[Ezen a honlapon egyfelől már elég sok cikk olvasható de Mattei professzor tollából, másfelől elég sokszor elhangzott, hogy de Mattei professzor e honlap véleménye szerint azok közé tartozik, akik csaknem olyan, sőt, talán még inkább veszélyesek, mint a nyílt hittagadók. Az az ember, aki annyira világosan látja a problémákat, mint ő, és mégis, mindezek ellenére pápának tartja Bergogliot és az elődeit, az a jó szándékúakat vezeti félre, és ezzel még nagyobb bajt csinál, mint a nyílt eretnekek vagy aposztaták. – E véleményem ellenére mégis újra meg újra fordítok tőle cikket, mert egyfelől az ő olasz cikkeit fordítják le németre, másfelől, mert ha eltekintünk a végső következtetéseitől sok érdekeset találhatunk írásaiban. Most egy ilyen érdekes, megfontolandó írása következik.] Fejtegetéseim témája a következő: „Az új szcenáriumok Európában a koronavírus alatt és után”. Nem orvosi vagy természettudományos oldalról fogom e témát megvilágítani, mert ehhez nincs kompetenciám. Ehelyett három másik szempont alapján foglalkozom e témával: a politika- és társadalomkutató, a történész és a történelem-filozófus szempontjából. [Mivel számunkra a harmadik, a történelem-filozófus szempontjai a legérdekesebbek, elsőnek ennek a résznek a lefordítása következik:] A történelem-filozófus A történelem-teológia és a történelem-filozófia az intellektuális spekuláció területébe tartoznak, ahol a teológia és a filozófia elveit történelmi eseményekre alkalmazzák. A történelem-filozófus olyan, mint egy sas, ami az emberi eseményeket a magasból nézi és ítéli meg. Nagy történelem-filozófusok voltak Szent Ágoston (305-430), Jacques Bénigne Bossuet püspök (1627-1704), akit Meaux (egyházmegyéjének neve) sasának neveztek, Joseph de Maistre gróf (1753-1821), Juan Donoso Cortés márki (1809-1853), Dom Guéranger, Solesmes apátja (1805-1875), Plinio Correa de Oliveira professzor (1908-1995) és sokan mások. Van egy bibliai kijelentés, mely így szól: „Judicia Dei abyssus multa – Isten ítéletei hatalmas mélységek.” (Zsolt 35,7) A történelem-filozófus aláveti magát ennek az ítéletnek, és megpróbálja az okokat megérteni.      Nagy Szent Gergely pápa, aki arra hív meg bennünket, hogy az isteni működés okait megvizsgáljuk, a következőket jelentette ki: „Aki Isten tetteiben nem ismeri fel annak okát, hogy Isten miért hajtotta végre őket, közönségességében és aljasságában elégséges okot fog találni annak megmagyarázására, hogy erre vonatkozó kísérletei miért voltak hiábavalók.”      A modern ember filozófiája és teológiája elsősorban Hegel hatására Isten ítéleteit a történelem ítéleteivel helyettesítette. Ezáltal az az elv, miszerint az Egyház ítéli meg a történelmet, pont a visszájára fordult. Az új teológia – Nouvelle Théologie – szerint nem az Egyház az, ami a történelmet megítéli, hanem a történelem az, amit az Egyházat megítéli, mert az Egyház nem emelkedik felül a történelmen, hanem immanens vele, azaz annak szerves részét képezi.      Amikor Carlo Maria Martini legutolsó interjújában azt állította, hogy „az Egyház 200 évvel” van lemaradva a történelemtől, a történelmet vette mércéül az Egyház megítélésében. Amikor Bergoglio [persze de Mattei-nél még mindig a pápa] 2019. december 21-i karácsonyi üdvözleteiben Martini fenti szavait a magáévá tette, ő is a történelem nevében ítélte meg az Egyházat, és a katolikus ítéletet annak ellentétévé változtatta. Valójában a történelem ugyanannyira Isten egyik kreatúrája, mint a természet, mint minden, ami létezik, mert abból, ami létezik, semmi nincs, ami ne Istenből eredne. Mindent, ami e világon történik, Isten már öröktől fogva előre látta, beszabályozta és elrendezte. Ez az oka annak, hogy a történelem-filozófus számára minden diskurzus csakis Istennek kezdődhet és Istennel végződhet. Isten azonban nem csak létezik, hanem minden teremtményével külön foglalkozik, és minden egyes teremtményét annak érdemei vagy hibái alapján jutalmazza vagy bünteti. X. Pius katekizmusa ezt tanítja: „Isten megjutalmazza a jót és megfenyíti a rosszat, mert Ő a végtelen igazságosság.”      Az igazságosság, mondják a teológusok, egyike Isten végtelen tökéletességeinek. Ugyanakkor Isten végtelen irgalmassága előfeltételezi Isten végtelen igazságosságát. Manapság a legtöbb katolikus számára az igazságosság ideája, csakúgy, mint az isteni ítéletéé teljesen ismeretlenné vált. Holott az Egyház tanítása szerint létezik egy külön, vagyis személyes ítélet, mely minden egyes ember számára halála után rögtön megszületik, és az idők végén az Utolsó Ítélet, a világítélet, amikor az angyalok és emberek gondolataik, szavaik, tetteik és mulasztásaik alapján lesznek megítélve.      A történelem-teológia megerősíti, hogy Isten az embereket nem csak egyénenként, hanem közösségenként és szociális csoportonként is jutalmazza vagy bünteti: családokat, kultúrákat, népeket. De miközben az emberek kiérdemelt bérüket, bár olykor a földön is, de az örökkévalóságban mindig megkapják, addig a nemzetek és népek, mivel nekik nincs örök életük, csak a földön kaphatnak jutalmat vagy büntetést.      Isten igazságos, és mindenkinek megadja, ami annak jár: Nem csak az egyes embereket bünteti, hanem családokat, városokat és nemzeteket is megbünteti azokért a bűnökért, melyek e közösségekben lettek elkövetve. Amióta ember él a földön a földrengéseket, éhínségeket, járványokat, háborúkat és forradalmakat mindig Isten büntetésének tekintették. Miként Pater Pedro de Ribadaneira (1527-1611) írja: „Háborúk és járványok, szárazságok és éhínségek, éhség, tűz és az összes többi súlyos katasztrófa a nép bűneiért kapott büntetések.” 2020. március 5-én egy fontos olasz egyházmegye „püspöke”, akinek nevét elhallgatom, ezt mondta [természetesen Bergoglioról van szó, amit nem nehéz kitalálni mindazok után, amiket de Mattei ezután tőle idéz]: „Egy biztos: Ezt a vírust nem Isten küldte, hogy a bűnös embereket megbüntesse. Ez a természet hatása mostohaanyai vonásaiban. De Isten velünk együtt száll szembe ezzel a fenoménnal, és valószínűleg végre megérteti velünk, hogy az emberiség egyetlenegy falu.”      Ez a „püspök” se a „globális falu” (Global Village) mítoszáról nem mond le, se a Pachamama és Greta Thunberg természetvallásáról, még akkor sem, ha a „nagy anya” olykor „mostohaanyává” válik a számára. De mindenekelőtt azt az ideát utasítja határozottan vissza, hogy a koronavírus-járvány vagy más kollektív katasztrófa az emberiség számára büntetés lehet. A vírus, mondja a „püspök”, csak a természet egyik kihatása. De vajon ki teremtette a természetet, ki szabályozza és rendezi? – Isten a teremtője a természetnek, annak minden erejével és törvényeivel. Istennek van meg a hatalma, hogy ezen erőknek és törvényeknek a mechanizmusát úgy rendezze, hogy ezzel olyan fenomén keletkezzék, ami az Ő igazságossága és az Ő irgalmassága igényeinek megfelel. Isten, minden létező első oka, mindig másodlagos okokat használ tervei végrehajtására. Akinek van természetfeletti szelleme, az nem hagyja abba a dolgok felszínén a kutatást, hanem megpróbálja Isten tervét, szándékát megérteni, ami a természet látszólag vak ereje mögött búvik meg. A mostani nagy bűn az egyházi emberek hitehagyása: nem ennek vagy annak a férfinak, hanem az egyházi embereké mint egészé; kevés kivétellel, akiknek köszönhető, hogy az Egyház nem veszti el láthatóságát. Ez a hűtlenség a szellem vakságát és a szív megkeményedését, az univerzum isteni rendjének megsértésével szembeni közömbösséget okozza. Olyan közömbösséget, mely valójában az Isten iránti gyűlöletet rejti magában.      Hogyan nyilvánul meg ez a gyűlölet? Nem közvetlenül. Ezek az egyházi férfiak túl gyávák, hogy Istent közvetlenül provokálják. Ezért gyűlöletüket inkább azokkal szemben fejezik ki, akik Istenről mernek beszélni. Azokat, akik Isten büntetéséről mernek beszélni, megkövezik: a gyűlölet áradatát zúdítják rájuk.      Ezek az egyházi férfiak szóban Istenben való hitüket vallják meg, de valójában gyakorlati ateizmusban élnek. Összes tulajdonságát elveszik Istentől, és a puszta létezésre, jobban mondva a semmire redukálják Őt. Minden, ami történik, szerintük a természet gyümölcse, ami emancipálta magát teremtőjétől, és csak a tudomány, nem pedig az Egyház, képes törvényeit megfejteni.      Holott nem csak az egészséges teológia, hanem a sensus fidei is azt tanítja, hogy minden fizikai és materiális baj, mely nem az ember akaratából keletkezik, Isten akaratától függ. Ligouri Szent Alfonz írja: „Tudd, hogy minden, ami akaratunk ellenére történik, Isten akaratából jön, miként ezt Szent Ágoston mondta.” Július 19-én emlékezik meg az Egyház liturgiája Lupus-ról, Troyes püspökéről (383-478) (aki Lerini Szent Vince bátyja és Szent Hilarius sógora volt). Hosszú, 52 évig tartó püspöksége alatt a hunok betörtek Galliába. Attila nagy serege élén átkelt a Rajnán, és mindent feldúlt, ami az útjába került. Amikor a hun sereg Troyes városa elé ért, Lupus püspök főpapi ruházatban és papjai kíséretében körmenetben vonult Attila elé, és a város kapujában ezt kérdezte tőle: „Ki vagy te, aki ezt a várost fenyegeted?” A válasz így hangzott: „Nem tudod, hogy ki vagyok? Én vagyok Attila, a hunok királya, akit Isten ostorának neveznek.” Lupus püspök válasza: „Akkor legyél Isten szívesen látott ostora, mert bűneink miatt megérdemeljük az isteni ostorozást. De ha lehetséges, akkor ütéseidet csak az én személyemre mérd, és ne az egész városra.”      A hunok beléptek a városba, de az isteni akarat jóvoltából kápráztak a szemeik, és anélkül, hogy észrevették volna, átmentek a városon, ki a túloldali kapun anélkül, hogy bárkit megsebeztek volna. Ma a „püspökök” már nem beszélnek isteni ostorokról. A híveket sem szólítják fel, hogy imádkozzanak Istenhez, hogy szabadítsa meg őket a járványtól. Ebből világosan meglátszik a következetesség: Hiszen, akik imádkoznak, azok Istent arra kérik, hogy avatkozzon be a saját életükbe, és ezzel a világ dolgaiba, hogy védje meg őket a gonosztól, és adjon nekik szellemi és anyagi javakat. De miért kellene Istennek meghallgatnia a mi imáinkat, ha nem érdekli az Általa teremtett univerzum?      Ha Isten csodákkal meg tudja változtatni a természet törvényeit, és egy ember szenvedését és halálát, vagy egy város lemészárlását meg tudja akadályozni, akkor egy város vagy egy nép megbüntetéséről is dönteni tud, mert a kollektív bűnök kollektív büntetést követelnek.      Borromei Szent Károly mondta: „A bűnök miatt engedte meg Isten, hogy a pestis Milánó egész területét elérje.” És Aquinói Szent Tamás tanította: „Ha minden ember vétkezik, a bosszúnak minden embert el kell érnie, miként az egyiptomiak, akik Izrael népét üldözték, mind elmerültek a Vörös tengerben, és miként Szodoma lakóit egészében érte a csapás, vagy emberek jelentős százalékát, miként ez az Aranyborjú imádásáért kapott büntetéskor történt.” A [az első és eddig egyetlen] Vatikáni Zsinat második ülése előtti este, 1870. január 6-án Bosco Szent Jánosnak látomása volt, melyben megmondatott neki, hogy „háború, pestis, éhínség azok a csapások, melyek az emberek gőgjét és gonoszságát ostorozzák”. Urunk Jézus Krisztus pedig ezeket mondta: Óh, ti papok, miért nem rohantak az előtér és az oltár között, hogy sírjatok és az ostorozás végét kikönyörögjétek? Miért nem veszitek magatokra a hit pajzsát, és miért nem mentek a tetőkre, a házakba, az utcákra, a terekre, minden járhatatlan helyre, hogy igém magvait elvessétek? Ignoráljátok azt, hogy ez az a szörnyű, kétélű kard, ami ellenségeimet ledönti, és Isten és az emberek haragját megtöri? – Ma hallgatnak a „püspökök”, hallgatnak a „papok”. Közeledünk nagyhéthez és húsvéthoz. Évszázadok óta ez az első alkalom, hogy sok helyen zárva maradnak a templomok, még a Szent Péter bazilika is elérhetetlen a hívek számára. A zarándokok nem gyűlnek össze előtte az urbi et orbi áldásra. Isten „subtractio”, azaz elvonás által is büntethet, mondja Sziénai Szent Bernardin. Ma szinte úgy tűnik [itt sem meri a professzor kimondani az igazságot, az egyetlen logikus következtetést, melyet az eddig saját maga által leírtakból józan ésszel le lehet, le kell szűrni: nevezetesen, hogy Bergoglio nem pápa és az embercsinálta zsinati egyház püspökei nem püspökök és papjai nem papok], mintha Isten megvonta volna Egyházától legfőbb pásztorát, miközben a katolikus nép megzavarodva a sötétségben tapogatódzik az igazság fénye nélkül, aminek a Szent Péter bazilikából kellene a világot megvilágítania. Hogyan lehetne nem észrevenni, hogy a koronavírus az egyház önrombolásának szimbolikus következményét eleveníti meg? „Judicia Dei abyssus multa – Isten ítéletei hatalmas mélységek.”      Tisztában kell lennünk azzal, hogy az, ami most történik, nem a sötétség gyermekeinek sikerét vetíti előre, hanem bukását, mert, miként ezt Pater carlo Ambrogio Cattanei SJ (1645-1705) megmondta, egy ember vagy nép bűneinek mennyisége az, ami számít. „Venit dies iniquitate praefinita – elérkezik napjuk utolsó gonosz tettük elkövetésével”, mondja Ezekiel próféta (Ez 21,29(34)). Isten irgalmas, de van egy utolsó bűn, amit Isten már nem tűr el, és ami elindítja büntetését.      A katolikus történelem-teológia egyik elve szerint nem az Egyház ellenségei állnak a történelem középpontjában, hanem a szentek. „Omnia sustineo propter electos – A választottakért tehát mindent eltűrök” (2 Tim 2,10) mondja, Szent Pál. A történelem a kiválasztottak körül forog, és a történelem csakis az Isteni Gondviselés kifürkészhetetlen terveitől függ. A történelemben vannak emberek, csoportok, szervezett, nyilvános vagy titkos társaságok, melyek ellenszegülnek Isten parancsainak, és arra törekednek, hogy mindent elpusztítsanak, amit Isten elrendezett. Látszólagos sikereket bármikor elérhetnek, de végül mindig vereséget szenvednek.      Az előttünk álló szcenárium apokaliptikus, de Szent János a Jelenések Könyvében nem csak csapásokat és romokat látott, melyeket az emberiség bűnei miatt kapott büntetések, a háború, az éhínség és a halál okozott, hanem mindenekelőtt Krisztus győzelmét látta. Valóban az Egyház útja az eltelt évszázadok során csak keresztút volt, de egyúttal mindig egy győzelmi menet is. Krisztus Egyháza, a hit férfiai és a keresztény szeretet, mindig ezek azok, akik a reményét vesztett emberiségnek a világosságot, a megváltást és a békét elhozzák. „Iesus Christus heri et hodie idem, et in saecula! – Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8) – Krisztus a ti vezetőtök, győzelemről győzelemre, Őt kövessétek.      Fatimai Szűz Mária kinyilatkoztatta napjaink történéseit, de egyúttal biztosított bennünket az ő szeplőtelen szívének győzelméről.      Annak az embernek az alázatosságával, aki tudatában van annak, hogy saját erejéből semmire sem képes, ugyanakkor azok bizalmával, akik tudják, hogy Isten segítségével minden lehetséges, menjünk az elkövetkezendő események tragikus óráiba, és bízzuk magunkat Máriára. Feltéve: 2020. március 18.