Julio Meinvielle (1905-1973) argentin teológus 1964-ben „A keresztény progresszizmus” című kis írásában arról számolt be, hogy a jezsuita Teilhard de Chardin (1881-1955), Montini kedvenc teológusa és írója, az 1950-es években egy teljesen sajátos "misét" mutatott be. Ehhez nem oltárt, hanem egy egyszerű asztalt használt, és nem kenyeret és bort konszekrált, hanem helyette a világot, az anyagot áldozta fel a kozmikus istennek [erről önkéntelenül is Lénárd Ödön atya "miséje" jut az eszembe, aki kitűnő egészségi állapota ellenére, szintén egy asztalnál ülve kis asztali lámpánál "misézett" 1992-ben!].      A jezsuiták túlnyomó többsége támogatta de Chardin újításait, figyelmen kívül hagyva ezzel az akkori rendfőnök Jean-Baptiste Janssens (1889-1964) figyelmeztetéseit, hiszen ők ekkor már tudták, hogy nemsokára, sőt, igen hamar, egy új zsinatot fognak összehívni, ami az általuk követelt "reformokat" jóvá fogja hagyni. És akkor, valóban is jött ez az ökumenikus zsinat, az ú. n. II. Vatikáni Zsinat (1962-1965), melynek két fő szereplője és irányítója két jezsuita, a francia Henri de Lubac (1896-1991) és a német Karl Rahner (1904-1984) volt, ez utóbbi azon Nouvelle Théologie [a "mindenki meg van váltva"-tan] képviselője, amit XII. Pius a Humani generis kezdetű enciklikájában 1950-ben elítélt.      A zsinaton résztvevő többi "tanult ember" vagy de Lubac oldalán állt, akinek irányzata "mérsékelt" volt, vagy Rahnerén, akié radikális volt. A "zsinaton" de Lubac irányzata kerekedett felül, ….      Wojtyla és Ratzinger ezt az irányvonalat folytatták, s bár megbélyegezték a visszaéléseket, de a tévedéseket nem ítélték el, mert nem akarták elfogadni, hogy ezek a tévedések abból a "zsinatból" erednek, melyen ők is részt vettek, és amiben ők is annyira hittek. Ezért inkább azt mondták, hogy a hiba nem a "zsinatban" van, hanem annak téves interpretációjában. … Egy a katolikus tanintézetekben 1972-ben lefolytatott felmérés arra az eredményre jutott, hogy a megkérdezettek többsége szerint minden idők legnagyobb teológusa az akkor 68 éves Karl Rahner [mai is egyetemek, szemináriumok, közterek vannak róla elnevezve, szobra több helyen megtalálható]. Alig telt el tehát hét év a "zsinat" óta, és már nem csak Aqinói Szent Tamás, minden teológus közös tanítómestere merült feledésbe, de már a 76 éves jezsuita de Lubac is túlhaladottnak számított. E változást az a sietség váltotta ki, mely az újítókat arra sarkalta, hogy a csaknem 200 éves tervezgetés és munkálkodás után, ne kelljen tovább várniuk, és végre elérjék hőn vágyott céljukat. Reformokat akartak, melyeket a jezsuita rend már a 20. század kezdete óta folyamatosan a magáévá tett, és amit az egész egyház jezsuitává változtatásával ekkor már végre is tudott hajtani. A baszk Pedro Arrupe – aki 1965-től 1981-es leváltásáig a jezsuita rend főnöke és Jorge Mario Bergoglio nagy mentora volt – lett a "II. Vatikáni Zsinat szellemének" legsikeresebb terjesztője. Csak egy jezsuita tudja a "zsinati szellem" forradalmi reformjainak megvalósítását befejezni. Bergoglio az első "pápa", aki nem vett részt a II. Vatikáni Zsinaton, de ő az első, aki ezt a zsinatot egész teljességével "élte és éli". Őt nem érdekli a folytonosság, mert neki az a célja, hogy az elődei alatt lelassult folyamatokat újra lendületbe hozza, vagyis minden lassító tényezőt eltüntessen a forradalmi reformok végleges és tökéletes végrehajtása elől.      Egy portugál jezsuita ezt mondta Bergoglionak [szószerinti fordítás]: „Maga a II. Vatikáni Zsinat utáni álmaim pápája. Mert ahogy Szent V. Pius (1566-1572) lett a Trienti Zsinat (1545-1563) határozatainak nagy végrehajtója, úgy Ferenc a II. Vatikáni Zsinat reformjainak nagy végrehajtója.”      Ezt azért fontos megérteni, mert végre mindenkinek be kell látni, hogy ez a "pontifikátus" nem baleset a reformok útján, hanem sokkal inkább azok érett gyümölcse.      [Az ú. n, II. Vatikáni Zsinatról Gerhard Müller, Bergoglio előtt a Hittani Kongregáció prefektusa, mostanra pedig az "igaz hit" egyik nagy "védelmezője", a napokban a kath.net hírportálnak ezt nyilatkozta [szó szerinti fordításban]: „A 21. században az egyház legjobb vezérfonala a II. Vatikáni Zsinat, mert annak tanítása a katolikus hit, vallás autentikus kifejeződése.” – Csoda hát ezek után, hogy az ú. n. konzervatív ellenállás sem sokkal katolikusabb, mint Bergoglio és társai?] Minden, amit Bergoglio a Lisszabonból való hazautazásakor mondott – „mindenkit, mindenkit, mindenkit bevenni”, a megtérés megkövetelése nélkül; a cél egy mindenki számára nyitott egyház stb. – nem új, hanem olyasmi, amiről már korábban is többször beszélt. Most csak még sürgősebb neki, hogy befejezze "művét", hiszen tudja, hogy már nincs sok ideje hátra, és biztosítani akarja, hogy az utóda az ő útját fogja folytatni. De hogyan fog ez az új szinódusi egyház kinézni? A Civilta Cattolica [a jezsuiták fő lapja] 2023. június 17-én arról írt, hogy „a Szentháromságot újra kell formálni”, mert a múltban a Szentlélek rovására, túl sok súly lett Krisztusra helyezve. És a jezsuita Antonio Spadaro, a Civilta Cattolica szerkesztője, az augusztus 20-i evangéliumhoz fűzött kommentárjában – amit az Il Fatto quotidiano napilap nyomtatásban leközölt – merészelte azt állítani, hogy Jézus a kánaáni asszonnyal szemben (Mt 15,22-28) mutatott szigorúságával „bűnt követett el”, azáltal, hogy a tanra hivatkozott, de aztán „megtért”, és belátta, hogy az emberek fontosabbak, mint a teológia.      [Az ilyen elképesztő blaszfémiákat Isten talán csak azért engedi megtörténni, hogy azoknak, akik ezt a zsinati szektát még mindig a katolikus Egyháznak tartják, semmilyen mentségük ne maradjon.] Bergoglio a portugál jezsuitákkal folytatott beszélgetésekor azt is kijelentette, hogy mivel a Tízparancsolatot, azaz Isten törvényeit csak kevesen tudták teljes mértékben betartani, ezt az "egyháznak" tudomásul kell vennie, és ezért azokat is be kell fogadnia, akik saját lehetőségeik szerint élnek, anélkül, hogy beismernék, hogy ők bűnösök. – Ahogy ezt a Spadaro és co. elképzelt jézusa is tette. Kiemelten ajánlott cikkek e témában:      A római katolikus Egyház elárulása      Két katasztrófa egy személyben – Egy jezsuita a pápai trónon      Két katasztrófa egy személyben – Exkurs: Karl Rahner és a teológia lerombolása Feltéve: 2023. december 13.