A Vatikán e hét csütörtökjén, azaz 2024. június 13-án [Páduai Szent Antal ünnepén, és egy „Fatima-napon”] mutatja be a pápai ökumenikus hivatal által kidolgozott, és a keresztény "egyházak" közötti kapcsolatok számára jelentős következményekkel járó dokumentumot.

A dokumentum ezt a címet viseli: „Róma püspöke – primátus és szinódalitás az ökumenikus párbeszédekben és válasz az Ut unum sint enciklikára”. Ez utóbbi annak az enciklikának a címe, melyet Wojtyla 1995-ben adott ki [kilenc évvel a hírhedt és szentséggyalázó Assisi-i béketalálkozó után], és amiben a keresztények "egységét" érintő, és úttörő jelentőségű tanítóhivatali szöveg található, ami elsősorban a keleti "egyházak" tekintetében ajánl új önértelmezést, és a "pápai hivatal" gyakorlásának új módját helyezi kilátásba.
     Wojtyla e dokumentummal a többi keresztény "egyházat" [azaz az eretnek és szakadár gyülekezeteket] arra hívta fel, hogy „testvéri és türelmes párbeszédben” Rómával együtt keressenek utat ahhoz, hogy miként lehetne a "pápai hivatalt" az összes "egyház" felé irányuló egyfajta „irgalmasság szolgálatként” felfogni. E dokumentum megjelenését követően a Vatikán ökumenikus-részlege több "egyházzal" alapított saját dialógus-fórumot, melyeken évtizedeken át folytak a tanácskozások. Ezek eredményét mutatják most be.

E terv végrehajtásához Bergoglio adott újabb lökést, aki megválasztása kezdetétől fogva előszeretettel Róma püspökének nevezte magát. Ezen felül személye számára elrendelte a „Nyugat pátriárkája” történelmi elnevezés visszaállítását, amit elődje, Ratzinger törölt el. Ezen felül a katolikus világegyház számára zsinati alkotmányt dolgoztatott ki, mely alapján a jövőben már nem a pápa egyedül és fentről irányít és hoz döntéseket, hanem az "egyház" alapvető kérdéseiről püspökök, teológusok és laikusok közösen fognak tanácskozni. Ily módon a katolikus "egyház" [azaz az embercsinálta-egyház, a zsinati szekta] felépítésében és működésében hasonlatosabbá válik a magukat elejétől zsinatinak tekintő keleti "egyházakhoz", és az ú. n. reformációból kinőtt protestáns közösségekhez.
     A Bergoglio által már jóváhagyott dokumentum a "pápai hivatal" megújított és a többi "egyház" számára is elfogadható formájának a leírásával végződik. Ezen ajánlás szerint a jövőben a "pápa" más pátriárkákkal és "egyházi" vezetőkkel egyenrangú félként fog rendszeresen [a katolikus egyházat érintő] tárgyalásokat folytatni.
     A dokumentumot a keresztények egysége dikasztérium prefektusa, Karl Koch és a szinódus-titkárság vezetője Mario Grech fogja bemutatni. Az anglikán és az örmény egyház vezetőinek hivatalos küldöttei videón keresztül kapcsolódnak be az eseménybe.

Megjegyzés:
Erre a dokumentumra az ú. n. konzervatívok megint azt fogják mondani, hogy mindez Bergoglio találmánya, ő egyedül akarja az Egyházat tönkretenni. És áradozni fognak Ratzinger és Wojtyla és Montini hithűségéről. Az igazság az, hogy ezt az újabb borzalmat sem Bergoglio találta ki, ahogy a többit sem, ő csak végrehajtja azt, amit elődei már évtizedekkel előtte elkezdtek, elhatároztak, és csak részben tudtak – idő vagy merészség híján – végigvinni, végrehajtani.
     A pápaság szisztematikus lebontása sem az ú. n. zsinattal kezdődött el, de kétségen kívül ott nyert nagy lendületet. Montini már 1964-től, tehát még a zsinat alatt, szorgalmasan tanácskozott a konstantinápolyi pátriárkával és az anglikánok vezetőjével, akiket később Rómában is vendégül látott. És a zsinaton a protestánsokkal tárgyalta meg, és hagyatta jóvá a NOM-t.
     A zsinat után 1967 és 1977 között négy rendes és egy rendkívüli püspöki szinódust hívott össze Rómába – ez is olyasmi, amiről szívesen elfeledkeznek azok, akik minden bajért Bergogliot teszik felelőssé. Mint ahogy Montini volt az is, aki először hozott olyan intézkedéseket a bíboros testület számára, amivel el tudta érni, hogy a halála után összegyűlt pápa-választók több mint 90 százaléka általa kreált bíboros legyen. Bergoglio ebben is Montini példáját követi tehát.

De Montini volt az is, aki a gyakorlatban is elindította a pápaság megszüntetésének munkáját. 1964. november 13-án kétezer püspök jelenlétében végérvényesen letette a tiarát, a pápai hatalom szimbólumát, annak jeléül, hogy a pápa lemond hármas – papi, tanítói, kormányzói, azaz világi – hatalmáról.
     Ez a szimbolikus jelentőségű szertartás olyan gesztus volt, amit a francia forradalom tűzött ki célul, és ami Albert Pike szabadkőműves eme szavait idézte fel: „A francia forradalmak ihletői, filozófusai és történelmi vezetői Jacques de Molay sírján megesküdtek a KORONA és a TIARA megdöntésére. XVI. Lajos kivégzésével elvégezték e munka felét, és attól kezdve a templom hadseregének teljes erejével a pápaság ellen kellett fordulnia.” (Albert Pike, Morals and Dogma, VI. kötet, 156. o.).
     A szabadkőművesek második fő célját – a tiara, a pápai hatalom megdöntése – tehát egy Péter trónján ülő személy kezei valósították meg: ez volt XVI. Lajos lefejezésének, valamint a „Porta Pia bedöntésének” [Róma elfoglalásának] legfontosabb eredménye. Montininek ez a gesztusa már annak a beszédnek külső megnyilvánulása volt, amit több mint egy évvel később, 1965. december 7-én, a vatikáni zsinat végén mondott el:
     „A világi humanizmus, amely a maga szörnyű antiklerikális valóságában mutatkozik meg, bizonyos értelemben dacolt a zsinattal [ahol] Az emberré lett Isten vallása találkozott a magát istenné tevő ember vallásával. És mi történt? Volt összecsapás, csata, elítélés? Lehetett volna, de nem volt. A szamaritánus régi története volt a zsinat szellemiségének mintája. A határtalan együttérzés érzése hatotta át az egész zsinatot.” (forrás: Chiesa viva)
     Montini e szavaiból kiderül, hogy a "végtelen irgalmasság mindenki iránt" szintén nem Bergoglio találmánya; e téren is csak elődeinek a munkáját folytatja, és céljaikat teljesíti be.

Mint fentebb már szó volt róla, Montini munkáját Wojtyla és Ratzinger minden téren szorgalmasan folytatta, de egyikük sem fejezte be: a befejezést a szabadkőművesek Bergogliora bízták, akinek elődeivel ellentétben már semmilyen skrupulusa nincs. Így jutottunk el a mához, amikor Krisztus helytartójából, Krisztus szeplőtelen menyasszonyának, az apostoli, szent római katolikus Egyház legfőbb vezetőjéből, a pápaságból egyszerű „hivatal” lett, amit bármikor meg lehet szüntetni, vagy át lehet alakítani.
     És mindez pontosan úgy ment végbe, ahogy a szabadkőművesek csaknem kétszáz évvel ezelőtt eltervezték. E terv részleteit Graber püspök könyvében bárki elolvashatja: A pápaság megszűnik; megszentelt kés alatt hal meg, amit az utolsó zsinat atyái fognak megfenni, s mely terv e mondatokkal zárul:
     „Így lesz a hálótokban a forradalom a tiara és a karing ellen, melynek élén a keresztet és a nagy pápai zászlót viszik; egy forradalom, melynek csak egy egészen kis segítség kell, hogy a világ mind a négy sarkán a tűz fellobbanjon.”

E megjegyzés végére már csak az a kérdés marad, hogy a magukat konzervatív katolikusnak mondók e dokumentum után vajon milyen kibúvót fognak saját viselkedésükre – Bergogliot "elismerni és ellenállni stratégia" a la Lefebvre – kitalálni. Az előzmények után biztosra vehető, hogy Bergogliot még akkor is pápának fogják tartani, amikor az már hivatalosan is lemond a pápa címről. (Valószínűleg előveszik az idióta hasonlatukat az "atyáról": ahogy eddig, úgy most sem fogják belátni, hogy a pápa nem biológiai értelemben atya, hanem szellemileg, s ezért ellentétben a biológiaival igenis elveszik, ha nem teljesíti Istentől rendelt feladatát. Lásd a következő cikket: „De hát ő az atya”)

És még mindig azzal fognak érvelni, hogy Urunk ígérte meg, hogy az idők végéig lesz pápa. Holott Jézus Urunk nem ezt mondta, hanem azt, hogy az idők végéig azok mellett lesz, akik Őt szeretik, azaz az Atya parancsait megtartják. (Mt 28,20: „..tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”)
     A Vatikánban székelő fehérruhás emberek és követőik viszont már csaknem 70 éve biztosan nem Isten parancsait követik és hirdetik.

(A fotón Montini látható 1964. november 13-án a tiarával a kezében)

Feltéve: 2024. június 11.