LEVÉL AZ ÖRÖK IGAZSÁGHOZ Ha azt hinném, hogy az emberi szellem sugallásai vezetnek – ó, Örök Igazság! –, bűnös vakmerőség volna Neked ajánlani ezt a munkát. Mert a múltat, a jelent és a jövőt sokkal jobban ismered, mint én, s ezért őrültségnek tekinteném, ha eltitkolnám Előtted a tényeket, és bűnnek, ha hamis színben tüntetném fel azt, amit majd előadok. Csak a vágy, amit Tőled kaptam, tanúságot tenni az Igazság mellett, csak az győzött meg arról, hogy szándékomnak is ez a forrása: mert nem lehet Hozzád méltóbbat ajánlani Neked, mint a Te művedet, amelyik a Te dicsőségedre és magasztalásodra készült. Távol legyen tőlem az a könnyelmű és vakmerő gondolat, hogy e munka bevezetésében azt jelezzem: minden, amit írtam, Tőled eredt. De talán megfelel a Te isteni szellemednek, bár nem közvetlenül Te végeztetted velem, mert hiszen a legnagyobb része mindannak, amit megírok, a bűnös vágyakozás műve, s ezt soha nem tudom eléggé fájlalni. A szívem mindezt részletesen feltárta Előtted Vallomásaim-ban: de nem szűnik meg sóhajtozni, mert bűnöm mindig szemem előtt lebeg. De illenék-e felidézni Előtted szennyeimet és azokat a cselekedeteket, melyek legnagyobb részét nem vezette más elv, mint az emberi szellem ösztöne, amelynek alapja a hiúság, a gőg és a világi szellem? Mindezek a Te ellenségeid, s mindezek olyan műveket teremtettek, amelyek bennem futottak össze, mint az önszeretet és a világi dicsőség céljában. Dicsőíteném-e magamat bűnös felfuvalkodottságom műveivel? Kívánnám-e itt felvázolni azt, amit véres könnyekkel kellene megsiratni? Végül keresném-e az utókorban azt az emlékezetet és azt a halhatatlan nevet, amely a világi fejedelmek bálványa? Egyedül Te tudod, hogy ezek az utálatos indítóokok nincsenek meg bennem. Ezért választottam vezetőmnek a meztelen igazságot, s ezért merem – ó, Örök Igazság! – Neked ajánlani ezt a művet. Ez magába foglalja majd rövid és nem túlzó történetét mindannak, amit cselekedtem. Vallomásaim könyveiben feltártam Neked az emberek előtt szívem belsejét. Itt az embereknek mondom el Teelőtted külső tetteimet. Az emberek Vallomásaim-ból megtudják majd, milyen indítóokok hajtottak a cselekvésre; ebből a könyvből megismerik azt, amit tettem. Nem kívánok semmi egyebet, mint hogy Vallomásaim-at olvasva felismerjék, hogy bűnös vagyok, Te pedig inkább irgalommal, mint igazsággal telt Isten: gyöngéd apa vagy, én pedig tékozló fiú. Lássák tehát és ismerjék meg e munka olvasása közben, mit kell hinniök a magyar ügyekről. Nyelvem szabad lesz Teelőtted, ó, szívem Világossága. Mert a Te jóságod megbocsátja emlékezetem kihagyásait, melyeket helyesbíteni lehet majd a jegyzőkönyvekből, okmányokból, levelekből és az alattam szolgálók jelentéseiből. Mindezeket levéltáram őrzi, s az utókor ezek alapján a könyvhöz hozzátehet még sok részletet, vagy helyreigazíthatja azt, amit nem a maga helyén adtam elő. Ami pedig azt illeti, hogy mit érzek azokkal kapcsolatban, akik akkor alárendeltjeim vagy alattvalóim voltak, elhatároztam, hogy megvetem az emberek ítéletét, mert Előtted kell szólnom. Minthogy pedig egyetlen fejedelem sem tudta kikerülni az emberek ítéletét, szerencsésebbnek tekintem azokat, akik megvetették ezt az ítéletet és lelkiismeretük szava szerint cselekedtek, mint a többieket, akik egy hamis politika alapelveire és szabályaira támaszkodva igyekeztek ezt az ítéletet kiengesztelni vagy követni. Tudom, hogy menteni fogok majd sok mindent, amit a nép hangja elítélt. És hogy elítélek majd olyat, amit a köznép tudatlansága dicsért vagy tisztelt. Azt, amit elő kell adnom, mindig Te ítéld meg, ó, Örök Igazság! Téged illet a dicsőség mindazért, amit majd az olvasó jónak vagy helyesnek tart, minthogy a teremtmény jósága és igazsága csak a Teremtőtől származhatik. Ezért őszintén meg kell vallanom, hogy mindaz a jótétemény, amellyel engem, erre méltatlant megajándékozott, a Teremtő tulajdona, s ezért egyedül Őt kell dicsérni. … csak annyiban adom elő az események okait, amennyiben eredetük énbennem van. És minthogy a történelem lényege ebből áll, a lehető legegyszerűbben részletezem majd, hogy kiderüljön, melyek voltak sötét tudatlanságom, és melyek a Te isteni világosságod művei. És mint ahogy nem emlékszem, hogy szántszándékkal bárkivel szemben is színleltem vagy csaltam volna, teljes alázattal bevallom, hogy sokszor cselekedtem meggondolatlanul, és még gyakrabban körültekintés híján. A szellem és az emberi előrelátás hány termékét találja majd az utókor külföldi alkudozásaimban, és milyen bizonytalanoknak és túl kiterjedteknek látja majd mindet, ha nem vizsgálja figyelemmel a kor körülményeit és mindazoknak a fejedelmeknek és udvaroknak a szellemét, amelyekkel tárgyalni kellett. Némely tárgyaláson talán hátrányosnak tűnik föl majd az ortodox [azaz az igazhitű, vagyis katolikus] vallásra, de nem a hazára, melynek felszabadítása az idegen járom alól első és legfontosabb célom volt. Meg voltam győződve róla, hogy ha erdélyi fejedelemségem békés birtokába jutok, olyan szükségszerű befolyásom lesz a leendő magyar király tanácsában, hogy ellensúlyozhatom az ortodox vallással ellenkező tanácsokat. Reméltem, hogy az idők folyamán helyreállítom a lelkek egységét, s így szelíd és békés utakon visszavezethetem az elkülönült vallásokat az igazi katolikus egységbe. A Te tanácsodnak tulajdonítanám ezt – ó, Örök Igazság! –, ha Tőled kértem volna világosságot a cselekedeteimhez. De minthogy az idő legnagyobb részében nem gondolkoztam másképpen, mint magamban bízva és saját okosságomra támaszkodva – méltányos, hogy alázatosan elismerjem elbizakodottságomat és a Te igazságodat, amiért örök törvényeid szerint másképpen és üdvösségem szempontjából előnyösebben határoztál. A Te segítségedet és világosságodat kérem tehát, hogy ne tévelyedjek el, Tőled eltávolodván. Hogy mindig megbánjam azokat a cselekedeteimet, amelyeknek célja nem Te voltál. Hogy mindazt előadjam, amit nem szégyelltem a Te jelenlétedben megtenni. A Te munkád lesz, ha segítesz legyőzni az önszeretetet és az emberi méltóságérzést, amelyek azelőtt bálványaim voltak, s amelyekre többször tekintettem cselekedeteim közben, mint Terád. Fogadd tiszta szándékomat, hogy mindabban, amit cselekedtem, a tiszta igazságot akarom elmondani. Hiszem, hogy ez az igazság Belőled sugárzik, s az utókor majd Téged dicsőit érte, és megtanul különbséget tenni az igaz és a hamis között. Mindazok pedig, akik e könyvet olvassák, egyedül Téged magasztaljanak, és lássák világosan az én méltatlanságomat és hálátlanságomat. RÁKÓCZI FERENC FEJEDELEM EMLÉKIRATAI A MAGYARORSZÁGI HÁBORÚRÓL, 1703-TÓL ANNAK VÉGÉIG (az első fejezet eleje és az utolsó fejezet vége) Nem szándékom itt előadni a magyar nemzet történetét, sem részletezni, mi történt vele, mióta törvényekkel biztosított szabadságaitól megfosztották, és egy idegen nemzet uralma alá vetették. Bűnei hozták rá idegen fejedelmek vasvesszőjét, amellyel Isten igazsága megfenyítette – annyira, hogy az ország minden rendje érezte csapásait. A törvényt nem ismerő uralomvágy mindenre kiterjedt. A közös bajokat, amelyek ellen a nemzet küzdött, könnyen vettem mindaddig, amíg az ifjúság kicsapongásai közben öt évet töltöttem Csehországban, a többit Olaszországban vagy a bécsi udvarnál. De aztán újra letelepedtem hazámban, amelynek sok magán sérelme és még inkább közös sérelme jobban megéreztette velem, milyen elnyomás alatt nyögött a haza. Minthogy mindezt előadtam már Vallomásaim első könyvében, itt nem ismétlem meg. Ugyanez okból nem idézem vissza azt sem, mit tettek velem, s mi történt fogságom előtt, fogságom alatt és szabadulásom után, minthogy ezek legnagyobb részben egy magánszemélynek, egy szabadságot szerető polgárnak a tettei, hanem áttérek arra, amit a háború folyamán cselekedtem mint nyilvánosan szereplő személyiség. Egyáltalán nem félek kijelenteni Előtted – ó, Örök Igazság, akinek ezeket az Emlékiratok-at ajánlottam! –, hogy minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt, és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam. Nem a bosszúvágy indított erre, nem is koronát vagy fejedelemséget akartam szerezni, nem is a kormányzáshoz volt kedvem: kizárólag az a hiú dicsőség vezérelt, hogy eleget tegyek kötelességemnek hazám iránt – és a világi becsület, amelynek forrása természetes nagylelkűségem volt, az munkált bennem bűnös módon Veled szemben, ó, Istenem, mert hiszen e különböző indítóokok mind magamra vonatkoztak és önmagamban végződtek. ….. Nem kutatom ezekben az Emlékiratok-ban, hogy a dicső emlékezetű XIV. Lajos, az annyira tisztán látó király miért hanyagolta el a cár ajánlatait éppen a geertruidenbergi tárgyalások idején, mert ezekben a körülményekben is, épp úgy, mint életem eseményeiben, felismertem azt a nagy igazságot, amelyet mindenki teleszájjal hirdet, de csak kevesen hisznek benne igazán: ember tervez, Isten végez. Övé legyen a magasztalás meg a dicsőség minden századokon át! Feltéve: 2022. október 23.