1. Az egyházi év utolsó vasárnapján – ami 2022-ben november 20-ra esett – a liturgia Urunk újraeljöveteléről emlékezik meg: „Az egyházi év utolsó vasárnapja elénk tárja a világ utolsó napját, mikor eljön az Úr a világot lángokban ítélni. … Az utolsó ítélet harsonája riad fel a mai evangéliumban.” (Szunyogh-Xavér misszálé, 1933)      Az ünnep Evangéliumának (Mt 24,15-35) első 10 versszakasza így hangzik: „Mondá Jézus tanítványainak: Midőn látjátok a pusztulás utálatosságát, melyet megjövendölt Dániel próféta, állani a szent helyen: aki olvassa, értse meg! akkor, akik Judeában vannak, fussanak a hegyekre, és ki a héjazaton vagyon, az le ne szálljon valamit elvinni házából, és aki a mezőn, vissza ne térjen, hogy elhozza palástját. Jaj pedig a nehézkeseknek és szoptatóknak ama napokban! Imádkozzatok azért, hogy futástok ne legyen télen vagy szombaton. Mert nagy szorongatás lészen akkor, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindeddig, és nem is lészen. És ha meg nem rövidíttetnének ama napok, egy élő lény sem szabadulna meg; de a választottakért megrövidíttetnek ama napok. Akkor, ha valaki mondja nektek: Íme, itt a Krisztus vagy amott, ne higgyétek. Mert támadnak hamis krisztusok és hamis próféták; és nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy tévedésbe ejtsék, ha lehet még a választottakat is. Íme, eleve megmondottam nektek. …” (Mt 24,15-25) A honlap Michel Mottet „Et regnabunt cum Christo mille annis” című cikkében foglalkozott kimerítően az „ezeréves birodalom”-témájával. E tanulmányhoz írt megjegyzésben olvashatók a következő mondatok: „Ágostonig az egyházatyák és egyháztanítók (többek között Papias, Justinus, Irenaeus, Tertullianus, Lactantius stb.) mind tényként fogadták el, hogy Jézus újraeljövetelekor ezen a földön alapítja meg az ezeréves birodalmat.” – És mégis, annak ellenére, hogy az Egyház soha nem ítélte el az ezeréves birodalom-"tanát", és csak azt írta elő, hogy ezt „mint biztosat nem lehet tanítani” (DH 3839 – 1941. július 11./20.) –, „mintegy 120 évre visszamenőleg nem találni egyetlen katolikus lexikont, hivatalos egyházi írást sem, melynek szerzői ne tagadnák kategorikusan az ezeréves birodalom eljövetelét” – Billot bíborostól Bangha Béláig mindenki [Bangha Béla mind az általa szerkesztett és részben írt Egyháztörténelemben, mind a Katolikus Lexikonban kategorikusan kizárja ennek még a lehetőségét is]. … Ez nem csak azért elképesztő, mert a Szentírás egyértelműen beszél a végidők szörnyűségei után eljövő ezeréves birodalomról, de azért is, mert az Egyház ítélete, miszerint „mint biztosat nem lehet tanítani”, értelemszerűen egyúttal azt a parancsot is magában foglalja, hogy "mint biztosan hamisat sem lehet tanítani". És akkor minden évben egyszer eljön az egyházi év utolsó vasárnapja, és minden templomban felolvassák az Evangéliumban Urunk Jézus Krisztus fentebb már idézett szavait!! De hogyan lehetséges, hogy ezt az egyértelmű szöveget bárki az Utolsó Ítéletre értelmezi? Mert hogyan mondhatna Urunk ilyeneket: „Akik Judeában vannak, fussanak a hegyekre, és ki a héjazaton vagyon, az le ne szálljon valamit elvinni házából…”, akkor, amikor „ítélni jön eleveneket és holtakat”, ami után már csak ég és pokol, örök üdvösség és örök kárhozat létezik már! Hogyan akadhat bárki is, aki Jézusról azt állítja, hogy ostobaságokat beszélt – hiszen mi lenne más, ha nem ostobaság, azt mondani, hogy övéi „fussanak a hegyekre”, amikor Ő megérkezik az Utolsó Ítéletre? Ki gondolhat olyat, hogy akkor bármilyen „futásnak” még bármilyen jelentősége lehet? Őelőle, az Isteni Bíró elől fusson bárki valahová? Minek, mi elől kellene menekülni bárkinek is, vagy ki menekülhetne valahova is, ha már Ő jött el véget vetni e világnak, és ítéletet mondani mindenki, a még élők és a már megholtak felett?      Vagy mi értelme lenne az Utolsó Ítéletkor a következő mondatnak: „És ha meg nem rövidíttetnének ama napok, egy élő lény sem szabadulna meg”? Vajon az Utolsó Ítélet után ki és minek maradhatna még életben ezen a földi világon (hiszen az életben-maradás alatt evilági életet értünk)?      De Urunk fentebb idézett minden mondatára érvényes ez: Jézus Mt 24,15-25-ben és e tárgyban még számos helyen olvasható szavainak egyes egyedül akkor van értelme, ha NEM AZ UTOLSÓ ÍTÉLETRŐL BESZÉLT, hanem egy olyan korszakról, aminek eljötte előtt lesznek még olyan ÉLŐK, akik kedvéért nem véget ér e világ, hanem egyelőre csak „megrövidíttetnek ama napok”, azaz a soha nem volt „nagy szorongatás” napjai – mondjuk az az idő, amiben most élünk. Szent Pál apostol e szavaival: „Nem annyira a vér és test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen” (Ef 6,12), az üdvtörténet mibenlétét, lezajlását tárja fel. Isten legszentebb szándéka, nevezetesen, hogy minden ember üdvözüljön, azt jelenti, hogy Isten e világon mindent e cél érdekében irányít, mozgat. Ez az egyik oldal. – A másik oldalon viszont a bukott angyalok, élükön Sátánnal minden angyali természetükből fakadó erővel azon munkálkodnak, hogy olyan sok embert, amennyit csak tudnak az örök kárhozatba döntsenek.      E harcnak pedig természetszerűleg azt a "furcsaságot" is magában kell hordoznia – amire S. Maeßen 2019. áprilisi előadásában beszélt –, tudniillik, hogy a földi élet a történelem haladtával nem egyre jobb, hanem ellenkezőleg: egyre rosszabb, egyre gonoszabb lett. Hiszen a lehető legjobból indult ki, azaz abból az időből, amikor Isten mintegy személyes kapcsolatban állt még az első emberpárral; És innen kiindulva, ebből a paradicsomi állapotból kiűzetve, az ember sorsa csakis lefelé vezethetett!      „A történelem kezdetén Ádám magasan fejlett kultúrája áll, ami azóta nem fölfelé haladt, hanem lefelé, egyre alacsonyabb szintre süllyedt. Ádám természettudományos, teológiai és filozófiai ismereteiről mi csak álmodhatunk. A bűnbeesés óta a hanyatlás korszaka kezdődött el”, mutatott rá előadásában S. Maeßen. A Szentírásból jól ismerjük Isten "lépéseit", az emberrel való "kapcsolatának" egyes állomásait: Minden a legjobbal, a paradicsommal kezdődött, aminek az első emberpár bűne vetett véget. Ezért jött a kiűzetés. De még ezt követően is fennállt közvetlen kapcsolata „Isten fiaival”, egészen addig, amíg „az emberek gonoszsága a földön” annyira megnőtt, hogy „megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön” (Ter 6,5-6), és az özönvízzel Noé és családja kivételével elpusztította az egész világot. Az özönvíz után Isten szövetséget kötött Noéval és utódaival (Ter 9,8-9), de ez a szövetség és az a tapasztalat, az a sokk, amit az özönvíz okozott, és aminek emléke Noén keresztül tovább élt a földön, sem tette jobbá az embereket: Ismét egyre jobban hallgattak „az égi magasságoknak gonosz szellemeire”, mint Istenre. Ezért Isten új "lépésként" kiválasztott és elkülönített magának egy népet, amelynek törvényt adott, és amit prófétái által vezetett, felvilágosított és tanított. Ennek a kornak lett a legszomorúbb vége, mert választott népe sem engedelmeskedett Istennek, ők is inkább „a sötét világ kormányzóira” hallgattak, és megölték Messiásukat. Isten még ekkor is megkönyörült teremtményein, és újabb "mentőövet" küldött, egy még konkrétabbat, még evilágiabbat: egy Általa titokzatos módon vezetett, látható intézményt adott az embereknek, a katolikus Egyházat, aminek szilárd dogmákat, fegyelmet, erkölcsöket írt elő, és ahol rejtett formában saját maga is állandóan jelen van/volt, és aminek szilárdságáról, megmaradásáról szentségei által maga gondoskodott.      De, mint ahogy ennek tanúi lehetünk, még ennyi jó és gondoskodás sem volt elég az embereknek, megint elpártoltak Istentől, egyre jobban a „gonosz szellemeket” követték, míg el nem jutottunk napjainkhoz…, melyben – mára már kimondható – Sátán és csapata már nem csak e világban, de Isten Egyházának látható, hivatalos részében is teljesen átvette a hatalmat.      (Korunk állapotáról kiváló leírást adnak a 2022. november 25-i „Ez itt a kérdés” résztvevői, érdemes meghallgatni őket.) Mit tehet mind ezen árulások után még Isten, vagyis milyen evilági lehetőséget kínálhat még fel az embereknek (mármint olyasmit, amit az ember el tud képzelni)? Feltehetően csakis egy olyan birodalmat, melyben Fia, Jézus Krisztus – de még mindig "csak" mint ember – uralkodik azokon, akik a nagy szorongatásból megmenekülnek: és ez lehet a Szent János apostol által leírt ezeréves birodalom. „De ezek elfogták a vadállatot és vele együtt a hamis prófétát, aki csodákat tett, és félrevezette velük azokat, akik a vadállat bélyegét viselték, és a képmását imádták. Elevenen bevetették mind a kettőt a kénköves, tüzes tóba. A többit a Lovas kardja ölte meg, amely a szájából tört elő. … Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták. És (láttam) a lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért lefejeztek, akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása előtt, sem bélyegét nem viselték homlokukon vagy karjukon. Életre keltek, és ezer évig uralkodtak Krisztussal.” (Jel 19,20-21; 20,4) A történet, azaz Jézus ezeréves birodalmának vége azonban szintén ismert a Bibliából: még e birodalomban is lesznek olyanok, akik a látható Úr ellen is fellázadnak, és a kiszabadult Sátánnal együtt megtámadják országát. És csak ekkor jön el a vég, az Utolsó Ítélet – hiszen ennél többet, mint azt, hogy Jézus látható királyként él népe között, se elképzelni, se megtenni nem lehet. Mint ahogy annál nagyobb aljasságot sem, hogy az ember még ekkor is fellázad Ellene! (Isten előtt ugyan természetesen nincs lehetetlen, Ő még ezután is tehetne valami "evilágit", de feltételezhető, hogy nem fog tenni.) Sátánnak és bukott angyalainak nagyon könnyű dolguk volt/van: nekik az egész történelem folyamán csak rombolni kellett, mindent bemocskolni, szétzúzni, amit Isten és az Ő segítségével az emberek létrehoztak. Ennek ellenére sokat tévedtek, így végső – illetve annak látszó – győzelmük elérése viszonylag sok időt vett igénybe: Eleinte a nyílt támadásban bíztak, aztán az emberek butaságában, gyávaságában, és csak sok zsákutca után jöttek rá, hogy a megoldás a "tudományokban" rejlik. Az ú. n. tudományos elméletek (például evolúció, ami a látható Egyház romlásában az egyik legnagyobb szerepet játssza), és vívmányok, a technikai "kütyük", vagyis a Sátán hamis csodái szerezték meg nekik azt a sikert, amiben ma kéjeleghetnek, és ami a földön minden jót, szépet, nemeset maga alá temetett/temet. 2. A fentebb említett tévéadásban (mely „Az új világrend harca” címet viselte) mondta egy közgazdász, hogy ne beszéljenek "régi" értékekről, "régi" ideákról, ezek nem régiek, hanem az egyetlenek, melyek alapján élni lehet. Egy másik tévéadásban (Kommentár klub 2022. november 27-i adása, amit szintén nagyon érdemes meghallgatni) a résztvevők egyike ezzel kezdte mondandóját: „A konzervativizmus nem ideológia, hanem magatartás, világkép.” A résztvevők mindkét adásban arról beszélgettek, hogy a liberális baloldal mára teljes egészében átvette az uralmat a világon, és ez nemcsak az őket támogató szuper-gazdagoknak, és a saját gátlástalanságuknak köszönhető, hanem a jobboldal gyengeségének, passzivitásának, tehetetlenségének is. A résztvevők megpróbálták megfejteni e passzivitás okait. Eközben sajnos nem említették meg Molnár Tamás filozófus nevét, aki pedig már az 1960-as években kimerítően foglalkozott e kérdéssel, és meg is válaszolta „Az ellenforradalom” című könyvével, melyben a konzervatívokat, azaz a rend fenntartóit nevezte ellenforradalmároknak (hiszen e szónak ez az igazi jelentése).      E könyv legfontosabb idevágó gondolatai a következők:      »Az ellenforradalmárok pontosan látták a forradalmi rendszer ellentmondásait, viszont elkövettek egy hatalmas, és következményeiben végzetes hibát, mely a mai napig egyre erőteljesebben és egyre jóvátehetetlenebbül, visszafordíthatatlanul megnyilvánul. Ez pedig abban állt és áll, hogy „mind az akkori, mind a mai ellenforradalmár hajlamos azt hinni, hogy az igazságot csak fel kell tárni, hiszen tény, hogy mindenki számára látható és hallható, világosan megfogalmazható, miután elvetettük az összes hamis, megtévesztő és tisztességtelen ellenérvet.” – „Az ellenforradalmárok a józan észt, a régi korok és ősök bölcsességét, az emberiségnek a tapasztalatát, az emberi természet változhatatlanságát és a többi hasonló igazságot hangsúlyozzák.” – „Az ellenforradalmár komolyan veszi az élet menetét, mert meggyőződése, hogy egy magasabb hatalom rendelte el azt. Következésképpen bízik benne, hogy egy világosan kifejezett eszmének nem kell reklám, s hogy azt a különleges gondviselés védi, amellyel szemben szinte tiszteletlenség, ha ezen eszme elfogadását sürgetjük. Az ellenforradalmár szervező elvnek gondolja Istent, a forradalmár szerencsejátékot képzel Isten helyébe.” – Az ellenforradalmár hisz a rendben, abban, hogy az emberek elemi igényei közé tartozik az állandóság iránti vágy.      A média segítségével az ellenforradalmárokra, akik a létező dolgok struktúráját akarják megőrizni és a konkrét realitásokat veszik figyelembe, a konzervativizmus, az elmaradottság, a középkoriság, a korlátoltság bélyegét sütik, akik valami mulandót védelmeznek. Ugyanakkor a média csinálta hősök, a forradalmárok „különlegesen széles látókörű emberek hírében állnak, holott a valóságban egyszerűen csak nem gondolták végig azt a zűrzavart, amely a fejükben uralkodik”. – Az ellenforradalmárok nem a szervezkedésben, a szervezetekben, hanem a hierarchiára épülő rendben hisznek, ezért nem az alulról való szervezkedést, hanem a felülről jövő „parancsot” követik, illetve követnék, ha lenne ilyen. – „A hatalomátvétel modern eszközei ideológiák, amelyek a kommunikációs médiumok útján terjednek, amíg át nem hatják a "közvéleményt".” – „Az ellenforradalmárok sosem hisznek "új emberiségben", ők valójában meg vannak győződve az emberi természet állandóságáról és Isten által teremtett voltáról. Továbbá nacionalisták lévén nem foglalkoznak olyan politikailag kezelhetetlen absztrakciókkal, mint az "emberiség", hanem csak a nemzettel, mint politikailag értelmes fogalommal.« A jobb és a baloldal, az ellenforradalmárok és a forradalmárok közötti – minden vitaműsorban követelt és jónak tartott – párbeszéddel kapcsolatban Molnár Tamás megmagyarázza, hogy az elméletek csak olyan „környezetben működnek, ahol bizonyos előfeltevések adottak”. És a probléma –, azaz a párbeszéd értelmetlenségének – gyökere éppen abból áll, hogy ez az előfeltevés a két táborban szögesen ellentétes. Míg „az ellenforradalom legmélyebb gyökerei a vallásban vannak”, és annak biztos – a történelem- és az Isten-ismeret által megpecsételt – tudatában, hogy az ember „születésekor nem szabad, hanem függő, és túléléséhez szüksége van környezetének koncentrikus köreire, amelyek az anyai gondozástól és az apai védelemtől az adott társadalom nyelvéig, intézményéig és hagyományáig terjednek”, addig a forradalmárok, vagyis a fantaszták arról vannak meggyőződve, hogy „az ember szabadnak születik, mégis mindenütt láncokat visel”, és az ő feladatuk, hogy e láncoktól megszabadítsák őt. Mivel pedig az előfeltételek tökéletesen ellentmondanak egymásnak, a két tábor közötti dialógus eleve és mindig reménytelen, nem oldhat meg semmit, mert különböző elvekre támaszkodik, különböző elvekből indul ki. (De nem csak e két tábor között, hanem minden párbeszéd értelmetlen, ahol az előfeltevések különbözőek.)      Az ellenforradalmárok mindig a bajok szellemi gyökereit tárják fel, szöges ellentétben a forradalmárokkal, akik mindig arról szónokolnak, hogy minden jó lesz, ha ők formálhatják a jövőt. „Az új világrend harca” című adás résztvevői azzal zárták a beszélgetést, hogy bár igaz az az állítás, hogy semmi új nincs a nap alatt, és a liberális baloldal 110 évvel ezelőtt, az I. világháború és az azt követő összeomlás idején is úgy viselkedett mint ma, azért a mostani helyzet nem hasonlítható össze semmi eddig volttal: hiszen abban az időben az emberek 80 százaléka még falun élt és dolgozott, így az ő életüket még nem mérgezték meg a forradalmárok ideái.      Mára viszont odáig fajult a helyzet, hogy az ellenforradalmárok, a valóságot szemlélő és megoldani akaró, nem pedig az utópiákat kergető értelmiségiek, elfogadott ténynek tartják, hogy a bomlási folyamat visszafordíthatatlanná vált. A helyzet egyetlen lehetséges megoldását Molnár Tamás a francia Louis Coornaert 1968-ban leírt szavaival adja meg: „A feladat nem a régi struktúrák visszaállítása, hanem a visszatérés az alapelvekhez, azaz a hierarchiához, a kiválasztáshoz, a mérlegelés alapján döntéshez, szemben a liberális anarchiával és a marxista diktatúrával.” Feltéve: 2023. február 12.