szerk. megj:: Az itt következő két levélrészletből az elsőt egy egyetemista fiatalembertől kaptam, azok után, hogy egy levelem végén, ezzel bíztattam: „Azért kitartás, Maga még fiatal, megérheti, hogy egyszer vége lesz ennek a szakadatlan árulásnak, amit az Egyház ú. n. tagjai követnek el megállás nélkül.” Erre a bíztatásra azért volt szükség, mert mindkettőnket „fejbevágott” egy ferences atya neki küldött levele, mely így szólt (a zárójelekben a szerkesztő megjegyzései állnak): „1907-ből idézel egy dokumentumot (Szent X. Pius pápa Pascendi enciklikáját), ma 2009 van (az Egyháznak éppen az az egyik legfőbb ismertetőjegye, hogy nem változtatja tanítását, mert Isten változatlan, nincs kitéve semmilyen változásnak). És 1960-ban volt egy II. Vatikáni Zsinat (a II. Vatikáni Zsinat 1962. október 11-től 1965. december 8-ig tartott). Ennek van egy dokumentuma az ökumenizmusról (jó lenne tudni, vajon az illető atya ismeri-e a tényleges szövegét e dokumentumnak). Ezentúl ezt idézd nekem, míg a tanítóhivatal, meg nem változtatja, amikor a krisztushivőkről van szó (a II. Vatikáni Zsinat magát „pasztorálisnak” definiálta, kijelentései tehát nem dogmai értékűek)! Enyhe túlzással, azt, hogy most mi magyarkodhatunk, az újkori történelem számos nem katolikus nagy magyarjának köszönhetjük! Éppen ezért az ízléstelenség és az esztelenség határát súrolja, ahogy a kálvinistákról okoskodsz. Töröld el őket és tetteiket a történelmünkből és próbáld magadban felvázolni, hogy mi maradna!” (Ezen utolsó mondattal kapcsolatban lásd a honlap alábbi cikkeit:      A katolikus tradíció helyzete ma Magyarországon      Korunk a protestantizmus végterméke      A KATOLICIZMUS TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON 1437-TŐL 1645-IG.) A másodikat egy katolikus idősek otthonában élő úriembertől kaptam, aki évek óta számol be nekem teljesen modernista papjuk miséiről és egyéb tevékenységéről. Ez a levéltöredék annak bizonysága, hogy Isten kegyelme a legváratlanabb fordulatokat tudja előidézni, olyasmiket, amiket mi emberi logikánkkal egyáltalán nem láthatunk előre. És annak a ténynek is, hogy egy, bár aprónak tűnő, de határozott és a jó irányba tett lépés mekkora változásokat tud okozni a legváratlanabb helyeken is. 1. Az egyetemista fiú levele: Nem gondolom, hogy valaha is visszatér az Egyház azokhoz az elvekhez, amelyeket Nagy Szent Gergely pápa vagy Szent V. Pius pápa vallott. Azt gondolom, hogy a gond nem a II. Vatikáni Zsinat döntéseiben áll, az csak a tünet. A gond abban áll, hogy az egyházi vezetőség lemondott mindarról, ami hitünket meghatározta. Ennek a következménye, hogy semmibe veszik az aszkézisről szóló műveket, a skolasztikus teológiát stb. „Nem lesz a katolikus hitnek egyetlen része sem, mely megmeneküljön kezüktől, egyetlen sem, ahol el ne kövessenek mindent a rombolásra” Szent X. Pius, Pascendi Dominici Gregis, 1907. Tényleg nem lett! Aligha fordul majd valami is vissza. Az emberekkel elhitették, hogy az életet élvezni kell, azzal, hogy mi lesz a halál után, nem kell törődni, hiszen nem definiált terület. (Maga az Egyház teológusai állítják (és gyakorlatban csaknem minden pap így tanítja): van pokol, de lehet, hogy üres.) Szerintem lesznek majd formai visszatérések, de az a hit, amely a szentek életét meghatározta soha többet nem tér vissza. Válaszom erre a levélre Isten nélkül én is olyannak látom a helyzetet, amilyennek Maga, de azt már megéltem az életemben, hogy „Isten útjai kifürkészhetetlenek”. Vagyis olyan dolgok is történnek, amiket mi teljesen elképzelhetetlennek tartunk. És ez végülis az Ő Egyháza és az Ő teremtése. Ha Ő nem „izgul” miatta, akkor nekünk sem szabad végleg feladni. 2. Az idős úriember levele Ma – beszélgetve papunkkal a zsinatról, a liturgiáról, meglepődtem, hogy nem olyan merev „zsinati”, mint eddig. Majdnem örömmel mondta, amit én ujjongva fogadtam: mától kezdve püspöki rendelkezésre a „mindenkiért” helyett a „sokakért” szót használja. Szinte vidáman telt el az 50 perc … ezt is megéltem. Végre egyszer hallgattak a Szentlélekre! Látom a pápa próbálkozásait, és azt is, hogy milyen nehezen és milyen lassan jutnak el eredményei a mai Egyház irányította szervezeti csatornán keresztül a hívőkhöz. A szombati misén minden olyan volt, mint eddig, de a konszekráció szava már a régiúj volt, „sokakért”. A pünkösdhétfői mise viszont már másban is megváltozott! Nem tudom, mi volt abban a pap által említett püspöki körlevélben, de hogy nemcsak egy szó megváltoztatásáról volt szó, az a mai miséből kiderült. (megj.: nem volt benne semmi más, csak éppen egy jó kicsi mag ekkora „gyümölcsöt” képes teremni.) Ugyanis eddig a misekezdő keresztvetés után a pap 1-2 percig a mise tanítási tartalmáról beszélt, illetve olvasott fel, aztán elmondta miről kellene lelkiismeretvizsgálatot tartani, és a bűnbánatra való felszólítás nélkül folytatta a liturgiát a maga egyénieskedő módján. És ma? A keresztvetés után azt mondta: „Mielőtt megkezdenénk Krisztus szent áldozatának bemutatását, tartsunk lelkiismeretvizsgálatot és bánjuk meg bűneinket.” Egy percig néma csönd és – idén talán először – a szokásos egy mondat helyett az egész: „Gyónom a mindenható …” Ezután ő olvasta a szentleckét is – nem a szentfazék –, de a legnagyobb meglepetés a prédikációja volt. Arról beszélt, hogy az a tény, hogy Róma, az Egyház – képviselőinek annyi bűne és botránya ellenére – ma is fennáll és munkálkodik, nemcsak isteni eredetét, de a Szentlélek hatását is bizonyítja. Főleg a „bűnös” Egyházról beszélt, s olyan történelmi példákat említett, amikor nem a pápának és nem a bíborosoknak volt igazuk, hanem a kiközösítetteknek. Ügyes retorikával a múltról beszélt, mégis érthető volt, hogy a mai Egyházról szól. Kár, hogy neveket nem mondott, hitelesebb lett volna, ha legalább Szent Athanászt megemlíti. De így is ez volt a legjobb szentbeszéde, mióta ismerem őt. Arra lennék kíváncsi, hányan vették észre ezeket az óriási változásokat.