|
ISTEN A JÖVŐ URA írta: Lothar Fedrigoni-Etschtal Kétségen kívül – a jelenlegi világ, legalábbis ami a hangadó nyugati ipari államokat illeti, messzemenően istentelen lett. Nyilván nem az egyes ember – hiszen éppen korunkban találkozunk a csodálatraméltóan mély hit példáival is. De a fogyasztói világ a „véleményformálás” Moloch-tól uralt kollektív pszichéje Istent tudatosan kiszorítja gondolkodási sémájából. Istenről beszélni régimódinak minősül. Erre a lekicsinylő jelszóra lehetne ugyan azt válaszolni, hogy az abszolút igazság minden divat fölött áll, és ezért soha nem lehet régimódi, legfeljebb csak divaton kívüli. Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a közvélemény mostani irányítói az abszolút igazságról (vagyis Istenről) semmit nem akarnak tudni, mert ez a legnagyobb és a legkiszámíthatatlanabb zavaró faktor lehet azon új világ számára, melyet terveznek, sőt már meg is valósítanak: az általuk installált pótistenek – a hedonizmus, a fogyasztás, a relativizmus, a promiszkuitás, az égalité stb. – világát. És ezek imádásához egy a valóságtól elidegenített, gyökérétől megfosztott és ezért irányítható tömegre van szükség. Igen, meg kell hagyni, hogy nagyon értik a mesterségüket, a spin-doktorok és gondolkodásmód manipulánsai a televízióban, rádióban, sajtóban, az irodalmi, kulturális és szórakoztató életben. A szép, új, az erkölcsi, etikai vagy pláne vallási „tiltások” nélküli világ elbűvöli a tömegeket – mindent a szabadság, az igazságosság, a haladás, a boldogság és a humanitás nevében! És csak az „örök-elmaradott akadékoskodóknak” jut eszébe megkérdezni: szabadság – mitől?, igazságosság – kinek?, haladás – hova?, boldogság – ki határozza meg, mi az?, humanitás – mindenki számára? (a magzatok, az öregek, a nem-produktivok számára?). Nem, a köz hálás azért, hogy ebben az előre fabrikált boldogság, szórakozás és kellemes időtöltés rózsaszínű felhőjében létezhet, és szívesen résztvesz mindenben – a nekünk is ott kell lennünk jeligével! Ez ma a helyzet, és csak Isten tudja, hogy milyen soká még. Miért írom mindezt? Egészen biztosan nem azért, hogy ezeket az eseményeket, melyeket mindenki, aki látni akar, naponta megfigyelhet, és melyeket kompetens oldalról mindig újra előhoznak és analizálnak, újra fölöslegesen felsoroljam. És éppen nem azért, hogy egy feltartózhatatlan pusztulás előtti rezignáció hangulatát vagy annak érzését, hogy hitünk végéhez értünk, támogassam. Sokkal inkább azt a tényt akarom ehelyütt nyomatékkal emlékezetünkbe idézni, mely nekünk ezt a katasztrofálisnak tűnő helyzetet egészen más megvilágításba helyezi, egy olyan tényt, melyre ebben az összefüggésben gyakran igen kevéssé mutatnak rá. A Szentírás olyan szituációkról, melyek korunkban fennállnak, meglepően számos helyen beszél. Úgy tűnik, hogy az inspirált szerzők különös jelentőséget láttak abban, hogy az ő koruk (és minden további kor) emberét ilyesfajta szellemi zűrzavar előfordulására figyelmeztessék.
Nézzük ehhez az Ószövetségből a következő helyeket: 12., 14., 73., 74. és 75. zsoltár; Bölcs 2,1-22; Dán 11,31-39. Az Újszövetségben a következő helyeket találjuk: 2Tesz 2,3-12; 2Tim 3,1-2; 2Tim 4,3-5; 2Pét 3,3-13; 1Ján 2,15-27; Jel 13,1-18; Jel 14,6-13; Jel 20,7-10.
„Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta rontott a világra. Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentől való, hanem az antikrisztusé, akiről hallottátok, hogy eljön, és most már a világban is van” (1Ján. 4, 1-4). Legyenek még az Úr szavai közül ezek megemlítve: Mt. 13,24-30; Mt. 24,4-25; Mk. 13,5-23; Jn. 15,18-27 és Jn. 16,1-4; Lk. 21,8-19. A Szentírás mindezen részei (ez csak egy rövid válogatás ehhez a témához) különböző módon akarják ugyanazt a fenomént bemutatni, mely a múltban, a jelenben (és a jövőben?) periodikusan mindig újra fellép, és szemmelláthatóan a bűnbe esett ember természetéhez tartozik: az eredete és célja – Isten elleni lázadás, és a saját személye istenítésére való tendencia. Ebből felismerhetjük, hogy ilyen szellemi és erkölcsi eltévelyedések már a bibliai időkben előfordultak, és hogy egyáltalán nem „a mi tabuk-nélküli világunk vívmányai”. Új ebben csak ezen téves fejleményeknek az emberi lét számára egyre fenyegetőbbé váló mérete, mivel a gonosz erői ma a modern segédeszközök egész arzenáljával rendelkeznek, és mesterien értenek ezek bevetéséhez: médiákon keresztüli irányítás, a legkifinomultabb fajtájú pszichoterror, az igazság elferdítése, az emlékezet manipulálása, kollektív vágyképek kialakítása stb.
Milyen bizonyosságot adnak nekünk a Szentírás ezen szavai? Aki szellemi hazáját megtalálta a keresztény hitben, az az Írás ezen szavai alapján bizalommal építhet arra, hogy korunk (és minden ezután következő kor) hamis bálványai, bármely hatalmasnak és megingathatatlannak tűnnek is, múlandó dolgok. A kizárólag a profitszerzésre elkötelezett brutális kapitalizmus, a minden erkölcstől elszakadt, de minden lehetséges szabadságlevéllel felruházott „tudomány”, a globális diktatúrához tartó relativista liberál-demokratizmus – ezeknek mind csak a jelenlegi rövid világ-perc adatott, és újra el fognak tűnni. A tévelygések, az Istentől való eltávolodás, a gonosz felé való haladás ideje véges. De miért kellett mindennek megtörténnie? Ezt csak Isten tudja. És egyedül Isten tudja, milyen gonoszság jön még, míg a világ- és üdvtörténet végső céljához elér: Isten birodalmába. De azzal ellentétben, ami az odáig tartó úton rejtve marad számunkra, azt már most teljes bizonyossággal állíthatjuk: minden egyes ember és a világ végső jövője Istené. Minden egyes ember végső jövője: testi halála pillanatában minden ember Isten előtt áll – kivétel nélkül mindenki. Aki Istennel való közösségben élte életét csakúgy, mint a leghidegvérűbb Isten-tagadó. Az igazság pillanata mindenki számára eljön. E pillanat mindenkit elér, azt aki bizalomteljesen várt rá csakúgy, mint azt aki közömbösen vagy cinizmussal ignorálni akarta: a legmagasabb szentség – vagy a legborzalmasabb rémület pillanata.
És a világ végső jövője: Hiroshima napja (augusztus 6. – Jézus színeváltozása!) és a megsemmisítő fegyverek ezt követő „tökéletesítése” óta tudjuk, hogy a szerves élet kipusztítása a földön emberi kézzel is megoldható. Az Úr újraeljövetele (Mt 24; Mk 13; Lk 21), valamint Jel 20. és 21. fejezete azonban más képet mutat nekünk. Ezeken a helyeken arról van szó, hogy az idők végezetén Isten úgymond „maga veszi kezébe a kezdeményezést”, ezen végső idő fejleményeit kivonja az emberek akarata alól, akik ezután csak passzívan (szenvedve) vesznek részt az eseményekben. A Szentírás szavai szerint ezek a végső isteni erők nem csak a földre (melynek az elpusztítása az univerzum tovább léte számára érdektelen lenne) korlátozódnak, hanem a teremtés egészére vonatkoznak. Azonban az is egyértelműen kiolvasható belőlük, hogy ez az esemény még a történelmi időben megy végbe, mivel a következő megfogalmazás: „Nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek be nem következnek” (Mt 24,34; Mk 13,30; Lk 21,32) egyértelműen a mostani emberi nemre vonatkozik és nem az „új föld” (Jel 21,1) feltámadott emberére.
Mit kell tehát tennünk? Tanúsítsunk higgadtságot az istentelenség híveivel szemben: gyakori kápráztató pillanat-sikerek ellenére az, amiért ők küzdenek, kezdettől fogva vesztett dolog, mely a semmiben végződik. Szívük mélyén tudják is ezt, ezért olyan erőszakosan türelmetlenek. Tartsunk távolságot a „világgal” és annak fényes pátosszal hirdetett divat-ideológiáival szemben. Legyünk nyugodt biztonsággal Krisztus, az Ő Evangéliumának és az Ő Egyházának tanúi, és akkor az utolsó óra győztesei leszünk (Jel 21,7-8). ²²² vissza |