|
A DÉLÁZSIAI SZÖKŐÁR A VISSZATÉRÉSRE VALÓ FELHÍVÁS írta: P. Niklaus Pfluger A pusztító tengerrengés az ezt követő szökőárral – szakemberek szerint évszázadok óta a legnagyobb természeti katasztrófa – nemcsak szörnyű károkat és felmérhetetlen szenvedést hozott az érintett lakosságnak, hanem az egész világon a szolidaritás és a segítőkészség egyedülálló hullámát indította el. A média naponta számol be az áldozatok és a hajléktalanok javára indított akciókról, számos országból jeleztek adakozó-rekordot, sőt még a kormányok is segítőkésznek mutatkoznak. Ugyanakkor a katasztrófát arra használják fel, hogy a megrendült gazdaságot fellendítsék, és sérült kormányprogramjukat befoltozgassák.
Az anyagi természetű problémákon kívül azonban számos más kérdés is felmerült, amelyek mind ebben az ősrégi emberi kérdésben csúcsosodnak ki: Hol volt Isten ennél a katasztrófánál? Hogyan engedhet meg Isten ilyesmit? Mi az értelme a szenvedésnek, a nyomornak és a halálnak? Csak a felületes szemlélő véli különösnek, hogy döntő – azaz igaz – válaszok ezekre a kérdésekre sehonnan nem érkeznek: igen, ez a hallgatás különösen az Egy-ház vezetőinek részéről furcsa és megdöbbentő, hiszen elsőnek és a legbiztosabban tőlük lehetne választ várni. Ehelyett úgy tűnik, hogy leginkább – szó szerinti értelemben – az ő torkukra forrt rá a szó. A német evangélikus egyház tanácselnöke, Wolfgang Huber, milliós hallgatósága előtt nyíltan bevallotta hitbeli kétségeit a szökőár miatt: „Igen, ilyen alkalmakkor én is kételkedem Isten létezésében”; a rettenetes szerencsétlenségre tehát semmilyen teológiai magyarázattal nem tudott szolgálni. Ez ugyan egy iszonyatos hitvallás, de legalább becsületes. A német katolikus Egyház legmagasabb rangú képviselője, Karl Lehmann bíboros sem szolgált sokkal jobb válasszal. Bár már 2001. szeptember 11-én, a New York-i terrortámadáskor „sem talált szavakat”, de akkor még, legalább arra az aggódó kérdésre: „Honnan kapok segítséget?”, meg tudta adni a teológiailag helyes választ a Zsoltárok könyvéből: „Az Úrtól jön a segítségem.” De most, a szökőár áldozatainak megemlékezésére a berlini dómban tartott ökumenikus ünnepen – a hivatalos Németország: az államelnök, az egész kabinet, a parlamenti elnökök, a politikai pártok vezetőinek jelenlétében – Lehmann úgy nyilatkozott, hogy a kimondhatatlan szenvedéseket nem lehet megérteni, és soha nem lehet megmagyarázni. A körülbelül kétszázezer halottal, több százezer hajléktalannal, elpusztult trópusi partszakasz ezernyi kilométereivel és milliárdos kárral járó katasztrófának egyetlen „értelmét” a bíboros ezzel a mind suta, mind banális szóval tudta csak megadni: „Mindazonáltal minden gyász közepette számunkra és minden e világon szenvedő ember számára is csak annak a megtapasztalását kívánom, hogy a szeretet erősebb, mint a halál.” Huber legalább még idézi Krisztus kereszten mondott szavait: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?” (Mt 27,46) De az igazi választ, vagyis azt az igazságot, hogy a keresztben van minden üdvösség és megváltás, senki nem mondja ki. A Megváltó keresztjére sem tesz egyikük sem utalást, ami pedig azoknak, akik hisznek, minden kérdésre megadja a helyes feleletet. Valamint „a megfeszített Krisztusnak” prédikációjáról és „Isten erejéről és bölcsességéről” sem szólnak semmit. Németország egyháza valóban megnémult, nincs többé érdemleges magyarázata a világ problémáira; képviselői vakok, és vakoknak vezetői. Ez azonban nem csak sajnálni való és felháborító, de nagyon is érthető és másképp nem is várható, hiszen a modernizmus szökőárja – különösen a II. Vatikáni Zsinat után – tökéletesen aláásta a hitet. Amikor egy bíboros, Walter Kasper, „Jézus a Krisztus” című könyvében a bibliai csodákat kifejezetten tagadja és azt állítja: „Istent soha nem lehet egy evilági okság helyére tenni”, akkor ezzel Krisztust nemcsak egy teremtett másod-okká degradálj a le, hanem implicit annak istenségét is tagadja, akit ő „történelmi Jézusnak” nevez. Ha tehát Krisztus nem Isten, és Isten nem irányítja és vezeti minden pillanatban a teremtést, akkor tényleg nincs teológiai magyarázat a világ minden történésére. Akkor a világ végtelen szenvedései láttán az emberek számára valóban már csak Lehmann bíboros „megtapasztalási kívánságai” maradnak.
Mi tehát a valódi értelme az ilyen katasztrófáknak? Miért engedi meg ezeket Isten? „Si Dieu efface, c'est pour écrire”, mondják a franciák, vagyis, ha Isten a nagy világtáblán az emberek macskakaparását, büszkeségét és gőgjét letörli, akkor ezt azért teszi, hogy megmutassa hatalmát, és hogy valami nagyobbat írjon és alkosson. Szétzúzza az emberi nagyképűség őrületét, hogy ezáltal ismételten megmutassa: Ő az Isten most és mindörökké, és az ember Neki van teremtve. Ha az emberek mindig újra megpróbálják Bábel tornyát felépíteni, akkor nagy kegyelmet jelent, ha az urak Ura ezt a tornyot megrázza és összeomlani engedi. A szenvedés, a halál és az anyagi nyomorúság tehát nemcsak a bűn következménye, hanem Isten igazságosságának és irgalmának bizonyítéka is, és az előbbieknél még nagyobb nyomorúságot jelent, ha ezt a keresztet a (hitetlen) ember nem kegyelemnek ismeri fel. A Zsoltárok tele vannak Isten hatalmának eme bizonyítékaival. Ha tehát katasztrófáról, egy „apokaliptikus méretű” katasztrófáról beszélünk, tessék: „Isten a menedékünk és az erőnk, nagyszerű támaszunk a szorongattatásban. Ezért nem aggódunk, ha remeg is a föld, ha a hegyek a tengerbe omlanak, ha vizei zúgnak, tajtékoznak is, és viharától megrendülnek a hegyek. Velünk a Seregek Ura, Jákob Istene a mentsvárunk.” (Zsolt 46,2-4)
A hitetlen világ egyszerűen nem akarja elhinni, hogy „Isten nem hagy magából gúnyt űzni”. Amikor egy földrengés és az ezt követő szökőár 1908-ban a virágzó szicíliai várost, Messinát elpusztította és 60 ezer halottat követelt, nyilvánvaló volt az isteni ítélet. „Karácsony volt. A messinai szabadkőműves újság, az Il Telefono gúnyolódó cikket közölt a karácsonyi hittitokról. A cikkben a következő mondat állt: ‘Kedves gyermek Jézus! Ha tényleg létezel, és ha tényleg képes vagy valamire, akkor mutasd meg ezt végre, és küldj nekünk egy földrengést!’ Ez nem más, mint a Legméltóságosabb szentségtörő kihívása! Istennek közbe kellett lépnie. Az istentelen város biztonságban érezte magát. A vulkán már 120 éve nem működött. Karácsony eseménytelenül múlt el. A gyermek Jézus nem reagált. Jött december 28-a, Aprószentek ünnepe. Hajnali negyed ötkor, egy koromsötét éjszaka után, hirtelen megmozdult a föld, de először csak egy könnyű lökés volt érezhető. A tengerhez közel egy árvaház állt, amelyet egy német asszony vezetett. Ő azonnal felébresztette az összes bennlakót, akikkel futva elhagyták az épületet: ők mind megmenekültek. Alig fél óra múlva jött a második, a rettenetes földlökés, amelyben a házak már csikorogva omlottak össze, az alvókat a romok alá temetve. Több helyen tűz ütött ki, és mikor a nap felkelt, már csak egy füstölgő, izzó romhalmazt látott. Egy iszonyatos szerencsétlenséget. Néhány hirdetőoszlopon még olvasni lehetett a karácsonyi újságot, benne a gúnyverssel: ‘Kedves gyermek Jézus ..’ Ennek a szabadkőműves újságnak a szerkesztője életben maradt. Látnia kellett, hogy bandájával mit követett el. Összes hozzátartozója meghalt, ő pedig – ez volt a büntetése, már a földön rá kiszabott ítélete – megőrült.”
Azt nem tudjuk, történtek-e hasonló szentségtörések Délkelet-Ázsiában a mostani földrengés előtt. Mindenesetre Indonézia, Thaiföld és Sri Lanka tengeri strandjain olyan turisták, gazdag országokból érkező „karácsonyi menekülők” százezrei üdültek, akik (vallási) hazájuktól igen messze töltötték szabadságukat, hogy így is elmenekülhessenek a hazai karácsonyi ünnepekből. Sokan közülük már elvesztették a hitüket, és csak undorodtak az ájtatos daloktól, a gondolkodásra késztető óráktól, a gyermekkori emlékektől. És aki Isten elől, aki gyermekké lett, elmenekül, várhat valami mást is, mint nyomorúságot és halált? Még egyszer: Isten nem hagy magából gúnyt űzni. De nézzük csak meg alaposabban azt is, hogy milyenek ezek a turista paradicsomok, melyek azok az indítékok, amelyek pont ide vezetnek milliókat? Isten a maga – isteni – módján hozott ítéletet. Thaiföld a szex-turizmus első számú célpontja, amely évente 600 ezer szex-turistát fogad. Köztudott, mennyi anyagi, lelki és szellemi nyomorúság keletkezik a gazdag országokból ideérkező efféle erkölcstelen emberek által. Ezt figyelembe véve szinte gúnynak hangzik, amikor a német külügyminiszter a thaiföldi turizmus fellendülését propagálja, hogy az újjáépítés gyorsabban haladjon! Sri Lanka világszerte első helyen áll a gyerekkereskedelemben és gyermekprostitúcióban. Indonézia Aceh nevű tartományában évtizedek óta dúl az iszonyatos terror, erőszak és bűnözés, és India – miként erről közösségünk Ázsiában élő tagjai hitelt érdemlően beszámolnak – a világ legkorruptabb országának számít.
Ezek nem elég nyilvánvaló tények? Mégis tartani kell attól, hogy a többség nem érti meg ezt a nyelvet. De mi van – tehetik fel a további kérdéseket – a megölt ártatlan gyermekek ezreivel, és a szegények millióival, akiket a leginkább sújtott a baj? Hogyan képes Isten ezt megengedni? – Nem Heródes az, aki hitetlensége és romlottsága miatt meghal, hanem a betlehemi Aprószenteket ölik meg, nem Nérót tüntetik el, hanem a keresztények ezreit mészárolják le. Az anyák öleiben ártatlan gyermekeket gyilkolnak halomra, míg azok, akik ezeket a gaztetteket végrehajtják, büntetlenek maradnak (sőt, az abortuszok költségeit a biztosítótársaságok még finanszírozzák is). Isten a természeti katasztrófákat vagy a büntetéseket nem maguk vagy saját maga miatt akarja; hiszen Ő az élet Istene, aki a jót akarja, mert Ő a lényegbeli szeretet. Mindazonáltal bölcsességében olykor megengedheti az ilyen bajokat és büntetéseket, sőt még akarhatja is őket egy nagyobb jó elérésének eszközeként. Például, hogy hatalmát megmutassa, a gúnyolódókat megszégyenítse, az erkölcsi rendet védelmezze, hogy a jó, az igazságosság és az igazság értékei nagyszerűbben előtűnhessenek. Egyáltalán; hogy ezáltal valami jót, ami az előző baj nagyságát teljes mértékben kiegyenlíti, elérjen. Mert minden, amit Isten tesz, igazságos, jó és kegyelem.
A fizikai bajok, sőt a morálisak is, amelyeket Isten megenged, nem csak büntetések, hanem még sokkal inkább a kegyelem és a segítség megnyilvánulásai, Isten igazságosságának és szentségének, sőt szeretetének és irgalmának a bizonyítékai, de mindenek előtt a visszafordulásra való kegyelmi felhívások. Amikor Jézusnak arról számoltak be, hogy néhány ártatlan galileait Pilátus kivégeztetett, még pedig éppen a vallási áldozat bemutatásakor, Ő ezt válaszolta: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mind. Vagy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan.” (Luk 13,2-5)
Ez a helyes, mert isteni válasz. Nem arról van szó, hogy mi ítélkezünk. Nekünk éppen, hogy nem szabad ítélnünk. „Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek meg.” (Luk 6,37) Mindazonáltal – különösen az ilyen eseményekben, a kereszt és a szenvedés láttán – fel kell ismernünk az idők jelét. Mit tudunk mi egyáltalán? Ezek az ártatlanul meghalt kisgyerekek talán éppen azzal lettek az örök életre megmentve, hogy az evilágit elvesztették. A hozzátartozói elvesztése felett érzett fájdalmában egyik vagy másik túlélő talán felfogja, hogy a boldogságot nem a szenvedélyek kiélésében és a földi javak halmozásában kell keresni, hanem egyedül Istenben. A gazdag nyugatnak, amely ezeket a szegény országokat erkölcstelensége játékszerévé aljasította, meg kell most értenie, hogy Isten Thaiföld és Sri Lanka strandjait leheletének egyetlen fuvallatával, késélességgel el tudja söpörni, hogy ezzel megmutassa: Így nem, barátaim! Minden ember lássa meg Isten kézjegyét: Ember, fordulj meg! Isten létezik; Ő az Úr élet és halál fölött, nem az ember. Megéri Istent keresni, Őt szeretni, Neki szolgálni. Értsétek meg végre az örök igazság szavait: „Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok.” (Luk 24,44) ²²² vissza |