Most mállik szét az, ami nem tartozik össze. A német evangélikus egyház visszautasítása, hogy a Biblia a katolikus Egyházzal közösen létrehozott úgynevezett „egység-fordításának” revíziójában résztvegyen, rámutat, hol nem lehet a katolikusokat és a protestánsokat egy kalap alá hozni. A katolikus oldal számára az Egyház az, aki az inspirált szövegek kánonját definiálja, megőrzi, interpretálja és fordítását approbálja.
Ezzel szemben az evangélikus oldal egyház nélkül is kijön. Vezető protestánsoknak a világifjúsági találkozóról megjelent kritikus kommentárjai – holott sok egyszerű evangélikus hívőre mély benyomást tettek az ottani események – megint egyszer megmutatja, hol válik az ökumenizmus luftballonná. Az a konszenzus-retorika, amely ezt elkendőzni akarja, valójában törékeny és képtelen arra, hogy valóságos megegyezéseket elérjen.

A német püspökkonferencia elnöke, Karl Lehmann bíboros, az ökumenizmus „jelentős káráról” beszél. De miért szolgál kárára az ökumenizmusnak, ha úgy az egyik, mint a másik oldal egy adott pillanatban végre azt is kimondja, mi saját oldalának véleménye bizonyos dolgokról? Róma ezt tette a „Dominus Jesus” dokumentummal, és a „Liturgiam authenticam” instrukcióval is, amely most a protestánsok számára a „szegletkő” lett. Pedig nem csak az egymást összekötő, hanem az egymást szétválasztó dolgokat is ismerni kellene.

Az ökumenizmushoz hozzátartozik a becsületesség. Ha ezt a becsületességet jobban alkalmazták volna, néhány plébános és hívő ma jobban tudná, miért tiszta becsapás, félrevezetés az intercommunio.
Hogy a politikában és a társadalmi életben ennek ellenére számos terület van, ahol katolikusok és protestánsok együtt tehetnek tanúbizonyságot a mi Urunk Jézus Krisztus mellett, nem képezi vita tárgyát. Inkább egy őszinte protestáns, mint egy olyan katolikus egyházvezető, aki saját vallását protestantizálni akarja.