Minél jobban közeledünk Nagyböjtben Virágvasárnap ünnepéhez, annál gyakrabban lehet a prédikációkban és a katekizmus oktatásban arról hallani, hogy Jézus alázatból és szerénységből vonult be Jeruzsálembe egy egyszerű szamár hátán, ami ugye „csak” igavonó állat volt. Sőt, ehhez még gyakran azt is hozzáteszik, hogy ezzel már előre világossá akarta tenni, hogy nem tart igényt világi hatalomra, és ezért azoknak az embereknek, akik őt királyként akarták látni, már a szamár kiválasztásával tudtára adta, hogy Ő a világnak nem a királya. Mert Ő azért jött, hogy szolgáljon, ne pedig uralkodjon – miközben elfeledkeznek arról, hogy nem sokkal ezután Pilátus előtt maga jelenti ki király voltát (lásd Mk 15,2) Jézus életének ezen epizódját olykor még arra is felhasználják, hogy teológiailag bizonyítsák az állam és Egyház totális szétválasztásának helyességét, sőt akár még az Egyháznak az állammal szembeni alávetettségét is: Vagyis azt állítják, hogy Jézus lemondott a maga számára a földi királyságról, nem tartott erre igényt, hanem pont ellenkezőleg tudatosan rendelte magát alá az államnak. Ezt a tételt aztán az Egyházra is átviszik, aminek értelmében tehát az Egyháznak is ellenvetés nélkül alá kell vetnie magát az állami törvényeknek. (Ezt a jámbornak hangzó érvelést a korona-őrület alatt számos helyen alkalmazták az ú. n. klerikusok.)
Alaposabban utánanézve azonban fel kell ismerni, hogy ez a szentírási rész éppen hogy nem Jézus alázatosságát vagy a királyi méltóságról való lemondását jelenti! Az, hogy Jézus qua homo (emberléténél fogva) alázatos volt, teljesen nyilvánvaló (bár kiegészítve hozzá kell tenni, hogy az alázat bibliai értelemben gyakran egészen mást jelent, mint amit ma e tulajdonság alatt értenek). De Jézus alázatosságának semmi köze a szamáron való lovagláshoz, és az sokkal inkább saját emberi akaratának Isten akarata alá való rendelését fejezi ki (lásd Mt 26,39). Az evangéliumi alázatosság tehát nem a lehető legkevesebbel való megelégedéssel egyenlő, hanem azt jelenti, hogy valaki tetteit, kívánságait mindig Istenre vonatkoztatja. Vagyis életét az Isten szent rendjével szembeni alávetettség igazgatja.
Jézus választása, hogy szamáron akar Jeruzsálembe bevonulni, egy egészen tudatos, a megváltástant kifejező ceremónia volt (lásd: Mt 21, Mk 11, Lk 19 és Jn 12), amit annak idején mindenki megértett és így értelmezett. És aminek az volt a célja, hogy egy egészen konkrét igényt jelentsen be. Mert Jézus e választásával valódi, igazi bíróként, a világot megítélő, élet és halál, a lelkek fölötti úrként akart megjelenni. Ugyanis a szamár az Ószövetségben mindig szorosan összefügg a bírói hivatallal (lásd Bírák 10,1ff).
Az Ószövetségben a szamár volt az az állat, mely ugyan elsősorban a királyokkal volt kapcsolatba hozható (lásd 1 Sám 9,1ff és 10), ugyanakkor azonban a bírákkal, illetve a bíró tisztséggel is össze volt kapcsolva. Akkoriban, szemben a mai korral, a szamár nagyra becsült állat volt – ezért élvezett a törvény szerint különböző privilégiumokat –, ami Isten különleges védelme alatt állt, és amit a hívő embereket is kötelezte: „Ha látod, hogy ellenséged szamara a teher alatt összerogyott, ne kerüld ki ellenségedet, hanem segíts neki felállítani.” (Ex 23,5)
A Fiú királysága, melyre Jézus igényt tart, nem absztrakt, hanem nagyonis valóságos királyság. Ez a „mennyek országa”, illetve „Isten országa”, ami nem csupán vigasztalás egy távoli és bizonytalan jövőre nézve, hanem Jézus megszerzett győzelmével már betört ebbe a világba. Ennek meghirdetése Jézus nyilvános működésének egészen az elején megtörténik, Ő maga jelentette be: „Mivelhogy betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa, tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,15)
Jézus Krisztus királysága mind veleszületett jog, mind megszerzett rang. Mindarra kiterjed, amire az Atya teremtői hatalma kiterjed, hiszen a Fiú egylényegű az Atyával. Ez Isten egész teremtése fölött uralkodó királyság.
Éppen, mert minden szempontból Ő a felkent király, minden szempontból Ő a bíró is, a Messiás, az Atyától a Szentlélekkel felkent Fiú. A szenvedés eseményeit előre látva ezt a megígért Messiást Izajás a nagy bíróval hozza kapcsolatba: „A te ítéleteid ösvényén várunk téged, Uram! A te neved és emlékezeted a lélek kívánsága. Az én a lelkem kíván téged éjjel, de szellememmel is belsőmben már reggel hozzád ébredek; mert midőn végrehajtod ítéletedet a földön, igazságot tanulnak a föld kerekségének lakói.” (Iz 26,8-9)
Jézus a szamár tudatos kiválasztásával fejezte ki igényét a királyi és bírói címre és hatalomra, amit az ujjongó tömeg hozsánna kiáltásaival és a pálmalevelek lobogtatásával ismert fel és fogadott el.
Függelék: – Az 1916-ban megjelent Szentírásból Zak 9,9: Jézus „nem a földi királyok és harcosok délceg lován vonul be, hanem oly állaton, melyet leginkább csak a szegények használnak. Mindez Krisztus szegény állapotára mutat az ő első eljövetelénél (Mt 21,5, Jn 12,15), hol az ő szegény bevonulása leíratik. Azon városba, hova Dávid és Salamon oly gyakorta pompásan fölszerszámozott öszvéren vagy lovon, kevély lovagok csoportjától kísértetve vonultak be, az Úr egy kölcsönzött s még ülésre nem használt szamáron vonult be, melynek takarója az ő tanítványainak szegényes ruháiból állott, kísértetét olyanok tették, kiket a világ köznépnek, csőcseléknek tart.”
– Az 1992-ben megjelent Bibliából: Zak 9,9: „A messiáskirály alázatos lesz, amint népe is alázatos ('szegény' vö Szof 3,12). Minden királyi pompát elvet, és a régi fejedelmek módjára szamárháton érkezik (Ter 49,11; Bir 5,10; 10,4; 12,14)
|
vissza