Az ember erkölcsileg „helyes voltát” ősidők óta négy kardinális erény foglalja össze: az okosság, az igazságosság, a lelkierő és a mértékletesség. Az okosság feladata A fő erények között az okosság áll az első helyen, mert okosság nélkül egyáltalán nem létezhet semmilyen valódi erény. Az okosság segítségével ismeri meg és fel az ember az örök, Istentől kapott törvényeket, és lesz képes arra, hogy e törvényeket megfelelve a különböző körülményeknek, melyekben éppen él, helyesen alkalmazza. Az okosság lefordítja az erkölcsileg jóról alkotott elméleti tudást az aktuális helyzetre és ítélkezik afelett, mit kell és mit nem szabad tenni, hogy a jó valóban megvalósuljon. Következésképpen az okosság ítélete minden erkölcsi tett alapfeltétele, ő alá van rendelve az erkölcsi tettek egész területe. A jó egyúttal okos is. Hogy mi a jó és mi nem, azt az okosság határozza meg. Ha hiányzik az okosság, akkor az igazán jó eléréséről alkotott ítélet hamis lesz, és ezért minden valóban jó és erkölcsös tett végrehajtása lehetetlenné válik.
A valóság, mint minden dolog mértéke
A szubjektivizmus eretneksége
Az a jó, ami megfelel a valóságnak Az igazságosság feladata Ha az okosság a legfőbb erény, akkor az igazságosság a fő erkölcsi erény, mert ő szabályozza az emberi kapcsolatok kölcsönhatását mindenhez: Istenhez, a felebaráthoz és a társadalomhoz. Az igazságosság definíciója a következő: folytonosan meglévő készség mindenkinek azt megadni, ami őt megilleti. Ehhez azonban elsőként annak helyes felismerése szükséges, hogy az egyes ember „itt és most” kinek mivel tartozik: Istennek, embertársainak és a társadalomnak. Itt látjuk az eddig elhangzottakat a gyakorlatba átültetve: Okosság nélkül nincs valódi igazságosság. Érzékelni, megbecsülni, felmérni, hogy kinek mi jár, az okosság feladata. Ha az okosság téved annak megítélésében, hogy egy adott helyzetben és pillanatban kit és mi illet meg, akkor az igazságos cselekedet már alapjaiban lehetetlenné válik, és csak egy többé vagy kevésbé igazságtalan ítélet és tett jöhet létre.
Mindenkinek az őt megilletőt! Az emberek egymásközötti kapcsolatában az igazságosságnak három síkon kell megvalósulnia: ember és ember között, a közösségnek az egyes emberrel szembeni, az embernek a közösséggel szembeni kapcsolatában. Az első esetben az igazságosság erénye érdekkiegyenlítést teremt, a másodikban a közös terhek és javak igazságos kiosztását követeli meg, a harmadikban az egyéneknek a közösséggel szembeni kötelességét határozza meg. Egy közösségben csak azoknak vannak jogaik, akik teljesítik kötelességeiket.
A jog-pozitivizmus tévedése A gonosz létezése Bár a modern ember az összes kardinális erényt meghamisította, de legtöbbet a lelkierő és a mértékletesség erényének eredeti értelméből rabolt el. Ennek oka mindenekelőtt az úgynevezett felvilágosításban rejlik, ami azt írta zászlajára, hogy az embereket fel kell szabadítani önhibájából eredő kiskorúságából. Ez a felszabadítás erkölcsi téren lényegében abból állt, hogy az emberekből kiirtotta az ember rosszra való hajlamának és bűnösségének tudatát, amit – szerintük – a sötét középkor táplált bele. Vagyis az embernek abba kell hagynia, hogy bűnösként tekintsen magára, és ehelyett „szent büszkeséggel” örömteli, sugárzó istenszikrának kell magát felfognia. Az áteredő bűn és a gonosz létezésének tagadása, valamint a világnak mind az emberi, mint a démoni kifejeződését tagadó értelmezése lehetetlenné teszi, hogy a lelkierő és a mértékletesség erényét bölcsen lehessen értelmezni. A mértékletesség feladata A mértékletesség erénye csak akkor létezhet, ha elfogadjuk, hogy az ember az áteredő bűn következtében eredeti szentségével és épségével együtt belső rendjét is elvesztette. Mértékletességről egyáltalán csak akkor beszélhetünk, ha feltételezzük, hogy lehetséges, sőt reálisan létező az alacsonyabb rendű lelkierők romboló lázadása Isten uralma ellen. Az ősbűn által megsebesült emberi természet modern tagadása vagy figyelmen kívül hagyása szükségszerűen vezet az ember minden ösztönös megnyilvánulásának az elfogadásához és helyesléséhez. Hiszen ezek – mondják a modernek – az ép, csorbítatlan természetből erednek, vagyis Istentől akartak és ezért jók is. Ezek után nyilvánvaló, hogy e felfogás a mértékletesség erényének a meghamisításához vezethetett csak.
A mértékletesség erényének hagyományos elképzelése lényegében minden rendetlen szenvedély leküzdését jelenti. Ennek az erénynek a feladata, hogy az igazságosságot erős őrként védje a bűnös csábításoktól, és hogy a rendetlen kívánságokat elfojtsa. Működési területe elsősorban az egyes emberekre és az ő belsejükben dúló harcokra szorítkozik. Aquinói Szent Tamás ezért tekinti őt a kardinális erények közül a legalacsonyabb rangúnak. Ezt azért nem árt megemlíteni, mert a mértékletesség – különösen a nemi erkölcs területén – a reformkor-utáni időkben a katolikusok körében is igazságtalanul fölülértékelődött, mintha a tökéletesség lényegét tekintve csupán a nemi ösztön féken tartásából állna, amivel természetesen sem a tisztaság sugárzó rangját, sem a zabolátlanság csúfosságát nem tagadjuk. Viszont vitathatatlan tény, hogy mértékletesség nélkül se igazságosság, se tökéletesség nem lehetséges. A lelkierő feladata
A gonosz hatalma nem csak mérgezett édességekkel csábít, hanem félelmetes is. Hogy az igazságosság a következményektől való félelmében nehogy felhagyjon a jó megtevésével, két őrre van szüksége, melyek az értelem segítségével féken tartják a félelmet. A kívülről az emberre ható hatalmak által keltett félelem elleni küzdelem a lelkierő feladata, ami a kardinális erények között a harmadik helyet foglalja el. A felvilágosult modern ember vaknak tetteti magát a világban tomboló gonosszal szemben. Ezen kívül úgy gondolja, hogy mindenről folytatható tárgyalás, aminek következtében az elvi és kategorikus „NEM” kimondása, ami egy katolikus erkölcsi életében magától értetődő realitást jelent, megszűnik létezni. Míg a modern világ az emberi megdönthetetlen parancsokban és tilalmakban csak annak értelmét véli megtalálni, hogy ezeket mindenképpen le kell döntenie, ezek a parancsok Istentől kapott bástyákként szolgálnak a lelkierő erénye számára a szenvedélyek rohamának legyőzésére.
|
vissza