|
FIGYELEM: (Egy olvasói levélre válaszolva): Ez a cikk 2009. december 15-én jelent meg, következésképpen az akkori – és nem a későbbi, pláne nem a mai – helyzetet mutatja be. A mostani – azaz a 2016. júniusi – helyzetről még nem készült (és azt sem tudom, hogy egyáltalán fog-e készülni) az ittenihez hasonló áttekintő munka. Ennek ellenére a honlap cikkeiből nem nehéz képet alkotni az ú. n. „tradíció” 2009 óta máig terjedő, magyarul: folyamatosan romló helyzetéről. Mint már azt korábban jeleztem, a honlapon számos olyan régi írás található, melytől a honlap mai – 2014 nyarától képviselt – szemlélete élesen eltér. Hogy a honlap készítőjének mi a véleménye a katolicizmus állapotáról mind hazánkban, mind általában a világban, az a legújabb cikkekből – vagy akár a közleményekből, mint például a miserend – világosan kivehető. (Egyébként a cikkek URL címéből – pl. ennél az oldalnál: "../0904/magyar4.htm" – azoknak az írásoknak a keletkezése is megállapítható megközelítően, melyek végén még nem közöltem a pontos dátumot. A cím közepén szereplő számok az évet és a hónapot, később ez utóbbi helyett a negyedévet, még később a félévet jelölik. Az írásokat keletkezésük sorrendjében teszem fel, tehát az egyes fiókokban időrendben állnak a cikkek.)
Az idegenek szemében a magyarok olyan emberek, akik annyi pártra oszlanak, ahányan vannak, és akik bármely részére is vetődnek a világnak, folyton csak veszekednek egymással. A katolikus internetes fórumokon is többször volt olvasható az az épületes megjegyzés, hogy milyen felháborító, hogy még a tradicionalisták is állandóan csak egymással vitatkoznak, ahelyett, hogy szépen megbékélve együtt azt építenék, ami bennük a közös. Ugyanígy igaz, hogy a testvérek vitájával nem tud mit kezdeni egy kívülálló. Úgy gondolom, nagyonis logikus és természetes, hogy azok között alakulnak ki viták, akik között konfliktus fejlődhet ki, vagyis akiknek azonosak a problémáik, azonosak az érdekeltségi területeik. Egy kívülálló könnyen parancsol békét, hiszen őt nem izgatják a tőle idegen problémák. Mi lehetne mégis az egyetértés záloga? Azt hiszem, erre egyetlen válasz lehetséges: az igazság. Vagyis egy olyan tekintély igazságos ítélete, amely abszolút értékű, azaz Istentől származó és hitelesített. Amíg egy ilyen tekintély nem dönti el a vitákat, addig csak vélemények létezhetnek egymás mellett, és kinek-kinek magának kell eldöntenie – de döntenie kell –, hogy ezen abszolút igazság neki rendelkezésre álló részei alapján mit fogad el igaznak. Alkalmazva mindezt a mi helyzetünkre: a katolikus Egyház tanítóhivatala és a pápa az, akinek, illetve akire támaszkodva a katolikusoknak a közösségükben felmerülő problémákat meg kéne oldani. Csakhogy ez ma az ismert okok miatt (az Egyház 1958-30 = 1928 éves tanítása és a mai vezetői által képviselt tanok ellentétes volta) egy magát tradicionalistának tartó katolikus számára nem lehetséges. Ezért került sor arra a szellemi zűrzavarra a katolikus Egyházon belül, melynek létét pártállástól függetlenül mindenki elismeri, s mely nemcsak a NOM-osok, de a tradicionalisták köreiben is létezik.
Ezen az áldatlan helyzeten a Summorum Pontificum motu proprio semmit sem enyhített, sőt bizonyos értelemben még rontott is. Egy régóta a tradícióhoz tartozó pap e pápai rendelet megjelenése után vasárnapi prédikációját így kezdte: „Az a szentmise, amit most itt bemutatok, nem azonos azzal a szentmisével, amiről a motu proprioban szó van.” Mielőtt rátérnék cikkem valódi tárgyára, nagyon fontosnak tartom leszögezni, hogy ez az írás nem vita, nem azoknak szól, akik már döntöttek, és már ehhez vagy ahhoz a közösséghez tartoznak. Ez az elemzés azok tájékozódását és döntését igyekszik lehetővé tenni vagy megkönnyíteni, akik még nem ismerik ki magukat a magyarországi tradíció területén. Elemzésemet mindenféle szubjektív vélemény, polémia nélkül, kizárólag a tényekre, hivatalos vallomásokra támaszkodva teszem meg. Amennyiben valaki vitába akar szállni az itt következő leírással, ezt csak úgy tegye meg, ha kritikája mellé tényeket tud felsorakoztatni. Hogy a kép világos legyen, vizsgáljuk meg a Magyarországon található közösségek eredetét, megalakulásuk körülményeit, céljukat, működésüket, módszerüket.
Magyarországon nagyjából – és megjelenésük időrendjében – három részre lehet osztani a katolikus tradíciót: A) Megalakulás, eredet
1. A Szent X. Pius Papi Közösség 1990-ben egy olyan pap, Varsányi Ferenc atya hívására jött Magyarországra, aki soha nem hagyta abba a régi mise bemutatását, és akinek híveiből a az első piuszos hívek lettek. A Szent X. Pius Papi Közösség tehát nem a hívek kérésére, hanem egy pap hívására jelent meg Magyarországon. Mivel nem várt engedélyre, maga oldotta meg problémáit, maga keresett és maga finanszírozott miséző helyet. Sok hányattatás után, 2004-től saját kápolnában mutatja be a szentmisét, függetlenül mindentől és mindenkitől. (Itt kell megjegyezni, hogy a magyarországi hívek szinte semmilyen mértékben nem tudnak anyagilag hozzájárulni saját ellátásukhoz. Sőt, például a Zaitzkofen-i papszentelésre való utaztatásuk költségeit is a közösség állja.)
2. A Földváry Miklós vezette CLSMA, laikus közösség megalakulásáról maguk az érintettek így nyilatkoznak: „A CLSMA története 2004. február 28-án .. kezdődött, amikor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének néhány hallgatója és több más érdeklődő először gyűlt össze, hogy Budapesten virrasztó zsolozsmát .. énekeljen templomi környezetben és történetileg hiteles, rövidítetlen formában a középkori Esztergom liturgikus szokása szerint.”
A CLSMA-t tehát laikusok indították, és azóta is laikusokból álló közösség, akiknek eleinte nem is volt szükségük papra, hiszen nem szentmisére, hanem zsolozsmázásra (ami nem laikus, hanem kifejezetten klerikus tevékenység) gyűltek össze, és ezt nem is az ú. n. tridenti rítusban, hanem az esztergomiban végezték. Csak abban az időben fedezték fel a tridenti misét, amikor Rómából „új” szelek kezdtek fújni. Ekkor kerestek saját elképzeléseik megvalósításához papot. Szabályzatukat laikusok írták, tevékenységüket laikusok vezetik, szervezik. Nem állnak klerikus vezetés alatt, úgy is mondhatnánk, az alapot, a lehetőséget ők teremtik meg, majd ennek végrehajtásához keresnek papot.
Ahogy Földváry Miklós „hitvallásában” írja, ők szervezik a Belvárosi miséken kívül a váci, szegedi, hódmezővásárhelyi, kecskeméti és sümegi régi rítusú miséket. Számukra Magyarországon ezeken kívül nem is létezik más régi mise: még egyszerű hír formájában is kizárólag ezekről tudósítanak, a többiekről semmilyen más módon nem vesznek tudomást.
3. a) Keszthely, illetve Városlőd esete tökéletesen példázza a fenti két csoport – klerikusok, laikusok – közötti lényeges különbséget: Keszthelyen a Summorum Pontificum motu proprio előírása alapján 100 főnyi gyülekezet kérte a régi rítusú mise ünneplését. Kérésüknek nem hogy nem tettek eleget, hanem még ki is gúnyolták őket: régi mise helyett félig latinul mondott NOM-ot kaptak. Ez a párhuzam világosan bizonyítja, hogy az Egyház sohasem létezett alulról szerveződve, és az Egyház nem demokratikus intézmény. (Az már egy másik dolgozat tárgya lehetne, hogy a motu proprioban a pápa miért bízza mégis laikusokra a régi rítus feltámasztását. Ha komolyan fontosnak tartaná ezt a rítust, hitbeli kérdésnek tekintené a végzését, a fennmaradását, akkor nem laikusok kérvényeire bízta volna, hanem azt írta volna elő, hogy minden egyházmegyében, minden – mondjuk – 10 ezer feletti lakosú helységben kötelező a papnak a régi rítusú mise bemutatása minden ünnep- és vasárnap, és hetente legalább ennyiszer és ennyiszer.) 3. b) Debrecen: az itt kialakult helyzet hasonló a keszthelyihez, azzal a különbséggel, hogy a laikusok itt sem kapnak se misét, se papot, de ők nem adják fel. A stabil létszámot tekintve, azt lehet mondani, hogy éppen Debrecenben ragaszkodnak a legtöbben a régi miséhez, mégse jutnak hozzá, mert kérvényüket a motu porprioban foglaltakkal szembehelyezkedve a helyi plébánosok és a püspök elutasítja, helyben lakó papot, olyat, aki – a motu proprio szerint szabálytalan – engedély nélkül is bemutatná a misét, pedig nem találnak. 3. c) Gergely atya honlapját nem kell az itteni olvasóknak bemutatnom, többségük azon keresztül jutott ide. Lipovszky Gergely atyáról, illetve mostani helyzetéről viszont nincs tudomásom. (Annyit azért meg kell jegyezni, hogy a tradíció után érdeklődő magyar papok közül ő volt az egyetlen, aki CSAK régi misét mutatott be, és aki ezért áldozatokra is hajlandó volt.) 3. d) Ez a honlap. Erről itt most csak annyit, hogy a Szent Margit Lap-ból, tehát egy teljes egészében a Szent X. Pius Papi Közösség felfogásában készült havilapból keletkezett. Bár a közösség soha nem kért fel lapkiadásra, Maessen atya helyeselte és támogatta munkámat. Az utána Magyarországon szolgálatot tevő papok pedig megengedték – egyetlen magyar nyelvű kiadványként – a kápolnájukban való terjesztését, miután tartalmát ellenőrizték. A honlap első cikkei a Szent Margit Lap összegyűlt anyagából kerültek fel az internetre. A cikkek ma is túlnyomórészt a piuszos kápolnákban található irodalomból származnak, ha pedig nem, egyértelműen a piuszos lelkületet és ideológiát tükrözik. A laikusok által, sokszor általam, írt cikkeket megjelenésük előtt papokkal ellenőriztetem, illetve sokszor helyettük, az ő útmutatásuk, sőt diktálásuk után írom.
A honlap miatti első és egyetlen konfliktusom a Pius Közösséggel akkor támadt, amikor feltettem a többi magyarországi régi rítusú misék időpontjait is, illetve tudósítottam róluk. Vállaltam a véleménykülönbséget, mert feladatomnak tartottam – ahogy ezt a hitvallásomban megfogalmaztam – a teljes körű tájékoztatást.
A Belvárosi misék részletes miserendjét nem a koncert-misék miatt töröltem, hanem – ahogy ezt cikkemben teljesen világosan megfogalmaztam – az ezeken terjesztett és ezekre hívó szórólapok miatt. Az én erkölcsi felfogásom szerint, egy közösség minden olyan anyagért és történésért felelős, ami az általa szervezett – vagy mint az én esetemben, általa „reklámozott” – eseményeken – ha ezek megjelenése tudtukkal és engedélyükkel történik – hozzáférhető. B. A közösségek saját maguk által megfogalmazott céljai
1. E honlap számtalan cikke foglalkozik a Szent X. Pius Papi Közösség céljával. Nagyon röviden összefoglalva és csak az e dolgozatot érintő legfontosabb tények a következők: A közösség alapítója (ez az alapítás 1970-ben történt), Lefebvre érsek szerint a NOM-os mise bár érvényes, de nem fejezi ki a katolikus tanítást, és alkalmas arra, hogy a misét bemutató pap és a hívek hitét nagy mértékben meggyengítse. Ezért a lelkek üdve szempontjából veszélyesnek tartja a rajta való részvételt. Ezen felül a közösség úgy látja, hogy a NOM-ért és az Egyház mai válságáért, a tanbeli zűrzavarért a II. Vatikáni Zsinat a felelős, mert kétértelmű megfogalmazásaival utat engedett mind az elméletben, mind a gyakorlatban a nem-katolikus elemek, elvek terjedésének.
2. A Szent Mihály Laikus Káptalan célja vezetőjük, Földváry Miklós megfogalmazása szerint a következő: „A zsolozsma nyilvános istentiszteletként való végzése; a római rítus helyi és rendi változatainak lehetőség szerinti megőrzése; az Egyház hagyományának szellemében fogant, hiteles népliturgia elfogadása és művelése; a folyamatos önképzés lelkiségi és intellektuális értelemben egyaránt.”
Annak az írásnak melyből ezek az idézetek valók egyik legfontosabb jellemzője, hogy benne Isten neve, az Egyház tanítása, a katolikus hit, a katolikus igazság, a hódolat, a lelkek üdve, a szentmise fontossága egyszer sem fordul elő. Ha valaki ezt a bemutatót elolvassa, akkor arra a következtetésre jut, hogy Földváry Miklós és társai elsősorban az esztergomi rítusra épülő saját egyházzenei elképzeléseik terjesztéséért munkálkodnak, és erre a célra a „régi” rítust használják fel. Ebből következik, hogy bi-rítusúak; ahogy ők is mondják, ministránsaik, énekeseik a régi misére legtöbbször NOM-os miséről érkeznek, előtte ott szolgáltak. 3. Az e pontba tartozó összes többi szerveződés lelkileg, teológiailag a Szent X. Pius Papi Közösségnél vázolt álláspontot, ideákat vallja és követi. Egyikőjük sem a szép liturgia kedvéért harcol a régi rítusú miséért, és aki közülük bi-rítusú, az nem jószántából az, hanem kényszerből. Ennek a honlapnak a készítője kifejezetten „a kevés egészen igaz többet ér, mint a sok fél” elvet vallja, vagyis határozottan egy vallási elit (az Evangélium szerint a világ sója, kovásza) kialakulását tartaná jónak, azért küzd. Tehát Földváry Miklós fenti szavaival („szűk, bezárkózó, megkeseredetten elitista képződmény vagy ezoterikus kisközösség”) ennek a honlapnak a munkáját minősíti. C. Működés, módszerek
1. A Szent X. Pius Papi Közösség azon az állásponton van, hogy a régi mise nem képezheti külön engedélyezés tárgyát. Ha elismernék, hogy bemutatását engedélyezni kell, akkor ezzel azt is elismernék, hogy ez a rítus be lett tiltva, illetve, hogy ez a rítus egyáltalán betiltható volt.
Ezen elvi okok miatt ők soha nem kérnek engedélyt a mise bemutatására, következésképpen Istenen kívül nem mondanak senkinek köszönetet, ha valahol misézhetnek. Mivel a szentmise-látogatás a piuszos hívek számára katolikus létük természetes és elengedhetetlen velejárója, a magyar piuszos hívek Budapesten lakó tagjainak többsége azokon a vasárnapokon vagy egyházi ünnepeken, melyeken a Thököly úton nincs mise, eljár a Belvárosi illetve Váci utcai misékre. Teszik ezt annak ellenére, hogy sok mindennel nem értenek egyet, ami ott történik. Számukra nem a párt-hűség, hanem a szentmise a legfontosabb, a meghatározó. A Szent X. Pius Papi Közösség nemigen jelentetett meg, Magyarországon különösen nem, önmagát dicsőítő írásokat. Ez a honlap, melynek szerzője piuszos misékre jár, igen gyakran ír különböző, a közösség berkeiben előforduló problémákról (ezek nem az elvet, hanem a gyakorlatot, a megvalósítást érintik csak).
2. Földváry Miklós utolsó nyilatkozatában a következőket írta: „Ám lássuk, mit is tettek ők valójában! Névtelenül biztosították a zsolozsmák és a misék zenei szolgálatát, összeállították, átírták, sokszorosították az ehhez szükséges anyagokat, képezték magukat, gyakoroltak. Szakképzett egyházzenészként mindenfajta anyagi ellenszolgáltatás nélkül látták el a kántor, a szkólaénekes és az orgonista szolgálatát úgy, hogy minden nyilvános szertartásunk énekelt vagy ünnepélyes formában mehetett végbe kezdettől fogva, még a nyári szünidők teljes időtartamában is. Így tesznek mindmáig. Munkájukra egyszer sem hívtuk föl a figyelmet.” És a káptalan egyik tagja a blogon, melyet Földváry Miklós a káptalan hivatalos honlapjának nevez, így összegezte a káptalan tulajdonságait (eredeti helyesírással): „A liturgikus zene mint az Ige szolgáló leánya, ha Szent, Művészi és Egyetemes, az embert fölemeli a Menny kapujához és csatlakozik a Szeráf Karok Sanctusához amely az Isten örök dicsőségét hirdeti! S ha a következő képességekkel is bír, ú.m.-egészség, alázatosság, szentség, tisztaság, erősség, győzelem, hit, remény, szeretet, jóság, mértéktartás, béketűrés, szellemi fegyelem és engedelmesség- akkor kéretik mellőztetni minden öncélu és megalapozatlan kritika! A Káptalan megalakulása óta ezeket a célokat tűzte maga elé!” – Sajnos a szerző nem fogalmaz pontosan, úgy tűnik, hogy először a liturgia az alany, de hát egy liturgia csak nem lehet béketűrő, engedelmes stb. így csak az lehet, hogy jelzőit már a káptalanra érti, aki szerinte ezekkel a tulajdonságokkal már „bír” is. A Szent Mihály Laikus Káptalan tagjai soha nem járnak a Thököly útra (a múltban néha előfordult, hogy egy-egy tagjuk eljött), akkor se, ha valamely fontos ünnepen náluk nincs mise. Blogjukon csak akkor jelenhet meg írás, ha vezetőjük előbb leellenőrizte azt. Ennek két következménye van: nem állíthatják, hogy a bejegyzésekkel, ha őket érinti, nem értenek egyet, másfelől, ha valakit moderálnak – amihez abszolút joguk van –, annak egyáltalán nincs nyoma a többi olvasó számára. Vagyis úgy tűnik, nem is volt ellenvélemény. Ez a katolikus honlap is ellenőrzi a bejegyzéseket, de moderálás esetén megmarad a hozzászóló neve, írásának időpontja. Vagyis mindenki láthatja, volt ellenvélemény, mégha annak szövegét nem is mindig ismerheti meg.
De a legfontosabb, és ami a laikus káptalan által szervezett magyarországi miséket illeti: ők mindannyiszor engedélyt kérnek a helyi püspöktől, és ha megkapják az engedélyt, nyilvánosan a mise keretében köszönetet is mondanak ezért. Ők tehát még a Summorum Pontificum motu proprioban leírtak ellenére sem mulasztják el az alkalmat, hogy hűségükről biztosítsák az elöljárókat. 3. Városlődön Simon Gábor atya magára maradva tevékenykedik tisztán hitbeli megfontolásból. Fokozatosan „nyomul” előre, jobban mondva hátra, kis lépésekkel, de eltökélten halad az általa igaznak tartott katolikus gyakorlat teljeskörű megvalósítása felé. Debrecenben egyik kérvényt a másik után fogalmazzák, nyújtják be, de eddig eredmény nélkül. Olykor Gergely atya lemegy hozzájuk, ilyenkor nagyon sokan összegyűlnek a szentmisén, amiből kitűnik, hogy egyrészt sokan vannak, másrészt nem adták fel.
Ez a honlap teszi a dolgát, vagyis azt, amivel hite és az eddigi tapasztalat szerint Isten megbízta. Eközben nap-nap után a legkülönbözőbb oldalakról érik támadások. Utoljára már nem is csak „belülről”: a katolikus tradícióhoz tartozók nem átallották egy világi napilapban is rossz színben feltüntetni. Ha valakit kihagytam volna a felsorolásból, attól elnézést kérek, és várom a jelentkezését, hogy helyesbíteni tudjak.
|
vissza