|
2009. augusztus 23-án elsőnek a mindig leggyorsabb exsultet.net internetes portál (majd sorra a többiek) adta hírül a következő sokat ígérő hírt.
A reform reformja alakot kezd ölteni A dokumentumot Antonio Canizares Llovera spanyol bíboros, az Istentiszteletek Kongregációjának prefektusa április 4-én a reggeli órákban személyesen nyújtotta át a pápának. A feljegyzés annak a bizalmas szavazásnak az eredményét tartalmazta, melyet március 12-én a liturgiáért felelős dikasztérium plenáris ülése alatt tartottak meg. A dokumentum a Ratzinger pápa által kívánt reform reformjához vezető első konkrét lépéseket sorolja fel. A kongregációhoz tartozó bíborosok és püspökök csaknem egyhangúlag szavaztak a rítus nagyobb szakralitása, az eucharisztikus imádat értelmének újjáélesztése, a latin nyelvnek a celebráció alatti gyakoribb használata, valamint a misekönyv bevezető részeinek átdolgozása mellett, hogy a vad kísérletezéseknek és a helytelen kreativitásnak végre véget vessenek.
Egyúttal azt is leszögezték, hogy az áldozás szabályos formája nem a kézbe, hanem a nyelvre való áldozás. Bár igaz, hogy létezik egy indult, mely a helyi püspökségek kérvényére lehetővé teszi, hogy az ostyát kézbe is lehessen adni, de ez csak rendkívüli eset maradhat.
Azok, akik ismerik Canizares bíborost, aki a Rómába való helyezése előtt a „kis Ratzinger” nevet kapta, tudják, hogy neki határozott szándéka ezt a projektet továbbvinni, pontosan úgy, ahogy az a II. Vatikáni Zsinat „Sacrosanctum Concilium” konstitúciójában le lett fektetve, melytől a zsinatutáni reformok, melyet a 60-as évek végén léptek életbe, messzire elkanyarodtak.
A kongregáció javaslatai, melyeket Canizares a pápának átadott, az ő beleegyezését elnyerendő, messzemenően megegyeznek azokkal az elképzelésekkel, melyeket Joseph Ratzinger gyakran kifejtett, amikor még bíboros volt. Ez derül ki abból a tegnap az „Il Giornale”-ben első alkalommal nyilvánosságra hozott, a liturgiához fűzött eleddig ismeretlen fejtegetésekből is, melyek a „Comunione e Liberazione” mozgalomnak Riminiben éppen most zajló kongresszuson bemutatott és nemsokára a Cantagalli kiadónál megjelenő „Davanti al Protagonista” című könyvben találhatóak.
Mindazonáltal Tornielli úgy véli, hogy XVI: Benedek pápa a reformnak csak lassan kezd hozzá, és hogy ezért a „reform reformja” sok évet vesz majd igénybe. A pápa meg van róla győződve, hogy az elsietett intézkedések nem sok jót hoznak, és a fentről jövő utasítások azzal a veszéllyel járnak, hogy halott betűk maradnak.
szerk. megj.: Érdekes, a zsinat után Joseph Ratzingernek nem voltak ilyen aggályai. Akkor senki nem foglalkozott azzal a hatással, amit az egyik napról a másikra végrehajtott radikális, a kétezer éves gyakorlattól eltérő, azzal szöges ellentétben levő változtatások az egyszerű hívek és papok lelkében okoztak. Akkor senkit nem érdekelt, hány ezren hagyják ott emiatt az egyházat és vallásukat mint hívők, vagy mint klerikusok. Azzal sem foglalkozott senki, hány papnak szakad meg a szíve és hal bele e veszteség felett érzett fájdalmába. Vajon mitől van most akkor ez a nagy óvatosság? Úgy tűnik, pár nap alatt erre is megjött a válasz: alig három nappal a fentebb közölt hír nyilvánosságra kerülése után, augusztus 26-án a Vatikán kiadott egy cáfolatot.
A cáfolat
Nos, Tornielli ezt nem is állította – ő maga írta, hogy a pápa nem tart sokat a puszta utasításokról, és inkább példájával akar hatni. A javaslatok, melyekről beszámolt sokkal inkább arra irányulnak, hogy a meglévő jogi helyzetnek végre mindenütt megint érvényt szerezzenek. Az egyházjog szerint a nyelvre áldozás az áldoztatás előírt formája, és a kézbeáldozás csak egy kivételes engedmény. A liturgikus kelet felé való celebrálás a könyvekben van előírva, és maguk a liturgikus könyvek mind latin nyelven íródtak, melynek a liturgiában való további használatát a II: Vatikáni Zsinat liturgikus konstitúciója szintén előírta. Egyedül az ilyen magától értetődő dolgokra való emlékeztetés alkalmasnak mutatkozik, hogy azoknál, akik a liturgikus káoszban jól érzik magukat, pánikos rohamot váltson ki. |
vissza