1993. július 22.-én a Deutsche Tagespost című újságban a következő szöveggel jelent meg egy tudósítás: „Az új-katekumen út titkos tanításai”. Ez egy olyan mozgalom, amely a közösségi élet megújításában közreműködik, azáltal, hogy a plébániákon képzett hitoktatókat működtet. A mozgalom már 87 országban van jelen, az egész világot behálózó húsz papszemináriuma van, – ebből nyolc Európában. A spanyol Kiko Arguello 1984-ben alapította ezt a mozgalmat, amely szemmel láthatóan Róma jóindulatát is élvezi. Ez, úgy tűnik, azzal van összefüggésben, hogy az evangelizálásnak egy, látszólag sikeres módját folytatja, és ezért mintaképül szolgál az „új-evangelizálás” megvalósításának. II. János Pál pápa így nyilatkozott: „Ez az (új-katekumen) út különösen megfelelőnek tűnik arra, hogy az elkeresztényiedett vidékeken az Egyház szükséges újraalakulásához jelentős segítséget nyújtson.”
1993 húsvét hetében Európa összes országából 140 püspök találkozott Bécsben az új-katekumen mozgalom körülbelül 240 tagjával, hogy e találkozó alkalmával jobban megismerhessék ezt az utat. Egy évvel előtte Latin-Amerikából érkezett 156 püspökkel rendeztek egy hasonló találkozót.

A meglepő ebben a történetben az, hogy egyfelől leszögezik, hogy az „új-katekumen út” „hatásos eszköz”, amely a II. Vatikáni Zsinat utáni időszak hívott életre (II. János Pál pápa 1990. augusztus 30-i levele az új-katekumen útról), másfelől azonban kiderül, hogy az új-katekumen mozgalom tanításai nem mások, mint egyértelmű tévtanok.
Enrico Zoffoli, egy lelkes atya egyike azon keveseknek, akik foglalkoztak ennek az új mozgalomnak a titkos tanításaival. Titkos azért, mert egyetlen könyve sincs a mozgalomnak, amelyben tanaik szerepelnének. Zoffoli arra a következtetésre jut, hogy e tanokban egyértelműen „a protestantizmustól erősen befolyásolt eretnekségről” van szó (DT), amelynek tanítása szerint például a kereszténység történelme a 313-as milánói egyezmény és a II. Vatikáni Zsinat között nem volt más, mint tévút. Ezen idő alatt – szerintük – a kereszténységet pogány elemek hamisították meg. Csak a II. Vatikáni Zsinat szabadította meg újra a katolikus tanítást ezen elemektől, és vezette vissza az Egyházat az igazi ősegyházhoz. Ezzel összefüggésben az áldozat fogalmát is elvetik, mint pogány elemet, csakúgy, mint az oltárt. Így egy új mise-értelmezés jön létre, melyben a szentmise áldozati jellegét tagadják, és a papot sem ismerik el többé, mint Krisztus helyettesítőjét.
Megdöbbentő látni, hogy a II. Vatikáni Zsinat utáni szellem milyen könnyen összeegyeztethető a hitetlenség szellemével.

²²²²²