1. 170 éves a Kommunista kiáltvány – 170 évnyi halál és összeomlás Írta: Giuseppe Nardi (forrás: www.katholisches.info – 2018. február 23.) 170 évvel ezelőtt, 1848-ban adták ki Londonban a Kommunista kiáltványt. Azon gigantikus vérfolyam ellenére, melyet a kommunizmus a történelemben maga mögött hagyott, még mindig sok helyütt tartanak ezen évfordulóval kapcsolatban nyilvános Marx-megemlékezéseket: Ez nem más, mint az elvakultság, a megtévesztés és a félrevezetés mesterműve. A Kommunista kiáltványt 1848. február 21-én Karl Marx és Friedrich Engels hozta nyilvánosságra. E két ember olyan ideológiát dolgozott ki, mely 170 évnyi forradalmat és rémuralmat, halált és gyilkosságot eredményezett, ezért kimondható, hogy 170 év kommunizmus egyenlő 170 év halállal és bukással. [„Az újkori kommunizmusok jellemzője a francia forradalom vérpazarlása, rémuralma s eredménytelensége lett.” Magyar Katolikus Lexikon 1932.] És mégis, mindezen szörnyűséges tapasztalatok ellenére ez a halálos döfés még mindig gyümölcsöket hoz, további gaztetteket eredményez. [Mennyire időszerűek ezek a megállapítások, ma két évvel később!]      Bár a nyilvánosságra hozatal Londonban történt, a két főszereplő német volt: Karl Marx, filozófus, közgazdász, aki egy tehetős zsidó családból származott, mely áttért a protestáns hitre; Friedrich Engels, szintén filozófus, társadalomtudós és újságíró egy jómodú protestáns család sarja volt. Mindketten materialisták és kommunista forradalmárok voltak [Marx, a munkások nagy barátja, soha életében egy percet sem dolgozott, barátai, elsősorban Engels, tartották el]. Szigorú értelemben egyikük sem volt ateista, sőt Engels pietista gyerekkorának hatása alatt eleinte még ilyeneket is írt [amivel valójában saját későbbi működésüket írja pontról pontra le]:      „Az iszonyatos francia forradalom óta egy új, ördögi szellem szállta meg az emberiség nagy részét, és az istentelenség olyan arcátlanul emeli fel szemtelen fejét, hogy az embernek arra kell gondolnia, hogy ma a Szentírás jövendölései válnak valóra. … Körbejárnak és mindenüvé be akarnak lopódzni, sátáni tanításaikat a piacokon prédikálják, és az ördög zászlaját városról városra hordozzák, a szegény megtévesztett ifjúságot maguk mögé csalogatva, hogy őket a halál és a pokol legmélyebb szakadékaiba taszítsák. … Nyílt, kimondott ellenségeskedés van, és mindenfajta szekták és pártok helyett ma már csak ez a kettő létezik: keresztények és antikrisztusok.” Ki gondolná, hogy e mondatok Engelstől származnak? És mégis, e korai vélekedése nem akadályozta meg abban, hogy Karl Marx legszűkebb köréhez csatlakozzon, az ő leghívebb párttársává váljon. Marx, aki már nem volt zsidó, de még keresztény sem, és aki a mozgalom tényleges hangadója és vezére volt, egész élete során nem tagadta Isten létezését. Ezért tudatosan üzent hadat Istennek és Egyházának [ez jellemző magára a Gonoszra, a Sátánra, e világ fejedelmére: tudja, hogy van Isten, mégis fellázad ellene]:      „Azon az Egyen akarok bosszút állni, aki ott fent uralkodik.” – Csakúgy, ahogy az emberiséggel és a világgal szemben is csupán gyűlöletet és megvetést érzett. E gyűlölet és a rombolásra irányuló vágya vezérelte egész élete során; ezen érzéseit fejezte ki e mondatokkal: „Egy szóval kifejezve: teljességgel gyűlölök mindenkit és minden istent. … A legnagyobb megvetéssel üzenek hadat a világnak, és kísérem utána figyelemmel e törpeóriások bukását, mely azonban gyűlöletemet nem fogja kioltani. Azután istenként és győztesként vonulok át a világ romjain, és mialatt szavaimnak tevékeny hatalmat kölcsönzök, a Teremtővel érzem magam egyenlőnek.”      Marx és Engels tehát a világot nem csak filozófusként akarták másképp megmagyarázni, mint az előttük járók, hanem gyökereiben is meg akarták változtatni, fel akarták forgatni a világot. … A 2018-as hivatalos „jubileum” tehát egy olyan eseményre való megemlékezésre szólít fel, ami 170 év óta minden forradalom, polgárháború, háború, diktatúra, éhínség, tömeggyilkosság, gulág, ázsiai munkatábor, elnyomás, félelem és borzalom ideológiai megalapozója, ami a kommunizmuson és a történelmi szocializmuson keresztül ostorként került bevetésre egész országok, népek és földrészek felett. Egy szóval kifejezve: a kommunizmus korbács az emberiség számára. A legújabbkori történelem első kommunista rezsimje az 1871-es párizsi kommün volt, melynek tagjai rémuralmat vezettek be, olyat, amit a francia forradalomtól lestek el, és azóta további forradalmakon keresztül tökéletesítettek. Rémuralmuk 71 napig tartott, 1871. március 18-tól május 28-ig. E rémuralomból csak két, teljesen elfelejtett epizódra emlékeztetünk:      1871. április 4-én a kommün tagjai – több más pappal együtt – túszul ejtették Párizs érsekét, Franciaország prímását Msgr. George Darboy-t (1813-1871), aki vonakodott nyáját magára hagyni. Amikor nyilvánvalóvá vált a kommün bukása, az érseket négy másik pappal együtt fogvatartóik kivégezték. Halálos ítéletüket a kommün „jóléti bizottsága” – nomen est omen –, az ú. n. utópista szocializmus egyik képviselője, Théophile Ferré elnöklete alatt hozta meg. A túszok kivégzése a vak pusztító düh kifejeződése volt, amiért a vörös „kísérletük” nem sikerült… A második epizód egy még irracionálisabb gyűlölet kifejeződése volt. A kommün rémuralma alatt feltörték Charles-Éléonora Dufriche-Desgenettes (1778-1860) plébános sírját, kiemelték a már porladóban levő testet, levágták fejét, és az ily módon meggyalázott hullát, mocskos gaztettüket közszemlére tették.      Abbé Desgenettes 1860-ban 81 éves korában halt meg. Ifjúkorában átélte a jakobinusok könyörtelen egyházüldözését. 1805-ben szentelték pappá. Az 1830-as forradalom alatt Svájcba menekült, ahonnan Párizs akkori érseke 1832-ben a fővárosba szólította. Plébániatemplomát, a Notre-Dame des Victoires templomot a forradalom alatt, csakúgy mint 40 évvel korábban, a lázadók megszentségtelenítették, így Desgenettes plébános mind az épületben, mind plébániája hívei körében komoly sérüléseket talált. Csak nagyon kevesen tévedtek olykor be a templomába. Négy keserves, reménytelen év után az elbátortalanodott plébános felmentését kérte az érsektől. Míg a válaszra várt, egy napon, 1836. december 3-án szentmiséje alatt az abbé hangot vélt hallani, mely azt mondta neki, hogy plébániáját szentelje Mária szeplőtelen szívének. A menny utasítását a következő vasárnap tettre váltotta, és ekkor csoda történt. Míg eddig az időpontig maximum 50 ember járt a misére, december 11-én már 500-an jöttek. Desgenettes plébános a Labouré Szent Katalin 1830-as látomása szerint elkészített „Csodás érem” viselésének nagy támogatója lett: sőt, még azt sem túlzás kimondani, hogy ő és plébániája, és az általuk alapított közösség (Archiconfrérie du Tres-saint et Immaculé Cour de Marie pour la conversion des pécheurs – a Boldogságos és Szeplőtelen Szűz Mária Szíve közösség a bűnösök megtérésére) lett a Csodás érem tényleges elterjesztője a világon. 1860-ban, Desgenettes plébános halálakor a közösségnek már 800 ezer feliratkozott tagja volt, valamint 14 ezer csatlakozott közössége, melyek mind a bűnösök megtéréséért végezték a felebaráti szeretet műveit. Temetésén, 1960. április 27-én, megszámlálhatatlanul sok hívő vett részt.      Híre és hatása olyan nagy volt, hogy 11 évvel később, 1871-ben a forradalmárok, a kommunisták, a kommün tagjai, a szocialisták, vagy bárminek is hívták magukat, szemében még mindig szálkának számított, ezért emlékezetét a nép körében a halott nyugalmának megzavarásával és a hulla meggyalázásával akarták örökre kioltani. Gyilkos vágyaikat élték ki rajta, rajta álltak bosszút, amikor halála után szabályosan „kivégezték”. Micsoda gyűlölet az, ami embereket ilyen gyalázatos tettre sarkalja? [Ezt tették a spanyol kommunisták is a papokkal, szerzetesekkel, a spanyol polgárháború alatt.] Mivel a kommunisták a történelem-hamisítás, az eltorzított valóság és a dezinformáció mesterei [ezt művelik azóta is, és ma különösen sikeresen], gaztetteiket sikeresen el tudták felejtetni: ez vonatkozik mind a párizsi kommün alatt elkövetett rémtetteikre, mind azokra, melyeket a mostani időkig a nevükben követnek el. Felületesen szemlélve, sokan úgy gondolhatják, hogy a kommunista kiáltvány felett eljárt az idő, hiszen a kommunizmus 1990 körül megbukott, felbomlott a Szovjetunió és az ú. n. szocialista táborhoz tartozó országok új államformában alakultak újjá. De ez csak a látszat: miként ezt számos publicista megírta, és miként erről minden figyelmes ember saját szemével naponta meggyőződhet, a kommunizmus, mégpedig legaljasabb formájában soha nem látott mértékben uralja mai világunkat. A „proletár irigység”, a totalitarizmus, a baloldali ideák, a szélsőbaloldali mozgalmak (elsősorban a különböző országokban, sőt országokon átívelő szervezettséggel rendelkező antifa mozgalmak) az élet minden területére betörtek, sőt, befolyásuk oly mértékben megnőtt, hogy a tényleges hatalmat már ők gyakorolják, vagy úgy, hogy maguk a hatalmon levők is vallják Marx nézeteit, vagy „csak” úgy, hogy céljaik elérésére a baloldal politikai befolyását és a szélsőbalos csoportosulások „ütőerejét” használják fel. A helyzet alaposabb megismerése érdekében a legfontosabb annak megértése, hogy az üdvtörténet szempontjából mi is valójában a kommunizmus? Az emberiség történelmében minden korban sok szörnyű és igazságtalan dolog történt, de a kommunizmus megjelenésig a birodalmak, országok, közösségek soha nem ideológiára épültek. Ezeket közösségek, érdekcsoportok, egyének hozták létre, építették fel, kormányozták, amíg csak meg nem jelent egy másik, náluk erősebb hatalom, ami örökre vagy ideiglenesen elhódította tőlük országukat. A kommunizmus megjelenéséig nem fordult elő, hogy filozófusok elméletei alapján szervezzenek és rendezzenek be egy társadalmat. Krisztus mennybemenetele után Európában a francia forradalom volt az első olyan – ideiglenes – hatalom, ami tudatosan szembeszállt Istennel, megtagadta neki az engedelmességet, és a templom oltárára egy szajhát helyezett. Ez az állapot ugyan rövidéletű volt, de megteremte gyümölcseit, köztük a leghazugabbat, a kommunizmust. Ez az ideológia minden ízében hazugságot vall, és minden porcikájában Isten ellen lázad. Ebből az ideológiából ered minden baloldali mozgalom, minden lázadás, minden hazug elmélet és törvény, ami mára elvileg és gyakorlatilag is az egész világ összes országának életét meghatározza. A bal- illetve jobboldaliság meghatározása Jézus e szavaira vezethető vissza: „Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! ... Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült.” (Mt 25,32-34/41) – Mióta ezek a mondatok elhangzottak, a jobb jelentette mindig az igazságot védőket, a Krisztushoz tartozókat, és a bal a hazugokat, a Krisztus-tagadókat. A jobb oldalon állók azok, akiket Urunk Jézus így jellemez: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” (Jn 8,31-32) A baloldaliság tehát az, ami az igazsággal szemben áll, és a kommunizmus az, ami minden baloldaliságot, vagyis hazugságot összefoglal magában [hasonlóan a modernizmus eretnekségéhez a vallás területén, lásd X. Pius Pascendi enciklikáját]. És ezt mint minden hazug lény – akár emberek, akár démonok, akiket mindig az a vágy hajt, hogy áldozataik megtudják, hogy hogyan és miként csapták be őket –, maguk a kommunista ideológia megfogalmazói vallják be a legtökéletesebb megfogalmazásban: Engels így: „Nyílt, kimondott ellenségeskedés van, és ma már csak ez a kettő létezik: keresztények és antikrisztusok.” És Marx így: „Teljességgel gyűlöl mindenkit és minden istent. A legnagyobb megvetéssel üzen hadat a világnak, és kíséri utána figyelemmel a törpeóriások bukását. Azután istenként és győztesként vonul át a világ romjain, és a Teremtővel érzi magát egyenlőnek.” Jézus az Utolsó Vacsorán búcsúbeszédében ezt mondta tanítványainak: „Immár nem sokat fogok beszélni veletek, mert jön e világ fejedelme.” (Jn 14,30) Robert Mäder prelátus Jézus ezen szavai, valamint a Biblia többi Sátánról szóló kinyilatkoztatása alapján így jellemezte Sátánt, azaz e világ fejedelmét Sátán című tanulmányában: „A Biblia a Sátánt olyan szavakkal nevezi meg, melyekből legbelsőbb lénye nyilatkozik meg: ő a "gonosz" (1 Jn 3,12), az "ellenség" (Mt 13,25), a "hazug és a hazugság atyja" (Jn 8,44), az "ember-gyilkos" (Jn 8,44), a "régi kígyó" és a "nagy sárkány" (Jel 12,9), az "erőszak fejedelme" (Ef 2,2), e "világ istene" (2 Kor 4,4). – A gonoszságnak ezt a szintézisét egyszerre kell magunkra hatni engedni, hogy belássuk, hogy az ördög valami egészen más, mint egy ártalmatlan vagy akár groteszkül komikus figura. Ő a világban létező minden hamis és rossz és közönséges összefoglalása. Az emberi nem nagy szerencsétlensége. Minden szellemi és erkölcsi kísértés, minden üldözés, minden forradalom és háború, minden katasztrófa ősforrása.” Mindaz tehát, aki makacsul hazudik, a Sátánnal tart, és ezért Isten és Urunk Jézus Krisztus – aki maga mondta, hogy ő „az Út, az Igazság és az Élet” (Jn 14,6) – tudatos ellensége. A kommunizmus tehát nem más, mint egy velejéig hazug ideológia, és az ezen ideológiára épülő intézmények, társadalmak, rendszerek, eljárások, törvények nem mások, mint Krisztus Urunk, és a kereszténység kérlelhetetlen ellenségei, antikrisztusok, pontosan úgy, ahogy Engels leírta: az antikrisztus hívei, eszközei, kifejeződési formái, hiszen minden olyan törvény, intézkedés, intézmény, ami hazugságon alapszik, az antikrisztus eszköztárához tartozik. Az ú. n. korona-válság legfőbb jellemzője – mint erről már több helyen szó volt (lásd a honlap Könyvtár oldalának legújabb cikkeit) – az, hogy egy nyilvánvaló és szemenszedett, ráadásul óriási szenvedést és károkat magával hozó hazugságon alapszik. Ezért is támadják tettlegesen és tartják rettegésben a korona-intézkedések ellen fellépő tiltakozókat, a hatalom megbízásából és védelme alatt, a szélső-baloldali csoportok (a világ számtalan országában jelenlevő antifa-alakulatok). És ezért jöhetett létre az az eleddig ismeretlen állapot, hogy a jelenleg ellenzékben levő, hivatalosan is annak tartott, baloldali pártok – holott különben ha kell, ha nem, minden ellen tiltakoznak, amit az éppen kormányon levők megszavaznak – nemcsak egyetértenek az állítólagos jobboldali kormányok által hozott összes eszement intézkedéssel, de még több ilyet is követelnek; aminek eredményeképpen hatalom és ellenzék még soha nem volt ekkora egyetértésben, mint e művi válság idején.      Ez a hazugság annyira nagyméretű és következményeiben annyira veszélyes, hogy jó okot ad arra, hogy mindenekelőtt az üdvtörténet felől ítéljük meg. A honlap Isten haragja szent című írásában – és azóta is többször – idéztem IX. Pius és Pie bíboros véleményét a végső időkről: IX. Pius szerint „abból a tényből, hogy az eddigi kisebb és kevésbé veszélyes harcokban Isten az Egyháznak hatalmas segítségét hol a fejedelmek fegyverei, hol szent férfiak csodálatos hatékonysága és ereje által adta meg, most ezekben a még súlyosabb harcokban azonban ilyen segítséget nem vesz igénybe, az következik, hogy az ellenségei feletti győzelmet a maga számára tartja fenn. Ez teljesen érthetővé válik, ha figyelembe vesszük, hogy minden jelenlegi baj gyökere főleg abban keresendő, hogy …az emberek nem csak elhagyták Istent, hanem egészen el is taszították Őt maguktól”.      Pie bíboros pedig 1880-ban így nyilatkozott: „A modern nemzetek ezt mondják: »Maradj tőlünk távol!«, nem akarunk több istent; mindent ellene és nélküle akarunk tenni. … Az államoknak egyházellenesnek, ateistának, tisztán eviláginak kell lenniük. És Isten szaván fogja a népeket, és átengedi őket makacsságuknak és akaratuknak, míg őrületükben kölcsönösen szét nem marcangolják egymást, és Európát vérrel és romokkal nem borítják el. … És akkor Isten újra eljön, de felfegyverkezve…. És akkor mindenki látni fogja, hogy Ő az ura az általa teremtett földnek, melyről el akarták Őt űzni. »És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. – Et scietis, quia ego sum Dominus.« (Ez 7,9)” 2. „De végül Szeplőtelen Szívem fog győzni” (forrás: www.traditioninaction.org; www.eucharisztikuskongresszus.hu) Ezen dermesztő tények láttán, különösen fontos ismernünk, és újra és újra emlékezetünkbe idézni Fatimai Miasszonyunk szavait:      A világ és az Egyház megmenekülésére a Fatimai Szűzanya azt követelte a pápától, hogy a világ valamennyi püspökével együtt ajánlja fel Oroszországot Szeplőtelen Szívének, és megígérte, hogyha ezt a kérését a pápa teljesíti, akkor megmenti a világot. Ha nem tesznek eleget kívánságának, akkor Oroszország elterjeszti tévedéseit szerte a világon, háborúkat és az Egyház üldözését idézve elő – ez a fatimai üzenetnek azon része, melynek beteljesüléséről fentebb szó volt. Az üzenet ezen részén túl Lucia nővér 1957. december 26-án még ezeket mondta Augustin Fuentes atyának: „Atya, ne várjunk arra, hogy Rómából a Szentatya bűnbánatra szóló felhívást tegyen közzé. Ne várjunk bűnbánatra szóló felhívást sem egyházmegyéink püspökeitől, sem egyházközségeinkből. Nem, a mi Urunk eddig gyakran alkalmazta ezeket az eszközöket, és a világ nem törődött velük. Ezért most mindenkinek magának kell hozzáfognia, hogy lelkileg megváltoztassa magát. Mindenkinek nemcsak a saját lelkét kell megmentenie, hanem mindazok lelkét is, akiket Isten az útjába helyezett. … Miasszonyunk [a jelenések során] sohasem mosolygott. Mindig szomorú volt.”      „Atya, a Szent Szűz nem mondta nekem, hogy a végidőkben vagyunk, de én így értelmeztem három ok miatt:      Az első ok az, hogy azt mondta nekem, hogy az Ördög harcba száll a Szűzzel, a döntő csatára. Ez a csata a végső lesz, ahol az egyik fél győzni fog és a másik vereséget szenved. Ezért, mostantól kezdve vagy Istennel vagyunk, vagy az Ördöggel; nincs középút.      A második ok az, hogy azt mondta nekem is és az unokatestvéreimnek is, hogy Isten két utolsó fegyvert ad a világ kezébe: a szent Rózsafüzért és Szeplőtelen Szívem tiszteletét. És mivel ezek az utolsó menedékek, vagyis a végsők, ez azt jelenti, hogy nem lesz más.      A harmadik ok az, hogy az Isteni Gondviselés tervében, ha Isten meg akarja büntetni a világot, akkor először mindig megpróbálkozik az összes többi gyógymóddal. Amikor látja, hogy a világ nem fordít rá figyelmet, akkor, ahogyan mi a tökéletlen megfogalmazásunkkal mondjuk, egy bizonyos tisztelettel a végső menedéket, Szent Édesanyját nyújtja nekünk menedékül. …      Ha megvetjük és elutasítjuk ezt a végső eszközt, az Ég nem fog nekünk kegyelmezni, mert olyan bűnt követünk el, amit a Szentírás, mint a Szentlélek elleni bűnt említi. Ez a bűn abban áll, hogy – teljes tudással és akarattal – visszautasítjuk a kezünkbe helyezett üdvösséget.” Franco Adessa „A fatimai harmadik titok” című tanulmányában további érdekes dolgokat állít: Don Villa állítása szerint a fatimai harmadik titok szövege – amit Lucia nővér 1944. január 3-án leírt, és amit Ottaviani bíboros 1960. május 13-án elolvasott, és ami részét képezte annak az Ottaviani bíboros által "a fatimai harmadik titok diplomáciai változata" címen írt dokumentumnak, amit a stuttgarti "Neues Europa" lap 1963. október 15-én nyilvánosságra hozott – így szól: „Az egész emberiséget egy nagy büntetés fogja sújtani; nem ma, nem holnap, hanem a huszadik század második felében. … Akármerre nézünk, többé már sehol sem a rend uralkodik, és a Sátán fog uralkodni, a legmagasabb helyekről irányítva az események menetét. Ő (a Sátán) nagyon sikeres lesz, és be fog épülni az Egyházba a legfelső szintig. Az Egyház számára a legnagyobb megpróbáltatás ideje fog elkövetkezni. Bíborosok fognak bíborosokkal, püspökök fognak püspökökkel szemben állni; és a Sátán masírozni fog híveivel és Rómában változások lesznek. Ami rothadt, le fog esni, és ami le fog esni, az többé nem fog felemelkedni. Az Egyház el fog sötétedni, és a világot a terror fogja elborítani. A huszadik század második felében nagy háború fog kitörni. Tűz és füst fog az égből alászállni, az óceánok vizéből gőz lesz, tajtékjuk megemelkedik, eláraszt és elsüllyeszt mindent. Millió és millió ember fog meghalni órák alatt, és a túlélők azt fogják kívánni, bárcsak meghaltak volna. Mindenütt a halál fog uralkodni az ostobák és a Sátán hívei által elkövetett eltévelyedések miatt, és a Sátán, csakis a Sátán fog uralkodni egyedül az egész világon.      Végül, akik túlélik mindezeket az eseményeket, ismét Istent és az Ő győzelmét fogják hirdetni, és úgy fognak Neki szolgálni, mint azelőtt, amikor még a világ nem volt ilyen romlott.” Pünkösd ünnepében Jézus ezzel vigasztalja tanítványait: „Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok… Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok.” (Jn 14,18/28)      Talán szabad abban reménykednünk – amiben IX. Pius pápa és Pie bíboros is reménykedett –, hogy Jézus valóban eljön, mégpedig ugyanolyan alakban, mint első eljövetelekkor, emberként, a mi királyunkként, az Emberfiaként, „de felfegyverkezve”. Feltéve: 2020. május 31-én, pünkösd vasárnapján, a Szentlélek eljövetelének napján „Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. … Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra.” (Jn 15,26/16,13)