Miért engedi meg Isten?
Írta: Prof. A. Ernest Wilder-Smith

Részletek

Miért engedi meg Isten a gonosz létezését?

Az ilyesfajta kérdéseket, mint például „Isten miért nem vet gátat … valami bajnak?” általában azok teszik fel, akik nem veszik maguknak a fáradtságot, hogy pontosan végiggondolják, mi is a szeretet, vagy bármilyen más erény; mert aki ezt megteszi, az magától is egész gyorsan rájön e probléma megoldására, mégpedig olyan megoldásra, ami az értelmet teljesen kielégíti. Tehát a kérdés így hangzik: Mi a szeretet és az erény lényege?

A Biblia szerint Isten akarata az, hogy mi olyan sokat értsünk meg és fogjunk fel az Ő végtelen szeretetéből, amennyire csak erre véges emberi természetünkkel képesek vagyunk. Ezért küldött nekünk szeretetéről olyan formában üzeneteket, melyeket mi is meg tudunk érteni. Például irántunk való szeretetét az emberi szeretethez hasonlította, elsősorban a menyasszony és a vőlegény közötti szeretethez. Isten Fiának, Jézus Krisztusnak irántunk, emberek iránti szeretetét a Szentírás gyakran hasonlítja ahhoz a szeretethez, amit egy fiatal férfi menyasszonya iránt érez.
     Hogyan kezdődik a vőlegény és a menyasszony közötti szeretet? A fiatalember egy nap meglát egy lányt, és vonzódni kezd iránta, amit könnyebb érezni, mint leírni. Ha a fiatal hölgy valóban hölgy, akkor ez a kapcsolat nem tőle indul ki, hanem a férfitől (amennyiben az valóban férfi). Kezdetben úgy tűnhet, hogy a lány nem vesz tudomást a fiatalember vonzódásából, egészen addig a pillanatig, amíg az el nem kezd udvarolni neki. Amíg az udvarlás el nem kezdődik, a szeretet többnyire egyoldalú, és egy egyoldalú szerelem valóban nagyon fájdalmas tud lenni, hiszen csak a kölcsönös szeretet ad boldogságot és megelégedettséget.
     A fiatalember udvarlásával elsőnek azt akarja megtudni, hogy a lány viszonozza-e érzelmeit. Amikor a fiatal hölgy észreveszi a férfi iránta megnyilvánuló figyelmességét, magától is meg kell kérdeznie, hogy ő mit érez és mit akar, azaz döntést kell hoznia. Ha elég okos, akkor alaposan meg fogja fontolni a problémát, és meg fogja azt beszélnie szüleivel vagy barátnőivel, akik ezekben a dolgokban több tapasztalattal bírnak. Ha a tanácsadók jó véleménnyel vannak a fiatal férfi felől, akkor második lépésként a lánynak azt kell eldöntenie, hogy tudná-e szeretni udvarlóját vagy sem. Ha válasza "igen", akkor hamarosan megegyeznek, és nagy lesz örömük, ha egymásnak szeretetet és hűséget fogadnak.

De ahhoz, hogy valaki képes legyen egy másik személyben szeretetet ébreszteni és viszonozni, néhány pontot jól meg kell gondolni.
     1) A fiatalembernek meg kell nyernie választottja szívét. Mert abban a pillanatban, ha az udvarlás helyére kényszer lép, a barátság és a szeretet rögtön eltűnik, és helyükre gyakran gyűlölet és keserűség lép. A szeretet egész lényege szerint szabad, kölcsönös vonzódáson alapul, a partner szabad akaratának abszolút tiszteletben tartásán. Valódi szeretetről csak akkor lehet szó, ha az a felek kölcsönös beleegyezéséből és abszolút önkéntességéből ered: E szabadság nélkül nem létezhet igaz szeretet. Egy házasság is csak akkor jöhet létre, hogy a felek az esküvőjükön a nyilvánosság előtt "igen" szavukkal bizonyságot tesznek szabad döntésükről.

2) A megrázó következményeket, melyek ezen egyszerű tény figyelmen kívül hagyásából keletkeznek, jól példázza a Bibliából Amnon és Támár esete (ld. 2 Sám 13). Amnon szenvedélyesen beleszeretett a szép királylányba, Támárba, de nem volt elég türelme, hogy udvaroljon neki, és megnyerje őt magának. Fondorlatos módon [egy másik ember gonosz tanácsára hallgatva] sikerült neki egyedül maradni a lánnyal, akit aztán megerőszakolt. Ilyen "viharos" volt a szeretete. Csakhogy egy "szeretet", ami nem tud udvarolni és várni, gyakran csak más elnevezése a testi élvezetnek. Amnon viselkedésének az lett a következménye, hogy heves "szeretete" semmibe foszlott, és ugyanolyan heves gyűlöletté változott (2 Sám 13,15: „Utóbb Amnont nagy utálat töltötte el tőle, úgyhogy az utálat, amely eltöltötte tőle, nagyobb volt, mint szerelme, amelyet előzőleg érzett iránta”) – miként ez az ilyen esetekben általában történni szokott. Támár szíve természetesen megrepedt, és „magányosan élt bátyja, Absalom házában” (2 Sám 13,20).
     Mindebből láthatjuk, hogy csak akkor beszélhetünk szeretetről, ha a szerető felek szabadon dönthetnek arról, hogy viszonozzák-e a másik érzéseit vagy sem. És szeretet alatt nem puszta érzéki vonzódást értünk, hanem mindhárom rész, amiből egy ember áll, vagyis a test, a lélek és a szellem egyesülését. A puszta testi közösülés két ember között, egész lényük kölcsönös szeretete nélkül, egy alapvető természettörvény ellen vét, mely jellemük annál nagyobb megkeményedését eredményezi, minél gyakrabban követik el. (Korunkban számos elmebetegség vezethető vissza e természettörvény elleni vétségre.)

3) Összefoglalva tehát kimondható: Ahhoz, hogy meglegyen a lehetőség az igaz szeretethez, garantálva kell legyen a szabadság a szeretethez vagy a nem-szeretethez. Csak a teljes szabadság tesz lehetővé igaz szeretetet.

4. A Biblia azt tanítja, hogy Isten maga a szeretet. És mivel Ő maga a szeretet, a mi részünkről is igaz, meleg viszontszeretetet szeretne kapni. Hiszen a szeretet csak akkor elégül ki, ha kölcsönösségen alapszik, vagyis ha viszonozzák. Isten, a vőlegény körbeudvarol bennünket, mert el szeretné nyerni menyasszonya, azaz az emberek viszontszeretetét. Mivel Isten az igazi szeretet, ezt a viszontszeretetet nem kényszerítheti ránk. Egyedül az erre irányuló kísérlet megsemmisítené a szeretet egész alapját és lényegét. Igazi barátunkként mindent megtesz, hogy bebizonyítsa szeretetének valódiságát. Olyan messzire megy ebben, hogy Fiát, Jézus Krisztust a földre küldi, hogy emberré legyen, aki önként vállalja a halált, hogy bennünket a bűnből és a bűnök láncolatából kiszabadítson. Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért. Jézus Krisztus még ennél is többet tesz, hogy bebizonyítsa irántunk való szeretetét. Ellenségeiért adja életét, és ezzel a lehető legnagyobb szeretetet nyilvánítja ki, amire csak ember képes. Mindez olyan felfoghatatlanul nagy szeretet számunkra, hogy csak homályosan lehet a vőlegénynek menyasszonya iránt érzett szeretetével összehasonlítani.

5. Ezek után fontoljuk meg, mi történne, ha Isten az embert olyannak teremtette volna, aki nem képes önálló erkölcsi döntést hozni, hanem automatikusan teszi Isten akaratát, pont úgy, ahogy egy zár kinyílik, ha a helyes kulcsot dugják bele. Ha az ember úgy lenne megteremtve, hogy szeretetet adna, ha Isten a megfelelő gombot nyomja meg, akkor az igazi szeretet lenne? Képes egy ilyen rendszer, mely úgy van megalkotva, hogy gombnyomásra reagáljon, valódi erényt produkálni?
     Tételezzük fel, hogy Isten, azért, hogy egészen biztos lehessen abban, hogy viszont fogjuk Őt szeretni, elvenné tőlünk a szeretethez vagy nem-szeretethez való szabadságunkat, és tényleg automatának teremtett volna bennünket, és amikor egy gombra nyom, mi, mint a legtermészetesebb dolgot, "szeretetet" éreznénk iránta. Lehetséges lenne, hogy egy ilyen teremtmény bármilyen módon valódi szeretetet tud érezni és adni? Hogy Isten biztos lehessen iránta való szeretetünk valódiságában, meg kell adja nekünk a szabadságot annak eldöntésére, hogy akarjuk vagy nem akarjuk szeretetét viszonozni – ez a szeretet és minden más erénynek is nélkülözhetetlen alapfeltétele.

Isten azon vágya, hogy igaz szeretetet ébresszen bennünk maga iránt, ezért jár mindig azzal a kockázattal, hogy szeretetének tárgya nem fogja az ő érzéseit viszonozni. Isten a földön és a mennyben a szeretet birodalmát akarta és akarja ma is felépíteni. De miközben ezt teszi, számol azzal a kockázattal, ami ezzel jár. A szeretet (és minden jó és erény) lényegéhez tartozik, hogy a megszerzésükre irányuló vágy azzal a rizikóval jár, hogy nem fogják őket viszonozni. Ezért fordulhat elő, hogy van olyan ember, akiben Isten szeretetet akar felébreszteni, mégsem fogja Isten szeretetét viszonozni. Ezért nevezik pont azok az emberek, akik nem sok gondolatot fecsérelnek a szeretet és az erény lényegének megismerésére, Istent gyakran kegyetlen zsarnoknak, aki minden korban brutális erőszakosságokat követ el.

Ugyanezzel a kockázattal jár a többi erény felkeltésére irányuló szándék is. Vegyük például az alamizsnálkodást. Ha egy szegény ember pénzt kér tőlünk élelemre, és mi adunk neki, akkor valami jót teszünk. Ha viszont az adóhivatal szólít fel bennünket, hogy fizessünk be egy bizonyos összeget a rászorulók támogatására, és mi befizetjük ezt a pénzt, akkor ez nem erény, még akkor sem, ha a tőlünk pénzt kérő szegény ember ily módon ugyanakkora összeget kap, mint amennyit korábban személyesen kapott tőlünk. Az első esetben önként adunk neki pénzt, ami erényes cselekedet. A második esetben az állam adókivetéssel kötelez arra minket, hogy adót fizessünk, és mi azzal, hogy ezt megtesszük, nem követünk el erényes tettet. Kierőszakolt jótékonyság egyáltalán nem jótékonykodás, hanem adófizetés. A külső kényszer egyedül senkit nem tud rábírni, hogy jó vagy erényes legyen. (Ez egyáltalán nem akarja helytelennek beállítani azt a kényszert, amit gonosztevőkkel szemben kell büntetésként alkalmazni, mert erre a köz érdekében szükség van, de a gonosztevőket ez – sajnos – önmagában nem serkenti erényességre.)
     Ez a példa rámutat egyik gyengéjére mai világunknak, melyben minden "jó tettet" az állam szervez meg adókon keresztül. Az önkéntes adományozó jótettéért áldást kap, hiszen a Biblia szerint jobb adni, mint kapni. Egy erény gyakorlása megnemesíti és gazdagítja az ember jellemét, és igaz örömet és megelégedettséget kölcsönöz neki. Ezzel szemben az adófizető befizeti az adóját, mert erre kötelezik – és ezt gyakorta nem szívesen teszi. Ez az érzés se örömet nem ad, se a jellemét nem nemesíti meg.
     A "régi világ" árvaházait, kórházait, szegényházait önkéntes adományokból építették, és önkéntes személyzettel tartották fenn (többnyire apácák, szerzetesek dolgoztak bennük). Ezért a szeretet, öröm és nyugalom mentsvárai voltak árváknak, szegényeknek. És hogyan néznek ki ma az ilyen intézmények, melyeket az állam adóból finanszíroz, és fizetett személyzettel tart fenn?
     A jóléti-állam megöli a szeretetet és a jótékonykodást, mely korábban a hajtóerőt jelentette sok jóléti intézmény megalakításának, azáltal, hogy mindent maga vesz át, állítólag azért, hogy a visszaéléseket megszüntesse. Még ennél is sajnálatosabb e rendszer hatása az emberek jellemére, hiszen ezzel jóval kevesebb lehetőséget kapnak az erények gyakorlására és áldozathozatalra. Ez a jellemre gyakorolt negatív hatás minden bizonnyal egyike a legkomolyabb nehézségeknek, melyekkel a modern, túlszocializált és túlszervezett világunknak szembe kell néznie. Ez egyengeti a legbiztosabban a szabad utat a diktátorok számára, akik az embertömegek felett uralkodni akarnak. A jellemerősség, mely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az ember ellen tudjon állni egy zsarnoknak, nem fejlődhet ki anélkül a hatás nélkül, amit az erényekben való egész életen át tartó gyakorlás hoz magával, és amit az élet olyan problémáival való találkozás jelent számára, melyekben jó lelkiismerete kedvéért szenvedést kell magára vállalnia. A modern világ arra hajlik, hogy eltüntesse életünkből a jellemformáló élethelyzeteket, gyakran hamis, "emberbaráti" szólamokból (minden vágyat a bölcsőtől a koporsóig mindenki számára ki kell elégíteni). Ennek az a következménye, hogy egyre kevesebb ember bír olyan erős jellemmel, hogy képes és hajlandó lenne meggyőződésért szenvedni. [Figyelem! E szavak 1990-ben íródtak! És ma aktuálisabbak, mint valaha!]

Amikor Isten megteremtette az eget és az angyalokat, a lehető legjobbat akarta létrehozni, és ezért alkotta meg a szeretet és az erény birodalmát. De hogy valóban ez jöjjön létre, ahhoz a teremtmények számára valódi szabadságot kellett biztosítania, amit Ő meg is tett. Az angyalok, vezérükkel, Luciferrel együtt olyan jellemet kaptak, mely képessé tette őket Teremtőjük és társaik iránti valódi szeretetre. A Biblia tényként számol be róla, hogy az angyalok egy része, élükön magával Luciferrel, szabad akarattal döntött arról, hogy nem akar szeretni, és Isten szeretetét nem akarja viszonozni. Azután, hogy elzárkóztak az egyetlen és kizárólagos Isten elől, elkerülhetetlenül következett az, hogy gonoszok lettek, és magukra vonták az elkárhozás ítéletét.

Tehát a gonosz puszta léte egy olyan világban, melyet a mindenható Isten teremtett, világosan megmutatja, hogy a jó és az erény tényleg valódi, és hogy a szeretet valódi szeretet és nem más – mint ahogy ezt sokan tanítják ("a szeretet az önzésnek rejtett formája"). Valójában a gonosz puszta léte a mindenható Isten teremtette világban a megfelelő bizonyíték arra, hogy Isten valóban a szeretet.

Azután, hogy Lucifer, az angyalok legfőbbike, a gonosszá vált, minden igyekezetével arra törekedett, hogy másokat is rávegyen arra, hogy az általa választott utat kövessék. Ezért csábította el Ádámot és Évát, akiket Isten szintén szeretetre képesnek, és ezért szabadnak teremtett. A gonosszá vált angyalokhoz hasonlóan ők is rossz döntést hoztak, megszegték Isten parancsát és ezzel hátat fordítottak Neki; ezáltal ők is gonoszok lettek, és tettükkel behozták a teremtésbe a bűnt és a szenvedést.
     De mindez nem éppen azt bizonyítja, hogy Isten mennyire becsüli az embert! Isten döntéseinket, személyünket és szeretetünket valóban komolyan veszi, elég komolyan ahhoz, hogy harcoljon értünk, ami ismét csak szeretetének lényegét tárja fel. Mert az igazi szeretet mindig becsüli és tiszteletben tartja azt a személyt, akinek a szeretetét elnyerni óhajtja. Ez azt is megmagyarázza, miért hívja Isten az embereket „oktalan beszédekkel” magához, ahelyett, hogy a túlvilágról hatalmas angyalokat vagy szellem-látomásokat küldene – akik úgyis csak halálra rémítenék az embereket, ha természetfeletti hatalommal és dicsőséggel jelennének meg.
     Isten célja azonban az, hogy bizalmunkat és szeretetünket megnyerje. Ezért használja a legtermészetesebb eszközöket, hogy azok, akiket meg akar nyerni, a legteljesebb szabadságban dönthessenek mellette, és nem erő-demonstrációk által megrémisztve, melyek egy diktátor és nem egy szerető eszközei. (Isten csak egészen kivételes esetekben használ olyan módszert, mely egy embert – szinte – kényszerít arra, hogy elfogadja az Ő szeretetét.)

Összefoglalva a mondottakat, kijelenthetjük, hogy Isten azért engedi meg, hogy az univerzum „bombázás” alá essen, mert egy olyan világ terve, mely képes a valódi szeretetre és erényre, ezt a kockázatot kikerülhetetlenül magában hordozza; Isten terve a szeretet birodalmának, a tökéletes szabadság birodalmának a megvalósítása. Az akarat döntésének teljes szabadsága nélkül nem lehet a legjobbat elérni.

Feltéve: 2020. június 15.


Hogyan tovább?

Mit tett Isten azután, hogy teremtése rossz irányba indult el, és hátat fordított Neki, az egyetlen Jónak? A Biblia elmondja, hogy Isten mindentudásában természetesen már azelőtt tudott mindenről, mielőtt az angyalok, majd az emberek rossz döntésüket meghozták, és hogy erre az esetre már a kezdetektől felkészült. Sokak számára Istennek ez az előrelátása, illetve előretudása vált a botrány kövévé. Holott, ha alaposan megfontoljuk a történteket, ennek megértése és elfogadása egyáltalán nem jelent nehézséget egy gondolkodó ember számára.
     Ha egy embert régóta ismerünk, akkor apró gesztusaiból nagyon gyakran előre meg tudjuk mondani, hogy a következő pillanatban hogy fog viselkedni. De ez az előretudásunk egyáltalán nem jelenti egyúttal azt is, hogy felelősek lennénk tetteiért. Ugyanígy nem felelős Isten azért, hogy Ádám és Éva rosszul döntött, különösen azért nem, mert kifejezetten szabad akaratot adott nekik. Isten már a világ megteremtése előtt kész volt arra, hogy majdan elküldje Fiát, hogy Ő kimentse az embereket a bűn fogságából. Isten nem volt felelős szabad akarattal felruházott teremtményeinek a bűneiért. Sőt, pont a szabad akarat megléte – amit azért adott nekünk, hogy képesek legyünk az őszinte szeretetre, és hogy erényeket szerezhessünk a magunk számára, és azokban gyakorolhassuk magunkat – eredményezi, hogy maguk a teremtmények a felelősek rossz döntéseikért, és a Teremtő nem.

Erre sokan azt kérdezik, hogyha Isten előre látta azt a káoszt és azt a sok szerencsétlenséget, amit teremtményeinek szabad akarattal meghozott döntései majd előidéznek, akkor egyáltalán miért teremtette meg őket? Nem lett volna jobb, ha nem teremti meg ezt a világot?
     Az a fajta szeretet, amit Isten akar, gazdagítja a jellemet és megnemesíti a lelket: Ez a szeretet nagyon gazdagon kárpótol bennünket azokért a kísértésekért, melyeknek a jövőben és a jelenben ki vagyunk téve. A Teremtő, aki maga a szeretet, nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy a szeretet sokkal fontosabb, mint mindazon problémák összessége, melyeket a szabad akarat magával hoz. Hogy a szeretet melege magasan felülmúlja a szenvedés keserűségét. Mert egy napig tartó szeretet végtelenül többet ér, mint egyáltalán semmi szeretet, azaz a semmi, és csak ahol élet van, ott van meg a szeretetre a lehetőség. Ezen kívül itt a földön a viszontagságok és a szenvedések csak rövid ideig tartanak, míg azon személyek jellemének a megnemesülése, akik a szenvedésből lelkileg megerősödve kerülnek ki, örökké tart. Akárhova is nézünk, be kell látnunk, hogy a teremtés, legalábbis a szeretet oldaláról nézve, megérte a kísérletet.

De miután a bűnbeesés megtörtént, és a bűn elárasztotta a világot, mit tesz Isten, aki maga a szeretet? A Biblia így írja le az igazi szeretetet: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. … Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha.” (1 Kor 13,4-8)
     Szent Pál eme leírása szerint az igazi szeretet tehát türelmes, kedves; továbbá nem ingerlékeny, és mindent eltűr annak reményében, hogy a másik személy körül-udvarlása végül mégis eredményre vezet. Isten bár mindazt a bajt előre látta, amit a bűn hozott a világba, mégsem gerjedt csillapíthatatlan haragra, és nem törölt el azonnal mindent, miként ezt azok tennék, akik Őt vádolják kegyetlenséggel, és akik így reagálnak, ha őket éri valami jogtalanság. Isten szeretetteljes türelmével sokkal inkább azon fáradozott és fáradozik ma is, hogy megmentse mindazokat, akiket ebből a szörnyű romlottságból ki tud menteni. Isten ugyan előre figyelmeztette az angyalokat és az embereket is, hogy rossz döntéseik milyen következményekkel fognak járni, de maga elől nem zárta el az utat szívünkhöz, mert ez az igaz szeretetnek a lehetőségét örökre kioltotta volna.
     Isten elnézéssel és végtelen türelemmel folyton megpróbálja, hogy bennünket észre térítsen és ezáltal szeretetre késztessen. Ez a próbálkozása akkor érte el csúcspontját, amikor elküldte Fiát, aki önként adta oda életét miérettünk. Hiszen Jézus önként és saját elhatározásából ment érettünk a halálba. Ő maga mondta, hogy azért jött e világra, hogy sokak bűneiért meghaljon. (Mt 20,28: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét, váltságul sokakért.”)
     És Isten most vár és verseng értünk abban a reményben, hogy a lehető legtöbb ember eljusson az igazság felismerésére. „Azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.” (1 Tim 2,4) – „Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni, mint némelyek vélik, hanem türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson.” (2 Pét 3,9) – Ezeket a mondatokat úgy kell értelmezni, ahogy le vannak írva, de azért ezek nem jelentik szükségszerűen azt is, hogy valóban minden ember meg fog térni. Bár Isten ezt akarja, és ezért kész mindenkit elfogadni, aki hajlandó letérni saját, téves útjáról, hogy Hozzá megtérjen.

Az a tény, hogy Isten a bűnösök elítélésével, akik kezének műveit romlásba döntötték, nagyon sokáig hajlandó várni, további bizonyíték végtelen szeretetére. Ez ismét megmutatja, hogy Ő a szeretet Istene, aki tele van szerető barátsággal, türelemmel és elnézéssel, és aki nem hagyja magát könnyen elkeseríteni. Ez az egyetlen – emberi – magyarázat arra, hogy egy mindenható, mindentudó és igazságos Isten miért nem mondta ki már régen megsemmisítő ítéletét az összes bűnös felett, és nem hozott létre egy marionett-országot a földön és az égben, melynek lakói tökéletes engedelmességgel teljesítik akaratát, mint ahogy ezt minden zsarnok vagy diktátor tenné, ha az emberek az ő akaratának állnának úgy ellen, ahogy az emberiség Isten akaratának ellenáll. De egy marionett-ország felállítása nyilván még jobban ellentmondana Isten akaratának, hiszen az azt jelentené, hogy az emberek szeretetét kényszerrel akarja megszerezni, amivel a szeretetnek még azon kevés maradékát is kioltaná és lehetetlenné tenné, amire végtelen türelme folytán egyesek talán még képesek lesznek. Még az a kevés szeretet, és azon kevés ember, aki mégis megtér Hozzá, is végtelenül nagyobb értékű, mint az, ha meg a lehetőség sem állna fenn erre. Mert ha az Úr korábban tartott volna ítéletet (amit a világ kétségen kívül többszörösen megérdemelt már), akkor sokan, akik időközben bűnbánattal megtértek Hozzá, végképp elvesztek volna az Ő és az Ő birodalma számára.

VI. György királyról és feleségéről, Erzsébet királynőről mesélik a következő történetet, mely történet, ha nem is teljesen így igaz, de arra kiválóan alkalmas, hogy az elmondottakat megvilágosítsa [történelmi tény, hogy Erzsébet csak harmadszorra mondott igent a később VI. Györgynek].
     Albert herceg (a későbbi VI. György király) beleszeretett a szép Skóciai Erzsébetbe, és megkérte a kezét. De ő kikosarazta. A fiatal herceg mélyen csalódott, és bánatával édesanyjához, Mária királynőhöz fordult. Anyja nagy részvéttel hallgatta végig fiát, majd amikor az befejezte történetét, azt mondta neki, hogy csupán egyetlen kérdést akar neki feltenni: Valóban szereti Erzsébetet, vagy egy másik nőt is el tudna jövendőbelijének képzelni? A fiatal herceg rövid gondolkodás után azt válaszolta, hogy ő csakis Erzsébetet akarja elvenni, más senkit. Az anya erre ezt válaszolta: „Akkor csak egy lehetőség van a számodra: menjél, és kérdd meg újra a kezét.”
     A fiatal herceg legyőzte büszkeségét, összeszedte minden bátorságát, amije még megmaradt, és még egyszer megkérte a fiatal skót lány kezét. De az újra csak kikosarazta. Miután e sokkból valamelyest magához tért, a herceg újra az anyjához ment, aki megint mély részvéttel és türelemmel hallgatta meg panaszait, de a végén megint csak ugyanazt kérdezte tőle, mint az első alkalomkor: E második visszautasítás után is úgy gondolja-e, hogy tényleg szereti a lányt? A herceg válasza megint csak az volt, hogy egészen biztos benne, hogy az összes szóba jöhető hölgy között egyedül Erzsébetet szereti és akarja elvenni. „Ebben az esetben”, felelte az anyja, „számodra csak egy megoldás marad. Menj el megint hozzá, és kérdd meg megint a kezét.” Bizonyos idő elteltével a herceg megint felkereste Erzsébetet, aki időközben természetesen észrevette, hogy a herceg mennyire komolyan gondolja a házasságot, hogy szerelme milyen állhatatos, és hogy a hercegnek ő a mindene. És még egyet észrevett: nevezetesen, hogy a herceg iránta érzett állhatatos szeretetének tüze az ő szívét is lassan felgyújtja, és viszontszeretetet ébreszt benne. Ezért válaszolhatta most már őszintén a hercegnek, hogy ő is szereti, és a felesége akar lenni. Így kezdődött kettejük boldog házassága, mely a király haláláig kitartott.

A szeretet gyakran ébreszt viszontszeretetet, de sokszor nagyon türelmesnek, elnézőnek és kedvesnek kell lennie addig, amíg a jövendő partner szívében is felgyúl a láng. De ha egyszer felgyulladt a szeretet, akkor azt rendszeresen ápolni kell, hogy olyan heves maradjon, amilyennek Isten elvárja.

Ugyanakkor természetes, hogy minden szeretetnél elérkezik az az idő, amikor az ostromlott személynek végleges választ kell adnia, és ez igen és nem is lehet; ez utóbbi azt jelenti, hogy véglegesen kikosarazza „kérőjét”. De nem csak a körüludvarolt személy dönthet a végleges nem mellett, hanem az udvarló is. Ő is dönthet úgy, hogy nem akarja tovább folytatni az udvarlást, mert nem akar több visszautasítást elviselni. Azonban még ezt az utolsó döntését is szeretetben hozza meg, és olyan sokáig kitolja, ameddig csak lehet. Ha azonban a körüludvarolt személy egy másik emberhez megy feleségül, akkor minden további udvarlás lehetetlenné válik. A Biblia azt tanítja, hogy ez a helyzet áll elő akkor is, ha Isten feladja egy ember lelke iránti törődését. Ugyan az ilyen helyzeteket mi nemigen vesszük észre, de tény, hogy létezik ilyen, még akkor is, ha a halandó ember előtt az ilyesmi rejtve marad.

Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, Jézus pedig lelkünk igazi barátja; és mégis, eljöhet egy olyan pillanat, amikor valaki közülünk „egy másikkal lép házasságra”, és ezzel végleg kizárjuk magunkat a Szentlélek udvarlásából. Például szívünket végleg a materiális javak felé fordítjuk, vagy olyannyira belesüllyedünk e világ bűnös javainak az élvezetébe, hogy azt sem tűrjük el, hogy ezért bárki megrójon bennünket. E bűnös döntéseink miatt, ha azok egyre konokabbak lesznek, eljöhet az a pillanat, amikor örökre visszautasítjuk Isten szeretetét, és akkor Ő elhagy bennünket. Szent Pál a Zsidókhoz írt levelében az idők végével kapcsolatban többször beszél az ilyen helyzetről, például 3,11; 6,4-6; 10,26-31 alatt. [3,11: „Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmamba nem mennek be.” – 6,4-6; „Azt ugyanis, aki egyszer már részesült a világosságban, megízlelte az égi ajándékot, megkapta a Szentlelket, felfogta az Isten tanítását, és megtapasztalta az eljövendő élet erőit, aztán mégis elpártol, lehetetlen újra bűnbánatra indítani. Hiszen ha rajta áll, újra keresztre feszíti az Isten Fiát, és csúfot űz belőle.” [ez az állapot az, amiben ma a legtöbb "katolikus", élén a zsinati szekta tagjaival él] – 10,26-31: „Ha ugyanis azután, hogy az igazságot felismertük, szándékosan vétkeztünk, nincs többé áldozat a bűnért, hanem rettenetes ítélet és lángoló tűz vár ránk, amely megemészti a lázadókat. Aki Mózes törvényét megszegte, annak két vagy három tanú szavára irgalom nélkül meg kellett halnia. Gondolhatjátok, mennyivel súlyosabb büntetést érdemel az, aki lábbal tiporja az Isten Fiát, semmibe veszi a szövetség vérét, amely megszentelte, és kigúnyolja a kegyelem Lelkét. Ismerjük jól, azt, aki így szólt: "Enyém a megtorlás, s én megfizetek." Majd ismét: "Az Úr ítélkezik népe fölött." Rettenetes dolog az élő Isten kezébe jutni.”]

Az e versekben leírt napok véglegessége igencsak komor képet vetít elénk, és ezért komoly figyelmeztetésül kell számunkra szolgáljon, amennyiben mi is hajlamot érzünk magunkban arra, hogy Isten ítéletét magunkra nézve könnyedén vegyük.


Végkövetkeztetés

Mivel Isten valóban maga a szeretet és mivel tökéletes emberként Jézus Krisztusban kinyilatkoztatta magát számunkra, a világ mostani állapotát – a gonosz általános térhódítását, a káosz növekedését – úgy kell elfogadnunk, ahogy van, egészen addig, amíg Isten mindazokat ki nem mentette a pusztulásból, akik hagyják magukat kimenteni, vagyis mindazokat, akik hátat fordítanak a bűnnek, megtérnek Istenhez, és bűnbánatot tartanak.
     Ha azonban ez a „mentési akció” véget ér, azaz mindazokat, akiket Isten a szétbombázott roncsból, azaz a mai világból biztonságba tudott menekíteni (így kell Szent Péter intését értelmeznünk: Péter „Meneküljetek ki ebből a romlott nemzedékből!” (ApCsel 2,40)), akkor Isten, miként megígérte, teremtésének egész művét meg fogja újítani, sőt még jobbá fogja tenni, mint az Ádám és Éva idejében volt. Új földet és új eget fog teremteni, ahol igazságosság uralkodik. Hiszen azt aligha lehet elhinni, hogy Isten saját teremtését örökre káoszban akarja hagyni, nem igaz? Hiszen megígérte, hogy nem fogja ezt tenni!

Isten azt mondja, hogy mindazok együtt fognak vele uralkodni ebben az új világban, akik Lelkének szeretete által megtisztultak, és ezért e világ mostani, romlott állapotát nem tudják többé elviselni. Azonban most még nem ért véget az az idő, amikor lelkeket próbál kimenteni a földi káoszból.

Isten új teremtése felett Jézus Krisztus fog uralkodni, aki annyira szeretett bennünket, hogy kész volt életét adni érettünk. A legtöbb uralkodó alattvalóitól várja el, hogy hűségüket azzal bizonyítsák be, hogy életüket adják érte. Jézus Krisztusnál ez pont fordítva van: Ő halt meg saját akaratából, hogy alattvalói élhessenek. „Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van.” (Ef 1,9-10) Az „idők teljessége” alatt a megígért „Isten országa” értendő (ld. ApCsel 1,3-7) E birodalomban minden Krisztusban lesz egyesítve.
     Ugyanakkor a mi részesedésünk Isten eljövendő országában már itt és most megkezdődik, ha hagyjuk magunkat oly módon kiragadni a pusztulásból, hogy reményünket Jézus Krisztusba vetjük, aki kimentett bennünket a bűn fogságából. „Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: "Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak."” (Jel 21,1-4) [Egyértelmű, hogy a szerző e mondataival az ezeréves birodalomra céloz, amiről elsősorban a próféták és Szent János jövendölt.]


Feltéve: 2020. június 18.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA