A Szentolvasó az igaz keresztény ember számára többet kell jelentsen egy jámbor ájtatossági gyakorlatnál. Ha nem ez egész életünk vezérfonala, amellyel Mária kezén Jézus Krisztus alázatos, olykor véres, de éppen ezáltal győzedelmes lábnyomaiba lépünk, akkor elmondása csupán terméketlen cselekedet, melynek elvégzéséből éppen úgy kerülünk ki, miként abba beléptünk. Jézus Krisztus természetfölötti érzületének szemlélete által minduntalan Krisztus követésére ösztönözni és ebben végig hűséggel kitartani, erre akar a mi mennyei Édes Anyánk minket a Rózsafüzér által nevelni: „Boldog ember, ki engem hallgat, és ki ajtóm előtt vigyáz naponként, és várakozik ajtófélfámnál.” (a Szentolvasó ünnepének leckéjéből)
A Szentolvasó megtanít minket, hogy Isten példájára figyeljünk, jelenlétére „éberek” és figyelmesek legyünk, és éppen ugyanazon ima gyakori visszatérte által, állhatatosak legyünk Isten szolgálatában életünk azon helyén, ahova Ő állított.

A Szentolvasó segítségével az Istenanya kezén a természetfeletti szemlélethez kell eljutnunk, és azt meg is kell tartanunk. A jelenlegi válság nemcsak a hit vizsgája, hanem minden erény, mindenekelőtt a hűség vizsgája is. Az elvilágiasodás mindenféle szellemiségétől való óvakodás és védekezés szükségessége érvényes papokra és hívőkre egyaránt, hisz az elvilágosiasodás nemcsak azoknál lelhető fel, akik az evilági eszméket és szokásokat nyíltan felvállalják és az evilági ösztönöknek behódolnak – miként ezt azoknál a modern katolikusoknál és egyházi embereknél látjuk, akik a „világhoz hasonultak” –, hanem a jóság és vallásosság köntösében megbúvó észrevétlen, lopakodó kísértés gyanánt olykor még olyan embereknél is fellép, akik tulajdonképpen nem is akarnak elvilágiasodni.
Az elvilágiasodás rejtett gyökere az emberi önszeretet, mely előnyben részesíti természetünk hajlamait, kedvteléseit és előnyeit Isten akaratával, az Egyház hagyományos, bölcs rendelkezéseivel és a keresztény felebaráti szeretettel szemben. Hajlamaink például oly emberek felé fordítanak minket, kik rokonszenvesek vagy jót tesznek velünk. A kegyelem azonban arra indít, hogy mindenkivel jót tegyünk, még olyanokkal is, akiket természetünk nem tart vonzónak, és akiktől nem várhatunk viszonzást sem: „Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? S ha nem köszöntitek csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is?” (Mt 5,46-47) Urunk többet kíván a csupán természetes rokonszenv és hajlam szerinti cselekedetnél. Gyakran kezdődik ott a keresztény felebaráti szeretet, ahol a természet szerinti rokonszenv és hajlam megszűnik.

Merry del Val bíboros, Szent X. Pius államtitkára és személyes jóbarátja, aki a szentség hírében halt meg, minden reggel ezt a maga által írt litániát imádkozta:
      Szelíd és alázatos szívű Jézus hallgass meg engem;
      A kívánságtól, hogy megbecsüljenek, szabadíts meg, oh Jézus;
      A kívánságtól, hogy szeressenek, szabadíts meg, oh Jézus;
      A kívánságtól hogy dicsőítsenek, szabadíts meg, oh Jézus;
      A kívánságtól hogy tiszteljenek, szabadíts meg, oh Jézus;
      A kívánságtól, hogy dicsérjenek, szabadíts meg, oh Jézus;
      A kívánságtól, hogy mással szemben előnyhöz jussak, szabadíts meg, oh Jézus;
      A kívánságtól, hogy tanáccsal szolgálhassak, szabadíts meg, oh Jézus;
      A kívánságtól, hogy helyeslésben részesüljek, szabadíts meg, oh Jézus;
      A félelemtől, hogy megaláznak, szabadíts meg, oh Jézus;
      A félelemtől, hogy lenéznek, szabadíts meg, oh Jézus;
      A félelemtől, hogy visszautasítanak, szabadíts meg, oh Jézus;
      A félelemtől, hogy megrágalmaznak, szabadíts meg, oh Jézus;
      A félelemtől, hogy elfelejtődöm, szabadíts meg, oh Jézus;
      A félelemtől, hogy nevetségessé válok, szabadíts meg, oh Jézus;
      A félelemtől, hogy igazságtalanságok érnek, szabadíts meg, oh Jézus;
      A félelemtől, hogy hamis gyanúba keveredek, szabadíts meg, oh Jézus;
      Hogy másokat többre becsüljenek nálam, Jézusom, add meg a kegyelmet, hogy ezt kívánjam!
      Hogy másokat jobban szeressenek, mint engem, Jézusom, add meg a kegyelmet, hogy ezt kívánjam!
      Hogy mások megbecsülése a világban növekedjék, Jézusom, add meg a kegyelmet, hogy ezt kívánjam!
      Hogy másokat alkalmazzanak és engem mellőzzenek, Jézusom, add meg a kegyelmet, hogy ezt kívánjam!
      Hogy másokat szeressenek, és engem elhanyagoljanak, Jézusom, add meg a kegyelmet, hogy ezt kívánjam!
      Hogy mások minden dologban előnyben részesüljenek, Jézusom, add meg a kegyelmet, hogy ezt kívánjam!
      Hogy mások szentebbé válhassanak nálam, bízva abban, hogy a lehetőségek keretében magam is szentté válhatok, Jézusom, add meg a kegyelmet, hogy ezt
             kívánjam!
      Jézus, add meg nekem a kegyelmet, hogy ezeket kívánjam! Ámen.

Ily módon neveljen minket a Rózsafüzérben Jézus Krisztus gondolatvilágának szemlélete mind hathatósabban természeti adottságú emberből természetfeletti adottságú emberré. Így leszünk egyre kevésbé természetünk hajlamainak alávetve: az irigységnek, a makacsságnak, az erőszakoskodásnak, az önelégültségnek, az érzékenykedésnek, hogy helyettük mind jobban a Szentlélek gyümölcsei kerülhessenek előtérbe: az Isten és felebarát iránti szeretet, a természetfeletti öröm, a lelki béke, a türelem, melyek lehetővé teszik a mindennapok nehézségeinek keserűség nélküli elviselését. A türelem, mely állhatatossá tesz a jóban, a gyengédség, a jóság, a hűség, a szelídség, a szerénység, a mértékletesség, a tisztaság (ld.: Gal 5,2.); ezek Krisztusnak a lelkek, a családok és a társadalom felett uralkodó királyságának gyümölcsei. A jóságos Isten és az emberi történelem egykoron gyümölcseink alapján ítél majd meg bennünket. Adja meg Isten és szentséges Édesanyja a Rózsafüzér által, hogy megteremjük ezeket a jó gyümölcsöket!