|
Gyermekeket gyilkoló gyerekek Amerikában (A II. Vatikáni Zsinat kulturális kihatásai) írta: Michael J. Matt Az ifjúság sivataga…. A „The Remnant”-nak készült utolsó beszámolómban röviden megemlítettem azt a napjainkban eluralkodó őrületet, mely állítólag minden évszázad végén ellepi a világot. Csak pár nappal eme cikk megjelenése után országunknak ezen őrület gyakoriságának az eddigieknél is megrázóbb bizonyítékával kellett szembenéznie. A Colorado állambeli Littleton-ban az ottlakók számára eddig biztonságosnak hitt gimnáziumban tanárnőjükkel együtt 12, ifjúságuk teljében levő tanulót mészároltak le irgalom nélkül saját diáktársaik. Április 20-án 11.30-kor két, fekete trencskóba öltözött fiú lépett be a Columbine High School-ba, ahol kabátjaik alól egy kisebbfajta fegyver és bombaarzénált vettek elő, és körbeszaladva a folyosókon, a büfében és a könyvtárban lekaszabolták az ott levő tanárokat és diákokat, majd ördögi ámokfutásukat öngyilkossággal fejezték be. Mi volt tettük oka? Állítólag néhány diák csúfolódott velük, mire ők „a bosszú napjára” határozták el magukat. Ez eset óta az ország összes napilapja tele van e szörnyűséges tömegmészárlás tragikus részleteinek krónikájával. A szép, értelmetlenül meggyilkolt, saját vérük tócsájában fekvő gyermekek képei sokkolták a nemzetet, és permanens sebet hagytak hátra nemzeti öntudatunkban. Mindenki azt kérdezi: MIÉRT? És mindenütt mindenkinek az a kényes érzete támad, hogy ez az iskolai lövöldözés, mely egyre gyakrabban és egyre növekvő intenzitással fordul elő, nem múló epizód, hanem társadalmunk jövendő mindennapjainak vízióját vetíti előre. Ezek a kis szörnyetegek, kiknek fejlődését mi (egy demokráciától megszállott kormány által szubvencionált) „progresszív oktatás”, szétment házasságok és tönkrement családok által támogattuk, lesznek a jövő vezetői. Bizonnyal kijózanító gondolat!
A Littleton-i iskolamészárlás kapcsán a CNN és más hírműsorok vezetői, vagyis szószátyár médiasztárjai hasztalanul próbálkoznak okokat szolgáltatni arra, miért fordulnak elő mindig újra és újra ilyen hátborzongató és értelmetlen tragédiák. Annak ellenére, hogy a Columbine Gimnázium gyilkosainak legtöbb fegyvere illegális volt , a „szakértők” „fegyver-kontrollról” fecsegnek, mintha e terület nagyobb korlátozásai bármilyen gátló hatással lehetnének a mélyen gyökerező kulturális rothadásra, melynek méretei most a nemzet tudatába nyomulnak. Némelyek a televíziót hibáztatják, mások a video játékokat, míg megint mások az iskolákban tartandó több „csoport-dinamikát” (sensitivity-training), magasabb adókat és a kormányhivatalok nagyobb beavatkozását követelik. Értelmesebb kommentátorok a bölcsődei nevelésben keresnek fontos faktort. Némelyek az elnök körüli botrányt okolják, mások a „konfliktus rendezés” borzasztó módját kifogásolják, mely az erőszak alkalmazásának sikertelenségét mutatta be Jugoszláviában. Röviden összefoglalva: csomó embernek csomó ötlete van, de csak egészen keveseknek van fogalmuk, hol rejtőzik a valódi baj. És mégis, révolte napiújságunk, a hírhedt Pioneer Press itt, a Minnesota állambeli St. Paul-ban bár akaratlanul, de mégis nagy betűkkel és vastagon szedve az első oldalon mindenki számára világossá tette a bajt. Április 21-én fent a címlapon ez állt: „2 DIÁK 25-ÖT GYILKOLT MEG. Egy öngyilkos kommandó egy Colorado állambeli iskolában erőszakos támadás során sok emberéletet követelt.” És ugyanennek az oldalnak alján, kisebb betűkkel és mintegy tisztesebben egy másik felirat, mely a legtöbb amerikai számára semmilyen kapcsolatban nem áll az elsővel, így szól: „AZ ISKOLATANÁCS ENGEDÉLYEZI A FOGAMZÁSGÁTLÓ TABLETTÁK ISKOLÁBAN TÖRTÉNŐ KIOSZTÁSÁT”. Ez az újság középvonala alatt megjelenő cikk egészen szenvtelenül számol be róla, hogy a St. Paul-i nyilvános iskolák ügyeit intéző hivatal arról rendelkezett, hogy a fogamzásgátló tabletták és egyéb készítmények egész spektrumát minden tanulónak illetve tanulólánynak, aki ezt igényli, rendelkezésére kell bocsátani. A nyilvános iskolák eddig receptet állíttattak ki ilyen szerekre, melyeket aztán (az adófizetők pénzén) az iskola területén kívüli gyógyszertárakban lehetett kiváltani. Már most az iskolatanács ezt a procedúrát túl kényelmetlennek találta napjaink „erősen befogott” gyermekei részére, és ezért eldöntötte, hogy a tanulók és tanulólányok már az iskola területén hozzáférhessenek ezekhez a dolgokhoz.
Végeredmény: kevés ember emelt kifogást ez ellen, és még kevesebben voltak, akiket sokkolt ez a döntés. Mindenki sír amiatt, ami a Columbine Gimnáziumban történt, de senki nem veszi észre az összefüggést a két beszámoló között. Hiszen végülis a „biztos szex” a mai felelősségteljes és megbízható fiatal emberek ismertetőjegyének számít. Egészen biztosak lehetünk benne, hogy ilyen „felelősségteljes” döntéseknek semmilyen közük nincs az iskolai mészárlásokhoz! Pedig az, ami Colorado-ban történt csak egyik következménye a keresztény kultúra halálának, az élettel szembeni tisztelet szinte totális elvesztésének, mely országunk legmagasabb bírósági termeiben kezdődött, melyet aztán az abortusz-klinikákban flottul folytattak, és az osztálytermekben oktattak. Gyermekeinket szisztematikusan megmérgezték ezzel a rendszerrel, mely agnosztikus, mely éppen annyira nem hisz egy abszolút igazság létében, mint az önfegyelemben. Emmanuel Kant szellemében a társadalmi rendszer azt az eszmét támogatja, hogy mindaz, ami valakinek jó, abszolút értelemben is JÓ. A gyermekeket tehát nem lehet „tekintélyelvűséggel” visszatartani attól, hogy azt tegyék, ami nekik tetszik, amit a maximális „önmegvalósítás” és a totális „önbeteljesedés” megenged.
Eric Harris és Dylan Klebold (a két Littleton-i gyilkos) csak azt tették, ami éppen kielégítette őket. Összegyűjtöttek mindent, amit haladó szellemű neveltetésükből, a televízióból, elfoglalt és saját karrierjükre orientált szüleiktől és a rockzenéből tanultak, és azután mindezt a következő logikus lépésbe ültették át. Hiszen, ha egy nő kényelmességből megölheti gyermekét, mit lehet az ellen felvetni, ha iskolások azokat a társaikat ölik meg, akik az ő életüket tették kényelmetlenné és nehézzé? Egyáltalán, milyen ellenvetést lehet még az öngyilkosság ellen felhozni, ha a törvény engedélyezi az abortuszt, és ezt – a mamától és papától a tanárnőn keresztül egészen az Egyesült Államok elnökéig – mindenki helyesli?
…. és a II. Vatikáni Zsinat Édesapám aktái között található egy levél Paul Harvey-től, a híres rádiókommentátortól. Ebben az apámnak szóló régi írásban Mr. Harvey sajnálatát fejezi ki a katolikus Egyház állítólagos modernizálásáért, mely a zsinatot követte. „Bár én nem vagyok katolikus – írja Harvey – könnyű felismernem, hogy a katolikus Egyház mindig hegyen világító torony volt, melyre a világ erkölcsi és szellemi határait megtalálandó, bevallottan vagy sem, felnézett. Ha a katolikus Egyház megbotlik, a világ elbukik.” A fentebb idézett javaslatok, melyeket a médiák nagy fecsegői a Colorado-i mészárlás kiváltó okaiként felsorolnak, csupán azoknak a hatásoknak gyűjteménye, melyek egy sokkal mélyebb okra vezethetők vissza. Csak kevesek hajlandók arra, hogy ezt az okot felismerjék. A legnagyobb komolysággal állapíthatjuk meg most, hogy az a kulturális káosz, melynek bizonyítékait iskoláinkban és útjainkon minden nap észlelünk alapjaiban se nem az elégtelen fegyvertörvénynek, se nem a közoktatási rendszernek, se nem a televíziónak, de még csak a rockzenének sem tulajdonítható: ez a káosz a római-katolikus Egyház egyoldalú összeomlásának közvetlen következménye. Ez az összeomlás egy szomorú esemény, melyet „11. Vatikáni Zsinatnak” neveznek, által lett formába öntve. Miként ezt még egy nyugati publicista, mint Paul Harvey is felismerte, volt olyan idő, igen, az egész középkor, melyben a katolikus Egyház olyannyira erős volt, hogy a világi társadalom kulturális és politikai miliőjének minden aspektusát így vagy úgy befolyásolni tudta. Volt idő, mikor a katolikus pápák az erkölcsi és természeti törvények régbevált elveit a Vatikán magaslatairól a világ minden városába mennydörgő szavakkal prédikálták – és érvényre is juttatták. Nem volt könnyű kitérni haragjuk elől. Még Hitler is rettegett az Egyház erejétől a világhatalom megszerzéséért folytatott törekvése közben. A püspököket és nagyszerű papokat mint Fulton J. Sheen püspököt, Francis Mac Intyre bíborost, Mindszenty József bíborost, a rádióban prédikáló Charles E. Coughlin plébánost, Rumble és Carty plébánosokat, Pater Pio-t és a többi megszámlálhatatlan papot se a legkisebb politikusok, se az állam legalacsonyabb iskolai tanácsai nem ignorálhatták.
Még Hollywood, a liberalizmus és a bigott anti-kereszténység fellegvára is elismerte az 50-es évek végéig az Egyház hatalmát. Sőt, néhány híres filmjében – mint például a Ben Hurban vagy a St. Mary harangjaiban, és a katolikus sztár, Bing Crosby más filmjeiben – mint piaci tényezőt még a katolicizmus külsőségeit is felhasználta. Bár Amerika mint ragyogó sikerrel büszkélkedik az állam és Egyház hírhedtté vált szétválasztásával, senki nem hagyhatta valóban figyelmen kívül a katolikus Egyház roppant morális befolyását egészen addig, amíg az Egyház nem hagyta magát félretolni. Még egy Sztálin, Lenin, Mao vagy a 20. század többi tömeggyilkosa sem tudta a katolicizmus hatását és befolyását a kortörténetből kiradírozni. A rock muzsikáról nemsokára megjelenő könyvemben számtalan példát sorolok fel arra, hogy az 50-es évek végén és a 60-as évek elején katolikus szervezetek, püspökök, papok és még maga a Vatikán is a rock-kultúra előrenyomulását komolyan akadályozni tudta. De a zsinat után a rockzene történetéről szóló könyvekből eltűntek a katolikus Egyház addig gyakran szereplő megjegyzései. Pedig amikor John Lennon azt állította, hogy a Beatles kedveltebb, mint Jézus Krisztus, és azt jövendölte, hogy „a kereszténység el fog tűnni”, a Vatikán személyes bocsánatkérést követelt és KAPOTT John Lennon-tól. Ilyen nagy volt akkor még az Egyház hatalma. A Seattle Intelligence újság megjelentette a beatnik rock-fesztiválok (például a Woodstock-i) püspöki elítélésének krónikáját. Ezeket a figyelmeztetéseket annak idején meghallgatták és megfogadták: fiatal katolikusok ezrei égettek el nyilvánosan Beatles lemezeket és a rock-ipar egyéb szennyeit; demonstrációkat szerveztek az ország minden részen. A katolikus Egyház volt a rock and roll szubkultúra leghatalmasabb ellenfele. A tisztességet követelő katolikus Liga nagy hatást gyakorolt minden film anyagi nyereségére. Az Egyháznak a kultúrára gyakorolt hatása oly nagy volt, hogy egyedül a Liga bojkottja egy botrányos film ellen mind a producernek mind a filmstúdiónak katasztrófát jelenthetett. Egészen a 60-as évek elejéig a filmek sokkal tisztességesebbek voltak, mint manapság, és ez kizárólag annak az erkölcsi nyomásnak volt köszönhető, melyet a katolikus Egyház a világi társadalmakra gyakorolt.
Évszázadunk egész első felében a világon mindenütt, mindenek előtt Európában és Amerikában, fellobbantak az erkölcsi aberráció szúrólángjai, de az Egyház mindig jelen volt, hogy ezeket azonnal eloltsa. Bár az Anyaszentegyház már abban az időben is gyengélkedett, még mindig elegendő erővel rendelkezett, hogy ezekhez mind elsiessen és az antikrisztusok hadjáratait megállítsa, vagy a kultúra forradalmáraitól meggyújtott tüzeket eloltsa. John Dewey „progresszív nevelési teóriája”, Emmanuel Kant filozófiája, számos forradalmár, mint például Teilhard de Jardin és John Ireland amerikai püspök felforgató munkássága az Egyházban, valamint a politikai, szórakoztatóipari és oktatáspolitikai forradalmárok természetesen már évekkel a II. Vatikáni Zsinat előtt lerakták a bukás alapjait. Mégis, 1965-ig az Egyház milliók erkölcsi tekintélyeként tevékenykedett. Még halálos ellenfeleik is kétszer meggondolták annak idején, mielőtt kihívták maguk ellen az Egyházat. A káoszok nagy részét megfékezték. Az iskolában csak minimális szexuális felvilágosítás folyt, az abortusz illegális volt, a házasságot még szentnek tartották, a házasság előtti szexuális kapcsolat még komoly tabut jelentett. A szórakoztatóiparban a felforgató üzeneteket, melyek még szubtilisek voltak, kódolták, hogy a valódi „erkölcsi többségnek”, vagyis a katolikus Egyháznak ne tűnjenek fel. Iskolások legyilkolása iskolások által pedig még egyáltalán nem létezett.
…És ekkor jött a II. Vatikáni Zsinat.
A nyugati civilizáció édesanyját, a civilizált társadalom kulcsának őrzőjét, a minden ember számára érvényes – akár katolikus, akár protestáns, akár keresztény, akár nem – abszolút igazság fölötti bírót, a szent Egyházat arra kényszerítették, hogy vonuljon vissza. A világítótorony fénye, miként Paul Harvey kifejezte, halovány lett. Már csak mint távoli dörgés kongott tengerről tengerre, kontinensről kontinensre. A legitim auktoritás egyetlen hangját, Krisztuskirály hangját elhallgattatták. Az egész világ tudta ezt. Annak idején ujjongtak az új pogányok! Miként a szép katolikus apácák jól ismert alakja eltűnt az osztálytermekből, Amerika és Európa útjairól, úgy tűnt el a katolikus papok fekete reverendájának megszokott képe. Ezeknek a jeleknek – melyeket Hollywood mind a mai napig nem tud teljesen száműzni filmjeiből – eltűnése a régi Egyház betegségének egyik tünete volt. Hasonló módon tűnt el még egy jel: a keresztrefeszített Krisztus képe. A kereszt corpus nélkül, a protestáns kereszt, helyettesíti majd mindenhol a katolikus szimbólumot. E világ egyetlen legitim „béke-szimbólumáról” majdnem teljesen lemondtak. Ezt követte a hallatlan erőszakhullám korszaka.
A „szakértők” a Littleton-i mészárlásról szóló kommentárjaikban azt mondták, hogy napjaink sok fiatal embere nem rendelkezik a részvét képességével. Ez igaz; de emlékezetbe kell idézni azt a hatást, melyet a keresztrefeszített Krisztus képe megszámlálhatatlan generáción keresztül iskolás gyermekek millióira gyakorolt! Hol lehetett részvétet hatásosabban oktatni, mint a krucifix előtt, mely valamikor a világ összes katolikus iskolájának minden egyes osztálytermében az elülső fal közepén lógott? Netán itt keresendő az oka annak, hogy azokban a modern katolikus iskolákban, melyekben a feszület még mindig az osztályteremben lóg, mészárlások és lövöldözések sem fordulnak elő? Természetesen! Miért is ne? Hogyan ne lenne képes egy gyerek ilyen kép előtt részvétet tanulni? És mégis, a krucifix sok katolikus iskolában elvesztette prominens helyét, sőt, sok helyütt egyáltalán nem található már meg. A feszület eltűnése további fejlemények előhírnöke volt. Eltűnésével együtt az az állítás terjedt el, hogy a jámborság valami „szigorúan privát ügy” – olyannyira, hogy a katolikusok elkezdték szégyellni identitásukat. Szinte egyetlen éjszaka alatt eltűntek hitüknek addig mindig látható jelei: a szép csipkefejkendők, melyeket az asszonyok a templomba menet is hordtak; a rózsafüzérek a buszok utasainak kezéből; a Jézus Szíve képek a lakószobákból; a kis Mária-szentélyek a kertekből; a skapuláré viselete. Így már közvetlen közelből sem lehetett többé a katolikusokat a protestánsoktól megkülönböztetni. És csakhamar a katolikus misét sem lehetett többé a protestáns istentisztelettől megkülönböztetni. Mint a habitus és a krucifix, úgy tűntek el az éj leple alatt, mintha soha nem is léteztek volna, a szimbólumok, a régi kultusz nyelve, a miseruhák és az ájtatossági gyakorlatok. Ennek következtében a szekuláris világban a „katolikus jelenlét” gyakorlatilag jelentéktelenné zsugorodott. A klasszikus katolikus építészetet, a katolikus templomépületeket lerombolták, és olyan szerkezetekkel helyettesítették, melyek – miként Therese Ichinger mondja – „repülőtér klozetteknek” néznek ki. Városképeinket és városközpontjainkat fokozatosan „megtisztították” katolikus harangtornyaiktól. A templomok a bontó buldozereknek estek áldozatul, míg a üvegfelületű felhőkarcolók azokat is eluralták és láthatatlanná tették, melyeket még a műemlékvédelem meg tudott menteni. Mikor az Egyház megbotlott, mindössze pár hónapba telt, hogy egy őrült nőszemély, Madeline Murray O‘Hair nevezetű, bíróságokon keresztül sikeresen kiharcolja, hogy Istent száműzzék a nyilvános iskolákból. Így lett az imádkozás az iskolákban törvényesen megtiltva. Meneteltünk Littleton felé! Végezetül megtiltották a régi misét, a nagy prédikátorokat, mint Pater Coughlin-t és Sheen püspököt elhallgattatták, és távozásra szólították fel, a XII. Pius nagyságú pápákat feledésre ítélték, mintegy távoli álomba küldték. Az emberek állama ütést ütésre halmozott Isten állama ellen. A modernista társadalomformálók dicsérettel halmozták el utópiájuk új terveinek mérlegét, miközben az új pogányság új Szodomát keltett életre. És végül, mialatt még Szent X. Pius szavai e modern világ fölött keringtek, az új pápák, egyik a másik után XXIII. Jánostól kezdődően, megadták magukat a modernista idők szellemének. A ragyogó menyasszony elfordította tekintetét, és a világ kiesett kegyéből.
A II. Vatikáni Zsinat megpróbálta a világot az Egyház átkarolására felbuzdítani, azonban nem az Egyház, hanem a világ feltételei szerint. Azóta az utcákon csak a fegyverek, a kéjsóvárság, a felkelés és a káosz lármája hallható, vagyis az, ami a kereszténységből megmaradt. Szegény VI. Pál pápa! Ennek az öreg embernek valószínűleg a legjobb szándékai voltak. Ő valószínűleg tényleg azt hitte, hogy az Egyháznak szűksége van az „időhöz való alkalmazkodásra”. Az Egyház ellenségei körülötte szavánál fogták őt. Kihasználták őt, hogy az Egyházat abba a hideg télbe vezessék, mely alatt most is szenved. Életét mint síró, zavarodott és meghasonlott ember fejezte be, aki nem vonakodott „sátán füstjét” elátkozni, melynek bevonulását a katolikus Egyház szentélyébe maga is elismerte. Utódja már 33 nappal hivatala átvétele után rejtélyes körülmények között elhunyt. És most II. János Pál pápa folytatja VI. Pál programját tovább, mintha az egy új Szentírás lenne. Eközben az Egyház mindig gyengébb lesz, mialatt a pogányok serege egyre erősebb, erősebb és még erősebb lesz. Mivel soha nem jöttek rá, hogy a válasz a múltban, azaz a hagyományban és nem a jövőben vagy egy rosszul definiált „újevangélizációban” keresendő, a modern pápák csak konfliktusba kerülhetnek. Mind a mészárlásoknak, akár Littleton-ban vagy Jonesboroban, akár az Egyesült Államokban vagy Skóciában, mind a kriminális szexuáltan fejleményeinek, a terhesség megszakítások millióinak… mind ezeknek a rémséges bajoknak véget tudna vetni a római-katolikus Egyház pápája, ha végre felébredne, és IX. Pius pápa Syllabusa, Szent X. Pius pápa Pascendi enciklikája és XII. Pius pápa Mortalium animos enciklikája tanainak, illetve elítéléseinek érvényt szerezne! Ez nem hiú spekuláció csupán. Ha áttekintjük a történelmet, világosan megfigyelhetjük, hogy az egész második évezredben a katolikus Egyház vezette a civilizált világ erkölcsi és szellemi életét. Ez alatt az idő alatt a legkiválóbb költők, papok, építészek, filozófusok, művészek, szobrászok, államférfiak és szentek működtek, akiket a világ valaha ismert. Ma sokunknak már elképzelhetetlen a nyugati kultúra korai fénykora. Az Egyház volt a civilizált keresztény társadalomban a tisztesség sziklája. Milliók mindennapi életének összes aspektusához a katolikus vallás adta az alapot. Társak által elkövetett gyermekgyilkosság nem létezett. A „terhesség megszakítás” illetlen szó volt. A házasságon kívüli nemi élet kárhozatra méltó halálos bűnnek számított. Valóban, régen is létezett bűn, de akkor szégyenkeztek miatta. A bűnös eltakarta arcát, és az Egyház fénye elől a föld alá menekült. Az igazság fénye ragyogott a sötétségben, és Krisztus győzedelmes menyasszonya békében és örömben látta el feladatát, hogy szeretetteljes ölelése által lelkek milliót vezesse az égi vőlegényhez.
Mi történt? Fellépett a protestantizmus, megjelent a modernizmus, végezetül a katolikus Egyházat az idők szelleméhez igazították. Ezután nem csak a Littleton-i gyilkosság napja jött el, hanem mindazoknak a győzelmei, akik a katolikus erkölcsöt bíróság előtt megtámadták. „Miként a katolikus Egyháznak, úgy lészen a világnak.” És valóban aszerint forog a világ!
Befejezés Április 27-én, csupán csak egy héttel a Littleton-i mészárlás után, a sátáni-hátborzongató rock sztár, Marilyn Manson koncertet adott a Minnesota állambeli Minneapolisban. Manson egy hírhedt rocker, aki előszeretettel idézi a Bibliát, a színpadon nemi aktust imitál, és fenekét az amerikai zászlóval törli ki. A két bántalmazott és bántalmazó fiatalnak, akik a Columbine Gimnáziumban lemészárolták társaikat, ő volt egyik kedvenc sztárja. A Mansont népszerűsítő firma olyan trikókat árul, melyeken ez a felirat áll: „ÖLJÉTEK MEG SZÜLEITEKET”. Manson megszállottja a gyilkosságnak és az öngyilkosságnak, és gyakorta arra buzdítja fiatal rajongóinak millióit, hogy kövessék kétértelmű, sátáni példáját. A két Colorado-i gyermekgyilkos csak szaván fogta őt. A konzervatív szószátyárok állításával ellentétben Manson csupán egy szomorú, őrült tünet. Minneapolis-i koncertjének napján nálánál sokkal súlyosabb probléma állt fenn: nevezetesen a tiltakozás egyetlen szavának hiánya a St. Paul-i egyházmegye püspökségéből. Semmilyen figyelmeztetés, semmilyen protestálás nem volt hallható. Flynn érsek semmivel sem kezdeményezte ezen elmebeteg hangverseny bojkottját. Oh igen, a protestáns tiltakozók körülállták a hangverseny helyszínét, de hol volt a katolikus kontingens…? Hát persze, talán legközelebb… Ülne Szent X. Pius ma Péter trónusán Rómában vagy állna Murray érsek a St. Paul-i egyházmegye élén, senki nem hallott volna soha egy kis Marilyn Manson nevű punkerről. A II. Vatikáni Zsinat szellemében a progresszív katolikus Egyház cserben hagyta a világot. Manson csak egy profán, horrort kedvelő opportunista, aki nevet az Egyházon, miközben pénzét számolja. Amíg az Egyház nem tér észre, nem várhatunk jobbat, mint Manson-t, Littleton-t, kondomokat az iskolákban és az „új misét” . Az „új tavasz” utáni keresésben, melyet a zsinat megígért, az Egyház minden lehetőségét elvesztette, hogy valami jót tegyen. Még egy olyan nyomorúságos gyalázkodót mint Manson sem képes megállítani. És ezért fogják az ilyenek vezetése alatt kislányok és kisfiúk tavaszunkat rémálommá változtatni, mely csak akkor fog véget érni, amikor a régi hit teljes egészében ismét helyreáll.
Hagyományhűség az egyetlen válasz. Valakinek meg kell őriznie a régi megoldást, azaz a régi hitet, míg Isten olyan pápát állít, aki a II. Vatikáni Zsinat rossz szellemét eltörli. Amíg ez meg nem történik a rózsafűzért kezünkben, gyermekeinket csaknem rejtve, szellemi fegyvereinket csőre töltve és hagyományos katolicizmusunkat szívünkben és életünk központjában kell tartanunk, mindegy mi jön. Addig imádkozzunk a Colorado-i tragédia szegény áldozataiért, mind a halottakért, mind az életben maradottakért. Ők azok a szomorú lények, kiknek alig van esélyük arra, hogy megőrizzék ártatlanságukat. Őmiattuk – a gyermekek miatt – lehetünk biztosak abban, hogy Isten nemsokára beavatkozik ebbe a káoszba, és helyreállítja saját rendjét. A gyermekek és az ő szomorú sorsuk miatt fogja Ő, ezt szabad feltételeznünk, ezen legújabb babyloni torony konstrukcióját nemsokára leállítani. Az Ő ideje bizonnyal megjön nemsokára! És ha jön, gyermekeinek nem lesz más menekülése, mint az, amit az Ő gyengéd Édesanyja a hagyományos katolikus hit szeretetteljes átölelésben felkínál. ²²² vissza |