A magyar katolikus "egyház" hivatalos oldalán pár hónappal ezelőtt melegen ajánlottak egy frissen megjelent könyvet: Taylor Caldwell (eredeti nevén: Janet Miriam Holland Taylor Caldwell, tehát a férfi írónév alatt egy nő rejtőzik) amerikai írónő 1959-ben kiadott Szent Lukács „küzdelmes életéről” írt „történelmi regényének”, „Lucanus” címmel megjelent magyar kiadását. T. Caldwell „a huszadik század egyik legtermékenyebb és széles körben olvasott amerikai szerzője”, akinek „Szent Pál és Szent Lukács tevékenységét feldolgozó könyvei minden idők legnagyobb könyvsikerei közé tartoznak”.      A fordító, Csepregi Tibor, óriási és minden tiszteletet megérdemlő munkát végzett, hiszen a könyv 686 (!) oldal terjedelmű.      Az internetes ajánlás szerint „a könyvet nem lehet letenni”, annyira jó és izgalmas. Nos, én végigolvastam a könyvet, és bár sokszor voltak komoly ellenérzéseim, de az a felháborodás, ami végülis e cikk megírására késztetett, csak az 520. oldal után tört rám, amikor Lukács – Lucanus – viszontagságos életútja, és pár hónappal Jézus keresztrefeszítése után, életében első ízben Jeruzsálem felé veszi az útját, azzal a céllal, hogy azokkal találkozzon, akik ismerték, látták Jézust. Elsőnek, még a hajóúton azzal a gazdag zsidóval találkozik, akiről Evangéliumában a 18,18-23. közötti versekben van szó: Ő volt az a gazdag ifjú, aki megkérdezte Jézust, hogy mit tegyen, hogy elnyerje az örök életet. És akinek Jézus azt válaszolta, hogy ossza szét mindenét a szegények között, és azután kövesse őt. Mire az ifjú elment, és „igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt”.      Amikor Lukács találkozik vele, ez az „ifjú” még gazdagabb, mint a Jézussal való találkozásakor, de a lelkiismeretfurdalás, hogy nemet mondott Jézus hívására, halálosan megbetegítette. Lukács meggyógyítja őt, mint ahogy – a könyv szerint – addigi élete során ezelőtt és ezután is rengeteg embert meggyógyít, sőt halottakat támaszt fel – a könyv szerint.      E találkozást sorban követik a többiek, melyek során Lukács Pilátust is meggyógyítja, aztán a Jézus kivégzését irányító századost is visszahozza a halálból; miután lelkiismeret-furdalásuk miatt ők is súlyosan megbetegedtek. Mindazonáltal Lukács úgy gyógyítja meg mindannyiukat, hogy semmilyen megbánást, elégtételt, megtérést, változtatást nem követel tőlük, hanem csak arra szólítja fel őket, hogy bízzanak Jézus irgalmában, csak azt kell elhiggyék, hogy Jézus még nekik is megbocsát. Vagyis a Lukács által meggyógyítottak – ellentétben az eunuchhal, akit Fülöp diakónus keresztelt meg – nem vallják meg Jézust Isten Fiaként, mégis megkapják a testi gyógyulás ajándékát. Ráadásul Lukács, aki korábban hosszú éveken át – a maga szabad elhatározásából – a szegények és elhagyatottak orvosa volt, innentől kezdve a leggazdagabb és a legtekintélyesebb emberek kegyeltje és pártfogoltja lesz, és mint ilyen kezd el adatokat gyűjteni Jézus életéről. Akiket nem kell meggyógyítania, mert nem betegek, mint például Jakab és János apostolok, Szűz Mária és Saul-Pál, azok, a könyv szerint, mind vagy rongyos, szakadt ruhájú, kiállhatatlan modorú parasztok, vagy, mint Mária, még a kereszt alatt is a századosra mosolygó, vele beszélgető, mezítlábas, a háztartáshoz nem értő („a háztartási feladatokhoz nagyon keveset értett” (657. oldal)), egyszerű asszony. Lukács szerint – írja a szerzőnő – Jakabnak, Jánosnak és Saul-Pálnak a legfőbb baja, hogy modorukkal csak fanatizálni tudnak másokat, mert nyoma sincs bennük a szeretetnek. „Gőgösek”, „fenyegetőzők”, „indulatosak”, „dacosak”, „kérlelhetetlenek”, „visszautasítók”, „kemények”, „részvét nélküliek”. – „Lucanus arra gondolt, hogy ezek az emberek [Jakab és János], akik Jézussal jártak együtt, hogyan lehetnek ennyire barátságtalanok, ilyen részvéttelenek az idegennel szemben, ilyen kemények és kérlelhetetlenek.” (627. oldal)      Az írónő az egykori gazdag, „intelligens”, de Jézus követését nem vállaló, időközben még sokkal-sokkal gazdagabbá lett „evangéliumi ifjúval” Jakabról és Jánosról még ilyet is kimondat: „Az ilyen emberek csak tehertételek a békés emberek életén.” (632. oldal)      Saul-Pálról – szintén az „evangéliumi ifjú” szájával – pedig ilyet ír (681-682. oldal): „Saul annyira féktelen; még most [pár nappal megtérése után] sem tudja elfelejteni, hogy előkelő ősei vannak, és római polgár. … Vajon veszekedni fog Péterrel? … Saul meggyőződése az, hogy különleges megbízatást kapott a mi Urunktól, olyat, amely sokkal jelentősebb, mint az apostolokra ruházott kegy. … Lehet, hogy fölényeskedni fog Péterrel? Az alázatosság nem az ő kenyere.” E pár mondat csak töredéke annak a tömérdek felháborító leírásnak, amit az amerikai írónő a Bibliából ismert személyekről összehord. De nem csak a személyek, hanem a történések leírásából is teljesen egyértelműen kiderül, hogy egészen egyszerűen nem ismeri a Bibliát, nem ismeri az ősegyház történetét. Pedig az evangéliumokon kívül az Apostolok Cselekedetei és Pál apostol levelei is pontos, egyértelmű leírást adnak azokról az időkről és az akkor élt személyekről! Az amerikai szerző mégis kivétel nélkül minden eseményt elferdít! – Ha e durva tévedéseknek nem az ismeretek hiánya – azaz az a furcsaság, hogy tényleg nem olvasta a Bibliát – az oka (és nyilván nem ez az oka), akkor ez még rosszabb megvilágításba helyezi a nagyon sikeres, híres amerikai írónőt, és még inkább érthetetlenné teszi a katolikus weboldal e könyvvel kapcsolatos elragadtatott ajánlását. Mert akkor csak az történhetett, hogy elbizakodottságában, vagy nem tudni miből, de vette magának a bátorságot, hogy szándékosan megmásítsa a történéseket! És ezzel Jézus egész tanítását, sőt életét, tanítványainak jellemét és munkásságát is meghamisítsa! De vajon miért tett ilyet? Erre a könyv egész mondanivalója adja meg a választ, ami így hangzik: Jézus kivétel nélkül mindenkinek megbocsát. A bűnösöknek is, akkor is, ha nem bánják meg a bűneiket, nem teszik őket jóvá, de hisznek abban, hogy Jézus irgalmas, olyannyira, hogy mindezt nem csak elnézi nekik, de nem is vár el tőlük semmiféle jóvátételt, javulást, életmód-változtatást, egyszóval semmi ellenszolgáltatást. Ajándékát, a megbocsátást, az üdvösséget ingyen osztogatja, csak hinni kell ebben.      De kik azok, akik ilyesmit tanítanak? Elsősorban a protestánsok, Luther követői, akik azt vallják, hogy a hit elég az üdvösségre. Csakhogy még ők sem merészelik a Biblia eseményeit, leírásait, pláne nem ilyen durva módon meghamisítani! Ebben a könyvben azonban tudatos hamisítások vannak! Taylor 1900-ban született egy skót-ír gyökerű családban, 1912-től Amerikában élt 1985-ben bekövetkezett haláláig. A Szent Lukácsról szóló könyvét saját bevallása szerint 46 éven át írta, 12 évesen kezdte és 59 évesen fejezte be. A könyvéhez írt előszavában elmondottak alapján – bár ő nem nyilatkozik erről – inkább úgy tűnik, hogy katolikus volt és nem protestáns. Életrajzi adatai és könyvének mondanivalója azt sugallja, hogy Helena Kowalska (1905-1938), alias Faustina nővérhez hasonlóan, ő is a modernizmus, a felhígított és megmásított katolicizmus követője és hírnöke. Talán ismerte a Faustina-féle „isteni irgalmasság-vallást”, talán csak a korszak tette azzá, amivé, mindenesetre ugyanazt az eretnekséget képviseli és terjeszti ebben a könyvében, mint a lengyel apáca – és mint kb. 120 év óta a túlnyomó "katolikus" többség:      „Ez az áhítat az embereket arra ösztönzi, hogy azt higgyék, hogy nem kell harcolniuk az eredendő bűn következményei ellen, sem a világ rossz hatásaival, sem az ördög kísértéseivel szemben, mert elég, ha bíznak az isteni kegyelemben. Ez a bizalom elegendő minden rossz cselekedet, hajlam vagy befolyás felszámolására, és az ember örök üdvösségre juttatására.” – „Tudjuk, hogy Krisztus végtelenül irgalmas, és bár hiánytalanul megfizette megváltásunk árát, ahhoz hogy ennek gyümölcseit élvezhessük, előbb meg kell térnünk. Bűnbánatot kell tartanunk, engesztelnünk kell bűneinkért, és elégtételt kell adnunk értük. Az Isteni Irgalmasság áhítat teológiailag helytelen. Azt hirdeti, hogy feltétel nélküli kegyelemre számíthatunk, ellenszolgáltatás nélkül, kötelezettségek nélkül. Csakhogy ez ellene mond az igazságnak, Krisztus üzenetének és az Egyház parancsának! Az áhítat legfőbb hibája, hogy sok lelki jutalmat ígér bűnbánat, elégtétel, vezeklés nélkül. Az erőfeszítés nélküli üdvösség ígéretét hirdeti!” (Msgr. Patrick és Theodore Roriz ciszterci szerzetes) És ez azt is megmagyarázza, hogy miért ajánlotta egy modernista "katolikus" weboldal olyan lelkesen ezt a könyvet! Hiszen mára már ez az eretnekség ural mindent, nem csak a hivatalos szektát, de az ú. n. tradicionalista közösségeket, melyekben ugyanúgy megtaláljuk az Isteni Irgalmasság-képet, mint a hivatalos egyház templomaiban! Aki azt tanítja és képviseli, amit Taylor Caldwell és korunk "katolikus" írói, azaz az ingyenes isteni irgalmasságot, az nyitott kapukra és biztos sikerre számíthat! És aki elfogadja és követi ezt a vallást, annak valóban érdemes ezt a 686 oldalas művet végigolvasni! Modernizmusa miatt a könyvet két okból olvastam mégis végig: Egyfelől –mint azt már fentebb írtam – csak az 520. oldaltól derült ki, hogy milyen nézeteket vall a szerzőnő. Másfelől volt valami, ami megfogott az első 520 oldalban: A történet Jézus születésének idejében Antiochiában kezdődik, és halála után pár hónappal Jeruzsálemben ér véget. A könyv szerint Lukács e mintegy 33 évben bejárta az egész Földközi tenger vidékét, és mindenütt találkozott olyan emberekkel, akik megérezték a közelgő nagy szellemi változást. Sok helyen látták a betlehemi csillagot, hallottak a kisded Jézust felkereső bölcsekről, beszéltek olyanokkal, akik Jézus egyik másik csodájának szemtanúi voltak, és a végén: Átélték a nappali sötétséget, a Nap eltűnését az égről Jézus halála órájában.      E történések elbeszélésével a szerző azt mutatta be (azt szuggerálta olvasóinak), hogy nem csak Palesztinában, de az akkori „művelt” világ minden részén voltak olyanok, akik – mintegy – „készen álltak” a Jézusi örömhír befogadására! Hogy ami Jézus korában Palesztinában történt, arról az egész világ tudomást szerzett, abból az egész világ kapott jeleket! És ezeket a jeleket a legjobbak örömteli várakozással fogadták, és várták a folytatást! – És ez az egyetemesség azon tulajdonságok közé tartozik, melyek a katolicizmus természetfelettiségéről és egyedüliségéről tanúskodnak! E természetfeletti kisugárzásról olvasni, valóban nagy örömet jelentett. Az írónő „társadalmi regényeiben az ünnepelt amerikai értékvilág és szenvedélyek ábrázolása felé fordul”, áll a könyv ismertetésében. Előszavában pedig maga Taylor ezt írja könyvéről: „Ha valamely olvasónak Lukács kora – modern áthallásokkal – meglepően korszerűnek tűnik, akkor az a valós tények műve.” Nos, e cikk végén ezekből a modern áthallásokból idézek néhány értékes gondolatot:      – Isten keresése és felfedezése az emberi élet egyetlen értelme. (8. oldal)      – Ha a papság egyszer elfajul, akkor az emberek is elfajulnak. (65. oldal)      – Egy nemzet Isten nélkül szükségképpen elpusztul. (65. oldal)      – És ezt a jelet – a kereszt jelét – le fogják köpdösni, gyűlölni fogják, semmibe veszik, és nevetségessé teszik, kigúnyolják, és káromolni fogják. De, soha sem lesz az ember emlékezetéből kitörölve, kimagyarázva, sohasem fog elhomályosodni, minden gyűlölet, még a megszületendő nemzedékek gyűlölete ellenére sem; még a háborúk ellenére sem, a halál, a szenvedés, vagy a vér, avagy az utolsó napok sötétsége és tüze, vagy akár az emberiségnek végső, értelmetlen és kétségbeesett gyűlölete ellenére sem. (68. oldal)      – A tanulás könnyekkel, szomorúsággal és fájdalommal jár… csak bánat és fájdalom útján jut el az ember Istenhez, a saját bánata és szenvedése, és a mások bánata és szenvedése által. (107. oldal)      – Vajon mindig kín és szenvedés a műveltség ára? (146. oldal)      – Az embernek kell annyi önfegyelmének lennie, hogy a világ kísértéseinek ellenálljon. Máskülönben az ember alig több az állatnál. (165. oldal)      – A nők valósághű érzékelésükből adódóan higgadtabb lélekkel fogadják el a tényeket. (167. oldal)      – A lélek a test közvetítésével nyilvánul meg. (169. oldal)      – Isten nélkül az embernek csak ez a világ létezik, az összes szennyével. (225. oldal)      – A kultúrák az emberek gondolkodásmódjának a megtestesülése. (332. oldal)      – Minél több igénye van az embernek, annál kevesebb a szabadsága. (337. oldal)      – Nem tudom elhitetni magammal, hogy a világ elviselhető egy gondolkozó ember számára. (362.oldal)      – Jézus minden embertől elvárja, hogy azt áldozza fel neki, ami annak a legkedvesebb a földön. (531. oldal)      – Jézus csak azért vesz el valamit, hogy adjon. Bánatot küld csak azért, hogy az ő vigaszát elfogadhassuk. (531. oldal)      – A szomszédok senkit nem néznek olyan rossz szemmel, mint azt, aki különbözik tőlük. Ha valaki veszi a bátorságot, hogy más legyen, mint a többiek, akkor azok megsértve és fenyegetve érzik magukat. (673. oldal)      – Az ember még sajnálhatná is a butákat, ha nem lennének olyan rendíthetetlenek, olyan hangosak, olyan önteltek. – Senkinek sincs felmentése – kivéve, ha szellemi fogyatékossággal jön a világra – az alól, hogy elbutuljon, vagy feladja egyéniségét, vagy kritikátlanul azonosuljon a környezetével. (673. oldal) Feltéve: 2022. február 19.