Nekem úgy tűnik, hogy az egész világ megőrült. Ami ma van, az sok egy kis emberi agynak. Néhányan behúzódnak „boldog otthonukba”, és úgy találják, hogy a mostani korlátozásoknak jó oldaluk is van. A hektikus tempó lelassult, az élet fontos dolgai jobban előtérbe kerülnek, külső ingerek, ajánlatok hiányoznak.      Ezt mások cinikus gondolkodásmódnak tartják. Aki elvesztette az állását, aki több hónap óta csökkentett munkaidőben, kisebb bérért dolgozik, annak megélhetési gondjai vannak. És akinek munkahelye helyett otthon kell dolgoznia, együtt a gyermekeivel és többtonnányi tananyaggal, az úgy érzi, hogy fejére esett a plafon. Ezt a válságot ugyan mindenki másképpen éli át, de mindannyian ki akarnak kerülni belőle, végre vissza a „normális életbe”. Mindenütt hideg van, órák óta jégen vagyunk. A Duna holt medre befagyott, és gyermekeim versenyt rohangálnak a jégen, jéghokit játszanak és lyukakat fúrnak a jégbe, hogy lássák, milyen vastag már. Ezer négyzetméteren teljesen egyedül vagyunk, rajtunk kívül senki nincs itt. A part mentén olykor felbukkan egy-egy sapkába és sálba burkolódzó és kutyát sétáltató alak.      Rájöttem, hogy életmentő rutin számunkra a házból való kimenés, amilyen gyakran csak lehet. A járda-söprés, a korcsolyázás, az erdőben való séta, a hegyek közé utazás, bármi ami kirángat a falak közül. És azt is felfedeztem, hogyha naponta kimegyek és csinálok valamit, az nem nehezíti meg napi házi teendőim elvégzését.      Bár soha nem unatkozom, valami mégis hiányzik: a barátságok melege, beszélgetések, célnélküli együttlétek, játék és szórakozás. Lassan megszokjuk, hogy mindezek eltűntek az életünkből, és ezt én nagyon veszélyesnek tartom. Aki ki szeretne menni, de hosszú időn keresztül nem engedik, annak idővel a vágya, a szükséglete is elmúlik erre, ahogy ezt Dr. Gerald Hüther agykutató elmagyarázta. Érzem, amint jeges szociális hideg mászik be életembe. Már egy kezemen meg tudom számolni, hogy gyermekeim hány baráttal találkozhatnak, természetesen ezekkel is csak a szabadban. Bár néha még megkérdezik, hogy vajon meghívhatják-e őket magunkhoz, de lassan belefásulnak a sok negatív válaszba.      Egyik délelőtt férjem üzleti partnere dolga végeztével sem akarja elhagyni az irodánkat. Mi ebédhez készülődünk, de ő marad, enni nem akar, csak beszélgetni. Őt sem hagyja nyugodni mostani állapotunk. „Tudjátok, miért zártak be minden vendéglőt, szállodát, éttermet és bárt? Mert ezek azok a helyek, ahol az emberek egymással beszélgetnek, ahol tájékozódhatnak, ahol egymást erősíthetik”, adja meg maga a leleplező választ kérdésére. Este interneten beszélgetek a barátnőmmel. Mindketten csak csóváljuk a fejünket ezen az egész őrületen. Aztán ő eljátszik nekem egy bécsi dalt a szájharmonikán, én meg gitározok neki. Hangosan nevetünk, pedig mind a ketten levertek vagyunk. „Hogyan bírod ki ezt az őrületet”, kérdezi a barátnőm. Válaszul a Gyűrű urából mesélek neki, majd eszembe jut a történet a sivatagban bolyongó és éhező izraeliekről, akiknek az Úr mindig csak egy napra való mannát adott [lásd: Kiv 16,14-26]. Nem két hétre elegendőt, amivel biztonságban érezhették volna magukat egy időre. Nem, mindig csak egy napra valót.      A mostani idő különösen nehéz azok számára, akik szeretik a biztonságot, megtervezik életüket, és mindent előre meg akarnak szervezni. Így aztán így válaszolok a barátnőmnek:      „Nincs válaszom, mindig csak egy napra tervezek, aztán a következő napra, vagyis napról napra élek. Istenre hagyom a többit.” Igen, ez az a pillanat, amikor sorsdöntő számunkra, hogy helyet adunk-e életünkben Istennek vagy sem. Mert ha tudjuk, hogy ki a Teremtőnk, honnan jövünk, és hova tartunk, akkor életünk bármilyen körülményei beleilleszkednek az utunkba.      Bár ekkor is sok minden megráz, megzavar bennünket, és sokszor elcsüggedünk. De legyünk bátrak és tekintsünk fel! A mi hazánk a mennyben van! Isten azért helyezett minket ebbe a világba, hogy elterjesszük szeretetét. És Ő nem hagy minket egyedül, nekünk hazánk, nekünk Atyánk van! Ha hűek maradunk Teremtőnkhöz, akkor életünk biztosítva van az örökkévalóságban. A nap legfontosabb ideje az, amelyben visszavonulsz, elcsöndesedsz, és mennyei Atyáddal beszélgetsz. Mondj el neki mindent, közöld Vele a félelmedet, irtózatodat, haragodat és gondjaidat. Őt semmi sem rendíti meg. Mennyei Atyád arra vár, hogy hozzá menj, hogy természetfeletti erejével megáldhasson téged, és az örökkévalóság kincseivel megajándékozhasson, melyekre e világon akkora szükséged van. Amit most látunk és átélünk ebben a világban az csak a jéghegy csúcsa. Biztosan tudjuk, hogy semmi sem marad meg abból, amit most látsz és átélsz. Egy válság ideje a legalkalmasabb idő arra, hogy elmélyedjünk, szívünket megszilárdítsuk a láthatatlan világban. Isten társaságában eltöltött időd megadja neked azt a helyet, ahol biztonságban, védelemben, szabad és megvigasztalt vagy. Ne feledjük el, még a mostani felfoghatatlanul démoni időben sem, hogy mindig Istené az utolsó szó! Sokszor, sok embertől hallani, hogy ennek a mostani borzalmas időnek jó oldala/oldalai is vannak. Akik ilyesmit mondanak, azok ezután saját kis evilági sikereikről mesélnek. Ha keresztények, akkor még olyat is mondanak, hogy Isten „ajándékként” küldte ezt az őrült helyzetet a számunkra. Ez ugyanolyan, mintha abban az esetben, amikor például három ugyanolyan gyártmányú, hibás konstrukciójú repülőgép egymás után lezuhan, és emiatt ezt a repülőgépet kivonják a forgalomból, valaki azt állítja, hogy a három balesetben szörnyet halt többszáz ember halálának jó oldala is volt, mert így több ember nem utazik ezeken a gépeken, és nem veszik oda. Ez nonszensz: többszáz ember halálának semmilyen jó oldala nem lehet, legfeljebb tanulsága. Ugyanígy a mostani Sátán kreálta őrületnek sem lehet semmilyen jó oldala, pusztán tanulsága. Olyasmik, mint amik ebben a cikkben is olvashatók.      Egy korábban feltett írásban – „Isten akarta, hogy pont e vészterhes időkben éljünk” – már volt szó azokról a tanulságokról, melyekre ráébredhetünk, amiket megszívlelhetünk.      Isten soha nem küld hazugságot, még büntetésként sem. A mostani őrület nem az Ő terve, hanem a Sátáné, ami persze csakis Isten engedelmével jöhetett létre. A fenti cikknek ez a mondata: „Amit most látunk és átélünk ebben a világban csak a jéghegy csúcsa”, újfent rá kell ébresszen bennünket arra, hogy ennek a világnak a Sátán, a hazugság fejedelme az ura. Hogy olyan démoni erők működnek ebben a világban, amit a mi kis agyunkkal fel sem tudunk fogni. A németül tudóknak feltétlenül ajánlom a következő cikket: „A diktatúra-éllovas – Kína a követendő modell a kijárási tilalom, az elzárások, a teljes körű megfigyelés és a transzhumanizmus terén”. Ez utóbbi kifejezés értelmének érdemes utánanézni a lexikonokban, s akkor olyan szörnykép, akkora blaszfémia tárul az ember elé, hogy ha nem hisz Istenben, megfagy benne a lélek. Feltéve: 2021. január 23.