Részletek az antimodernist.org oldalon 2022. szeptember 8-án megjelent cikkből („Egy csaknem végtelenségig elhúzódó történet 3. rész: Lucia nővér különös átalakulása”) »Eugenio Pacelli bíboros egy barátjának írt levelében már 1933-ban felsorolta azokat a veszélyeket, melyek az Egyházat fenyegették(fenyegetik):      „Ha elfogadjuk, hogy a kommunizmus a legláthatóbb azon orgánumok között, melyek a legkirívóbban űzik felforgató tevékenységet az Egyház és az Isteni Kinyilatkoztatás tradíciója ellen, akkor mi most éppen annak vagyunk szemtanúi, hogyan foglalnak el minden szellemi értéket, úgymint a filozófiát, a tudományt, a jogot, az oktatást, a művészetet, a médiát, az irodalmat, a színházat és a vallást. Csodálkozom azon, hogy a Szűzanya a kis Luciába vetette bizalmát. Az Egyházat fenyegető veszélyek láttán Édesanyánknak ez az állhatatossága nem más, mint isteni figyelmezetés arra az öngyilkosságra, melyet a hitnek a liturgiájában, a teológiájában és a lelkekben való megváltoztatása idézne elő. Magam körül csupa újítót látok és hallok, akik a Szent Kápolnát lerombolni, az Egyház egyetemes lángját kioltani, ékszereit visszautasítani és Őt a történelmi múltjáért bűnösnek kinyilvánítani akarják. Nos, kedves barátom, meg vagyok győződve, hogy Péter Egyházának éppen most az a legfontosabb dolga, hogy múltját megerősítse, különben saját sírját fogja majd megásni. Én ezt a harcot mind az Egyházon belül, mind azon kívül a legnagyobb erőfeszítéssel fogom folytatni, akkor is, ha a Gonosz hatalmasságai egy napon személyemet, tetteimet vagy írásaimat kihasználják, elferdítik, ahogy ma az Egyház múltját próbálják meg eldeformálni. Minden emberi tévtan, mely Isten Igéjét megváltoztatja, végül is csak arra szolgál, hogy egy nagyobb fény megjelenhessen. …      Egyszer eljön az a nap, melyen a civilizált világ megtagadja Istenét, melyen az Egyház is kételkedni fog, miként Péter kételkedett. Kísértésbe fog esni, hogy azt higgye, hogy az ember istenné lett, hogy Isten Fia csak egy szimbólum, egy filozófia, mint annyi más emberi idea. És a templomokban a keresztények keresni fogják a piros lámpát, ahol Jézus várt valamikor rájuk, mint a bűnös asszony, aki az üres sír előtt így kiáltott fel: ‘Hová tették őt?’ Akkor Afrikából, Ázsiából, Amerikából papok kelnek majd fel, akiket ezekben az országokban a szemináriumokban a missziók számára képeztek ki, akik hirdetni fogják, hogy az "élet kenyere" nem közönséges kenyér, hogy Isten Fiának édesanyja nem olyan anya, mint más anyák. És ezért darabokra fogják őket vágni, hogy ezzel ők bizonyságot tehessenek amellett, hogy a kereszténység nem olyan mint más vallások, mivel az ő feje Isten Fia, és az Egyház az Ő Egyháza.” (forrás: Msgr. Georges Roche & Philippe, Saint Germain: Pie XII. devant l‘Histoire [XII. Pius a történelem előtt], 1972) A legsúlyosabb félelmek beigazolódása A Pacelli-levélben leírt aggodalmak mögött a modernizmus szellemi ragálya rejlett, ami, miként ezt mi már tudjuk, az úgynevezett II. Vatikáni Zsinat alatt és után az Egyház minden intézményét egy csapásra meghódította. Ez viszont szintén csak azért történhetett meg, mert Péter széke már előbb az ellenség kezébe került. Pacelli bíboros reménye, miszerint Afrikából, Ázsiából, Amerikából papok fognak e forradalom ellen felkelni, nem teljesült. A zseniális államcsíny az embercsinálta-egyház megalakításával, ami ijesztően békésen zajlott le, még nagyobb sikert is elért. Az Egyház öngyilkossága – a hitnek a liturgiában, a teológiában és a lelkekben való megváltozásával – valójában hangtalanul ment végbe, úgy, hogy a legtöbb katolikus még csak nem is vette észre, hogy csendben és titokban újpogány lett. És senkit sem kaszaboltak darabokra: a kevés megmaradt, valódi katolikust csak kinevették, és maradiságukért kigúnyolták és kirekesztették. A Fatimai-üzenet megváltoztatása Amikor 1959. szeptember 13-án, a Fatimai-jelenés 42. évfordulóján Olaszországot nyilvánosan a Szeplőtelen Szívnek ajánlották fel, Roncalli [aki ekkor Péter székét bitorolta] Fatimát egyetlen szóval sem említette meg. Fatima – az eredeti, az igazi Fatimai-üzenet – ekkor már hivatalosan is megszűnt létezni. Hiszen az új teológia szerint többé nem szabadott megtéréseknek előfordulnia, és nem szabadott senkit sem Isten ítélőszékére emlékeztetni.      Az ezt követő években az eredeti üzenetet, Lucia nővérrel együtt, az embercsinálta-egyház új tanítására kellett átigazítani, melynek során a "konzervatívnak" kikiáltott [és a mai napig annak tartott] Ottaviani bíboros komoly szerepet vállalt abban, hogy az eredeti Fatima-üzenetből "Fatima igazi üzenete" létrejöjjön. Az új üzenet már nem volt több, mint egy megtérésre, engesztelésre és imára való általános, bizonytalan felszólítás. A titokkal való kapcsolatot, és az Egyház és az egész világ számára elhangzott fenyegető következményeket, melyek akkor történnek meg, ha a Fatimai Szűzanya követeléseit nem teljesítik, rövid úton az asztal alá söpörték. Az Ég apokaliptikus intelméből egy utópista, optimista és teljes egészében banális felszólítás lett, egy jámbor felszólítás hogy az emberek összessége a jövőben, itt a földön együtt építsen fel egy jobb világot.      Az új római kurzushoz jól alkalmazkodva Ottaviani bíboros Montini nevében 1967. február 11-én, körülbelül három hónappal az új Lucia nyilvános fellépése előtt, kijelentette, hogy a harmadik Fatimai-titkot nem fogják nyilvánosságra hozni. Ottaviani egyúttal arra is felszólította a híveket, hogy elégedjenek meg az imára és a vezeklésre szóló "nyilvános üzenettel". Mert a harmadik titok "egyedül a pápa részére fenntartott üzenet". Ez természetesen kitaláció és teljesen új magyarázat! Ezen kívül Ottaviani még azt is kijelentette, hogy a Fatima által okozott félelmeket el kell oszlatni. Fatima nem felébreszteni akaró üzenet, hanem a remény üzenete. Továbbá, mondta Ottaviani, Roncalli és Montini [a szerző szavai szerint: XXIII. János és VI. Pál] nagy bölcsességről tett tanúbizonyságot, amikor a titkot nem hozta nyilvánosságra. A bíboros még azt sem szégyellte, hogy azt állítsa, Fatima nem más, mint az ökumenizmusnak optimista, reményteljes üzenete! Nyilvánvaló, hogy Ottiviani bejelentésével azt a klaviatúrát írta le, amin az új Luciának ezután játszania kellett.« Az antimodernist.org oldal cikkének szerzője írásának vége felé egy olyan hírről is beszámolt, amiről eleddig nemigen lehetett hallani. Ugyanis a két Lucia esetével foglalkozó írások többsége (lásd a honlap következő cikkét: Két Lucia nővér) arra a következtetésre jutott eddig, hogy az igazi Lucia utolsó nyilvános megjelenése 1957-ben volt , a hamis Lucia első fellépése pedig 1967-ben – azaz e két dátum között eltelt 10 évben kellett azoknak a történéseknek lezajlania, ami a cserét megelőzte. A fenti cikkben ehhez képest valami teljesen új adat olvasható: »Egy átalakulás története időrendi sorrendben Bizonyára segít, ha Lucia 1. Lucia 2-vé válását elsőnek néhány adat alapján tekintjük át:      – 1948. március 25. [az antimodernist.org szerint 1948. május 13-án]: Lucia belép a szigorúbb szabályzatú sarutlan karmelita rendbe, és a coimbrai Szent Teréz kolostorba vonul, ahol      – 1949. május 31-én leteszi örök fogadalmát;      – 1952. szeptember 2.: Schweigl atya XII. Pius megbízásából Coimbra-ban kérdéseket tesz fel Lucia nővérnek a harmadik titokkal kapcsolatban;      – 1955. május 17.: XII. Pius Ottaviani bíborost Coimbrába küldi, hogy Lucia nővért kifaggassa a harmadik titokról. Ezt követően adják ki a parancsot, hogy a harmadik titok szövegét, amit addig a leiria-fatimai püspök őrzött, küldjék el a Vatikánba;      – 1957. április 4. [vagy április 16.]: A harmadik titok szövege megérkezik a Vatikánba, ahol Ottaviani bíboros elhelyezi a pápai Titkos Levéltárba;      – 1957. december 26.: Augustin Fuentes mexikói pap interjút készít Lucia nővérrel;      – 1958.: Fuentes atya a fatimai püspök engedélyével nyilvánosságra hozza az interjú teljes szövegét – senki nem kételkedik ennek valódiságában;      – 1958. október 8.: XII. Pius meghal;      – 1959. július 2.: A Fuentes atyával készült beszélgetés anyagát a Coimbra-i püspöki hivatal egy névtelen közleményben csalásnak bélyegzi. A közlemény azt is közli, hogy Lucia nővérnek nincs több mondanivalója Fatimával kapcsolatban;      – 1959. augusztus 17.: Ottaviani bíboros beleegyezésével Pierre Paul Philippe OP atya elviszi az 1958-ban megválasztott Roncallihoz [XXIII. János "pápához"] a harmadik titkot őrző borítékot. Ő a levelet elolvasva, "kis habozás után" ezt mondja: "Várunk. Imádkozni fogok. Majd megmondom, mit döntöttem." Később úgy határoz, hogy a borítékot visszaküldi a Szent Offíciumnak, s nem fedi föl annak tartalmát;      – 1960. február: Roncalli tanácsadóival együtt úgy dönt, hogy se a titkot nem hozzák nyilvánosságra, se Oroszországot nem ajánlják fel Mária Szeplőtelen Szívének (lásd a következő cikket: A végidő előjelei);      – 1960. február 8.: Egy névtelen jelentés a Vatikánból azt közli, hogy a harmadik titkot valószínűleg soha nem fogják nyilvánosságra hozni;      – 1960-tól: Luciának nem szabad többé látogatókat fogadni, még korábbi gyóntatójának, Aparicio atyának is megtagadják a látogatást;      – 1965. március 27.: Montini [az 1963-ban megválasztott VI. Pál "pápa"] Angelo Dell'Acqua helyettes államtitkárral együtt elolvassa és visszaküldi a borítékot a Szent Offícium levéltárába, azzal az utasítással, hogy a szöveget nem szabad nyilvánosságra hozni; – 1967. május 13.: Montini egy napos Fatimai zarándoklása során megáldoztatja, majd a mise után a zarándokoknak bemutatja az új Luciát.      Luciának Augustin Fuentes atyával, aki a két másik, korán meghalt látnok, Francisco és Jácinta boldoggá avatási perének vice-posztulátora, folytatott 1957-es beszélgetését teljes terjedelmében első alkalommal egyházi jóváhagyással a „Fatima Findlings” nevű újság közölte 1959 júniusában, amit két évvel később, 1961 augusztusában a „Messagero del Cuore di Maria“ című újság is leközölt, holott, mint fentebb láttuk, állítólag 1959. július 2-án a „Fuentes atyával készült beszélgetés anyagát a Coimbra-i püspöki hivatal egyik névtelen közleményében már csalásnak bélyegezték”.« Bár már korábban is akadtak olyanok, akik felvetették Lucia nővér "kicserélésének" gyanúját, a csere kétségtelen bizonyítását Marian T. Horvat és Peter Chojnowski kutatásai hozták meg. De arra a kérdésre, hogy mi lett az igazi Luciával ők sem adtak választ, sőt nem is foglalkoztak e kérdéssel. Nos, az antimodernist.org-n megjelent cikk szerzője most erre a kérdésre is talált egyfajta választ egy bejegyzésben, ami már több mint négy éve megjelent az interneten. Ezeket írja: »Ha igaz, hogy az "új" Lucia más, mint a "régi", akkor vajon mi lett az igazi Luciával? Erre a kérdésre is lehet rendkívül érdekes információkat találni, amik segítenek megadni a választ. A www.kreuzgang.org weboldalon található egy 2018. február 22-i bejegyzés egy bizonyos Isidor Matamoros-tól, amiben az áll, hogy Lucia nővér 1949. május 31-én elhunyt. Az írás arról számol be, hogy „ez a dátum volt olvasható nem sokkal ezelőttig a karmelita rend generális kúriájának halálozási regiszterében, amit internetes oldalukon bárki megnézhetett”. Ezt a megjegyzést a 265-ös szám alatt lehetett megtalálni. Isidor Matamoros így folytatja: „Ezek szerint Lucia nővér soha nem tette le örök fogadalmát a karmelitáknál, mert pont ezen a napon halt meg. A karmelita rend internetes oldalán csak a dorottyás nővéreknél letett fogadalmának dátuma – 1928. – szerepel. Ez a bejegyzés több mint egy éven át bárki számára elérhető volt, csak aztán változtatták meg, de egy tradicionalista weboldal addigra már lementette az eredeti dokumentumot. Ezt követően sietősen megváltoztatták az adatokat, és egy újabb halálozási évszámot tettek a korábbi helyére, de a dorottyás fogadalom évszámát meghagyták. Vagyis egy olyan Luciát prezentáltak, aki karmelita nővér lett, de fogadalmát soha nem tette le ebben a rendben. Időközben azonban rájöttek, hogy ezzel csak még jobban összekuszálták a történetet, és ezért az egész halálozási regiszter mostanra "munkaterületté" lett deklarálva [nem tudom, hogy ez a kifejezés pontosan mit jelent, de nyilván olyasmit, hogy a listát eltűntették a weboldalról].      Az nyilvánvaló, hogy 1967-től egy "új" Luciát mutattak be a világnak. De az is, hogy már Fuentes atya [sőt, a fenti lista szerint már Schweigl atya és Ottaviani bíboros is] sem Luciával beszélgetett, hanem valaki mással. Ez azért történhetett, mert ők már csak "beszélhettek" vele, de látni nem láthatták [egy klauzúrás kolostorban ez a normális eljárás].      A csere kitervelői és végrehajtói akkoriban annyira biztosak voltak a dolgukban, hogy még a halálozási naptárt sem hamisították meg, hiszen ki akarta volna azt megnézni? És ki gondolt volna akkor még az internetre? Úgy tűnik, hogy a cserére azért volt szükség, mert az igazi Luciát már nem tudták használni” [egy halott Luciánál pedig hasznosabb volt számukra egy olyan Lucia, aki azt hirdeti a világnak, amit ők a szájába adnak].« Ezen utolsó állítást támasztja alá többek között az a levél, amit – az igazi – Lucia nővér 1940-ben írt püspökének.      »Bárcsak felismerné a világ a kegyelem pillanatát! Igen, ha a világ, legalább a katolikus világ felismerte volna a kegyelem pillanatát! Vajon hatalomra jutott volna a nemzetiszocializmus Németországban, vajon hatalmon lenne még a bolsevizmus, ha legalább 1930-ban megtörtént volna Oroszország felajánlása Miasszonyunk Szeplőtelen Szívének az általa megkövetelt módon? Véleményem szerint a felajánlásnak sajnos nem lettek volna meg ezek a következményei, mert a felajánlás nem volt alátámasztva a Rózsafüzér-imádság és a Mária-Szíve szombatok Szűzanya által megkövetelt vezeklési áhítataival. Ráadásul ezeket az áhítatgyakorlatokat az egész világon a katolikusok nagy részének végeznie kellett volna. Ugyanakkor tudott, hogy sokan harcoltak ezen ájtatosság elterjedéséért. De a legtöbb embernek zárva voltak a szemei és még ma is zárva vannak. Mikor fog a fátyol lehullani a szemükről?      E világ gyermekei okosabbak, mint a világosság gyermekei, mondta Jézus (Lk 16,8). Ahol a gonosz ellenség észreveszi, hogy az erősödő Istenanya-tisztelet ördögi terveit keresztülhúzhatja, ott minden hatalommal és csellel védekezik. Tajtékzó dühvel támad Mária ellen. Ami [1917.] július 13. után Portugáliában lejátszódott, csak előjátéka volt annak, aminek az egész világon le kellett zajlania. A szabadkőművesség és a keresztényellenes sajtó egy csapásra meg akarta semmisíteni Fatima máriás művét. A rágalmazások és a gúny hullámai csaptak össze a látnokok felett, amik később is még sokáig folytatódtak az egész világon, a katolikus, sőt a teológiai körökben is, melyekben Isten titokzatos működése iránti alázat és nyitottság sajnos gyakran nem található meg. Mennyire beigazolódik újra és újra Jézus szava: Atyám, amit az okosak és a bölcsek elől elrejtettél, azokat a kicsinyeknek nyilatkoztattad ki (lásd: Mt 11,25).« Feltéve: 2022. szeptember 13.