1. Nyugat pót-vallása Aki nem hisz Istenben, az kikerülhetetlenül valamely hazug idea hívője lesz A csupasz számok megmutatják, hogy a klíma-viták – is – valójában a népbutítást szolgálják. Az az állítás, hogy a klíma változásáért az emberek felelősek, nyugaton mára igazi vallássá lett, amit tilos megkérdőjelezni. Pedig e vallás hittételei annyira ostobák és tudománytalanok, hogy mindenki átláthatná tarthatatlanságukat, ha hajlandó lenne a csupasz számokra tekinteni – – erre a tényre emlékeztette a Sachsen-Anhalt tartomány partlementjében elhangzott felszólalásában képviselőtársait Oliver Kirchner, az AfD frakció tagja (forrás: gutenmorgenwelt – 2023. április 4.) Légkörünk 78 százalék nitrogénból, 21 százalék oxigénből és 1 százalék nemesgázból áll. Ebben a levegőben 0,038 százalék CO2 van, amiből a természet körülbelül 96 százalékot produkál, az ember tehát mindössze 4 százalékot. Ez annyit jelent, hogy a 0,038 százaléknak 4 százaléka, azaz 0,0015 százalék az ember-csinálta CO2 a levegőben. Ebből a 0,0015 százalékból 3,1 százalékot bocsát ki Németország. Tehát megállapítást nyert, hogy Németországból a CO2 kibocsátásnak 0,00004712 százaléka származik.      „És Önök mégis milliárdokat akarnak kiadni, hogy egy ekkora elmebajt elfogadtassanak – csak nem gondolhatják ezt komolyan?” És mégis erre az „alapra” építik fel a zöldek és a klíma-aktivisták az új vallásukat! 2. A google keresőoldalán kijövő cikkek 63 százaléka baloldali (forrás: www.kath.net/LifeSite – 2024. március 7.) Bevezetés: A kath.net weboldal itt következő cikkét azért fordítom le, mert mindennapi életünkben már nem hónapról hónapra, hanem napról napra megfigyelhető az a baloldali, vagy mondjuk inkább úgy, mélységesen hazug és szándékosan butító és visszafordíthatatlanul romboló változtatás, melyeket a világ minden, még a legapróbb szegletében is végbevisznek, mégpedig függetlenül az országok politikai berendezkedésétől. Ez alól maga a cikket leközlő oldal, azaz a ww.kath.net, sem mentes, hiszen ők is átvettek ilyen irányú újításokat (például a cikkek közlésénél a pontos dátum helyett az idióta, az embereket óvodásként kezelő, "2 órával ezelőtt" stb. megjelöléseket). Az AllSide Technologies média-megfigyelőintézet kianalizálta a Google keresőoldalán felugró információkat, és arra az eredményre jutott, hogy az azokon megjelenő információknak mindössze hat százaléka származik a jobb oldalról. [Követve ezzel például a wikipédia internetes lexikon oldalt, ami indulása óta ordítóan baloldali beállítottságú, mégpedig száz százalékosan!] A Google News-n megtalálható hírek egyértelműen baloldali beállítottságúak. Az AllSide Technologies 2023. október és november hónapban több száz cikket vizsgált meg, és ennek alapján megállapítást nyert [amit az utóbbi hónapokban, hetekben egyre erősebb mértékben bárki maga is észrevehetett], hogy a tudósítások 63 százaléka baloldali forrásokból származik. Mindössze 6 százalék jön jobb oldalról, 16 százalék a politikailag középről, 15 százalékot pedig nem lehet sehova besorolni. A hírekhez felhasznált források között az első tíz erősen baloldali beállítottságú. De még ennél is egyoldalúbbak voltak az eredmények bizonyos keresőszavak esetén. Például az „abortusz” szóra a baloldali magyarázatok 76 százalékot tettek ki, a „klíma-változás” kifejezésnél pedig 77 százalék a mainstream média híreit ismételte. A „gazdaság” szónál 78 százalék, a „választás”-nál 67 százalék jött a bal oldalról. 3. A kötelességek elmulasztása következmények nélkülivé válik A szeretet életelv, elhatározás: a szeretet adni-tudás Részletek Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről című könyvéről olvasható hozzászólások egyikéből …. Mindenféle szokásomnak ellentmondva, előbb olvastam az értékeléseket, mint a könyvet. Voltaképpen kíváncsi voltam a film után, hogyan vélekednek a könyvről annak olvasói. Majdnem minden értékelést elolvastam. Nem szoktam ilyet tenni. Leragadtam. Volt egy szó, ami csőbe húzott olvasás közben: őszinte. Többen ezt írták. Hogy szinte elviselhetetlen az őszintesége.      No, erre lettem kíváncsi. Manapság, a szókimondó (nem a trágárt értem most ez alatt) regények világában mit jelent az őszinteség? Van két és fél gyerekem. Vannak sikerek, vannak kudarcok. A sajátjaimra gondolok. Amikor a gyerekeim olyan tízeninnen voltak, ex-sógornőm egy közös nyaraláson ezt találta mondani a saját gyerekére: „Néha annyira hülye, hogy az elmondhatatlan!”      Azóta is hálás vagyok neki ezért a mondatért. Megtanított arra, hogy a gyerekeim, bár belőlem vannak, nem a folyományaim, nem életem céljai, nem életem értelmei, hanem különálló egyedek, önálló akarattal, érzelemvilággal, gondolkodásmóddal, értékrenddel, személyi igazolványszámmal. S akik ezen a jogon szerethetők. Nem csupán és nem elsősorban azért, mert belőlem vannak. S akik ugyanezen az alapon nem mindig szerethetők. S itt a nagy kérdés, hogy mi is a szeretet? Legrövidebben azt mondhatnám: dömdödöm. Csakhogy ez itt nem visz előrébb. Keresztényként tanultam meg, hogy a szeretet nem elsősorban érzés. Ha csak az, veszve van minden. A szeretet életelv, elhatározás, szívállapot: a szeretet adni-tudás. (Keresztényben: Isten úgy szerette a világot, hogy az egyszülött Fiát adta, a Fiú pedig úgy szeretett minket, hogy az életét adta.)      Az adni-tudás nem a mélyre való benyalást jelenti, nem a másik mindenben való feltétlen, elvtelen, parttalan kiszolgálását, hanem ezt: a rendelkezésemre álló eszközökkel, módszerekkel kihozni belőle a legjobbat. Ez nem érzés, hanem elhatározás, nekifeszülés kérdése. Isten nem érzelemgombolyag, hanem személy. És, mondja a Biblia: Ő a szeretet. Így a szeretet nem egyenlő a szeretet érzelmi megnyilvánulásaival. Ma már morbidan fest, gúnyolják is, de néha akkor adok többet, ha elveszek.      Ez a gyereknek érzelmi szinten nem mindig a legjobb. Lássuk be. Aztán: ez a világ kezd a visszájára fordulni. Mármint az értelem visszájára. Így-úgy a gyermekvédelemben dolgozom, hacsak a partvonalon is. Sorra látom, figyelem, hallgatom a kollégákat, akik a mélyvízben dolgoznak (vergődnek, evickélnek, túlélnek): a liberális a-gyerek-mindenek-előtt-és-felett-elv képviselői mindahányan. Ez most a polkorrekt. Ez most trendi. (Aztán ha helyzetbe kerülnek, jobbára kijön belőlük a realizmus mind verbálisan, mind logikai szinten, mind a gyakorlatban. A napokban mondta egyikük, hogy mennyire elfogadhatatlan akár a verbális, akár a fizikai erőszak a gyerekekkel szemben, elsőre mindenkiben ezt tudatosítja. Aztán kicsit később elmesélte, hogy két gyönyörű kutyájával havi szinten kell megküzdeni, mert rendre át akarják venni a falkavezérséget, s a minap is csak egy jól irányzott seprőrúd térítette a helyes útra az egyiket. Kicsit csúfondárosan kérdeztem, hogy ehhez mit szólnak az állatvédők, hol maradnak az állatok jogai, de ő nem értette el az iróniámat, annyit mondott, hogy így megy ez, máshogy nem értik meg az ebek.)      A gyerek-barátság, -központúság érvényesítése közben még a politikának is eszébe jutott egy időben, hogy milyen jó ötlet a gyerek-magas villanykapcsoló meg a kakaó-biztos számítógép. Ha egy szülő rákiabál a gyerekére, ne adj' Isten, nyakon csapja az áruházi hisztizsákot, rosszalló tekintetek garmadáját kapja (miközben szerintem a látó-hallók többsége meg fellélegzik, hogy: végre!). A gyermekvédelemben is szigorúan kötelező az erőszakmentesség, mert az, ugye, tudjuk „a szellemileg gyengék fegyvere”. Minden a gyerekért, s a gyerek mindenekfelett. A gyerek manapság nem családba születik, hanem család alakul a gyerekért. A gyerek ebben a felállásban nem családtag, hanem despota diktátor, akinek halvány fogalma sincsen a döntései összefüggéseiről, következményeiről – a kormányrúd mégis az övé. Csak azt látja, azt véli látni, hogy itt és most neki mi a jó. S lássuk be, ezt is jócskán elnézi. S közben a politika, a törvényhozás nagy-nagy gyöngédségében és féltésében a felnőtt-gyerek kapcsolatban mintha kizárólag a gyerek érdekeit nézné, vélem, mert, tény, ő a kiszolgáltatottabb. Lionel Shriver, a könyv írója ezt a tételt kérdőjelezi meg. Tudniillik, biztosan a gyerek a kiszolgáltatottabb? Vannak esetek, amikor természetesen igen. De az esetek döntő többségében mára a szülők és a pedagógusok vannak kiszolgáltatva a gyereknek. Ha nem is a kénye-kedvének, de majdnem. Egyik oldalról fogy a levegő, fogynak az eszközök, miközben a másik oldalról nőnek a jogok, miközben a kötelességek elmulasztása következmények nélkülivé válik. A közvélekedés és a jogok által támogatva. Ha fel is ismerik, hogy tenni kellene valamit, már a deviancia is betegség (a gyerek erkölcsi-etikai felmentése), de ha a gyerek viselkedése átlép a társadalmilag elfogadott, közmegegyezés szerinti határokon, az mindenképpen csak a szülő felelőssége. A sokak által utált Franklin, az apa gyakorlatilag a jog és a közvélekedés szerinti oroszlánkarmos szülő, aki tűzön-vízen védi a csemetéjét, aki nem hiszi el, hogy az olyan, amilyen, aki nem néz szembe a tényekkel, illetve a maga képére formálja a valóságot, a gyereke személyiségét. Franklin teljesen polkorrekt, gyerekbarát. Aztán nézete tarthatatlanságának következményének vérvalóságával is szembe kell néznie… De akkor már nem tud változtatni semmin sem. A könyv őszintesége nem más, mint az, hogy kimondatja Eva-val [az anyával]: nem akarta a gyereket, a szülés nem váltotta ki belőle a kötelező anyai ösztönöket, s hogy a gyerek reakciói pedig cinikussá, hiperrealistává tették gyermekével szemben, de a realizmusát mindenki csak a szeretetlenségének, a hidegségének tudta be. Szóval az őszinteség egyfelől: ha reálisan látom a gyerekemet.      Másfelől, hogy belátom: ember vagyok, a kapcsolatok, tetszik, nem tetszik, adok-kapok alapon működnek, s előbb-utóbb mindenki azt kapja a kapcsolataiból, amit előbb beletett. S ez, gondolom, sokaknál kicsapja a biztosítékot, mert a szülői szeretetet lehozza a mennyből a Földre. Azt mondja: sérülhet. Azt mondja: átalakulhat. S azt mondja: olyan, mint bármilyen kapcsolat (elrontható, fogyasztható, dagasztható, lehet távolságtartó, reménytelen és így tovább). S ezt valamiért nem szabad kimondani. De miért nem? Képtelenek vagyunk, nem merünk szembenézni a kudarcunkkal (ha a miénk egyáltalán)? Vagy feldolgozhatatlan, hogy tehetetlenek vagyunk, mert nem tudunk mit kezdeni a gyerek lényének a reménytelenségével (s ezért jobbára terelően csak úgy fogalmazunk: a problémával)? ... Feltéve: 2024. március 14.