőségből idolt? Ki ad a pénznek világi hatalmat? Ki szakítja ki a fiatalokból, az öregekből az isteni reményt, és űzi őket ezzel a kétségbeesésbe? Vagy nem az emberek csinálják mindezt, nem ők e bajoknak a kizárólagos okozói? Nem az ember alapít ilyen iskolákat, ír istenellenes könyveket, készít szentségtörő, erkölcstelen, erőszaktól hemzsegő „kultúrát”?

A Szentírás első könyve világosan megmondja, hogy a rossz nem természetes dolog, hanem az ember szabad akaratából keletkezik, és ezért minden, amit rossznak nevezünk, bűn vagy a bűn büntetése. Vagyis, az ember felelős minden rosszért. Továbbá: a rossz eredete az ember viselkedésében, vagyis Istennel szembeni helytelen magatartásában rejlik. A bajok pedig az Isten elleni lázadásokból származnak.
     Úgy tűnik ezek után, hogy a rossz gyökere az emberi természet velejárója. A Teremtés könyve azonban azt tanítja, hogy a rossz az emberi szabadságból származik, azonkívül az első ember által elkövetett bűn büntetése. Ádám bűne benne magában és utódaiban kapja meg büntetését, és ez a gyökere minden emberi bajnak.

Sátán jó pszichológus, aki olyan ajándékot kínál az embernek, amit az örömmel ragad meg, nevezetesen a gőgöt, a büszkeséget, a kevélységet. Magát istenné tenni: mind az embereknél, mind az angyaloknál ez volt a bűn magva. És ebben található az 1789-es (és később megfogalmazott) emberi jogok nyilatkozatának a csírája is (nem véletlen, hogy e nyilatkozat emblémája az Ouroboros ördögi kígyót ábrázolja (Ouroboros: a saját farkába harapó kígyó, sárkány)).
     Ádám bűnének, Isten parancsát áthágó tettének a lényege az Isten elleni lázadás: ezt a Szentírás világosan tudtunkra adja. Az első ember ezt a bűnt (az Isten elleni lázadást) követte el, mégpedig nem csak gondolatban, nem csak szándékában, hanem egy szabad akaratával végrehajtott konkrét tettében. Isten azért büntette olyan súlyosan az Ellene elkövetett lázadást, mert egyfelől az Általa adott parancs megtartása nem lett volna nehéz (ez Szent Ágoston véleménye), másfelől, mert Ádám még romlatlan értelemmel bírt, azaz az „épséggel” (idézet a fent ajánlott cikkből: „Az épség (integritas) a rendetlen kívánságtól való mentességet jelenti, s így arra teszi képessé az embert, hogy értelmével ellenőrizni tudja saját irracionális erőit, szenvedélyeit, vágyait, s így könnyebben tudja teljesíteni a természettörvényt.”)
     E bűn első következménye természetesen az volt, hogy az ember elvesztette a kegyelmet, és bűnös emberré vált. És mivel Isten az első emberpárnak adott természeten kívüli adományai a kegyelem állapotához (azaz az eredetileg szintén ingyen, ajándékba kapott természetfeletti adományhoz) voltak kapcsolva, bűne miatt Ádám értelme is elhomályosult, akarata meggyengült, és vágyai, mohósága felébredt, ami további bűnökhöz vezette. Következményként az ember alávettetett a szenvedésnek és a halálnak.
     Ezen sokrétű következmények bizonyos értelemben koncentrikus hullámokat képeznek: A bűn elsőnek magát az embert találja el, majd az egész világra kifejti hatását. Végül a nemzés által összes utódára átterjed.
     A filozófia így magyarázza ezt a folyamatot: Különbséget kell tenni személy és természet között. Ha egy faj több individuumból áll, akkor egyetlen individuum nem képviseli az egész fajt, és ennek az egy individuumnak a tette nem köthető az egész fajhoz. Ádám esetében azonban, mivel ő az első ember, identitás áll fenn a faj és az individuum között. A személy bizonyos értelemben össze van olvadva a természettel. Ezért Ádám maga volt az emberiség. Ha tehát bűne által Ádám elvesztette a kegyelmet, és természete meggyengült, akkor ez az egész emberiséget érintette: az egész emberi természet szenvedett ettől, és került a bűn állapotába. Ez a legnagyobb katasztrófa, ami valaha is megtörténhetett. Ez az alapbaj, az ősbűn.
     (A könnyebb megértés kedvéért különösen ajánlott a fent említett cikk „A bűnbeesés és következményei” című fejezetét áttanulmányozni.)

folytatása következik


Feltéve: 2019. április 13.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA