|
AKADÉMIAI MOCSÁR-VIRÁGZÁS ÉS A SARKALATOS ERÉNYEK Megjegyzés a „Pornográfia a müncheni Katolikus Akadémián” témához Hamar elmúlt annak a négy müncheni fiatalnak derűs gondtalansága, akik a keresztény ifjúsági mozgalom aktivistáiként részvettek a „Pornográfia-Boom és ennek következményei” címmel 2003. március l2-én, a bajor katolikus akadémián megtartott esti fórumon. Bár egy idevágó kör-emailben figyelmeztették őket, hogy az este attrakcióját, az ismert pszichológus, Christa Meves beszámolóját három ellen-előadó el fogja fojtani, sőt, egy e témában magát jól kiismerő barát a menzán, még aznap délben is sötét jóslattal próbálta elriasztani őket a részvételtől, ők mégis úgy vélték, hogy az este informatív, sőt erkölcsi minőségét a Wendel bíboros által alapított Katolikus Akadémia fennkölt neve elegendően szavatolja. Azon kívül, milyen más témáról adódik kevesebb vita-lehetőség, mint a pornográfiáról?
De alaposan tévedtek: az esti beszámolók és azt ezt követő pódiumbeszélgetések mind a négyüknek csak szégyen- és dühpírt kergetett az arcába. Egy fiatal berlini „médiaszakértő” elsőként megtartott előadása a következő tételt állította fel: A pornográfia eredete a katolikus eucharisztikus áhítatban gyökeredzik, és ez a 13. század óta szövegben is kifejeződik. Hiszen a „médiumok” az ostyával testi egyesülést is praktizáltak – a női misztikusok szövegei egyértelműen tanúskodnak ezen egyesülés eksztatikus-orgiasztikus megéléséről. Eme elképesztő állítás mellett annak tagadása, hogy az átlényegülés és a házasság szentségének tana apostoli eredetű már, csak dekoratív hozzáadás volt, a pornografikus részletek aprólékos tálalása pedig az előadó módszere. Christa Mevesnek ezt követő előadása szinte a lehetetlent teljesítette: nagy szakmai tudással és igazi drámaisággal lehetőséget nyújtott a hallgatóságnak, hogy leleplezve a pornográfiával való foglalkozás minden képmutató könnyedségét, megláthassák ennek felelőtlenségét és mérhetetlen romlottságát. Meves megtette a magáét, hogy a katolikus álláspontot megrázó szakmai adatokkal erősítse. Mégis: őutána egy hamburgi „szexuál-tudósnő” nagy látszat-akadémiai fecsegéssel és Meves ellen irányuló rejtett agresszivitással a pornográfiát, mint közömbös jelenséget ártalmatlan színben tüntette fel; sőt, olykor előnyösnek nevezte, és ezzel a rendkívül örvendező publikum szemébe relativisztikus port hintett. Végezetül egy jogász elmagyarázta, miért nincs a morálteológiának ebben a kérdésben semmi keresni valója, és hogy egyedül a jogászok feladata, hogy ebben a dologban a különböző „érdek konfliktusokat” menedzseljék. A rendezvényt egy záró tűzijáték egészítette ki, amelyet a moderáló direktor (egy katolikus pap) egyértelműen és leplezetlen dühvel Christa Mevesre irányíttatta: ő hozta „bosszantó polarizálásával” és moralizálásával a rendezvényt kényes helyzetbe. Ezt követően a KJB-fiatalok tanácstalanul és megrendülve elhagyták a termet. Ezt az estét groteszk majom-tudományosságával, felháborító elvetemültségével és jellemző kifejezőerejével, felhasználva egy katolikus akadémia erkölcsi és. szellemi nívóját, különböző aspektusok alapján lehetne elemezni – mégis jobban tesszük, ha ilyen mocsár által se elkeseríteni, se szellemileg feltartani nem hagyjuk magunkat, hűen követve ezzel Szent Pál apostol tanácsát (Ef.5,3). Figyelmet inkább az estét követő események érdemelnek, mivel ezek megmutatják, milyen nyugtalanítóan hat a hit alvó őreire a határozott katolikus fellépés.
A katolikus ifjúsági mozgalom (KJB) négy tagja egy udvarias, ugyanakkor a témát illetően megalkuvást nem ismerő levelet fogalmazott meg a müncheni érseknek, Wetter bíborosnak, amelyben az estét szomorú csúcspontjaival mutatták be; és amelyben fegyelmi felelősségre vonást követelve a nyilvánossághoz való fordulással fenyegetőztek – idézve a II. Vatikánum néhány szavát a laikus apostolkodásról, tanúsítva ezzel a Szentatya e témáról szóló tanával való elkötelezettségüket. Gyakorlatilag postafordultával érte el őket a kooperatív válasz: a bíboros ki fogja vizsgáltatni az esetet, mivel az estével kapcsolatban már több helyről is hallott bírálatot. Ezután egy hónap csend következett. Az ügy egyre gyanúsabb lett; különösen, amikor Christa Meves az aktív fiatalokkal közölte, hogy a bíboros az ő írásbeli protestálására nagyon ridegen és elutasítóan válaszolt. Ebbe az elalvás-taktikába azonban a KJ-mozgalmisták nem akartak belenyugodni: Megpróbálták megszerezni az esti fórum írásos és hangtechnikai anyagát, törekedtek találkozások megszervezésére és álláspontok gyűjtésére – anélkül, hogy a Katolikus Akadémia kafkaesk és barátságtalanul működő labirintusába való sikeres betekintésen kívül bármilyen más eredményt elértek volna. Végül azonban sikerült az akadémia igazgatójával egy találkozást kierőszakolniuk. Az izgalommal várt találkozás előestéjén azonban az egyik KJB aktivista postaládájában az igazgató többoldalas védőiratát találta: A direktor becstelenséggel, embertelenséggel, ignoranciával, arroganciával és az Egyház nem-katolikus értelmezésével vádolta őket. Ezen kívül Christa Meves előadását, mint szakképzetlen beszédet, megbírálta, és magát és a három morál-relativistát azzal az érvvel igazolta, hogy ezek nem tudhatták, hogy téziseikkel katolikus fület sérthetnek meg. Ezzel a válasszal azonban a fiatalok megkapták, amire szükségük volt, hogy protestálásuk berozsdásodott szekerét újra mozgásba lendíthessék. Kidolgoztak egy új, hosszú és teológiailag alátámasztott levelet, amelyet az egész addig összegyűjtött anyaggal és egy sürgető felhívással elküldtek az érseknek. Ez az írás utólagosan hatott; az igazgató nyilvánvalóan mégse érezte a dologban annyira biztosnak magát, és ezért (szinte pánikszerűen) további védőiratokat szerkesztett különböző instanciákhoz, többek között az egyik újságnak. Ezzel szemben a bíboros előrefelé menekült: a KJB-csapat szószólóját személyes megbeszélésre hívta az érseki palotába. Ezen, egyfelől, a maga részéről, természetesen sok mellébeszéléssel, alapjában véve igazat adott a panaszok előadójának, akinek még a Katolikus Akadémia alapprogramjainak olyan felülvizsgálatát is megígérte, amely különösen szem előtt tartaná a dialógus fogalmának valódi katolikus definícióját. Másfelől azonban e találkozás a fiatalok előnyomulásának végső állomását is jelentette: A bíboros éppen ezzel a barátságos elismerésével vette el az élét a fiatalok tiltakozásának, ami a panaszost abba a dilemmába hozta, hogy nem tudta eldönteni, a bíboros megbízhatóságát vonja-e udvariatlanul kétségbe vagy fogcsikorgatva elégedjen meg a nyugtatgató szavakkal.
Ezek után igencsak kérdéses, hogy az ügynek lesznek-e direkt konzekvenciái. Minden esetre egyházi oldalról világosan érezhető volt egyfajta (üdvös) rémület. Ugyanakkor a fiatalok sajnos nem fogtak ki szerencsés stratégiai kiindulópontot. Egyfelől az akadémia vonakodása, illetve lassú ügyintézésének köszönhetően a szükséges anyag összeállítása olyan sokáig tartott, hogy az elhangzottak pontos idézésével már problémáik akadtak. Másfelől, a bíboros 75. születésnapja alkalmából éppen ezekben a napokban lett megint egyszer adósává kedvencének, ennek az akadémiának. Végezetül, azzal fenyegetőztek, hogy a nyilvánossághoz fordulnak – ez olyan eszköz, amellyel az újságírói manipulációs lehetőségek miatt valójában nem is akartak élni: Hiszen az Egyháznak nem ártani, hanem szolgálni akartak. Ellenben volt néhány faktor, ami segítette az ügyet: mindenekelőtt a protestálók kitartása és fiatal kora. A bíboros a megbeszélés végén megerősítette és bátorította a KJB-aktívistát, hogy a jövőben is ilyen lendülettel küzdjön – ő és társai – az Egyházért és a jó erkölcsökért. Bár a bíboros ezt a kívánságot nyilván csak arra szánta, hogy a kellemetlen vendéget a fogadó szalonból barátságos szavakkal diplomatikusan el tudja távolítani – kérését lássa mégis egyre gyakrabban megvalósítva, lehetőleg minél több hűséges katolikus fiatal és felnőtt által! ²²² |