Az Egyház két ünnepet ül Szent Mihály arkangyal tiszteletére. Május 8-án az arkangyal megjelenésének ünnepét Gargano hegyén, Apuliában (Alsó-Itália) 495-ben (lásd a honlap „Itt Istent fogják imádni – Itt az Urat fogják tisztelni – Itt a Legnagyobbat fogják dicsőíteni” című cikkét). És a főünnepet: Szent Mihály arkangyal római templomának felszentelését szeptember 29-én. Mihály arkangyal tisztelete, hasonlóan sok más ünnephez, keletről érkezett Rómába, ahol a Via Salaria VII. mérföldjénél templomot emeltek a démoni erők ellen küzdő angyalhad vezérének a tiszteletére. A legrégebbi dokumentum, ami Mihály arkangyal latin tiszteletéről első ízben tanúskodik, és kifejezetten erre a bazilikára utal, az 5. századból származik. A Via Salaria-n levő Mihály-bazilikát a Sacramentarium Leonianum is megemlíti, ami a 6. század közepéig nyúlik vissza.
A Via Salaria-n álló bazilikát a 9. század első negyedéig rendszeresen látogatták zarándokok, de amikor a Gargano hegyén a mennyei felszentelés által keletkezett bazilika tisztelete egyre jobban elterjedt, a római Mihály-templom feledésbe merült. Az épület idővel teljesen lepusztult, olyannyira, hogy sokáig még a nyomát sem lehetett megtalálni. Csak 1996-ban, egy kis villa renoválási munkái során bukkantak rá nyomaira a római műemlékvédelem régészei.
A Szentírásból három arkangyal nevét ismerjük: Mihályét, Gáborét (ünnepe: március 24.) és Rafaelét (ünnepe: október 24). A Jelenések könyve ezt írja róluk: Isten színe előtt állnak, éjjel-nappal szolgálnak Neki, és szünet nélkül magasztalják Őt. A küzdő Egyház, különösen a szentmiseáldozat alatt, szoros egységben van az angyalok hadával, akik Isten dicsőségét zengik a mennyei Jeruzsálemben.
Szent Mihály arkangyal Európa szerte jelen van a neki szentelt középkori kolostorokban. Olaszországban két nagyon jelentős Mihály-szentély található: az északi Piemontban a Sacra di San Michele a Clusa Langobardorum felett (lásd a fotót), és a mennyei bazilika délen, Gargano hegyén – e két egymástól távol eső szentély teszi Szent Mihály védelmét, aki angyalaival a Sátán és ennek janicsárjai ellen harcol, az ország egyik részétől a másikig húzódó szimbolikus repülésével érezhetővé.
Szent Mihálynak ez az ország egyik végéből a másikba való szimbolikus „repülése” egy másik repülésre emlékeztet, ami azonban már valóságos repülés volt: a 62 évvel ezelőtt Portugáliából Olaszországba érkezett Fatimai Boldogasszony-szobor repülése. Ez az esemény Gabriele Amorth atya (1925-2016), a híres exorcista bátor közbenjárására jött létre. Domenico Agasso vatikáni tudósító Amorth atyáról a napokban megjelenő életrajzi kötetében meséli el, hogy az atya a kereszténydemokrata párt tagja volt, amiből azért lépett ki, hogy Giacomo Alberione atyát (1884-1971), a Pál-család alapítóját kövesse, majd később szívvel-lélekkel az exorcizmus félelmet-keltő keresztény missziójának szentelje életét, onnantól kezdve, hogy a római egyházmegyébe szólították, hogy ezt a hivatalt átvegye.
Mária vándorlása 1959-ben a nép nagy részvételével zajlott le, és óriási sikert hozott: a Fatimai Boldogasszony egy helikopterrel repült végig Olaszország felett, és minden nagyvárosba eljutott. Maga a jámbor ötlet Mario Mason jezsuitától származik. Összeállítottak egy pontos menetrendet, amivel minden olasz püspök egyetértett. Amorth atya buzgalmának köszönhetően az olasz püspöki konferencia az eléjük terjesztett tervet elfogadta, amit az ország püspökei, plébánosai és hívei lelkesen üdvözöltek.
A Mária-szobor útjáról készített felvételek tanúskodnak arról a nagy hatásról, ami mindenütt érezhető volt. A szobor elsőnek Nápolyba "repült", ahova 1959. április 25-én érkezett meg. Minden városban két-három napig maradt a szobor, mielőtt a következő állomásra repítették: hihetetlen teljesítmény volt, mely során a szobor Olaszország összes fontos települését elérte. A repülések egész nyáron át tartottak, és szeptember 13-án, Cataniában Olaszország Mária Szeplőtelen Szívének való felajánlási ünnepségével értek véget.
A Mária-szobrot mindenütt tapsoló és meghatódott embertömegek fogadták. Amorth atya kívánságára és ösztönzésére két, előre nem tervezett állomást is beiktattak az útba: az egyiket San Giovanni Rotondo-ban Pio atyánál, akinek ő lelki gyermeke volt, és a másikat Alberione atyánál, a Pál-család római Regina Apostolorum kolostorában. Amorth atya számára, miként ezt ő maga mesélte, ez a Mária-utazás volt élete legszebb élménye.
A Fatimai-szobor olaszországi zarándokútja alatt emberek milliói tettek tanúbizonyságot Mária iránti tiszteletükről. Ez az esemény sokak számára hitük és vallásgyakorlásuk megújulását hozta magával. – És mégis, mindez meglepetésszerűen és egy csapásra megszűnt, úgy mintha a katolikus jámborság ellenségei az Egyház legfelsőbb vezetéséhez fordultak volna, hogy véget vessen neki. Amikor Amorth atya a püspöki konferenciának azt javasolta, hogy a fantasztikus napokról jelentést állít össze, félreérthetetlen elutasítást kapott válaszul. „Nem akartak többet hallani róla”, szó szerint ezt mondta.
De honnan és miért van ekkora ellenségeskedés egy ilyen csodálatosan bő aratás után?
Mint tudjuk, a Fatimai Boldogasszony össze van kapcsolva a híres és drámai harmadik fatimai titokkal, amit a Szűzanya kérésére 1960-ban kellett volna nyilvánosságra hozni… A Mária-szobrot közvetlenül ez előtt hozták Portugáliából Olaszországba, ahova Mária a maga szent leheletét is elhozta, ami az emberek agyát és szívét megvilágosította. Csakhogy egyesek lázasan vártak az Egyház "új pünkösdjére", és így történt, hogy ezen erők közbenjárására és unszolására Isten Anyját elnémították. A Szentszék az egész ügyről már 1957-ben abszolút hallgatást parancsolt Lucia nővérnek [az igazinak].
A Mária-szobor utazása 1959-ben zajlott el. A II. Vatikán Zsinat már a küszöbön állt, hogy az Egyház kapuit "párbeszéddel" megnyissa a világ felé, mindenki felé – csak saját múltja és hagyománya felé nem, melyhez a jámborság is hozzátartozik. Mert a jámbor vallásosságot az ateisták, a protestánsok, a kommunisták és a modernisták helytelenítették. Az új ökumenikus és egyetemes teológia, ami átjárta a zsinatot, az áhítatot, az ájtatossági szokásokat veszélyesnek tartotta, mert szerinte az a babonaság előszobája….
25 évvel később, 1984-ben Amorth atya visszatért a témára: Az volt a kívánsága, hogy az Egyház valamilyen módon ünnepelje meg az 1959-es fantasztikus eseményt, amikor a Mater Peregrina Olaszország felett repült, és a nemzetnek felajánlotta anyai védelmét. E célból beszélt az olasz püspöki konferencia új elnökével, aki azonban „abszolút ellenezte ezt, mert az ájtatosság megnyilvánulása számára lidércálom volt. Azt mondta, hogy ez az alázatos hódolat (devocionizmus) egyik formája, és ez okból minden javaslatomat, amit a püspöki konferenciának benyújtottam, visszautasította. Ezért nem mozdult senki, és e csodás esemény 25. évfordulója visszhang nélkül maradt”, áll az atya most elkészült életrajzában, aki nem csak a Sátán létezésében hitt, hanem aki ellen Szűz Mária erejével harcolt, akihez gyermeki szeretet fűzte.
Így esett, hogy Amorth atyának meg kellett elégednie azzal, hogy egy kis könyvecskét írjon az eseményről a plébánosok májusi prédikációinak bevezetéseként: egy kiadványt, amit pillanatok alatt szétkapkodtak, és amit ezért többször után kellett nyomtatni.
1959. szeptember 13. és minden év szeptember 29-e: két olyan dátum, amit meg kell jegyeznünk, mert az alvilág hatalmasságait Isten Anyja és Mihály arkangyal győzi le. Annak az alvilágnak az erőit, ami korunkban óriási lármában manifesztálódik abban a halálos bűnök tragédiájáról semmit sem tudó világban, melyek azon lelkeket marcangolják, akik kétségbeesésre és a rothadásra vannak ítélve. Ki vannak szolgáltatva a Sátánnak, hogy az elszakítsa őket a Megváltótól, és magával rántsa őket a kárhozatba.
(A képen a Piemont-i Clusa Langobardorum felett épült Szent Mihály kolostor látható)
Feltéve: 2021. október 15.