|
Írta: Lorenzo Scupoli 1589. (Megjelent a Szent Margit Lap 2008 és 2009 évi számaiban)
A viaskodás módja a testiség bűne ellenében
E bűnnel sok tekintetben másképp kell elbánnod, mint egyéb vétkekkel. Hogy tehát annak rendje szerint járj el a dologban, külön-külön három időszakot kell megfigyelned: kísértés előtt, kísértés közben, és kísértés után.
Arra ne építs semmit, hogy esetleg nem érzesz magadban veszedelemfélét, vagy hogy évek óta nem bántottak, nem háborgattak a testnek indulatjai, mert ez az átkozott bűn azt, amit évek óta nem követett el, egy óra alatt véghez viszi; takargatni szokta cselszövényeit, alattomban élesíti a gyilkot, s annál veszedelmesebb és mélyebb sebeket ejt, minél bátorságosabb barátságot színlelve, a gyanúnak árnyékát is távol tartja. Mire nézve igen sokszor nagyobb a veszedelem, midőn szabados dolog színe alatt, például atyafiság, rokonság, udvariasság, vagy fényes tulajdonok s ritka erények tekintetéből célba vett ismerkedés ürügyén keresnek alkalmat találkozásra, bizalmas barátkozásra, hosszas társalkodásra. Van arra példa akárhány, hogy efféle találkozásoknak nem jó vége szokott lenni. Ezért legyen eszed és tartsd magadat a következő szabályokhoz. Először: Kerüld az alkalmat; fuss, fiam, fuss, mihelyt legkisebb árnyékát is látod a bűnnek. Mert emberek vagyunk, csöpűhöz és pozdorjáboz hasonló emberek; nagyon könnyen belénk kap a láng. Abban ugyan szikrát se bízzál, hogy majd eloltod. Hogy a jobbnál jobb szándék vizétől a láng nem fog rajtad, hogy győződ erős akaratoddal, hogy készebb vagy inkább meghalni, mint Istent legkevesebbet is megbántani; mert a sok barátkozás és társalkodás folytán a testiség tüze természetes melegével olyannyira elpárologtatja a legjobb akarat nedvességét, és egy pillanat alatt oly nagy lángot vet, hogy az atyafiságos vért sem fogja kímélni. Hogy nem fél Istentől, becsületét semmibe sem veszi, életével sem gondol, még a pokolnak minden iszonyatossága sem tartóztatja vissza. Azért fuss, fiam, még egyszer mondom, fuss, hacsak nem akarsz parázzsal megrakodni, lángra gyulladni és megégni. Másodszor: Őrizkedjél a henye, dologtalan élettől; ne vesztegesd az időt haszontalanságokra, igyekezzél szívvel lélekkel hivatalodnak élni. Harmadszor: Ne ellenkezzél soha elöljáróiddal, hanem engedelmeskedjél készseggel minden dologban, huzavona nélkül, szíves jóindulattal teljesítvén mindent, amit parancsolnak, leginkább azt, mi megaláztatásoddal jár, ami áldozatodba kerül, azt, ami leginkább ellenére van tennen akaratodnak s természetes hajlamaidnak.
Negyedszer. Ne ítéld meg soha vakmerően felebarátodat, kivált e bűn tekintetében. Hogyha nyilvánvaló volna ebbeli süllyedése, szánakoznod kell rajta, nem haragoskodnod, se gúnyolódnod, s az ő esetéből magadnak üdvösséges tanulságot vehetsz alázatosságra és önismeretre, elismervén, hogy por vagy és csupa semmi. Gyarlóságod érzetében járulj buzgó imádsággal Istenhez, s ezentúl még inkább kerüld az olyan társaságot, melyben csak árnyéka is találtatnék a veszélynek. Végre ötödször: Vigyázz, nagyon vigyázz magadra, hogy (mert magadban az isteni malaszt valami ajándékát észleled vagy lelki vigasztalások édességét tapasztalod) bizonyos tetszelgéssel ne hitegessed magadat s azt képzeljed magadnak, hogy nincs mitől tartanod, hogy ellenségeid nem férnek hozzád, minthogy úgy látszik utálattal és gyűlölettel viseltetel irántok. Ha szemes nem vagy, vigyázatlanságoddal nagykönnyen megjárhatod!
A kísértés közben: Legelsőbben az a kérdés, hogy mi adott okot, vagyis hogy külső vagy belső ok adott-e alkalmat a kísértésre? Az imádságban kövesd a következő módot: Mihelyt efféle gondolatok keletkezésének csak távolról is neszét veszed, legott vonulj magadba vissza, és elmédet a keresztre feszített Megváltódra emelve mondjad: »Én Jézusom, én édes Üdvözítőm, siess, kérlek, segítségemre, nehogy ezen ellenségem kezébe kerüljek«. S néha szívedhez szorítván a keresztet, melyen Üdvözítőd függ, csókold meg lélekben az ő szentséges sebeit, benső buzgósággal mondván: »Drága sebhelyek, isteni vértől ázott, tisztaságos szent sebhelyek, sebesítsétek meg ezt az én gyarló, tisztátalan szívemet, s oltalmazzatok meg, hogy ne vétkezzem ellenetek!«
Azonban nem szeretném, fiam, hogy mikor a testiség kísértései környékeznek, elmédet bizonyos szempontokon jártassad, melyeket ilyetén kísértések ellen orvosszerül szokás ajánlani. Nem tanácslom, hogy például e véteknek undokságáról, telhetetlenségéről, fájdalmas és keserű gyümölcseiről, becsületre, vagyonra, életre veszedelmes és kárhozatos következményeiről sokat elmélkedjél. Ez ugyanis nem szolgál mindenkor biztos pajzsul eme kísértések ellenében, sőt néha még káros is lehet, mert habár az értelem egyrészről elutasítja is ama gondolatokat, de másrészről éppen azáltal, hogy velök foglalkozik, rést nyit az alkalomnak és veszedelemnek gyönyörködtetésre és beleegyezésre. Mire nézve e bajnak legjobb és legegyszerűbb orvossága futni, kerülni az alkalmakat, őrizkedni mindenáron nemcsak efféle gondolatoktól, hanem egyáltalában mindentől, ami habár kerülő úton, efféle gondolatokra alkalmat szolgáltathatna.
Elmélkedésedet ilyen vagy hasonló könyörgéssel fejezheted be: „Szabadíts meg engem, én teremtőm és Megváltóm, szabadíts meg ellenségimtől a te kínszenvedésed és véghetetlen jóságod dicsőségére!« S többet ne gondolj e vétekre, mert róla csak emlékezni is veszedelmes lehet. Soha se vetekedjél ily kísértéssel, mert ez nem egyéb a gonosz lélek alakoskodásánál. Ügyes fogás tőle, hogy nyugtalanná és csüggeteggé tegyen, vagy hogy legyen alkalma tovább incselkedni, ilymódon remélvén hozzád férni s valami gyönyörködtetés által sebet ejteni rajtad. Mire nézve ily kísértések esetére, ha mikor a beleegyezés nem nyilvánvaló, az egészet lelkiatyádnak röviden meggyónhatod, s ezután az ő ítéletén és tanácsán teljességgel meg lehet, meg kell is nyugodnod. A kísértés után, bármily biztosnak érezzed is magadat, kerülnöd, még gondolatban is kerülnöd kell mindazt, ami a kísértésre okot adott vala, mégha a dolog látszatja tán istenes szándék vagy egyéb jó cél tekintetéből mást tanácsolna is. Ne hajts a látszatra, mert nem egyéb az szemfényvesztésnél megvesztegetett természetünk részéről, nem egyéb cselszövénynél álnok ellenségünk részéről, ki világosság angyalának mutatja magát, hogy a sötétség örvényébe taszítson.
A viaskodás módja a hivalkodás ellenében Hogy ügyed a hanyagság és tespedés nyomorúságos szolgaságára ne kerüljön, ami nemcsak a tökéletesség útján akasztana meg, hanem egyenest ellenségeid kezére juttathatna – lelkedre kötöm a következőket. Először: Őrizkedjél minden kapkodástól s hajlandóságtól a mulandó dolgokhoz, nemkülönben mindennemű foglalkozástól, mely sorsod és állapoddal nem fér össze.
Másodszor: Azon igyekezzél, hogy megszokjad az isteni malaszt sugallatait, valamint elöljáróid minden parancsolatait gyors engedelmességgel teljesíteni, mindent akkor s akként végezvén, miként az ő akaratjok tartja.
De az sem elég, ha a dolgot, mellyel köteles vagy, imígy-amúgy hamarjában végzed el, hanem kellő időben, amikor a dolog természete kívánja és kellő szorgalommal úgy kell végére járnod, hogy lehetőleg tökéletes munkát végezz, s lelki előmeneteledre minél több hasznod s Isten előtt minél több érdemed legyen belőle.
Mire nézve vedd gyakran gondolóra, hogy egy-egy buzgó fohász, mely tiszta szívből az égbe száll, egy-egy földet érő térdhajtás, mellyel ő szent Felségének szíved hódolatát tanúsítod, egymagában többet ér a föld minden kincsénél, s hogy valahányszor erőt veszünk magunkon és szenvedélyeinken, Istennek szent angyalai lelkünknek a győzedelem egy-egy pálmáját nyújtják a mennyországból. És hogy ellenkezőleg, Isten a hanyagoktól lassankint megvonja malasztjait, melyekkel őket megajándékozta volt, az igyekezőknek pedig bővebben osztja kegyelmeit, hogy a mennyország örömeire útjokat egyengesse. Szeretnél, teszem, valamely erényre szert tenni, de úgy látod, hogy ebbeli igyekezeted sok mindenféle gyakorlatot igényel, nagy idő munkájába és sokszoros megerőltetésbe kerül, és az ellenség is számos akadályt gördít elé – ezen esetre úgy kezdj hozzá, mintha csak néhány pontra nézve kellene magadat gyakorolnod és csak egy-két nap fáradnod benne. Ellenségeddel pedig csak egy irányban küzdj meg, mintha más irányban semmi ütközeted sem volna, közben-közben buzdítva és bátorítva magadat azzal, hogy Isten segítségével erősebb vagy te mindnyájánál. Ha így jársz el a dologban, a tunyaság alább fog hagyni s az ellentétes erény megszállhat majd szívedben s maradandó lakást foglalhat benne. Ugyanez áll az imádságról. Az elmebeli imádság néha egész órát vesz igénybe; ezt hanyagságod soknak látja. Fogj tehát úgy hozzá, mintha csak egy negyed, egy nyolcad órát szándékoznál imádkozni, ekképp könnyebben fog esni a második, a harmadik nyolcad, s nem lesz sok egy-egy óra. Hogyha a második, harmadik vagy következő nyolcad szerfölött nehezedre talál esni: elmélkedésedet, hogy a kelletlenség erőt ne vegyen rajtad, egy időre szakítsd félbe, nemsokára megint visszatérendő hozzá.
Ugyanez egyéb teendőidről is szól. Hogyha annyira meggyül a dolgod, hogy szinte megháborodol tőle, ne türhetetlenkedjél, hanem serényen és csöndesen fogj hozzá, elsőben az egyikhez, mintha egyéb dolgod nem is volna, s egymásután szorgalmasan hozzá látván, jóval kevesebb megerőltetéssel végére fogsz járni, mint ahogy tunyaságodban előre képzelted. Ha nem így jársz el benne, vagy ha a nehézség elől meghátrálsz, a restség vétke annyira erőt fog rajtad venni, hogy akár van nehézség (mely nélkül az erény gyakorlása, kivált eleinte csakugyan nem is járja), akár nincs, örökké kedvetlen leszel, örökké nyugtalanítani és gyötörni fog az aggódás és félelem, hogy majd így, majd amúgy baj lesz. Mintha minduntalan felverne valami nyugalmadból, óráról órára más támadás volna ellened készülőben, mintha szünet nélkül új meg új ellenséggel gyűlne meg a bajod. Az lesz, hogy a nyugalom közepette nyugtodat nem fogod találni. Mire nézve láss a dolgodhoz, kedves lélek, imádkozzál és munkálkodjál, szüntelen jóban foglalatoskodván; ne késedelmeskedjél hímet varrni menyegzői köntösödre, ne várakozzál vele akkoráig, midőn már kész köntössel s egész dísszel eléje kellene menni a jegyesnek. Juttasd eszedbe nap nap után, hogy aki a reggelt megadta, nem ígérte meg az estét, s aki meghagyta érned a nap alkonyát, nem köteles megadni a holnap virradóját. Minélfogva igyekezzél óráról órára minden percet Isten szolgálatára fordítani, mintha nem számíthatnál a jövőre, annál is inkább, minthogy minden percről számot kell majd adnod. Záradékul figyelmeztetlek, hogy bármennyit törődtél s fáradtál is, bízvást. kárba veszettnek tarthatod azt a napot, melyen vétkes hajlamaidon s kívánságaidon több-több győzedelmet nem vettél, s hálát nem adtál az Úrnak vett jótéteményiért, főleg az ő keserves kínszenvedéséért, melyet isteni szívének lángszerelmében éretted kiállott. Nemkülönben a kegyes atyai fenyítékért, ha napközben valami látogatás vagy sanyargatás megbecsülhetetlen kegyelmére méltatott vala.
Külső érzékeink igazgatása s alkalmazása érzékfölötti dolgokra Nagy vigyázat és hosszas gyakorlat kívántatik külső érzékeink kellő szabályozásához és helyes igazgatásához, minthogy az élvvágy, melynek úgyszólván a vezérszerep jutott megvesztegetett természetünk indulatjai közt, nyakra-főre lelkendezik az élvezetekre és vigasztalásokra, s azokat el nem érhetvén, a külső érzékeket használja fel hajdúkul és természetes eszközökül, hogy általok az érzéki vágyak tárgyait magának megkerítse, melyeknek képmásait, miután kapva kapott s mohón legelészett rajtok, az emlékezet táblájára mázolja, miből azután kéjnek érzete támad, mely (a testi ösztönök rokonságánál fogva) elágazik minden érzékre, s az ilyen kéjekre fogékony érzelmeket mind fellázítja. Ekképp az érzékek által mind a testre, mind a lélekre szerte terjed a dögleletes ragály, azt is ezt is megfertőztetvén.
Látod, fiam, a veszélyt, figyelmezz az orvosságra.
Ebben következőleg járhatsz el.
Hasonlóképpen, midőn a fákat, virágokat s a természet másmás növényeit nézed, azon elmélkedjél, hogy ami élet van bennök, nem magoktól, hanem Isten lelkétől van, ki, jóllehet testi szemeiddel nem látod, mindeneknek éltetője. Erre nézve tehát így szólhatsz magadban-: »Íme az igaz élet, melyből, melyben és melyért él és növekedik minden a földkerekségén. Íme az én lelkem éltetője, szívem édes gyönyöre!« Ha másokon kegyességet, bölcsességet, igazságosságot s egyéb erényeket észlelsz, szintén megkülönböztetvén a teremtményt teremtőjétől, így szólj a te Urad Istenedhez: »Oh erények színaranya, véghetetlen kegyesség, határtalan bölcsesség, merő szentség! Mily öröm járja át egész valómat, midőn látom, hogy egyedül tőled s általad van minden jó égen-földön, és hogy az összes teremtmények minden erénye a te tökélyeidhez képest: csupa semmi! Hálát adok neked, Uram, ezért, és minden egyéb jóságodért, mellyel az én felebarátomat megáldottad. Emlékezzél Uram, hogy én mily szegény vagyok, és mennyire szűkölködöm nevezetesen ezen … ezen erény nélkül!«
Midőn valami munkához kezdesz, gondold magadban, hogy e munkának fő tényezője egyedül Isten, magad csak élő eszköz vagy Isten kezében, amiért hozzáemelvén fel elmédet, imígy szólj: »Úr Isten, uralkodók uralkodója, mennyire örülök annak, hogy nálad nélkül semmit sem tehetek, és hogy egyedül te vagy minden munkának és minden áldásnak első és fő tényezője!«
Nefelejcsek Krisztus Urunk kínszenvedéséről az érzékek révén
Láttad, fiam, hogy az érzéki dolgok miképp szolgálhatnak az elmének lépcsőkül lelki dolgokra, szent gondolatokra Istenről. Most azzal szeretnélek megismertetni, hogy ugyanazon érzéki dolgok miképp szolgáltatnak alkalmat és módot szent elmélkedésre az Isten-emberről, az ö szentséges életéről és haláláról.
Úton-útfélen ezerféle dolgok nevezetszerint szemlélhetőleg eszünkbe juttathatják Krisztus Urunk kínszenvedését és fájdalmait. Úton-útfélen látunk például fegyvereket, köteleket, ostorokat, oszlopokat, töviseket, nádat, kalapácsot, minden léptennyomon látjuk az ő keserves kínszenvedésének megannyi eszközeit.
Más-más módok érzékeink révén érzékfölötti dolgokra térni, más-más körülmények alkalmából Miután láttuk, miképp kell elménket az érzéki és földi dolgok révén Isten s a testté lett Ige titkainak szemléletében gyakorolnunk: folytatólag más-más módokat is mondok; ajánlok különféle gondolatszikrákat különféle elmélkedésekre, hogy kinek-kinek legyen alkalma és módja maga kedve és szüksége szerint megválasztania azt a lelki táplálékot, mely leginkább szolgál épülésére. Ez, úgy hiszem, jól fog esni nemcsak az egyszerű és tanulatlan szíveknek, hanem a kiváló elméknek is, azoknak is, kik előbbre haladtak a lelki élet útján, melyen nem mindenkinek jutott mindenkor egyaránt kedve és képessége magasabb szemlélődésekre.
Attól nincs mit tartanod, hogy a dolgok sokfélesége zavarba találjon ejteni, ha okkal-móddal jársz el a dologban, és alázatossággal meg bizodalommal mások tanácsára is hallgatsz azokra nézve, miket egyről-másról mondandó vagyok. Lássuk.
Ha valamely teremtmény szépsége el talál bájolni, eszeden járj és vigyázz, mert a rózsák alatt kígyó lappang, a pokolbeli kígyó, lesve az alkalmat, hogy megfojtson, vagy legalábbis halálos sebet ejtsen rajtad. Ne állj vele szóba, legföljebb annyit mondhatsz: átkozott kígyó, mit leselkedel utánam? Tudom gonosz szándékodat, takarodjál. És Istenhez fordulván mondjad: »Áldott légy, én Istenem, ki ellenségemet velem felismertetted s az ő torkából kiragadtál engem!«
Az élet változatos fordulataiban következőleg gyakorolhatod magad istenes gondolatokban. Midőn például nagy fájdalom vagy szomorúság ér, midőn nagy meleget vagy hideget, vagy más kellemetlenséget kell tűrnöd, emeld fel elmédet Istenhez és vedd gondolóra, hogy ez az Isten szent akaratja, ki öröktől fogva úgy rendelte s a te javadra úgy intézte a dolgot, hogy téged ekkor ily mérvben ily kellemetlenség érjen. Mire nézve örvendve az ő kedves szent akaratjának és gondviselő szerelmének, jó alkalmat szolgáltat némi áldozattal is szolgálni ő szent felségének, vidám lélekkel mondjad: »Íme már teljesedésbe megy rajtam Isten szent akaratja, ki szeretetében öröktől fogva úgy rendelte, hogy én ezt szenvedjem. Örök hála érte én Uram Istenem jóvoltának!«
A Boldogságos Szűz kedves képét ha nézed, emeld fel hozzá szívedet, ki a mennyei paradicsomban uralkodik nagy dicsőséggel, és adj szíves hálát neki, hogy mindenkor teljes szívéből-lelkéből az Úr akaratjának engedelmeskedett, meg azért is hogy a te Üdvözítődet, az egész világ Megváltóját a világra szülte, dajkálta, nevelte, meg azért is, hogy lelki harcunkban oltalmával és kegyelmével szüntelen segítségünkre van.
Valahányszor úrangyalára harangoznak, jó hasznát veheted a következő három elmélkedésnek, minthogy amúgy is szépen illenek az angyali-üdvözlet három verséhez.
E három kis elmélkedésnek egyébkor is akárhányszor igen nagy hasznát veheted. A következők három időszakra, reggel dél és estére valók, s Krisztus Urunk kínszenvedésére vonatkoznak, mert bizonyára nagyon rendén van gyakran megemlékeznünk azon fájdalmakról, melyek az Úr kínszenvedése következtében a mi szentséges anyánknak szívét hasították. De meg nagy haladatlanság is volna tőlünk az ő lelke fájdalmait tudatlanra vennünk.
Hogy pedig rövid summába foglaljam a módját, melyet érzékeid kormányzásában követned kell, ezúttal csak kettőt mondok. Egy az, hogy minden teendőidben nem a test és vér szökte, nem a természet indulatja és hajlandósága, hanem Isten szent akaratja szolgáljon ösztönül és célul, szeretettel viselkedvén ahhoz, mit Isten akaratja után felkarolnod és szeretned kell, és gyűlölettel viselkedvén ahhoz, amit Isten akaratja után kerülnöd vagy gyűlölnöd kell.
vissza |