Vitéz Somogyváry Gyula (1895-1953) végigverselte életét: verset írt az I. világháború alatt a fronton, verset írt Trianon után, sőt Mauthausenben (1944-45) a Gestapo, és Kistarcsán (1950-53) az ÁVH fogságában is, ez utóbbiban csak vallásos verseket írt. 2001-ben az Auktor Kiadó mind a nyomtatásban már korábban megjelent, mind kéziratban megmaradt verseit kiadta a Somogyváry Gyula: Összes versei és műfordításai című kötetben.
|
Hozzád fohászkodunk, Anyánk, feléd esengünk, nézz reánk!
Te látod könnyes éjszakánk, s hogy mennyi bajnak súlya bánt.
És szánd meg drága rabjaink, esdő szemük mind rád tekint!
Ha nézed sáros, szürke kőnek véled. Tengerfenék iszapos hordaléka. Körötte: furcsa, nyálkás moszatok, parti szemét, s tán dülledt szemű béka és pocsolyák – az apadás nyomán, mit kint hagyott a játszi óceán…
Pedig élet. Csak kis csiga, de élet. Világa: mélység és végtelen.
Mert rejtelem a roppant óceán és rejtelem a hitvány kis parány,
Miért? Mivégre? – tűnődsz el fölötte.
Ó, gyöngyötsíró gyötrelmes magány, s te, gyöngyöttermő néma szenvedés – megértelek!
Bölcs Istengondolat, mely úgy segít a hitvány kis csigán, hogy szörnyű sorsa – mégse hasztalan.
Boldog bizony a mélységekben élő, ha gyöngy termésre szánja rá szívét
Én Istenem... ki két kézzel adod nékem kezdettől: gondot, bánatot,
S e csöpp csiga csak arra kér most Téged: ne vedd rovásra, hogyha néhanap föl–följajdult a gyötrelmek alatt és erőt kérve kapkodott Utánad.
Virágzani és adni, adni és szétomolva elhervadni: ennyi az élet.
Kezem üres és semmi sincsen bennem, és rajtam, és önmagamban, amit nem Tőled véve kaptam. Én csak mag voltam, piciny magocska.
Dobhattál volna a csillagokba, holdakba, Napba vagy az űrbe, De akartál, s így kellett lenni.
Te akartál, hát lettem, élek s lettem halhatatlan lélek s halandó test. Tiéd egészen.
Mit adhatnék hát én – piciny mag – mikor a miriádnyi csillag se tud Tenéked mit sem adni – Mit mondjak én a fellegeknek e búbánatos sóhajtásban?
És most kitör, és zengve, bátran, győztesen zúg e tiszta ének: "Uram, én mitse adhatok,
|
Imádlak Jézus, égi Bárány, üdvösség drága záloga!
Szeretlek tiszta, égi Bárány, kenyérszínében szent Csoda!
|
Kistarcsán, 1951-53 között, letartóztatásától haláláig, az internáló táborban töltött évek alatt írt, és első ízben 2001-ben megjelent versei:
|
Jézusnak legszentebb Szíve, ó, hadd dicsérjen énekem!
Kié a Név, mely tündökölve minden világot túlragyog?..
E Névnek puszta hallatára megenyhül kín és fájdalom; –
Nyílj ki lelkem, mint a rózsa, illatozva, ringatózva: Isten arca néz le rád!
Lelkeinket mind lemossa tisztaszínre, illatosra – s mindig újraéledünk!
Dicséri Jézust mindenütt, dicséri minden ének!
Ó jöjjetek, csak jöjjetek, hozzátok el a könnyetek
Kitárva fénylő szárnyait Szentlélek Isten várja itt a gondsújtotta lelkeket.
Szentlélek, Isten, légy velünk! Nézd: oltárodhoz térdelünk
Dicsérjük égi Pártfogónkat: a jó és hű Szent Józsefet!
Rábízta szűzi szép leányát és Egyfiát az Isten is!
|
Feltéve: 2021. szeptember 24. Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepén
|
vissza