1. (III. fejezet) A Biblia az Egyházat – és nem a Bibliát – nevezi „az igazság oszlopának és biztos alapjának” Különösen figyelemreméltó, hogy a Timóteusnak írt első levélben Szent Pál az Egyházat – vagyis a hívek Szent Péteren és Szent Pálon alapuló élő közösségét, amelynek vezetése minden korban az apostolok utódaira lett bízva – „az igazság oszlopának és biztos alapjának” nevezi (1 Tim 3,15: „…tudd, hogyan kell viselkedned Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és biztos alapja”). Szent Pál apostol ehelyütt természetesen nem a Biblia fontosságát becsüli le, de azt igenis kimondja, hogy Krisztus Egyházat alapított, ami autoritással és tanítóhivatallal rendelkezik, és aminek az a megbízatása, hogy a népeket tanítsa (Mt 28,19: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére”). A Biblia más helyén ugyanez az Egyház azt az ígéretet kapja Krisztustól, hogy a pokol kapui nem fognak erőt venni rajta (Mt 16,18: „Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt”), hogy Ő mindig vele lesz (Mt 28,20: „S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig”), hogy elküldi neki a Szentlelket, ami minden igazságba bevezeti (Jn 16,13: „Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra”).      Krisztus ezen kívül Egyháza minden egyes jövendőbeli látható fejének ezt ígérte: „Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” (Mt 16,19) – A Szentírás e helyéből egyértelműen következik, hogy Krisztus Egyházának auktoritását ugyanannyira kihangsúlyozta, mint azt a jelentőséget, amit az Egyház a hitletétemény megőrzésére és tanbeli lefektetésére Tőle kapott.      A felsorolt szentírási idézetek ugyanennyire világosan kimondják azt is, hogy ez az Egyház tévedhetetlen lesz. Hiszen ha a történelem bármely pillanatában a hívek közössége, mint egész, hit és erkölcs dolgában a tekintélyelv alapján tévedést tanítana – mégha időlegesen is –, azonnal megszűnne „az igazság oszlopa és biztos alapja” lenni. Ha azonban egy „alapnak” állandó stabilitást kell garantálnia, és a fent idézett szentírási részeket csak úgy lehet értelmezni, hogy az Egyház soha nem hirdethet ki olyan kötelező érvényű tant, ami a hit és erkölcs dolgában téves, akkor az is bizonyos, hogy Krisztus tévedhetetlen Egyházat alapított: ami „az igazság oszlopa és biztos alapja”. A protestánsok ezzel megoldhatatlan dilemmába kerülnek, mert szerintük a hitszabály egyetlen forrása a Biblia. Hiszen hogyan lehetne az Egyház „az igazság oszlopa és biztos alapja”, ha Krisztus nem tévedhetetlen auktoritásként alapította volna meg? Hogyan lehetne az Egyház „az igazság oszlopa és biztos alapja”, ha nem lenne konkrét gyakorlati lehetősége, hogy a keresztényeknek evilági életük során autentikus vezetést biztosítson? Tehát amikor a protestáns elvitatja az Egyháztól tanítói hatalmát, valójában „az igazság oszlopát és biztos alapját” utasítja el. Ezt a dilemmát a protestánsok úgy igyekeznek megoldani, hogy az Egyház fogalma alatt egészen mást értenek, mint 1500 évig a keresztények, és a katolikusok azóta is. A protestánsok számára az Egyház egy láthatatlan tömeg, egy gyűjtőfogalom mindazok számára, akik a világon Krisztusban hisznek, függetlenül a tagok között fennálló tanbeli különbözőségektől és felekezeti hovatartozástól. Ezzel szemben a katolikusok Egyház alatt Krisztus misztikus Testét értik, ami látható, történelmi, intézményes terjedelemmel rendelkezik. Ezt és csakis ezt az intézményt, a katolikus Egyházat lehet megszakítatlan folytonosságban egészen az apostolokig visszavezetni. Ez az Egyház, mégpedig egyedül ez az Egyház őrizte meg fennállása során érintetlenül tanítását, és ezért csak ő támaszthat igényt arra, hogy „az igazság oszlopa és biztos alapja” legyen! Ha megnézzük a protestantizmus történelmét, akkor láthatjuk, hogy történelmének kevesebb mint 500 éve alatt (ami a katolikus Egyház fennállási idejének csupán egynegyede) megszámlálhatatlanul sok tanbeli ingadozást és változást ért meg; szinte nem létezik két olyan protestáns csoport sem, melynek ugyanaz lenne a tanrendszere.      Egy ekkora ingadozással és változással bíró "vallási rendszert" azonban lehetetlenség „az igazság oszlopának és biztos alapjának” tartani. Ha egy épület fundamentuma instabil vagy rosszul lett lerakva, akkor az nem szolgál megbízható alapul, sem támaszul. (v. ö. Mt 7,26-27: „Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.”)      A különböző protestáns felekezetek egyre gyarapodó száma, sőt az egyes felekezeteken belül is tapasztalható tanbeli változások miatt a protestantizmus egy állandóan eltolódó alaphoz hasonlít. Ezért nem rendelkezik azzal a szilárdsággal, mellyel egy alapnak rendelkeznie kell, hogy a ráépített épületet megtarthassa.      Urunk Krisztus Jézus egészen biztosan nem akarta, hogy lelki háza egy ilyen bizonytalan alapra épüljön. 2. (V. fejezet) Maga a Biblia tanítja, hogy ő egyedül nem elegendő, hogy tanító fórumként szolgáljon, hanem szüksége van egy értelmezőre A Biblia 2 Tim 3,17-ben azt mondja, hogy „Isten embere tökéletes és minden jóra kész legyen”. Ez a felszólítás azt jelenti, hogy az Istennek tetszeni akaró ember számára ugyan rendelkezésre áll a Biblia, de ez egyúttal nem jelent garanciát arra nézve, hogy azt helyesen is tudja értelmezni. Ha ez nem így lenne, akkor ezt a verset a Biblia „materiálisan kielégítő volta” elv alapján kell értelmezni. Ez utóbbi mód azt jelenti, hogy a Bibliának valamilyen módon mindazt az igazságot tartalmaznia kell, amit egy hívőnek ismernie kell ahhoz, hogy üdvözüljön. Más szóval: a Bibliában minden további nélkül megérthető, azaz semmilyen magyarázatra nem szoruló formában mindaz benne van, amit a keresztény életet élni akaróknak tudniuk és követniük kell. Ugyanakkor a katolikus Egyház ragaszkodik ahhoz a tanításhoz, hogy a Biblia egyedül nem képes ezt az információt átadni, vagyis a Bibliát az Egyház tanítása alapján értelmezni szükséges. Két oka van annak, hogy az Egyház ezt tanítja. Először: Krisztus élő emberekből álló Tanítóhivatalt alapított, aminek Krisztustól ráruházott tekintéllyel kell tanítania. Krisztus tanítványainak nem adott át egy teljes Bibliát, és nem parancsolta meg nekik, hogy másolatokat készítsenek erről, majd azokat az egész világon terjesszék el, de különben hagyják, hogy a benne talált szöveget bárki a saját kedve szerint értelmezze. Másodszor: magában a Bibliában is azt olvassuk, hogy megértéséhez mindenkinek szüksége van az autentikus értelmezésre.      Ami a második pontot illeti, Szent Péter második levelében azt olvassuk, hogy Szent Pál leveleiben vannak olyan részek, melyek nehezen érthetőek. (2 Pét 3,15-16: „Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek, ahogy szeretett testvérünk, Pál írta nektek ajándékul kapott bölcsességében minden olyan levélben, amelyben ezekről a dolgokról beszél. Vannak bennük nehezen érthető dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is.”) Szent Péter e megjegyzéséből – ami egyúttal megmutatja, hogy ő nem hitt abban, hogy a Szentírás egyedül elég az üdvösségre – három nagyon fontos dologra derül fény a Bibliával és értelmezésével kapcsolatban.      a) A Biblia olyan passzusokat is tartalmaz, amik nem könnyen érthetők, vagy nem elég világosak, ami szükségessé teszi, hogy egy tekintéllyel és csalhatatlansággal felruházott instancia e passzusok helyes értelmezését elvégezze;      b) Az nem egy puszta lehetőség, hogy az emberek a Bibliát megértsék, hanem ez valójában az Egyház fennállásának első napjától fogva elengedhetetlen követelmény; c) A Szentírás félremagyarázása azok számára, akik ezt teszik, végzetessé válhat lelki üdvük számára, és ezért komoly katasztrófának számít. A Biblia egy másik könyve, az Apostolok Cselekedetei (ApCsel 8,26-40) leírja Fülöp diakónusnak az etióp udvari tiszttel való találkozását. E találkozás legfontosabb versei így hangzanak: ApCsel 8,30-31: „Fülöp odasietett, és meghallotta, hogy Izajás prófétát olvassa. Megkérdezte: "Érted, amit olvasol?" "Hogyan érthetném – felelte –, ha nincs, aki megmagyarázza nekem?"” – Bár Fülöp diakónus nem volt apostol, de azon „hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt bölcs férfi” férfi közé tartozott, akiket a testvérek kiválasztottak és az apostolok megáldottak és felhatalmaztak az Evangélium hirdetésére. (v. ö. ApCsel 6,3-6) Következésképpen e hét „Lélekkel eltelt bölcs férfi” az apostolok tanítását hűen adta vissza, ezért taníthattak tekintéllyel.      Az etióp eunuch szavai pedig megmutatják, hogy a Biblia egyedül nem elegendő a keresztény tan hirdetésére és megértésére. És rámutatnak arra, hogy azoknak, akik Isten Igéjét olvassák vagy hallgatják, szükségük van egy tekintélyre, aki a Szentírás tanítását megérteti velük. Az itt idézett szentírási passzusokból kitűnik, hogy az apostoli tanítás és a hamis tanítók és álpróféták igehirdetése között éles ellentét áll fenn, és hogy éppen a magánértelmezések azok, melyek az embereket az autentikus tantól eltérítik, akik aztán ezek hatására eretnekségbe esnek. 3. (XVI. fejezet) A Biblia csak a 15. századtól vált mindenki számára hozzáférhetővé A sola scriptura tan egyik fontos eleme úgy szól, hogy a Biblia helyes értelmezése a Szentlélek közvetítésén keresztül minden egyes hívő számára lehetővé válik. Ez az elképzelés természetesen előfeltételezi, hogy minden egyes hívő rendelkezik saját Bibliával, vagy legalábbis rendszeresen hozzáférhet egy példányhoz. A Biblia tömeges előállítása azonban csak a könyvnyomtatással vált lehetővé, ami pedig csak a 15. század második harmadában indult meg. Bár ettől kezdve egyre több nyomda működött és adott ki Bibliát, az, hogy minden keresztény embernek saját Bibliája legyen további sok-sok évtizedbe telt.      Következésképpen, a protestáns vélemény azt feltételezi, hogy Krisztus után legalább 1500 évig keresztények milliói éltek autentikus tanbeli vezetés nélkül. Akinek nem volt kézzel írott Bibliája – és a túlnyomó többségnek nem volt, ráadásul még írni-olvasni sem tudott –, az lelki üdvössége dolgában tökéletes tudatlanságban élt. Csakhogy e szemlélet szerint Isten egy felettébb kegyetlen isten lenne. Olyan kegyetlen, hogy bár Krisztusban megnyilatkozott az embereknek, de azt az eszközt, aminek segítségével ez a kinyilatkoztatás az emberekhez eljuthatna, 1500 évig megtagadta teremtményeitől. Mi viszont tudjuk, hogy Isten semmiképpen nem kegyetlen, és soha nem hagyta az Övéit sötétségben, soha nem tagadta meg tőlük az igazság megismerésének lehetőségét. Isten azért küldte Fiát a megváltásunkra, hogy tanítson bennünket, hogy mit kell hinnünk, és hogyan kell viselkednünk. Fia, Urunk Jézus Krisztus megalapította Egyházát, hogy az mind a művelt, mind a műveletlen embereket tanítsa és nevelje. Miként Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében megmondta: „A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.” (Róm 10,17)      Krisztus azt is megígérte Egyházának, hogy mindig vele lesz, és nem engedi, hogy valaha is tévedésbe essen (v. ö. Mt 16,18-19; Mt 18,20; Jn 14,16-17; Jn 16,13).      Isten nem hagyta el népét, és nem hagyta, hogy az Evangélium hirdetése a világon a könyvnyomtatás feltalálásáig várasson magára. Nem, egy tévedhetetlen tanítót adott nekünk, mégpedig a katolikus Egyházat, hogy az a világ összes népének hamisítatlanul hirdesse az Evangéliumot és az üdvösség eléréséhez szükséges hitigazságokat. Feltéve: 2021. július 15.