 |
SZENT MARGIT LAP A fenti címmel megjelenő havilap első száma 1995 decemberében készült el. 2005 júniusában pedig már a 109. szám látott napvilágot. Ehelyütt kerül folyamatosan feltöltésre az összes eddig megjelent és ezután megjelenő szám anyaga.
„Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt.” |
| 2005. december - 115. szám
Tartalom:
U
Karácsonyi történetek |
|
GAUDÉTE IN DOMINO SEMPER: ITERUM DICO, GAUDÉTE. „Testvérek: Örüljetek az Úrban mindig, újra mondom, örüljetek. Ismerje meg mindenki a szelídségteket: az Úr közel vagyon. Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem mindenben terjesszétek kéréseiteket az Isten elé imádságban és könyörgésben hálaadással. S az Istennek az a békéje, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Fil 4,4-7)
|
maga jön el, és megszabadít minket. (Iz 35,4)
Közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják: (Zsolt 144,18)
|
|
1. A gyermek Jézus és a pásztorfiú Ismeretlen szerzőtől Mikor a pásztorok elmentek és születésének szegényes istállójában újra csend lett, a gyermek felemelte a fejét és az ajtó felé tekintett. Egy fiú állt még ott – félénken és szerényen. „Lépj közelebb”, mondta a Kisjézus, „miért vagy olyan ijedt?” – „Mert semmit sem hoztam neked”, válaszolta a fiú. „Pedig én nagyon szeretnék kapni tőled valamit”, jelentette ki a jászolban fekvő gyermek. Az idegen fiú ekkor izgatott lett: „Nincs semmim. Semmi nem az enyém. Ha lenne valamim, neked adnám.” Kiforgatta szakadt nadrágjának zsebeit: „Itt van egy régi kés pengéje. Csak ezt találtam, legyen ez a tied.” „Nem”, mondta a gyermek, „tartsd meg. Én valami egészen mást szeretnék tőled kapni. Három dolgot.” – „Szívesen”, felelte a másik, „de mit?” „Ajándékozd nekem azt a képet, amit utoljára festettél.”
A fiú elpirult és zavarba jött. Szájával olyan közel hajolt a Kisjézus füléhez, hogy még Mária és József sem hallhatta, amit mondott: „De hiszen az a kép olyan rossz volt, hogy még csak rátekinteni sem akart senki.” – „Éppen ezért akarom én megkapni”, mondta a jászolban fekvő gyermek. „Mindig azt kell elhoznod nekem, ami másoknak nem tetszik rajtad, vagy amire másoknak az életedben nincs szükségük.” „És végezetül”, mondta a Kisjézus, „add nekem a válaszodat, amit szüleidnek adtál, amikor megkérdezték, hogyan törted el a tányért.” Ekkor a fiú nagyon szomorú lett és ezt suttogta: „Azt mondtam nekik, hogy véletlenül löktem le az asztalról. De ez hazugság. Valójában haragomban a földhöz vágtam.” – „Ezt akartam hallani”, nyugtázta örömmel a gyermek, „hozz el nekem mindig mindent, ami életedben rossz: hazugságaidat, kimagyarázkodásaidat, gyávaságodat és rosszasságodat. El akarom venni őket tőled. Neked nincs rájuk szükséged. Boldoggá szeretnélek tenni, és hibáidat mindig újra meg fogom bocsátani. Akarsz mától kezdve mindig hozzám jönni és megmondani, ami nincs rendben az életedben?”
Írta: Karl Heinrich Waggerl Ökörről és szamárról egyetlen szót sem ejt a Szentírás. Nem emlékszem már, hol hallottam először ezt a történetet erről az egyáltalán nem összeillő párról, édesanyám valószínűleg csak kitalálta, hogy a lábainál összesereglett gyermekek fárasztó kérdéseitől hamarabb szabaduljon.
A történet szerint az arkangyal, mialatt József és Mária Betlehem felé vándoroltak, titokban összehívta a környék állatait, hogy kiválasszon közülük egyet vagy kettőt, aki a szent család mellett az istállóban illendően szolgál majd.
Majd sorban jöttek mind a többiek, a kutya és a macska, az okos bagoly és az édesen furulyázó csalogány; mindannyian a saját tudományukat dicsérték, de mindhiába. Végül a szigorú kerub még egyszer körültekintett, és akkor kint a földeken megpillantotta az ökröt és a szamarat, mindkettőt befogva, mert egy parasztnak szolgáltak, és ezért a kútnál nap mint nap körbe-körbe kellett járniuk. Az angyal őket is magához hívatta: „Ti ketten, ti mit tudtok felkínálni?”
|