„EZ A PÁPA A VILÁGOSSÁG HÍVE”

A Rheinische Merkur (RM) interjúja Joachim Meisner (JM) kölni bíborosérsekkel

(forrás: Rheinische Merkur)

RM: Számolt a pápaválasztásnál ezzel az eredménnyel, bíboros úr?

JM bíboros: Én ezt kívántam, és tudjuk, hogy a kívánságok néha teljesednek. Engem még soha nem nyomasztott és nem tartotta vissza a lélegzetemet egy felelősség ennyire az Egyházban, mint a konklávé. Az egész konklávé az előírásaival együtt úgy van összeállítva, mintha a pápa megválasztása minden egyes bíborostól egyedül saját tőle függene. Engem még soha semmi nem őrölt fel annyira bensőleg, mint a konklávéban való vívódás és imádkozás. Mindenkinek külön az oltár elé kellett lépnie a választási cédulával. Ott, Michelangelo Utolsó Ítélete előtt, magasra kellett emelnie, és emelt hangon ezt kellett mondania: „Jézust hívom most tanúnak, aki ítélkezni fog felettem. Azt választottam pápának, akit lelkiismeretem szerint erre a legalkalmasabbnak tartok.” Ilyenkor elmegy a kedve mindenkinek a taktikázástól. A pápaság történetéből tudjuk, milyen fontos a legmegfelelőbbet megtalálni erre a hivatalra. Utána nekünk, német bíborosoknak sokan gratuláltak, holott a nemzet semmilyen szerepet nem játszott a választásban, csak a személy. Bár a személy sem hullik csak úgy az égből, hanem a földből növekszik ki. Nekünk szerencsénk volt, hogy Joseph Ratzinger személyében egy alkalmas ember állt rendelkezésünkre.

 

RM: Kevés kivételtől eltekintve a bíborosok többsége most vett először részt konklávén; ugyanakkor Ratzinger bíborost mindannyian jól ismerték. Játszott ez az ismertség valamilyen szerepet?

JM bíboros: Ezt nem tudom, de azt mondhatom, hogy senki más nem volt annyira ismert, mint ő. A döntő az volt, hogy azt a valakit választottuk, akit mi személyesen a legalkalmasabbnak tartottunk. Én magam a meghalt pápáért mondott requiem alatt döntöttem Ratzinger mellett, aki bíborosdékánként a szertartást celebrálta. Akkor lett világos előttem: a pápa a szarkofágban az oltár előtt és a bíborosdékán az oltár mögött olyan szimbiózist alkotnak, amelyben az előző pontifikátusból való átmenet az újba törés nélkül zajlhat le. Természetesen az új pápa magával hozta a saját koloritját, de alapvető céljaiban II. János Pál pápa pontifikátusát fogja folytatni, aki több ízben mondta nekem: Ha Ratzinger bíboros 75 éves korában felmentését akarja kérni, hogy végre megint többet foglalkozhasson a teológiával és még néhány fontos könyvet megírhasson, úgy beszéljen rá, hogy maradjon inkább szolgálatban. Hiszen pontifikátusom teológiai minősége nagymértékben Ratzinger bíborostól függ. Nyilván a bíborosok többsége is így gondolkodott: Joseph Ratziger garantálja számunkra az igazságot és a világosságot.

 

RM: Ratzingernek a konklávé előtt bemutatott miséje, amelyen elítélte a relativizmust, játszott ebben valamilyen szerepet?

JM bíboros: Analitikus élességgel mutatta meg, hol találhatók korunk a negatív pontjai. Erre mindenki azt gondolta, hogy nem egy jövőbeni pápa kormányzói beszédét hallottuk, hanem van itt valaki, aki úgy látja a dolgokat, ahogy azok vannak. Természetesen több bíboros is mondta nekem a requiem után, hogy Ratzinger egyenesen zseniális volt.

 

RM: Van a nagy teológusnak spirituális oldala is?

JM bíboros: Teljesen spirituális ember. Egy entellektüel nagy lelki mélységekkel. Ő maga alakította ki azt a helyzetet, hogy az ülő helyett, térdelő teológiát űzhessen. Okos, mint egy tucat professzor és ájtatos, mint egy elsőáldozó gyerek. Nemcsak intellektuálisan ismeri az egész egyházi tradíciót, az egyházatyákat és a skolasztikától kezdve napjainkig az összes hitvitát, de a szépségnek a dimenziója is nagy szerepet játszik nála. Az ő meglátása szerint Isten nem csak az igaz és a jó, hanem a szép is. Én Ratzinger bíborost mindig a „teológia Mozartjának” neveztem. A művészetek barátja, aki szívesen elidőzik egy szép festménynél, jó muzsikát hallgat és maga is perfekten zongorázik. Könyvei teológiai mélységet és szépséget árasztanak, amely inspirálja az olvasót.

 

RM: Honnan adódik, hogy az embereket annyira meglepte a már mint pápaként történt első megnyilvánulásainak közvetlensége?

JM bíboros: Joseph Ratzinger nem változott meg, csak most végre megmutatkozott, hogy milyen is valójában. Ő maga azt mondta, hogy csak egy egyszerű, alázatos munkás Isten szőlőskertjében. És nem csak egy üres szólam. Egyébként igencsak meglepődtem, ki mindenki írt nekem, és hányan léptek be újra az Egyházba azután, ami a médiában látható volt a római eseményekből.

 

RM: Önt meglepte, hogy Ratzinger képe a médiában ezekben a napokban ennyire megváltozott?

JM bíboros: A média tökéletesen el tudja torzítani egy ember képét. Most azonban csodálatosképpen még a Spiegel is hátraarcot csinált, és azt írta, hogy a németek egy olyan pápát kaptak, akire a leginkább szükségük van. De sajnos a régi bomlasztók és gáncsoskodók is találtak fórumot, ahol megszólalhatnak. Ennyire ötlettelen a média? Semmilyen más területen nem fordulhatna elő, nem tűrnék el, hogy újra és újra ugyanazok a hamis próféták vonuljanak fel. Ahogy ezek az emberek a meghalt pápáról nyilatkoztak, az maga volt a tökéletes hullarablás. Ilyen jellemtelenségen csak szégyenkezni lehet.

 

RM: Felreppentek az első találgatások arról, hogy mely akcentusokra fogja az új pápa a legnagyobb súlyt helyezni. A keresztények egységét nagy betűs célként emelték ki. Ön milyen fontos témákat lát még?

JM bíboros: Elsősorban azt a tényt, hogy az új pápa egészen tudatosan Krisztus megbízásának rendeli alá magát: engedd, hogy mind egyek legyenek – ennek a feladatnak ugyan kétségen kívül, biztosan neki fog látni, de nem trükkökkel, hanem igazság fenntartásával és nyíltsággal. És ha bizonyos dolgok nem lehetségesek, akkor azt is világosan definiálni fogja. Az elmúlt pontifikátus egyik legfontosabb dokumentuma, a „Dominus Jesus” tőle származik. Ebben a legnagyobb veszélyek egyikét írja le, amelyben az Egyház jelenleg van: a vallások közötti utópiát és a nem differenciált keresztény ökumenizmust. A pápa ezekben a kérdésekben nagyon precíz, és ezért beszél egyfelől az Egyházról, másfelől az egyházi közösségekről. Múlt hétfőn audienciát adott a különböző keresztény felekezetek és különböző vallások képviselői számára. Ez az audiencia olyan szívélyesen és intenzíven zajlott le, hogy a tervezettnél fél órával tovább tartott.

    Tehát, a vallások közötti párbeszéd és az ökumenizmus bizonyára olyan területek lesznek, amelyeken nagyon hatásosan fog tevékenykedni. De még egyszer hangsúlyozom: az igazság megőrzésével és világos megfogalmazással. Ez mindkét oldal javát szolgálja. Néhányan úgy vélik, pápaként jobban fog ügyelni a hídépítésre, míg a hittani kongregáció prefektusaként az akcentust inkább a hitigazságokra helyezte. Ez azonban abszurd állítás: a hidak építésének csak akkor van értelme, ha az alapok mindkét oldalon teherbíróak. Ezért nem lehet a pápa személyét a hittani kongregáció prefektusától elvonatkoztatni. Egyébként is a zsinatig a hittani kongregáció prefektusa mindig maga a pápa volt.

 

RM: XVI. Benedek első beszédében kihangsúlyozta a püspökök és a pápa közötti „kollegiális közösséget”. Néhány megfigyelő ebből arra következtet, hogy ezután a helyi egyházközségeknek nagyobb beleszólásuk lehet a római eseményekbe ..

JM bíboros: Ez tiszta ideológia. Az úgynevezett római centralizmus a helyi püspökök gyávaságában és gyengeségében rejlik. Mi a legtöbb ügyet magunk is eldönthetjük, de ha ezt nem tesszük meg, akkor ezek természetesen Rómába kerülnek. És akkor egyesek elkezdik szidni a római centralizmust. Ha mi megtennénk azt, amire püspökként megbízatást kaptunk, akkor Rómának igencsak kevés dolga maradna.

 

RM: Ratzinger bíboros egykor maga írta, hogy el tudna képzelni egy olyan püspöki tanácsot, ami fontos döntéseknél szorosabban együttműködne a pápával. Létrejöhetne Ön szerint egy ilyen gyakran összeülő grémium?

JM bíboros: Ez már adott a bíborosi kollégiumban, ahol a résztvevők 98 százaléka püspök. Mi vagyunk a helyi egyházmegyék pásztorai. A kúria internacionális. Én magam öt kongregációnak is tagja vagyok, és ezért minden hónapban pár napot Rómában töltök. Inkább ezektől a római kötelezettségektől kellene egy kicsit megválnunk, hiszen odahaza elég munka vár ránk.

 

RM: Meg fog valami változni a püspöki szinódusok körül?

JM bíboros: A római püspöki szinódusoknál 200 püspök négy héten át arra van kötelezve, hogy reggeltől estig ott üljön és dolgozzon. Az első 14 napban csak intervenciókat hallgatnak meg, aztán a különböző bizottságokban elkezdődnek a viták – valódi pro és kontrákkal. De a plenáris ülésen már nincs dialógus. Itt valóban létre kellene hozni egy új formát. A bíborosok összejövetele a konklávé előtt teljesen más jellegű volt. Ott mindenki beszámolt röviden a saját országában, a saját egyházmegyéjében levő helyzetről. Ezáltal az egész Egyházról kialakulhatott egy szellemi és lelki körkép. Így vonultunk be a konklávéba, és felkészülve kérdezhettük meg magunktól, közülünk ki illik legjobban ebbe a körképbe. A tanácskozásnak ilyen formája hatékonyabb, mint a püspöki szinódusok.

 

RM: Síkraszáll Ön a kúria belső reformjáért, hogy így az a feladatait hatékonyabban láthassa el?

JM bíboros: Ameddig kúria létezik, addig kúria-reformról is mindig szó lesz. Én egy egészen más dologért szállok síkra: nevezetesen azért, hogy a kúriában a hittel szemben ne a diplomáciának legyen meg az utolsó szava. Az új pápa tökéletesen ismeri a kúriát, úgyhogy biztos, hogy helyes irányba fogja terelni a váltókat.

 

RM: Mit jelent Benedek pápa a német katolikus egyháznak?

JM bíboros: Azt kívánnám, hogy Németországban az egész egyház erősítse a pápát a pontifikátusában, ahogy ezt a lengyelek tették II. János Pál pápa idejében. Wyszynski bíboros annak idején az 1978-as pápaválasztás után az audiencia teremben ezt mondta Karol Wojtylának: „Szentatya, ha most hazamegyünk, letérdelünk, és lyukakat térdelünk a kövekbe éretted.” A katolikus világ most jobban fog ránk, németekre tekinteni, mint eddig. Ez egy különleges kihívás. Egyértelműen szembe kell helyezkednünk a korszellemmel. Azaz, be kell fejezni a végeláthatatlan diszkussziókat a női papságról és a cölibátus eltörléséről. Ezek olyan témák, amelyek már régen eldőltek. Ma Európa újra-evangelizálásáról kell, hogy szó legyen, nem üggyel-bajjal, hanem ragyogással és dicsőséggel. A katolikus hitünk felett érzett öröm az, ami a legjobban hiányzik.

 

RM: Ratzinger bíboros több ízben nyilatkozott aggódva a német egyház állapotáról. Mit jelent ez a választás a belső összetartás számára?

JM bíboros: Nem tudom elképzelni, hogy ma valaki gáncsot akarjon vetni a pápának. Hiszen azt kérte, hogy segítsék a hivatalában. Ez ugyanúgy érvényes a püspökökre, mint a laikusokra. Például nem feladata a laikus katolikusoknak, hogy mindent kommentáljanak, ami Rómából jön, és ezekhez bizonyos értelemben a jóváhagyásukat adják.

 

RM: A kölni világifjúsági találkozó a küszöbön áll. A fiatalokkal való találkozás – úgymond – egyike volt II. János Pál pápa legkedvesebb feladatainak. Követni fogja az új pápa őt ebben a kérdésben?

JM bíboros: Alig fél órával a megválasztása után már így szólt hozzám XVI. Benedek: „Természetesen eljövök Kölnbe.” Még nem is volt időm meghívni. És a Sixtusi-kápolnában tartott szerdai beszédében átölelte a fiatalságot, aki elődje számára pótolhatatlan beszélgetőtársat jelentett; ő is biztosan folytatni fogja a dialógust velük. És erre Kölnben mindjárt alkalma is lesz, ahol a világ ifjúsága gyűlik ez év nyarán össze és örül majd az ő jelenlétének. A hivatalba lépése utáni hétfői audienciáján szóba hozta ezt a témát, és nagyon világosan kifejtette, hogy véleménye szerint a társadalom a fiatalokat kényelmesnek tartja, olyanoknak, akiknek nincsenek már eszményképei. Holott ez nem így van, sőt ez a látásmód inkább az idősebbekre érvényes. Csak a fiatalok magasra törnek. Az értékeket keresik, de ezért árat is hajlandók fizetni. A fiatalok ellenzik az igazságtalanságot és pártolják a békét. És ebben ő meg akarja erősíteni őket.

 

RM: A világifjúsági találkozó lendülete az egyik oldal, de mi marad ebből a lendületből hétköznapokra? Gyakrabban fognak a fiatalok ezentúl templomba járni és ott dolgozni?

JM bíboros: Igen, de nem az Egyház, hanem saját maguk miatt. Éppen ez volt az a nagy elragadtatás, amelyből kiindulva a fiatalság az idős pápát követte, aki semmit sem akart a maga részére, mindig csak a fiatalságra gondolt. És ezért lett az Egyház a fiatalok számára olyan vonzó. Én ismerem a fiatalokat, küzdenek azért, amit a pápa mond. Akkor is, ha olyan dolgokat hallanak, amiket eleinte nem értenek, de amiket az Egyház lelkiismeretéből mondani kell nekik. Miközben a pápa követel tőlük, és nem megerősíti őket, különösen nem korunk szellemi áramlataiban, az Egyház életébe vonja be őket.

 

RM: Hogyan mutatja meg hatását a kölni esemény a fiatalok lelki gondozásában, az egyházközségekben, a társadalomban?

JM bíboros: Sok plébános azt mondta nekem, hogy az ifjúsági találkozó már akkor jó gyümölcsöt termett, ha most mégis elmarad. Miért? Mert minden egyházközségben kialakult mára egy központi mag, három és félezer fiatal keresztény. Két évig képezték ki őket, egy éven keresztül szinte csak katekézist tanultak. Hiszen nem menedzsereket akarok. Azokból elég van a szervezeteinkben és egyesületeinkben, akiknek a katolikus hitről olykor kevés fogalmuk van, nem is szólva annak gyakorlásáról. Nekünk tanúságtevőkre van szükségünk, akiknek nagy imádkozóknak kell lenniük. Ezekből a csapatokból szétküldtük a fiatalokat felelősöknek a plébániákra, ahol nekik kell az új lendületről gondoskodni. Amikor én két évvel ezelőtt ezt az ötletemet a papi tanácsnak előadtam, kinevettek. Ezt a feladatot nem bízhatjuk a fiatalokra, ezt magunknak kell elvégeznünk, mondták. Nem, válaszoltam nekik, nektek nem. Ha semmire nem tartjátok többé képesnek a fiatal embereket, akkor azok valóban nem is fognak csinálni semmit. Ezt a feladatot én tudatosan a fiatalokra és nem rátok bízom. És ez volt a helyes döntés.

 

RM: Az Egyháznak tehát többre kell a fiatalságot képesnek tartania. Azt is rájuk kell bíznia, hogy az egyházközségekben lökést adjanak a vallásos életnek?

JM bíboros: Igen, így van. A pápa bízik a fiatalokban, akkor nekünk is ezt kell tennünk. De világossá kell tennünk a számukra, hogy ehhez a feladathoz az erőt csak a szentségekben és a kinyilatkoztatásban találják meg. Az az elképzelésem, hogy a jövő évben a kölni egyházmegyében utcai missziókat kezdünk el tartani. A misszió stratégiájának abból kell állnia, hogy az embereknek megmutassuk Krisztus arcát. Ezért szeretnék jövő júniusban egy tudományos szimpoziont rendezni a torinói halotti lepelről. És utána kimenni az utcára, és az embereknek megmutatni Krisztus arcát, azáltal, hogy a saját arcunkat mutatjuk meg nekik. Akkor történni fog egy s más.

²²²²²

 

vissza

a KEZDŐLAPRA