Bevezetés: 1. A www.katholisches.info oldalon a napokban jelent meg Caminante Wanderer argentin publicistának – többek között e két cikk írójának: Punto de no retorno – A pont, ahonnan nincs többé visszaút, illetve Az "egyház" kiforgatása saját ellentétébe – legújabb írása „Futólagos hipotézisek a következő pápa személyét illetően” címmel.      Wanderer ebben a blog-bejegyzésében annak a kérdésnek járt utána, hogy a szóba jöhető bíborosok közül vajon ki kaphatja társaitól a legtöbb szavazatot a következő konklávén. [Tegyük hozzá: ha Isten nem lép közbe addig, és lesz még egyáltalán "konklávé".] Ebből az írásból való a következő megállapítás:      „A bíborosok, általánosan mondva (kivételek erősítik a szabályt) hit nélküli férfiak, akik azért jutottak odáig, ahol vannak, mert helyes szövetségekbe léptek be, és helyes pillanatban mondtak le valamiről: de nem jámborságból és nem életük szent volta miatt, hanem azért, mert jól akarnak élni, és élvezni akarják a bíborukat. Nem félnek már Istentől, hanem csak a médiától, ezért lehetőség szerint olyan pápát fognak választani, aki nem okoz nekik problémát. „Hagyjanak bennünket nyugodtan ünnepelni”, fogják a bíborosok mondani, „és egy nem feltűnő, jelentéktelen személyt fognak választani”. Ily módon fogják biztosítani a maguk számára a nyugalmat, ami után vágyakoznak, mivel úgy gondolják, hogy a kereszténység és ideáljai már úgyis halottak, a világ erői megölték őket, és a végén ez utóbbiak fognak diadalmaskodni.” 2. A modernisták, de talán nem csak ők, hanem amióta ember él a földön minden dölyfős ember időről-időre azt hiszi, hogy ő valami olyan újat talált fel, ki, amit előtte még soha senki. Holott ez még az evilági életre sem igaz, de a katolikus vallásra még kevésbé. Hiszen az Egyháznak rögtön megalapítása óta szünet nélkül tévtanítók ellen kellett küzdenie, hogy a hit tisztaságát megőrizhesse, hiszen csak ily módon tehetett eleget Urától, Jézus Krisztustól kapott feladatának: az embereknek Isten országát hirdetni, és őket az örök üdvösségre vezetni.      Ezért határozottan ki lehet jelenteni, hogy még a mai zsinati-szektában sincs olyan eretnekség, amit valaki valamikor már ne tanított volna. És azt is, hogy az Egyház Tanítóhivatala minden a tant érintő kérdést, tehát a tévtanokat is rendkívül alaposan megvizsgálta már, és megcáfolta – többnyire több ízben is,. Jó példa erre a pápai tévedhetetlenség dogmája, amit csak azután hirdettek ki, miután teológusok tucatjai az összes lehetséges ellenvetést (Liberius, Horatius pápák stb. eseteit) alaposan kivizsgálták. Mindez azonban egyáltalán nem tudja az újítók kedvét elvenni attól, hogy ne lépjenek elő folyton valami új állítással, ami azt is bizonyítja, hogy nem csak dölyfösek, de kifejezetten képzetlenek és ostobák is. A lentebb olvasható és 796 vagy 797-ben Szent III. Leó pápasága alatt megtartott Friauli zsinat Urunk Jézusról megfogalmazott hitvallása szöges ellentétben áll a modern zsinati-egyház tagjainak, elsősorban Ratzinger és Bergoglio tanításával, és ezért kiválóan alkalmas bemutatni azt az áthidalhatatlan szakadékot, ami az ő hitük, tanításuk és Krisztus igaz Egyházának a tanítása között fennáll, ráadásul a legalapvetőbb kérdésben: Urunk Jézus Krisztus istenségének a kérdésében, amin az egész katolikus hit és Egyház léte alapszik!      A honlapon évek óta olvasható az a tanulmány – Ratzinger és a zsinati egyház krisztológiája –, ami Ratzinger ariánus voltát mutatja be, és ami röviden összefoglalva így szól:      »Joseph Ratzinger saját szavai szerint az Isten-Fiú-idea először a jeruzsálemi őskeresztény közösség tagjai által, akik a 2. zsoltárt a kereszten meghalt Názáreti Jézusra alkalmazták, hogy ezzel az ő másokért való radikális létezését interpretálják, került be az Egyház hitvallásába. Más szóval: Az apostolok – és maga Jézus Krisztus! – természetesen soha nem gondolták, hogy ez a Názáreti Jézus valóban Isten igazi Fia. Ez a hit csak később az őskeresztény közösség élő hite ( = érzett, irracionális élmény-hite) által alakult ki fokozatosan. Ratzinger számára tehát Jézus nem Isten, mert nem Isten Fia, aki „az Atyától öröktől fogva született, Isten az Istentől, igaz Isten az igaz Istentől, született, nem alkottatott, ki egylényegű az Atyával”, kinek személye öröktől fogva a végtelen isteni természetet és ezzel a végtelen tökéletességet birtokolja, hanem az az ember, aki eljött, hogy „Istennel egybeessen”, és aki a kereszten „a másokért való létet” megtestesítette, egy „altruista antonomázia által”. Következésképpen tőlünk és a többi embertől csak az emberi fejlődés azon foka különbözteti meg, amit elért, nem pedig az a végtelen távolság, ami Istent az embertől, a Teremtőt a teremtménytől elválasztja. Emellett Ratzinger az Egyház Krisztusról szóló tanítását, mint „triumfális dicsőítő-krisztológiát” utasítja vissza, ami a megfeszített és szolgáló emberrel nem tud mit kezdeni és ehelyett megint egy ontológiai Isten-mitoszt talál ki”.« E borzalmas szentségtörés után következzen az Egyház igaz tanítása, az Egyház Tanítóhivatalának hiteles, örökérvényű megnyilatkozása, mégpedig abban a formában, ahogy azt – a sok hasonló megnyilatkozás között egyikként – Szent III. Leó pápasága (795.12.27. – 816.06.12.) idejében a Friauli zsinat, 796 vagy 797-ben megfogalmazott: HITVALLÁS A Szentháromság DH 616. [A Konstantinápolyi hitvallás után a következőket mondja:] A szent, tökéletes, szétválaszthatatlan, kimondhatatlan és igaz Háromságot pedig, vagyis az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, osztatlannak vallom a természet szerinti egységben, mivel hármas és egy Isten: hármas tagadhatatlanul a személyek megkülönböztetése révén; egy pedig az isteni mivolt szétválaszthatatlan lényege miatt. Ezt a három személyt tehát ... nem csupán véltnek vagy mintegy gyaníthatónak, hanem igazinak, személyesnek, együtt öröknek, egymással egyenlőnek és egylényegűnek hisszük. ... DH 617. Mert az Atya igaz Isten, igazán és sajátosan Atya, aki önmagából, azaz a saját lényegéből, nem az időben, hanem kezdet nélkül szülte a valóságos Fiút, aki vele egy-örök, egylényegű és egyformán egyenlő.      És a Fiú igaz Isten, igazán és sajátosan Fiú, aki minden idők előtt született az Atyától, nem az időben, és minden kezdet nélkül. … És sohasem volt az Atya a Fiú nélkül, sem a Fiú az Atya nélkül. ...      És hogy a Szentlélek igaz Isten, igazán és sajátosan Szentlélek: nem született és nem teremtetett, hanem az Atyától és a Fiútól nem az időben, és elválaszthatatlanul származik. Egylényegű, együtt örök és egyformán egyenlő az Atyával és a Fiúval: ez mindig így van, így volt és így lesz. És sohasem volt az Atya vagy a Fiú a Szentlélek nélkül, sem a Szentlélek az Atya és a Fiú nélkül. DH 618. És ezért szétválaszthatatlanok mindig a Háromság művei, és semmi sincs a Szentháromságban, ami különböző irányba tart vagy nem hasonló vagy egyenlőtlen: természet szerint nem megosztott, személy szerint nem összezavart, semmi sem nagyobb vagy kisebb, nem előbbi, nem későbbi, nem alább való, nem feljebb való; hanem egy és egyenlő hatalom, egyenlő dicsőség, örökkévaló és együtt örök és egylényegű méltóság. ..,. Krisztusról, Isten természet szerint való, nem fogadott Fiáról DH 619. Ebből a kimondhatatlan Háromságból egyedül az Ige-Isten személye, azaz a Fiú ... szállt le az égből, ahonnan mindazonáltal sohasem távozott el. Megtestesült a Szentlélek erejéből, és a mindig szűz Máriától valóságos emberré lett, és megmaradt igaz Istennek.      És nem volt ellenére az emberi és időbeli születés ama isteni és időtlen születésnek, hanem Krisztus Jézus egy személyében Isten igazi Fia és az ember igazi Fia, nem egyik Fiú az emberé és másik az Istené, hanem Istennek és embernek egy és ugyanaz a Fia, mindkét természetben, az isteniben ti. és az emberiben, igaz Isten és igaz ember, Istennek nem vélt, hanem igazi Fia; nem fogadott, hanem saját, mivel sohasem volt az ember miatt, akit felvett, hogy ne az Atyához tartozott volna. Egyedül Ő született ugyanis olyan emberként, aki bűn nélkül való, mivel egyedül Ő testesült meg a Szentlélek erejéből és a szeplőtelen Szűztől, mint új ember. Egylényegű az Atya Istennel a saját, azaz az isteni természetben; és egylényegű anyjával is, a bűn szennye nélkül, a mi emberi természetünkben. És ezért azt valljuk, hogy Ő mindkét természetben Isten saját és nem örökbe fogadott Fia, mivel miután összezavarás és szétválasztás nélkül felvette az embert, Ő Istennek és embernek egy és ugyanazon Fia. Természet szerint isteni mivoltában az Atyához tartozik; természet szerint emberi mivoltában az anyához tartozik, de azért mégis mindkét részről az Atya sajátja. Feltéve: 2024. február 29.