[Ezen a honlapon egyfelől már elég sok cikk olvasható de Mattei professzor tollából, másfelől elég sokszor elhangzott, hogy de Mattei professzor e honlap véleménye szerint azok közé tartozik, akik csaknem olyan, sőt, talán még inkább veszélyesek, mint a nyílt hittagadók. Az az ember, aki annyira világosan látja a problémákat, mint ő, és mégis, mindezek ellenére pápának tartja Bergogliot és az elődeit, az a jó szándékúakat vezeti félre, és ezzel még nagyobb bajt csinál, mint a nyílt eretnekek vagy aposztaták. – E véleményem ellenére mégis újra meg újra fordítok tőle cikket, mert egyfelől az ő olasz cikkeit fordítják le németre, másfelől, mert ha eltekintünk a végső következtetéseitől sok érdekeset találhatunk írásaiban. Most egy ilyen érdekes, megfontolandó írása következik.]
Fejtegetéseim témája a következő: „Az új szcenáriumok Európában a koronavírus alatt és után”. Nem orvosi vagy természettudományos oldalról fogom e témát megvilágítani, mert ehhez nincs kompetenciám. Ehelyett három másik szempont alapján foglalkozom e témával: a politika- és társadalomkutató, a történész és a történelem-filozófus szempontjából. [Mivel számunkra a harmadik, a történelem-filozófus szempontjai a legérdekesebbek, elsőnek ennek a résznek a lefordítása következik:] A történelem-filozófus A történelem-teológia és a történelem-filozófia az intellektuális spekuláció területébe tartoznak, ahol a teológia és a filozófia elveit történelmi eseményekre alkalmazzák. A történelem-filozófus olyan, mint egy sas, ami az emberi eseményeket a magasból nézi és ítéli meg. Nagy történelem-filozófusok voltak Szent Ágoston (305-430), Jacques Bénigne Bossuet püspök (1627-1704), akit Meaux (egyházmegyéjének neve) sasának neveztek, Joseph de Maistre gróf (1753-1821), Juan Donoso Cortés márki (1809-1853), Dom Guéranger, Solesmes apátja (1805-1875), Plinio Correa de Oliveira professzor (1908-1995) és sokan mások.
Van egy bibliai kijelentés, mely így szól: „Judicia Dei abyssus multa – Isten ítéletei hatalmas mélységek.” (Zsolt 35,7) A történelem-filozófus aláveti magát ennek az ítéletnek, és megpróbálja az okokat megérteni.
Valójában a történelem ugyanannyira Isten egyik kreatúrája, mint a természet, mint minden, ami létezik, mert abból, ami létezik, semmi nincs, ami ne Istenből eredne. Mindent, ami e világon történik, Isten már öröktől fogva előre látta, beszabályozta és elrendezte. Ez az oka annak, hogy a történelem-filozófus számára minden diskurzus csakis Istennek kezdődhet és Istennel végződhet. Isten azonban nem csak létezik, hanem minden teremtményével külön foglalkozik, és minden egyes teremtményét annak érdemei vagy hibái alapján jutalmazza vagy bünteti. X. Pius katekizmusa ezt tanítja: „Isten megjutalmazza a jót és megfenyíti a rosszat, mert Ő a végtelen igazságosság.”
Manapság a legtöbb katolikus számára az igazságosság ideája, csakúgy, mint az isteni ítéletéé teljesen ismeretlenné vált. Holott az Egyház tanítása szerint létezik egy külön, vagyis személyes ítélet, mely minden egyes ember számára halála után rögtön megszületik, és az idők végén az Utolsó Ítélet, a világítélet, amikor az angyalok és emberek gondolataik, szavaik, tetteik és mulasztásaik alapján lesznek megítélve.
2020. március 5-én egy fontos olasz egyházmegye „püspöke”, akinek nevét elhallgatom, ezt mondta [természetesen Bergoglioról van szó, amit nem nehéz kitalálni mindazok után, amiket de Mattei ezután tőle idéz]: „Egy biztos: Ezt a vírust nem Isten küldte, hogy a bűnös embereket megbüntesse. Ez a természet hatása mostohaanyai vonásaiban. De Isten velünk együtt száll szembe ezzel a fenoménnal, és valószínűleg végre megérteti velünk, hogy az emberiség egyetlenegy falu.”
A mostani nagy bűn az egyházi emberek hitehagyása: nem ennek vagy annak a férfinak, hanem az egyházi embereké mint egészé; kevés kivétellel, akiknek köszönhető, hogy az Egyház nem veszti el láthatóságát. Ez a hűtlenség a szellem vakságát és a szív megkeményedését, az univerzum isteni rendjének megsértésével szembeni közömbösséget okozza. Olyan közömbösséget, mely valójában az Isten iránti gyűlöletet rejti magában.
Július 19-én emlékezik meg az Egyház liturgiája Lupus-ról, Troyes püspökéről (383-478) (aki Lerini Szent Vince bátyja és Szent Hilarius sógora volt). Hosszú, 52 évig tartó püspöksége alatt a hunok betörtek Galliába. Attila nagy serege élén átkelt a Rajnán, és mindent feldúlt, ami az útjába került. Amikor a hun sereg Troyes városa elé ért, Lupus püspök főpapi ruházatban és papjai kíséretében körmenetben vonult Attila elé, és a város kapujában ezt kérdezte tőle: „Ki vagy te, aki ezt a várost fenyegeted?” A válasz így hangzott: „Nem tudod, hogy ki vagyok? Én vagyok Attila, a hunok királya, akit Isten ostorának neveznek.” Lupus püspök válasza: „Akkor legyél Isten szívesen látott ostora, mert bűneink miatt megérdemeljük az isteni ostorozást. De ha lehetséges, akkor ütéseidet csak az én személyemre mérd, és ne az egész városra.”
Ma a „püspökök” már nem beszélnek isteni ostorokról. A híveket sem szólítják fel, hogy imádkozzanak Istenhez, hogy szabadítsa meg őket a járványtól. Ebből világosan meglátszik a következetesség: Hiszen, akik imádkoznak, azok Istent arra kérik, hogy avatkozzon be a saját életükbe, és ezzel a világ dolgaiba, hogy védje meg őket a gonosztól, és adjon nekik szellemi és anyagi javakat. De miért kellene Istennek meghallgatnia a mi imáinkat, ha nem érdekli az Általa teremtett univerzum? A [az első és eddig egyetlen] Vatikáni Zsinat második ülése előtti este, 1870. január 6-án Bosco Szent Jánosnak látomása volt, melyben megmondatott neki, hogy „háború, pestis, éhínség azok a csapások, melyek az emberek gőgjét és gonoszságát ostorozzák”. Urunk Jézus Krisztus pedig ezeket mondta: Óh, ti papok, miért nem rohantak az előtér és az oltár között, hogy sírjatok és az ostorozás végét kikönyörögjétek? Miért nem veszitek magatokra a hit pajzsát, és miért nem mentek a tetőkre, a házakba, az utcákra, a terekre, minden járhatatlan helyre, hogy igém magvait elvessétek? Ignoráljátok azt, hogy ez az a szörnyű, kétélű kard, ami ellenségeimet ledönti, és Isten és az emberek haragját megtöri? – Ma hallgatnak a „püspökök”, hallgatnak a „papok”. Közeledünk nagyhéthez és húsvéthoz. Évszázadok óta ez az első alkalom, hogy sok helyen zárva maradnak a templomok, még a Szent Péter bazilika is elérhetetlen a hívek számára. A zarándokok nem gyűlnek össze előtte az urbi et orbi áldásra. Isten „subtractio”, azaz elvonás által is büntethet, mondja Sziénai Szent Bernardin. Ma szinte úgy tűnik [itt sem meri a professzor kimondani az igazságot, az egyetlen logikus következtetést, melyet az eddig saját maga által leírtakból józan ésszel le lehet, le kell szűrni: nevezetesen, hogy Bergoglio nem pápa és az embercsinálta zsinati egyház püspökei nem püspökök és papjai nem papok], mintha Isten megvonta volna Egyházától legfőbb pásztorát, miközben a katolikus nép megzavarodva a sötétségben tapogatódzik az igazság fénye nélkül, aminek a Szent Péter bazilikából kellene a világot megvilágítania. Hogyan lehetne nem észrevenni, hogy a koronavírus az egyház önrombolásának szimbolikus következményét eleveníti meg?
„Judicia Dei abyssus multa – Isten ítéletei hatalmas mélységek.”
A történelemben vannak emberek, csoportok, szervezett, nyilvános vagy titkos társaságok, melyek ellenszegülnek Isten parancsainak, és arra törekednek, hogy mindent elpusztítsanak, amit Isten elrendezett. Látszólagos sikereket bármikor elérhetnek, de végül mindig vereséget szenvednek.
|
vissza