R: Mi ez az Ön által említett ökumenikus Biblia?

ML: Két vagy három évvel ezelőtt készítettek egy ökumenikus Bibliát, amelyet számos püspök elfogadott. Azt nem tudom, hogy a Vatikán hivatalosan helyeselte-e ezt, de mindenesetre nyomatékosan nem ellenezte, hiszen sok egyházmegyében használják már. Például, két héttel ezelőtt Svájcban a Fribourg-i püspök protestáns lelkészekkel ezt az ökumenikus Bibliát magyaráztatta a katolikus iskolák összes gyermekének. Ezeket az órákat közösen tartották a katolikus és protestáns gyermekeknek. Mi köze lehet ennek az ökumenikus Bibliának már Isten igéjéhez? Mivel a szót: Isten, nem szabad megváltoztatni, mindez még csak nagyobb zavarokhoz vezet. Vagy például a Houston/Texas-i érsek mindaddig megtiltja a gyermekek bérmálását, amíg azok szüleikkel együtt részt nem vettek egy 15 napos kurzuson, amit a helybéli rabbi és egy protestáns lelkész vezet. Ha a szülők megtagadják, hogy gyermekeiket ilyen oktatásra vigyék, nem szabad e gyermekeket megbérmálni! Ehhez ugyanis egy bizonyítványt kell bemutatniuk, amit a rabbi és a protestáns lelkész állít ki, ha a gyermekek és a szülők együtt, ahogy elő van írva, részt vettek ezen a kurzuson! Ilyenek ezek az abszurditások, amelyekbe a liberális országutakon beleütközünk! És nem csak ilyenekkel: most már a buddhistáknak és moszlimoknak is elébe kell mennünk. Bár legutóbb sok püspök zavarba jött, mikor a pápa küldöttével a muzulmánok megalázó módon viselkedtek.

R: Mi történt?

ML: Nem tudok minden részletre pontosan emlékezni, de Tripoliban, Líbia fővárosában történt, hogy a pápa képviselője a moszlimokkal együtt akart imádkozni. Ők azonban megtagadták ezt, és elmentek és a maguk módjára imádkoztak. Egyszerűen faképnél hagyták a pápa képviselőjét, aki nem tudta, hogy most mit csináljon. Ez világosan illusztrálja a liberális katolikusok naivitását, akik azt gondolják, hogy elegendő egyszerűen beszédbe elegyedni a muzulmánokkal, hogy őket az iszlám vallás kompromittálására rávegyék. Egy szorosabb kapcsolat utáni vágy puszta ténye a moszlimok megvetését vívja ki számunkra. Jól ismert tény az is, hogy a moszlimok soha semmit nem akarnak és nem fognak a vallásukban megváltoztatni, ez minden kétségen felül áll. Ha a katolikusok a saját vallásukat az övékével akarják összeegyeztetni, ez a kísérlet csak tanácstalansághoz és megvetéshez vezet. A moszlimok arra fognak gondolni, hogy az iszlámot akarjuk ezzel rossz hírbe keverni, és azt is, hogy mi, katolikusok nem szeretjük a saját vallásunkat. Sokkal jobban tisztelik azokat, akik azt mondják: „Én katolikus vagyok, és nem tudok Önökkel együtt imádkozni, mert nem ugyanaz a hitünk.” Egy ilyen embert sokkal többre becsülnek a muzulmánok, mint egy olyant, aki azt állítja, hogy minden vallás egyforma, alapjában véve mindenki ugyanabban hisz. Az ilyen emberről azt gondolják, hogy sértegetni akarja őket.

R: Dehát nem igaz az, hogy a Korán megható dicsverseket tartalmaz Máriáról és Jézusról?

ML: Az iszlám elismeri Jézust, mint prófétát, és nagy tiszteletet tanúsít Máriával szemben, és ezért közelebb áll a vallásunkhoz, mint például a judaizmus, amely sokkal távolabb áll a miénktől. Az iszlám a 7. században alakult ki, és akkoriban bizonyos fokig sokat tanult, átvett a keresztény tanításból. Másfelől a judaizmus egy olyan szisztémának az utódja, amelyik a Mi Urunkat keresztre feszítette, és e vallás azon követői, akik, nem ismerték el Krisztust, vagyis nem konvertáltak, Jézus radikális ellenségei. Ők semmilyen formában nem ismerik el a Mi Urunkat. Még ebben a kérdésben is a katolikus hit alapja és léte ellen vannak. Ezért lehetetlen, hogy mindkettőnknek igazunk legyen, mert Jézus Krisztus vagy Isten Fia vagy sem. Ez olyan kérdés, amelyben a legkisebb kompromisszum is elképzelhetetlen anélkül, hogy ne a katolikus hit alapjait zúznánk szét. De ez nemcsak azokra a vallásokra vonatkozik, akik Jézus Krisztus, mint Isten Fiának istenségét direkt tagadják, hanem azokra is, akik nem ismerik el Őt Isten Fiának.

R: Ön ebben a kérdésben tehát teljesen biztos és ellentmondást nem tűrő?

ML: Tökéletesen. Az iszlámnak például Istenről is teljesen más képe van, mint nekünk. Az ő elképzelésük nagyon is materialisztikus. Lehetetlen azt állítani, hogy az ő istenük ugyanaz, mint a mi Istenünk.

R: De Isten nem ugyanaz az Isten a föld összes lakójának?

ML: De igen, én Istenben, mint az egész világmindenség urában hiszek, úgy ahogy ezt a katolikus Egyház hiszi. De a többi vallásnak egészen más elképzelései vannak. A mi katolikus hitünk az egyetlen igaz hit. Nem állíthatja magáról valaki többé, hogy katolikus, ha ebben nem hisz abszolút mértékben. A mi hitünk az, amelyik ebben a világban semmilyen kompromisszumba nem egyezhetik bele. Az iszlám ezt tanítja Istenről: „Ha a paradicsomba kerülsz, százszor gazdagabb leszel és több asszonyod lesz, mint most itt a földön.” Ennek az elképzelésnek vajmi kevés köze lehet a Mi Urunkhoz és Üdvözítőnkhöz.

R: Miért hisz Ön jobban Szent V. Pius pápának, mint VI. Pálnak? Hiszen végül is mindketten törvényesen megválasztott pápák. Ezek szerint Ön nem fogadja el a pápai tévedhetetlenség dogmáját? Vagy azt hiszi, hogy ez a dogma jobban érvényes az egyik pápára, mint a másikra?

ML: Az egyik oldalon hiszek abban, hogy Szent V. Pius gyakorolni akarta a tévedhetetlenségét, mikor azokat a kifejezéseket használta, amelyeket minden pápa hagyományosan és általában használt, ha a tévedhetetlenségét akarta érvényesíteni. Ugyanakkor VI. Pál pápa maga mondta, hogy nem akarja tévedhetetlenségét alkalmazni.

R: Mikor nyilatkoztatta ezt ki?

ML: Akkor, amikor soha, semmilyen hitbeli kérdésben nem döntött tévedhetetlenül, ahogy pedig ezt a történelem folyamán az összes többi pápa megtette. A II. Vatikáni Zsinat egyetlen dekrétumát sem adták ki a tévedhetetlenség pecsétjével. Továbbá, egyetlen alkalommal sem hivatkozott a pápa a tévedhetetlenségére a misével kapcsolatban. Soha egyetlen egyszer sem alkalmazta döntéseiben, melyekkel az új misét a hívőkre ráerőszakolta, azokat a megfogalmazásokat, amelyeket Szent V. Pius nyilatkoztatott ki. E két pápának a kijelentései annyira különbözőek, hogy össze se tudom őket hasonlítani!

R: Mondta-e VI. Pál pápa valaha is, hogy nem hisz a pápai tévedhetetlenségben?

ML: Nem. Ezt így kategorikusan soha nem mondta. De VI. Pál pápa liberális, s mint ilyen nem hisz a dogmák örökérvényűségében. Nem hisz abban, hogy egy dogma örökre változatlan marad. Ő egy az emberek kívánsága szerinti evolúciós formát pártfogol. Olyan változásokért száll síkra, amelyek humanisztikus és modernista forrásokból fakadnak, és ez az az ok, amiért olyan nehéz neki egy igazságot örökérvényűnek kijelenteni. Valóban nagyon ellene van, hogy ilyet személyesen jelentsen ki, és ezért érzi magát olyan kényelmetlenül, ha valamiben döntenie kell. Ez a viselkedés pontosan megfelel a modernizmus szellemiségének. A pápa mindezidáig egyszer sem gyakorolta tévedhetetlenségét a hit és erkölcs dolgaiban, (ami az ünnepélyesen és nyilvánosan kijelentett tévedhetetlenségét illeti).

R: A pápa maga jelentette ki, hogy liberális vagy modernista?

ML: Igen. A pápa maga mondta ezt a zsinat alatt, amely nem volt dogmatikus zsinat. Ezt az Ecclesiam suam kezdetű enciklikájában is világosan kijelentette. Maga mondta, hogy enciklikái nem pontos meghatározások, mégis reméli, hogy elfogadják őket, mint tanácsokat és párbeszédeket. A Credo-jával kapcsolatban (Isten népének Credoja, 1968) pedig világosan meg is mondta, hogy nem akarj a tévedhetetlenségét gyakorolni, ami világosan mutatja, milyen szellemiség felé hajlik.

R: Nem gondolja, hogy éppen az Ön hozzáállása a dialógus kérdéséhez az, ami szembeállítja a pápával?

ML: De igen. Liberális nézőpontból megengedettek ezek a dialógusok. Ha a pápa hit és erkölcs dolgában nem használja tévedhetetlenségét, akkor mindenkinek nagyobb szabadsága van ezekről a kérdésekről tett szavain és tettein vitatkozni. A magam szemszögéből, kényszerítve vagyok rá, hogy tiltakozzam mindaz ellen, ami ebben a kérdésben történt, mivel ezek a kétezer éves tévedhetetlen pápai tanítást ássák alá. De azért is ellene vagyok ezeknek a dialógusoknak, mert a katolikus hit igazságáról nem lehet komoly dialógust folytatni. Egy feje tetejére állított vitát akarnak rám erőszakolni.

R: Mi történne, ha a pápa hirtelen, hogy Önt a vele szembeni engedelmességre kényszerítse, mégis használná csalhatatlanságát? Mit tenne Ön ez esetben?

ML: Amennyiben a pápa, mint Péter utóda csalhatatlanságát ünnepélyesen gyakorolná, nem hiszem, hogy a Szentlélek megengedné neki, hogy tévedjen. Természetesen engedelmeskednék neki.

R: De ha a pápa arra használná tévedhetetlenségét, hogy vele azokat a változtatásokat, amik ellen Ön annyira tiltakozik, érvényesítse, akkor mi lenne az Ön válasza?

ML: Ez a kérdés fel sem merülhet, hiszen a Szentlélek szerencsére mindig itt van azt biztosítani, hogy a pápa tévedhetetlenségét ne használhassa olyasmire, amely a katolikus hit tanításának ellentmond. Éppen ez az az ok, amiért a pápa nem használja csalhatatlanságát, hiszen a Szentlélek ilyen változtatások bevezetésére soha nem engedné a tévedhetetlenség pecsétjét felhasználni.

R: És mi lenne, ha mégis ez történne?

ML: Ez elképzelhetetlen, de ha mégis, akkor az Egyház megszűnne létezni. Ez azt jelentené, hogy Isten nem létezik, mert Isten ellentmondana saját magának, ami lehetetlen.

R: Nem elég Önnek a tény, hogy VI. Pál Péter trónján ül ahhoz, hogy azt tegye, amit Krisztus meghatalmazottja Önnek parancsol, úgy ahogy a többi katolikus ezt teszi?

ML: Sajnos ez tévedés, téves felfogás a pápai csalhatatlanságról. Ugyanis az I. Vatikáni Zsinat idején (1870), amikor a pápai tévedhetetlenség dogmáját kihirdették, a pápa már tévedhetetlen volt. Ezt nem hirtelen találták ki. Akkoriban sokkal jobban megértették a pápai tévedhetetlenség mibenlétét, mint most, mert jól tudták, hogy a pápa nem minden kérdésben csalhatatlan. Csak a hit és erkölcs dolgainak meghatározott kérdéseiben az. Ugyanakkor az Egyház sok ellenfele mindent megtett, ami a hatalmában állt, hogy ezt a dogmát nevetségessé tegye és vele kapcsolatban hamis elképzeléseket terjesszen el. Az Egyház ellenségei például a tájékozatlanoknak és naivaknak olyanokat mondtak, hogy ha a pápa azt állítja egy kutyáról, hogy macska, akkor a katolikusoknak kötelességük ezt a véleményt ellenkezés nélkül elfogadni. Természetesen ez az értelmezés abszurd, és a katolikusok tudták ezt. Manapság az Egyház ugyanezen ellenségei minden eszközzel azon dolgoznak, hogy keresztülvigyék a pápa minden szavának, mint tévedhetetlennek az elfogadását, mintha ezen szavak magától Jézus Krisztustól származnának, mert céljaiknak ez felel meg. Ez azonban teljesen hamis, még akkor is, ha mindenütt erre hivatkoznak. A tévedhetetlenség különlegesen behatárolt esetekben érvényes csak, és csak azokra a bizonyos esetekre vonatkozik, amelyeket az I. Vatikánum nagyon pontosan és részletesen meghatározott. Tény azonban az, hogy ez a pápa (VI. Pál) liberalista, hogy a II. Vatikáni Zsinatot a liberális irányzat uralta, és az Egyházat a széthullás irányába terelte. Szinte naponta várható, hogy ez a széthullás bekövetkezik. Miután ezek a liberális eszmék már a szemináriumokat, a katekizmusokat és az Egyház minden részét átitatták, azt követelik tőlem, hogy én is alkalmazkodjak ezen eszmékhez. Mivel én ezen eszmékkel, melyek az Egyházat megsemmisíteni akarják, semmilyen szövetségre nem lépek, megpróbálják a szemináriumomat betiltani. Ezért mondják, hogy ne merjek több papot szentelni. Hatalmas nyomás nehezedik rám, hogy elfogadtassák velem ezt az Egyház számára romboló irányítottságot. De én nem tudok ezen az úton haladni. Visszautasítom, hogy megtagadjam mindazt, amit a pápák csaknem kétezer év óta tanítottak. Én és minden velem együtt küzdő vagy a múlt összes pápájának, vagy a mostani pápának engedelmeskedünk. De ha ez utóbbinak engedünk, engedetlenné válunk a múlt összes pápájával szemben. S végül a katolikus hittel, sőt magával Istennel szemben válnánk engedetlenné.

R: De ahogy a régi püspökök engedelmeskedtek a pápáknak, nem kellene Önnek is elsősorban annak a pápának engedelmeskedni, aki az Ön életében ül a pápai trónon?

ML: A püspököknek nem kell azoknak a humanisztikus parancsoknak engedelmeskedni, melyek a katolikus hittel és azokkal az elvekkel, melyeket Jézus Krisztus és az elmúlt évszázadok pápái rögzítettek, ellenkeznek.

R: Tehát Ön tudatosan választja a mostani pápával szembeni az engedetlenséget?

ML: Ez egy nehéz és fájdalmas választás volt, de az események választást követeltek aközött, aminek az embernek engedelmeskednie kell és aközött, amit vissza kell utasítania. Mindazonáltal kétség vagy habozás nélkül döntöttem. Kénytelen voltam ellentmondani a mai pápának, hogy a 262 régi pápával egy társaságban maradhassak.

R: Néhány megfigyelő az Ön függetlenségét a gallikanizmus hagyományával hozza összefüggésbe.

(A gallikanizmus a francia uralkodók, különösen XIV. Lajos és Napóleon ismételt próbálkozása volt a francia egyház fölötti elsődleges uralom megszerzésére. Továbbá a gallikanizmus azt állította, hogy a pápai tekintély alá van vetve az általános zsinatnak. Az I. Vatikáni Zsinat véglegesen elítélte a gallikanizmust.)

ML: Ellenkezőleg: tökéletesen római vagyok, a legcsekélyebb mértekben sem gallikán. Elismerem a pápát, mint Szent Péter utódát Rómában. Nem követelünk mást, csak azt, hogy a pápa valóban Szent Péternek és ne Jacques Rousseau-nak, a szabadkőműveseknek, a humanistáknak és a liberalistáknak utóda legyen.

R: Miután Ön is elismerte, hogy ezeket az eszméket széles körben elterjesztették, az egész világon, sőt még az Egyházban is elfogadtatták, nem gondolja, hogy túl sokat vállal magára, ha ezek ellen harcol? Hogyan várhatja el, hogy a Szent X. Pius Papi Közösség egy ilyen látszólag legyőzhetetlen erők által vezérelt irányzatnak ellen tudjon állni?

ML: Bízom a mi Urunkban és Üdvözítőnkben. A Szent X. Pius Papi Közösség papjai rábízzák magukat a mi Urunkra, és én nem kételkedek abban, hogy mindannyiunkat Isten inspirál. Mindazok, akik az igaz hitért harcolnak Isten teljes támogatását élvezik. A liberális gépezethez képest természetesen nagyon kicsinyek vagyunk. Én akár holnap meghalhatok, de Isten valószínűleg megengedi, hogy egy kicsit tovább éljek, hogy az igaz hitért való harcban segíthessek a többieknek. Ilyesmi már korábban is előfordult az Egyházban: előfordult már, hogy igaz katolikusoknak a hit fennmaradásért az állítólagos katolikusok megvetésével és üldözésével szemben kellett dolgozniuk. Ez nem nagy ár azért, hogy valaki Jézus Krisztus oldalán állhasson.

R: Mikor fordult elő ilyesmi az Egyházban?

ML: Már a legelső pápával megtörtént! Szent Péter, mikor még mindig a mózesi törvényeket követte, rossz példájával a híveket tévedésbe vezette. Szent Pál megtagadta, hogy tévedésében kövesse őt és ellenállt neki. Szent Péter alázattal meghallgatta Szent Pált és visszavonta téves állítását. (Gal 2,11-14)

    A 4. században Szent Athanasius megtagadta az engedelmességet Liberius pápa parancsaival szemben. Ebben az időben az Egyház az ariánus eretnekséggel volt átitatva, és a pápára nagy nyomás nehezedett, hogy kiegyezzen ezzel az eretnekséggel. Szent Athanasius vezette az ellenzéket ez ellen az Egyház tanításával szemben álló tannal szemben. A hierarchia kegyetlenül megtámadta. Felfüggesztették püspöki hivatalából. Mikor erre sem hajolt meg, kiközösítették. Az eretnekséggel szembeni ellenállás azonban végül is megnövekedett, és amikor Liberius pápa halála után egy másik pápa került Péter trónjára, az Egyház felismerte, mennyit köszönhet Szent Athanasiusnak. A kiközösítését feloldották, az Egyház megmentőjének ismerték el és szentté avatták őt.

    A 7. században I. Honorius pápa felkarolta a monotheletikus eretnekséget, amelyik azt tanította, hogy Jézus Krisztusnak nem volt emberi akarata és így nem volt igazi ember. Számos katolikus, aki jól ismerte az Egyház tanítását, nem volt hajlandó ezt az eretnekséget elfogadni, és minden tőle telhetőt megtett, hogy ezen eretnekség elterjedését megakadályozza. A Konstantinápolyi Zsinat 681-ben elítélte I. Honoriust és kizárta őt az Egyházból. De még sok más példát is ismerünk olyan jó katolikusokról, akik látszólag nagy túlerőben levő erőkkel szemben nem a változtatásokért, az Egyház szétzúzásáért, hanem az igaz hit megőrzéséért harcoltak.

    Én nem látom magunkat olyan súlyos túlerővel szemben állni. Papi Közösségünk fő célja fiatalok felszentelése valódi papoké, akik a szentmisét és a katolikus hitet megőrzik. Természetesen támad és kritizál bennünket néhány püspök. Néhányan megpróbálják küldetésünket megakadályozni. De mindez csak átmeneti állapot, mert ha a szemináriumaik egy napon mind üresek lesznek – és már ma majdnem üresek –, mit fognak ezek a püspökök csinálni? Akkor nem lesz több papjuk.

R: Miért gondolja Ön, hogy nem lesznek papok?

ML: Mert a szemináriumokban már semmit nem tanítanak, ami az igazi pap fejlődéséhez szükséges. Liberális pszichológiát, szociológiát, humanizmust, modernizmust és sok más tudomány- és féltudományágat tanítanak, amelyek vagy nyíltan ellenkeznek a katolikus tanítással vagy az Egyház tanításához és egy igaz papnak szükséges tudásanyaghoz a legcsekélyebb közük sincs. Ami a katolikus tanítást illeti, nos ezeket a mai szemináriumokban alig tanítják.

R: Mit tanítanak ezek helyett a mai szemináriumokban?

ML: Például New Yorkban egy szemináriumban a teológia-professzorok azt tanítják a szeminaristáknak, hogy „Jézus nem biztos, hogy előre látta, mi lesz kereszthalálának a következménye”; hogy „senki sem olyan konzekvens, hogy soha ne mondjon olyant, ami egy korábbi kijelentésével ellenkezik, és ez Jézusra is vonatkozik”; hogy „József alighanem Jézus valódi apja volt”. Egy másik professzor azt tanítja: „Egy pszichiáter az impotencia ellenszereként házasságon kívüli nemi kapcsolatot ajánl. Én nyitott vagyok ebben a kérdésben és ilyen lehetőségeket sem szeretnék kizárni.”

R: Dokumentálva vannak ezek a kijelentések, bizonyíthatóak?

ML: Igen.

R: Tudomásukra hozták ezeket a hierarchiának?

ML: Számos esetben.

R: Megpróbálkozott a hierarchia az ilyen és ehhez hasonló tanítások betiltásával?

ML: Nem tudok róla.

R: Egyedül és izolálva érzi magát?

ML: Hogyan érezhetném magam egyedül, amikor 262 pápa és az egész katolikus hit társaságában vagyok? Ha úgy érti a kérdést, hogy egyedül a püspökök között, a válasz: nem. Alig múlik el olyan nap, amelyen ne lépne velem egy püspök, egy pap, egy laikus a világ valamely részéről kapcsolatba, és ne biztosítana támogatásáról és ne bátorítana.

R: Miért nem teszik ezt meg nyilvánosan?

ML: Már mondtam Önnek. Sokan meg akarják tartani a pozíciójukat, hogy egy kedvező alkalommal felléphessenek.

R: Az Ön álláspontja jobban eltávolítja Önt más keresztény felekezetektől?

ML: Egyáltalán nem. Csak öt napja éppen, hogy vezető ortodoxok kerestek fel, hogy támogatásukról biztosítsanak.

R: Miér támogatnák ők Önt, amikor Ön azt állítja, hogy Önnek van igaza és az ortodoxoknak nincs?

ML: A véleményemnek a következetessége az, amiért támogatnak engem. Rómára sok más keresztény felekezet tagja úgy tekintett eddig, mint az egyetlen stabil horgonyra ebben a zűrzavaros világban. Az volt mindig az érzésük, történhet bármi, Róma mindig áll, Róma örök és változatlan. Ez a jelenlét adott nekik vigaszt és bizakodást. Különösen meglepőek az iszlám vezetők meleghangú jókívánságai, pedig ők nagyon jól tudják, hogy én nem ismerem el a vallásukat.

R: A keresztény felebaráti szeretetnek nem kellene inkább kerülnie a nézeteltéréseket és összetűzéseket?

ML: A nézeteltérések és összetűzések e világ realitásai közé tartoznak. Az Egyház egysége csak példamutatással és a mi katolikus hitünkhöz való rendíthetetlen hűséggel érhető el. A felebaráti szeretet a saját hit iránti hűséggel kezdődik.

R: Miből következtet arra, hogy az ortodoxok, protestánsok és mohamedánok nagy száma támogatja Önt?

ML: Azokon a közvetlen és gyakori kapcsolatokon kívül, amelyeket ezek az emberek velem fenntartanak, minap egy jónevű párizsi újság széleskörű körkérdést intézett különböző vallási felekezetek tagjaihoz. Ennek az eredménye azt mutatja, hogy ezek az emberek távolról sem ítélik agresszívnek vagy számukra fenyegetőnek a mi hitünket. Ellenkezőleg, csodálják konzekvens viselkedésünket. Másfelől megvetést éreznek mindazokkal a liberális katolikusokkal szemben, akik megpróbálnak a mi és mások vallásából egy egyveleget létrehozni.

R: Nem hívta meg a pápa Önt kibékülésre? Elfogadott ilyen meghívást?

ML: Múlt augusztusban kihallgatást kértem a pápától, de a pápa ezt addig megtagadta, amíg nem írok alá egy olyan nyilatkozatot, amelyben minden II. Vatikáni Zsinat-i dokumentumot, sőt minden zsinat utánit is feltétel nélkül elfogadok. Nagyon szívesen beszélnék a pápával, de nem tudok olyan nyilatkozatokat aláírni, amelyek az Egyház szétzúzásához teszik szabaddá az utat.

R: Hogyan tud Ön egyszerre hűséges az Egyházhoz és engedetlen a pápához lenni?

ML: Ehhez az engedelmesség fogalmát kell megérteni. Először is különbséget kell tenni a vak engedelmesség és az engedelmesség erénye között. A vak engedelmesség valójában nem más, mint az igaz engedelmesség erényével szembeni vétség. Ezért mi inkább engedetlenek vagyunk most, hogy így, ezen az úton az engedelmesség erényét gyakorolhassuk, inkább, minthogy olyan törvénytelen utasításoknak tegyünk eleget, melyek ellentmondanak a katolikus tanításnak. Elegendő egy katolikus teológia könyvet a kézbe venni, hogy bárki megállapíthassa, hogy nem mi vétünk az engedelmesség erénye ellen.

²²²

vissza

az ELEJÉRE                                              a KÖNYVTÁR oldalra