[Magyarázat: Szent Hedviget (Andechs, 1174 – Trebnitz, 1243), az Andechs-Meráni család sarját (Meráni Gertrúd magyar királynő testvérét, és így Árpádházi Szent Erzsébet nagynénjét) 12 éves korában adták férjhez Henrikhez, I. Boleslaw sziléziai herceg fiához. Hedvig 13 éves korában szülte első kislányát, aki három hónapos korában elhunyt. Rá egy évre megint egy kislánynak adott életet, aki azonban szintén nagyon gyorsan meghalt. Hedvig férjhez menetele előtt öt (más forrás szerint hét) évig egy bencés kolostorban élt. Szíve szerint ő is apáca akart lenni, de szülei mást határoztak felőle. Így lett a lengyel Henrik herceg felesége.] Henrik herceget sötét gondolatok kínozták hosszú időn át. .. Ha Hedvig megpróbálta vigasztalni, vagy arra inteni, hogy Istenben keressen békét, komoran elfordult tőle, és gonosz, mélyen sértő szavakkal válaszolt. Mégis gyakran előfordult, hogy később feleségéhez sietett, és olyan vigasztalhatatlannak látszott korábbi durva viselkedése miatt, hogy Hedvig megsajnálta, és szívéből megbocsátott neki.      – Te, szegény – mondta neki csodálnivaló gyengédséggel – felőrlőd a lelkedet e kereszt alatt, mert lázadsz ellene. Fogadd el beletörődötten, és akkor nem fog többé úgy fájni.      – Hogyan lehetne, hogy a szenvedés ne fájjon tovább? – fortyant fel Henrik.      – Mert a szenvedés is Isten jóságos üzenete.      – Hallom, amit mondasz, de nem értem – válaszolta férje fáradt legyintéssel. – Isten nem jó. Azért ad ajándékot, hogy elvegye.      – Azért vesz el, hogy adjon – felelte Hedvig szelíden. – A kezeket, melyeket egészen kiüresít, egy magasabb jóval tölti be. Még ha el is veszi tőlünk mindazt, egyiket a másik után, amivel földi boldogságunk látszólag össze van kötve, akkor is, hidd el nekem Henrik, ez csak azért történik, hogy ezek helyett valami nagyobb boldogságot ajándékozzon nekünk.      – Milyen boldogságot?      – Ezt: az ő szeretetében való növekedést.      – És miért nem érzek én semmit ebből a boldogságból? Miért marad számomra semmi más, csak bánat és fájdalom?      – Mert nem vagy becsületes, amikor ezt imádkozod: Legyen meg a te akaratod! Mert, miközben e szavakat kimondod, valójában azt kívánod, hogy a te saját akaratod valósuljon meg. Ezért nincs békéd.      – Soha nem foglak egészen megérteni – válaszolta Henrik komoran, és fáradt léptekkel kiment a szobából. Hedvig szomorúan tekintett utána. Túlságosan jól tudta maga is, milyen nehéz a szegény, kérő szívet nyugalomra kényszeríteni, hogyan rezzen fel a szív újra és újra Isten keze alatt, hogyan kiált újra és újra: El a kehellyel, nem akarom kiinni! Ó, te balga szív! Elkényeztetett gyermek, aki a gyógyító poharat eltolja magától, mert az keserű! Hedvig! Hedvig! Milyen nyugodt, erős szavakat mondtál, holott te magad is lelked nyugalmáért küzdesz, minden nap és minden éjjel újra kezdve. Csak két szócska, amit egy gyerek is ki tud mondani, olyan könnyen hagyják el az ajkat, és mégis oly nehéz a szívnek kimondani, mert még mindig fenntartásai vannak, és soha nem akar egészen lemondani saját akaratáról. Ezt a két kis szócskát, egyszerűeket és szelídeket: I g e n , A t y á m ! De aki e két szócskát ki tudja mondani, annak megvan a békéje, mégha a Golgotára is kell vonszolnia keresztjét. Függelék: „Jacta cogitatum tuum in Domino, et ipse te enutriet – Vesd az Úrra gondodat, s ő majd gondoskodik rólad.” (Zsolt 54,23) „In te, Domine, speravi, non confurdar in aeternum – Uram, tebenned remélek, soha meg ne szégenüljek.” (Zsolt 30,2) „Ad te, Domine, levavi animam meam: Deus meus, in te confido, non erubescam – Hozzád emelem, Uram, lelkemet: Istenem, tebenned remélek; ne hagyd, hogy megszégyenüljek.” (Zsolt 24,1-2) Feltéve: 2023. február 23.