Az US-hetilap, „National Catholic Reporter” vatikáni szakértője, John Allen a római püspökszinódus alkalmával beszélgetést folytatott az 59 éves moszkvai érsekkel, Mons. Tadeusz Kondrusiewicz-cel. Kondrusiewicz érsek a mai Fehér-Oroszország területéről származik.
Arra a kérdésre, hogy az orosz hívek számára mi volt a szinódus legfontosabb témája, Monsignore Kondrusiewicz konkrétan azt válaszolta: a mise és a liturgia korrekt celebrálása.
„Én szilárdan hiszek a ‘lex orandi, lex credendi’ – az ima törvénye a hit törvénye – elvében”, jelentette ki az érsek. A mise nem a pap tulajdona, hanem olyan szertartás, amit Krisztus alapított. Az Egyház ugyan megváltoztathat dolgokat, de mindig csak bizonyos normákon belül: „És nekünk be kell tartanunk ezeket. A misében nem a pap valamiféle alakításáról van szó, aki a liturgiát saját hangulata szerint formálhatja.”

Monsignore Kondrusiewicz elmesélte, hogy a kommunizmus 70 éve alatt Oroszországban alig lehetett a szentmisét bemutatni. Hivatalosan csak két templomban volt ez lehetséges, Moszkvában és Szentpétervárott. Emiatt a nép körében a szentmise és a liturgia iránti érzék és ezeknek megértése alaposan megcsappant. Az egyház jelenleg azon fáradozik, hogy a híveknél ezt a hit-vákuumot lépésről-lépésre újból megtöltse: „Moszkvában hét évvel ezelőtt kezdtük meg az Oltáriszentség imádását. Akkor sokan megkérdezték: ‘Mire jó mindez?’ De ma már vágyódnak utána.”
Egyházmegyéjének minden községében hetente legalább egyszer szentségimádást tartanak. Most azon igyekeznek, hogy az úrnapi körmenetet újra bevezessék. Ezt sem lehetett az elmúlt 70 évben megtartani, mondta az érsek. Még világi újságírók is érdeklődést mutatnak ez iránt, mivel az ortodoxoknál ez a szokás, vagy ehhez hasonló, ismeretlen.

Miért olyan fontos a liturgikus normákhoz való hűség kérdése a kelet-európai püspökök számára? – tette fel a kérdést az újságíró. „Talán mi egyszerűen hagyománytisztelőbbek vagyunk. Nem tudom”, válaszolta az érsek, majd hozzátette, hogy szerinte a hitehagyás számos okainak egyike a liturgikus normák elhanyagolása. „Ha a celebrálásnál az ájtatosság és a gondosság hiányzik, ha a pap nem tudni mit csinál, ha azt a benyomást kelti, hogy a misét nem veszi komolyan, akkor miért tartsák a hívek fontosnak, ami az oltárnál történik?”

Az orosz prelátus ezzel kapcsolatban egy hitetlennel történt esetet mesélt el, aki Litvániában részt vett egy misén, és aki a mise után ezt mondta: „A kórus nagyon jó volt. A hívek közössége udvarias volt. De egészen elől, a színész nem tetszett.”
Még ez a nem-hívő is láthatta, folytatta az érsek, hogy a pap nem vette komolyan a misét: „Attól félek, hogy eltűnik a szent iránti érzék.”

A templomok külsejének kialakítása is fontos: „Amikor belépek egy templomba, rögtön szeretném tudni, hol van a tabernákulum – az Oltáriszentség. A modern templomokban ezt már nem olyan könnyű megtalálni.”
Ugyanez vonatkozik a gyónásra is. A gyóntatószéknek markáns helyen kellene lennie: „És használnunk is kell őket.” Néhány nyugati templomban megnézte a gyóntató időket. Ezek közül példaként a prelátus megemlített egyet: szombaton 16-tól 17 óráig. Ezt nem gondolhatják komolyan: „Én a Szovjetunióban nőttem fel. A mi papjaink ott órákon keresztül gyóntattak – holott nagyon nehéz volt ezt megszervezni.”