[Szerk. megj.: Krisztus Egyháza soha nem kerülhet válságba, tehát a mai válság nem a katolikus Anyaszentegyházban, hanem a zsinati szektában dúl. Ezt sajnos a szerzők nem veszik tekintetbe, ezért folyton az „Egyház válságáról” beszélnek, amit ez a honlap az igazságnak megfelelően az "egyház" válságának fordít le. Ahogy ezen "egyház" vezetőit is polgári nevükön nevezi meg.] Giuseppe Nardi bevezetése Kilenc névtelen klerikus és laikus – teológus, filozófus, egyházjogász, jogász és történész –, akik magukat „a kilencek csoportja”-nak nevezik, alapos meggondolások után összeállítottak egy ú. n. tézis-papírt, melyben az "egyház" jelenlegi válságával kapcsolatos véleményüket foglalták össze, és ezt elküldték a Marco Tosatti által szerkesztett Stilum curia nevű internetes újságnak. Giuseppe Nardi az olasz szöveget német nyelvre lefordítva, saját honlapján adta közre a szerzők által Sedisfricationismus-nak nevezett tézist.      Ebben a dokumentumban a szerzők megállapítják, hogy az "egyház" válásága kiéleződött, mert elérte az "egyház" csúcsát. Mivel a hívek sok helyütt kiutat keresnek ebből a helyzetből, ez számos szakadáshoz és ellentétes véleményhez vezetett. Ugyanakkor ezek a véleménykülönbségek maguk is a válság kifejeződései, mert még azok között is konfliktusokhoz vezetnek, akik az igazhitűségükben megegyeznek – és ez az állapot egyáltalán nem segít a megoldásban. A kilencek csoportja ezért megpróbált egy konszenzust kidolgozni, azzal a felhívással, hogy az ellentéteket félretéve mások is csatlakozzanak hozzájuk.      Tézisüket sedisfricationismus-nak nevezik, egy hanyag olasz szólásból levezetve: „me ne frego”, ami magyarul kb. annyit jelent, hogy „fütyülök rá”, „mi közöm nekem ehhez, engem nem érint, ezért nem érdekel”. Ennek kifejezéséhez a latin „fricara” (dörzsöl) szót használták fel.      A tézis közzététele egyben vitára is felszólít. [Az első reakció, amit Enrico Maria Radaelli filozófus professzor küldött (a katholisches.info-n németül olvasható), csak azt a kérdést boncolgatja, hogy ki lehet ma a legfelső tekintély, amikor szerinte – hosszú idézetekkel, törvénycikkelyekkel bizonyítva – Ratzinger lemondása érvénytelen volt, tehát haláláig ő volt az érvényes pápa – bár nem igazhitűsége, hanem az egyházjog alapján.] A kilencek csoportjának tézise Mivel tudatában vagyunk annak a példanélküli válságnak, ami ma az "egyházat" sújtja, és felismertük, hogy a Péter-hivatal (és az egész egyházi hierarchia) állapotáról a jók között is számos vita, szakadás és végeláthatatlan polémia folyik, a következőkben egyeztünk meg: – 1. Az, hogy az "egyházban" példátlan válság van, hogy ez a válság a valódi katolikus tradíciót téves tanokkal gyűri le, hogy ez a válság tanbeli, liturgikus és erkölcsi válság, és hogy ez a válság az egyházi testet (tanuló és tanító) egészen a római székig elérte – nem kíván több bizonyítást, ez maga tény, objektív megállapítás; – 2. Az, hogy bár a válságnak nagyon messzire visszanyúló gyökerei vannak, a fordulópontot mégis a II. Vatikáni Zsinat jelentette, mely alatt a római székig nyúló hierarchiában nem-katolikus gondolkozás került hatalomra – nem kíván több bizonyítást, ez maga tény, objektív megállapítás; – 3. Az, hogy a Montini által bevezetett új liturgia művi konstrukció, és az Egyház töretlen hagyományával és a katolikus dogmával szemben objektív szakadást jelent – nem kíván több bizonyítást, ez maga tény, objektív megállapítás; – 4. Minden megkeresztelt kötelessége, hogy a keresztelés hitvallásában kitartson, vagyis minden idők hitében, a változatlan, az apostoloktól kapott tanításban. Minden egyes megkeresztelt kötelessége Isten szent akaratával – ami az isteni Kinyilatkoztatásban (Szentírás, Szent Tradíció) van lefektetve – összhangban élni és imádkozni; – 5. Minden megkeresztelt kötelessége minden olyat elkerülni, ami lelkének árthatna, ami hite sérthetetlensége számára veszélyt jelenthet; – 6. A válság nagyságára és súlyosságára tekintettel, és az ész parancsára e válság megoldásáig (ami akkor áll be, ha az "egyházból" minden téves idea elítélésre és eltüntetésre kerül, vagyis a tanban, a liturgiában és a szokásokban megtörténik a teljes visszatérés a hagyományhoz) a nem-katolikus gondolkodástól elvakult hierarchiával és egyházi intézményekkel szemben, melyek e nem-katolikus gondolkodás eszközeivé tették magukat, bizalmatlannak kell lenni; – 7. Bölcs dolog ahhoz tartani magunkat, ami biztos (lex credendi, lex orandi és lex vivendi, ahogy kezdettől tanították), és mindazzal szemben megtagadni a beleegyezést, ami kétes; – 8. A hívek, mindegy, hogy klerikusok vagy laikusok, felszólíttatnak minden egyes tanítás, minden egyes liturgikus szöveg, a hierarchiának minden egyes kijelentésének felülvizsgálására, hogy azok megegyeznek-e a hit tanításával vagy sem. De még jobb az óvatos és „megelőző” kritériumok használata. Ha egy nem-katolikus idea a hierarchiát egészen a római székig megfertőzött, akkor elővigyázatosságból csak ahhoz szabad és kell ragaszkodni, amit a válság előtt tanítottak, és mindazt elutasítani, amit azután; – 9. Az elutasítás nem „liberum examen” (szabad ítélkezés), hanem az okosság parancsa a hit megőrzése érdekében. A beleegyezés megtagadásának ideje alatt, a tan (hit és/vagy erkölcs) és a lex orandi feletti döntés jogát az Egyház tekintélyére kell hagyni és bízni. Amikor a válság megszűnik, és a hierarchia újra bizonyossággal bír a hit igazságáról, a legitim tekintély fog e kérdésekről ítéletet mondani; – 10. A válságot akkor lehet megoldottnak kijelenteni, amikor a hierarchia (pápa és a püspökök erkölcsi egyetértése) megszakítás nélkül ugyanazt tanítja, amit az Egyház a II. Vatikáni Zsinatig tanított, és amikor az apostoli tradíció lex orandi-ja helyreáll; – 11. Tekintettel a római szék érintettségére e válságban, jogszerű cselekedet gondolatokat megfogalmazni a pápai szék státuszáról. Jogszerű azok véleménye, akik Jorge Mario Bergogliot valódi, mégha súlyosan eretnek pápának tartják. Jogszerű azok véleménye, akik Jorge Mario Bergogliot a pápai trón illegitim birtokosának és/vagy ellenpápának tartják. Jogszerű azok véleménye, akik a pápai trónust üresnek tartják. Jogszerű azok véleménye, akik a pápai trónust csak materiálisan elfoglaltnak tartják. Jogszerű azok véleménye, akik a római szék válságát a szakadár pápa alakjával magyarázzák. Jogszerű azok véleménye, akik az egyetlen egyház megjelenése mögött „két egyházat” látnak (e vélemény szerint a zsinatutáni egyházban mind Jézus Krisztus igaz Egyháza, a szent, katolikus és apostoli Egyház, mind egy gnosztikus új-egyház jelen van), mindkettő ugyanazzal a pápával a csúcsán, úgy hogy a pápa egyfelől Krisztus helytartója, másfelől egy új vallás, egy új kultusz, egy új egyház feje egyszerre [ez utóbbi volt Lefebvre elmélete, és ez a mostani FSSPX véleménye is]. Jogszerű azok véleménye, akik a zsinatutáni pápákat valódi pápáknak tekintik, akkor is, ha nem-katolikus gondolkodás uralja őket; – 12. Ami a 11. pontot illeti, ezek mind olyan vélemények, melyeket nem lehet egymással összhangba hozni, ezért nem lehet mindegyikük igaz, sőt, közülük csupán egy felelhet meg az igazságnak. De hogy melyik az igaz közülük, azt csak az Egyház legfelsőbb tekintélye ítélheti meg. Amíg a válság befejezése után az Egyház legfelsőbb tekintélye nem dönt ezekről, addig mindegyik csupán egy vélemény marad, melyek legitimek és megtámadhatóak; – 13. Mivel csupán véleményekről van szó, egyetlen egy sem lehet közöttük, mégha jogszerűen képviselhető is, amelyik biztos kritériumként szolgálhat a válság megszüntetésére; – 14. Mivel csak az Egyház legfőbb tekintélyének van felhatalmazása arra, hogy a pápai trónnal kapcsolatos kérdést eldöntse, az egyik vagy másik tézis kidolgozása/támogatása pusztán próbálkozás lehet, mely nem vezet megoldáshoz. A pápai trónról folytatott vita arra van ítélve, hogy a válság végéig nyitott és megoldatlan maradjon; – 15. A pápai trónról alkotott véleménykülönbségek soha nem adhatnak okot a szakadásra, mivel csak vitás véleményekről és nem biztos igazságokról van szó; – 16. A pápai trónról való eltérő véleményektől függetlenül a jelenlegi válságra való tekintettel a bölcs magatartásnak minden esetben a 8. pontban vázoltnak – a belegyezés megtagadásának – kell lennie, amíg a válság meg nem szűnik. Ezt a tézist két értelemben is nyugodtan sedisfricationismus-nak lehet nevezni: – A pápai trón kérdése „nem izgat engem”, hiszen számunkra ez egy megoldhatatlan kérdés, és ezért nincs értelme a feltevésének; – Amennyiben azt, aki a trónuson ül, nem-katolikus gondolkodás tartja hatalmában, „nem érint engem”, ami onnan elhangzik, és ezért bölcsességből nem is szabad meghallgatnom. Függelék: Ennek az első, felületes olvasásra szimpatikusnak tűnő "tézisnek", alapos elolvasás után irtózatot kell kiváltania minden hithű katolikusból. Hogy miért, azt D. Sanborn egy a honlapra 2014. augusztus 11-én felkerült tanulmánya – A pápa legitimitásának kérdés: „Csak egy vélemény?” – Véleményizmus (opinionism) – magyarázza meg és foglalja össze a legérthetőbben: Ebből a rendkívül fontos cikkből való a következő idézet, az „Összegzés és következtetés” címet viselő utolsó fejezetből:      »A „véleményizmus” a római pápa [és ezzel együtt az üdvösségünk] iránt való közömbösségen [és a katolikus vallás nem-ismeretén] alapul. A „véleményizmus” követői a hagyományos mise és szentségek világában akarnak élni a római pápával való kapcsolat nélkül. Nekik gyakorlatilag nem számít, hogy a zsinati „pápák” valóban pápák-e vagy sem. Részt vesznek bármilyen pap miséjén, feltéve, hogy a hagyományos misét mondja, nem törődve azzal, hogy a celebráló papnak mi a véleménye a római pápáról. Az ilyen magatartás rendkívül veszélyes. Eltünteti a pápaságot a katolicizmusból és csökkenti a katolikus hithez való hűséget, ezért aki így tesz és gondolkodik, lassan, de biztosan megszűnik katolikus lenni, és a protestáns „válogatás és választás” elv követőjévé válik.« Egy jóval később feltett írásban, melynek címe Útmutató a káoszban e Sanborn-cikkből a következő mondatokat idéztem:      »A levélíró következő kérdése, megjegyzése így hangzik: „A sedavacantista érvelések meghaladják a jelenlegi ismereteimet, igazság szerint, mivelhogy eretnek pápák voltak korábban is az egyházban, jelenleg ez a kérdéskör kevésbé izgat, mert nem a pápához akarok közel kerülni, hanem Krisztus Urunkhoz. Csak és kizárólag katolikus szeretnék lenni.”      Egy laikus kereső ezen kérdésére D. Sanborn megadja az egyetlen katolikus választ: Aki Krisztus Urunkhoz közel akar kerülni, annak a pápát is követnie kell (ha az valóban pápa), mert „kötelesek vagyunk a beleegyezésünket adni az Egyház tanításához. Azonban e tanítás tekintélye egyetlen forrásból származik, mégpedig Szent Péter tekintélyéből. E tekintély nélkül nincs kötelező érvényű tan. Semmiféle tanítóhivatal nem veheti át a helyét, sem az ünnepélyes, sem a rendes. – Továbbá, üdvösségünk a római pápának való alárendelésünktől függ. A pokolba jutunk, ha fontos dologban engedetlenek vagyunk neki, vagy ami rosszabb, ha nem vetjük alá magunkat neki.”      Magyarul: aki ma katolikus akar lenni, az – akár tetszik neki, akár nem – egyedül szedesvakantistaként lehet, vagy maradhat meg annak, mert minden más magatartás: 1) Bergoglio tanítását elfogadni és neki engedelmeskedni, 2) Bergogliot ugyan érvényes pápának elismerni, de nem engedelmeskedni neki: súlyos eltévelyedést jelent, aminek végzetes következményei vannak üdvösségünkre nézve.« A fenti tézist megfogalmazók csoportja rávilágít a mostani válság legnagyobb problémájára. Nevezetesen arra, hogy nem csak Bergoglio és co. vált eretnekké, hanem szinte az egész látható egyház klerikusaival, laikusaival együtt – és ez a fő ok, amiért nem lehet a válságra megoldást találni. Amikor IV. Pál pápa 1559-ben kiadta a mai napig érvényben levő CUM EX APOSTOLATUS OFFICIO kezdetű bulláját, csak azt akarta megakadályozni, hogy nehogy egy eretnek kerüljön a pápai trónra. Az még neki sem jutott az eszébe, hogy egykoron az egész hierarchia, és vele szinte az egész látható egyház eretnekké, aposztatává válhat.      Pedig a fent olvasható tézis erről tanúskodik: megfogalmazói, akik mind képzett értelmiségiek, magukat aggódó katolikusnak tartó emberek, a legalapvetőbb katolikus tanítást sem ismerik. És még egy dogmát is tagadnak, egy 1870-ben ünnepélyesen kijelentett dogmát: a pápai tévedhetetlenség dogmáját! Ha csak ezt az egy tanítást komolyan vennék, akkor már nem írhatnának le olyat, hogy mindegy, hogy egy katolikus minek tartja Bergogliot, igazi pápának vagy sem! És azt sem, hogy legitim vélemény, ha valaki egy eretneket az Egyház pápájának tart! A tézis jobb megítéléséhez és a katolikus tanítás jobb megértéséhez feltétlenül ajánlott D. Sanborn cikke. Feltéve: 2023. december 19.