A kath.net honlapra január 3-én felkerült írás a 2020. november 21-én, a németországi Mária-kegyhely, Altötting Szent Anna bazilikájában „Idők jelei” címmel elhangzott előadás írásos változatából közöl részleteket. Isten öröktől fogva úgy tervezte, hogy olyan teremtményeket is fog alkotni, akik egyúttal a gyermekei lesznek. Ez a teremtmény az ember. Mi, emberek egy végtelen szeretet alkotásai vagyunk. Egyetlen ember sem a véletlen terméke, kivétel nélkül minden ember Isten eme alkotó szeretetéből jött a világra. Isten szeretete nagyon mélyen belénk van vésve. És innen ered az embernek a szeretet, a végtelen, örökké tartó szeretet utáni egészen mélyen gyökeredző vágya. És Isten ilyen szeretetet akar felénk kiönteni.      És az ember azért van ezen a világon, hogy szabadon döntsön, hogy elfogadja vagy sem ezt a végtelen szeretetet. Az idők jeleinek megértéséhez e tény ismerete alapvető feltétel. Isten nem azért teremtett bennünket, hogy mi azt csináljuk, amit akarunk. Isten egyúttal szerető atya, aki utánunk jön, aki minden egyes emberre vágyakozóan tekint. Bár minden egyes embernek meghagyja a szabadságát, de azért mindannyiunknak küld figyelmeztető jelt, ha letérünk a helyes, azaz Hozzá vezető útról. Jelekkel akarja figyelmünket, minden ember figyelmét maga felé terelni, magára irányítani.      Ily módon az idő jelei nem mások, mint az Atya szerető, aggódó kiáltásai. Az egész üdvtörténet ezt mutatja. A jelek az életünkben, a másod okok: ezek Isten hozzánk intézett beszédei – és ezek biztosabb jelek, mint a látomások. Ez a szellemi történelem tapasztalata: Isten jelek által beszél hozzánk. Ezért érezzük ösztönösen, hogy az idők jelei mennyire fontosak.      Isten eközben valóban atyánkként nyilatkoztatja ki magát. És nem csak örök üdvösségünk érdekli, hanem a leghétköznapibb dolgok is, amik velünk történnek. Önök értik ezt? Ennek megfelelően érintkeznek Vele? Miért akarnak mindent saját maguk megoldani, ha problémáik vannak? Miért nem bízzák Istenre inkább a problémáikat, mint hogy álmatlan éjszakáik legyenek, állandóan aggodalmaskodjanak?      Mondják inkább: Te vagy az Atyám, én nem tudom ezt a problémát megoldani – tehát teljesen Rád bízom! És tényleg hagyjuk rá teljesen magunkat, problémáinkat, és ne csináljunk mást. Hiszen a Szentírásban is olvassuk, hogy minden gondunkat Istenre kell bíznunk: „Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.” (Mt 6,31-34)      A hívek hitetlensége – ez az igazi probléma. Mennyire tönkretesszük az idegeinket, mert nem akarjuk ezt elhinni! Msgr. Meisner mesélte egyszer, hogy vannak olyan estéi, amikor ezt kell mondania: Van egy problémám – és nem tudom megoldani. „És akkor azt mondom az Úrnak: az Egyház a Tied, nem az enyém. Te vagy az Úr. Most átadom Neked ezt a problémát, én meg megyek aludni.” [Berno, Reichenau-i apát, aki 1008-tól 1048-ig vezette azt a kolostort, ahol Hermannus Contractus a Salve Regina és az Alma Redemptor Mater antifonákat szerezte, is így tett, csak ő Szűz Máriának a kezébe helyezte a problémáit; nem csak képletesen, hanem valóságosan is: cédulákra írta őket, és egy, a szobájában üres kezekkel ábrázolt Mária-szobor kezeibe helyezte.]      Meg kell ezt tennünk, hogy megtapasztalhassuk, hogy ez a felszólítás, hogy minden gondunkat Istenre kell bíznunk, tényleg igaz. És akkor hirtelen megtapasztaljuk, hogy Isten megbízható. Ha ezt a jelt nem ismerjük fel, akkor Isten mint Atya csak elmélet marad a számunkra. Látják, mennyire fontos, hogy fogadó antennát fejlesszünk ki magunkban Isten beszédének a befogadására és megértésére! Ezért merem kimondani: Az egész világtörténelem üdvtörténet. [lásd a honlap következő cikkét: „Mi végre vagyunk a világon?”] Az üdvtörténeten kívül nem létezik más történelem! Ha abból indulunk ki, hogy Isten, az ég és föld teremtője egyúttal Atya is, és mindent az emberre való tekintettel hozott létre, akkor nem lehet Isten mellett semmi, abszolút semmi, amire Neki ne lenne befolyása. Ha lenne bármi, amit Ő nem tudna befolyásolni, akkor az milyen isten lenne? Egy tehetetlen isten. Szögezzük le: A világ történelme az üdvtörténet – mind a nagy dolgokban, mind a kicsikben.      A teremtés egész értelme, életem értelme az, hogy Isten mellett, az Ő szeretetében megtalált boldogság mellett döntök-e vagy sem.      Még egyszer: Nem létezhet semmi, amihez Istennek ne lenne köze. Semmi nem létezik Isten gondviselésén kívül. Minden, ami történik Isten nekünk szóló üzenete. Aki azt állítja, hogy ez nem igaz, mert vannak olyan események, melyek keresztülmennek Rajta, az egy olyan istenről beszél, aki nem a Mindenható Isten. Itt szól közbe korunk értetlensége. Ha szörnyű dolgok történnek, viharok, áradások, tüzek, vagy az egyes ember életében valami rossz, akkor rögtön ilyen kérdések záporoznak minden oldalról: Miért? Hogyan engedheti ezt meg Isten? Ez lenne a szeretet Istene? Az istentelenek ezeket az eseményeket arra használják, hogy hitetlenségre kifogást keressenek.      Emlékszem a 16 évvel ezelőtt szörnyű szökőárra, pont karácsonykor, amikor nagyon sokan meghaltak, köztük olyanok, akik [a karácsonyi szent ünnepek alatt a Távol-keleti turista paradicsomokban] nyaralni voltak ott. A hírekben egy riporter megkérdezett egy "püspököt": „Püspök úr, Ön mit szól ehhez?” A "püspök" válasza: „Ehhez én sem tudok semmit mondani.”      Mi rejlik egy ilyen felelet mögött? Nyilvánvalóan az, hogy az események Isten gondviselő akaratán kívül történnek. Ezért e képtelen válasz világossá teszi, mennyire fontos az idők jeleiről beszélni, mindarról, ami a történések mögött húzódik meg.      Ugyanakkor elsősorban nem a történések okai fontosak számunkra, mint például, hogy hogyan lehet katasztrófákat megelőzni. Bár megengedett, hogy ezeket a kérdéseket is feltegyük és kivizsgáljuk. De ennél fontosabb megkeresni a választ arra a kérdésre, hogy Isten mit akar nekünk e jelekkel mondani? E kérdés feltevése az előfeltétele annak, hogy a történést jelként ismerhessük fel, mellyel Isten mondani akar nekünk valamit. A tudományokba vetett vak hitünk miatt már alig vagyunk képesek az eseményekben rejlő jeleket meglátni. Ehelyett megpróbálunk mindent megmagyarázni. Bár önmagában ez sem helytelen, de megakadályoz bennünket abban, hogy Isten beszédét megértsük. És ezért nem is térünk meg, és ezért nem vagyunk képesek életünket megváltoztatni. Gyakran gondolok az első három évszázadra, amikor a nagy keresztényüldözések voltak. És mégis, ennek ellenére az Egyház egyre csak növekedett, ami emberileg tulajdonképpen érthetetlen. Hiszen az emberek látták, hogy milyen borzalmas módon mészárolják le a keresztényeket – és mégis az ő útjukat választották! Mert ezek a vértanúk jelek voltak a pogányok számára. Látták, hogy Krisztus mekkora erőt kölcsönzött ezeknek az embereknek. És ez vonzotta és meggyőzte őket, hogy Jézus Isten! – Lám, mennyire fontos, hogy megtanuljunk a történések mögé látni! Ma még jobban üldözik a keresztényeket. De mit látunk most? Látjuk ennek egyes okait, az iszlámot, a terrorizmust… De nem tekintünk a jelek mögé, amit az Úr adott: „Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket” – holott ezek egyúttal közelgő visszajövetelének a jelei (v. ö. Mt 24,9-14). Ki értelmezi így ezeket a jeleket, melyek pedig annyira konkrétak már?      Pont napjainkban: Az egyik ezt mondja: Ez Isten büntetése. Egy másik: Nem, Isten nem büntet. Melyik igaz? Isten e világon elsősorban megmenteni akarja az embereket, észre téríteni őket, visszatéríteni az igazsághoz, vagyis Magához. Az Ószövetségben gyakran olvasunk Isten haragjáról. De ha jobban odafigyelünk, felfedezzük, hogy ez nem az a harag, amit mi emberek érezni szoktunk. Ez a harag Isten szeretetének egy aspektusa. Isten haragjának célja mindig az emberek megmentése. Ahol Isten haragjáról van szó, ott mindig az történik, hogy Isten egyszerűen hagyja, hogy az emberek cselekedjenek, nem avatkozik bele, de csak azért, hogy az emberek cselekedetük következményei által felocsúdjanak – és megtérjenek.      Isten meg akarja menteni az embert. És minden, ami rossz történik, az emberek cselekedeteinek a következménye, melyeknek azonban arra kellene szolgálniuk, hogy belátásra, visszafordulásra késztessék őket. Isten nem akar az embereknek ártani, hanem megmenteni akarja őket. A rossz történésekkel, melyeket megenged bekövetkezni, valami – életbe- azaz üdvbe vágóan – fontosat akar közölni az emberekkel. Ezért olyan fontos feltenni ezt a kérdést: Istenem, miért? Isten nem büntet ebben az életben. Minden az emberek neveléséért, megmentéséért történik.      [Vigyázat! Ez az állítás: Isten nem büntet ebben az életben, nem csak nem igaz, hanem nagyon veszélyes is! Isten ezeket mondta Izajás prófétának: „Menj, mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne fogjátok föl. Tedd érzéketlenné e nép szívét, süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy ne lásson a szemével, ne halljon a fülével és ne értsen a szívével, s így ne térjen meg és ne gyógyuljon meg.” (Iz 6,9-10) – És hogy Isten eme büntetési formája nem csak az ószövetségi zsidókra vonatkozott, azt az bizonyítja, hogy Urunk Jézus Krisztus maga hivatkozott ezen igékre, amikor megismételte őket, de már az utána jövő időkre: „Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak. Beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése, mely így szól: Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok. Megkérgesedett e népnek a szíve. Nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket.” (Mt 13,13-15) – És Jézus szavai nem csak korának hitetlen zsidóira vonatkozott, hanem mindazokra az emberekre, népekre, nemzetekre, akik megátalkodnak a bűnben, akik csökönyösen visszautasítják Őt. Akiket minden egyes elkövetett és nem megbánt bűn egyre csökönyösebbé tesz, akiknek szemeit minden újabb bűn egyre inkább elhomályosítja: ez a vakká váló szem, süketté váló fül, kővé váló szív és lelkiismeret Isten büntetése már ezen a világon. És pontosan ez az, ami ma vezetőinkkel, és a vakul-süketül nekik engedelmeskedőkkel, nekik megfelelni akarókkal történik.] Az élet minden eseménye egy lelkeket kereső Isten jel. Ez a mostani állapot is sok bajra, hitetlenségre, bűnre felhívja a figyelmet. Sok ember lába alól kihúzza a fundamentumot. Sokan élik át, hogy azok az alapok, melyekre életüket építették, szétfoszlik. És ennek a következménye a borzalmas félelem. Ilyen hamis alapok a mindenáron való egészség, a pénz, a hivatás, a munka, a vállalat. Isten beszédében ezt a kérdést teszi fel nekünk: Mire alapoztuk az életünket? Istenre? Életem célja valóban az örök élet Istennel együtt? Mindenkinek magának kell feltennie és megválaszolnia a neki szóló kérdést.      Nagyon sok levelet kapok, melyekben arról kérdeznek, hogy vajon mi áll a mostani helyzet hátterében? Olyan csoportosulások, akik a világ kormányzását magukhoz akarják ragadni – és sok minden más. De: Még akkor is, ha ez valóban így van, nekünk nem szabad félnünk. Mert ez sem Isten tudta nélkül történik, nem az Ő akaratán, gondviselésén kívül. Ezeknek a banditáknak [szó szerinti fordítás!] is segíteniük kell abban, hogy Isten terve megvalósuljon. Tehát nekünk nem szabad, nem kell félnünk! Semmi nem kerüli el Isten gondviselését. Aki ezt komolyan veszi, aki ezt valóban komolyan magáévá teszi, az végre elnyeri Isten gyermekének a szabadságát, aki nem retteg állandóan. Aki ezt mindig tudatosítja magában, annak szilárd alapja és világos célja van ebben a világban. Ha Isten az ő alapja, akkor ezt senki nem tudja tőle elszakítani. Ha a menny a célja, akkor ezt senki nem tudja tőle elvenni. Végezetül – megdöbbentő időszerűsége miatt – idemásolom a fent csak elkezdett Izajás-féle jövendölést:      „Erre így szólt: "Menj, mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne fogjátok föl. Tedd érzéketlenné e nép szívét, süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy ne lásson a szemével, ne halljon a fülével és ne értsen a szívével, s így ne térjen meg és ne gyógyuljon meg." Erre megkérdeztem: "Meddig tart ez, Uram?" Így válaszolt: "Míg a városok el nem pusztulnak, s lakók nélkül nem maradnak, a házak meg emberek nélkül; míg a szántóföldek pusztává nem lesznek, s az Úr messzire nem űzi az embereket. Akkor majd nagy pusztulás lesz az országban: De ha egy tizednyi megmarad a népből, az úgy pusztul el, mint a terebint, amelyet ha levágnak, csak törzsöke marad, ám a megmaradt törzsök szent mag."” (Iz 6,9-13) Feltéve: 2021. február 2.