Miután néhány Eleison-kommentár a doktrínával, azaz a hittannal foglalkozott, egy olvasó azt kérdezte tőlem, nem lenne-e okosabb a II. Vatikáni Zsinat elítélését későbbre halasztani. Megokolásként azt hozta fel, hogy se az Egyház hivatalos képviselői Rómában, se a katolikusok többsége a zsinati doktrínákat nem látja olyan rossznak, mint ahogy ezt a Szent X. Pius Papi Közösség teszi Lefebvre érsek nézeteit követve.      Ellenkezőleg, ha pontosan megnézzük, a zsinat még sokkal rosszabb volt, mint eddig mondtuk. A zsinati dokumentumok dogmatikai problémái legfőképpen nem abból erednek, hogy direkt és egyértelműen eretnekek. Valójában a zsinat „betűjét” ellentétben a „szellemével” még katolikusnak is lehet tartani. Ez olyannyira igaz, hogy a mind a négy zsinati ülésszakon jelenlevő Lefebvre érsek az utolsó és legrosszabb két dokumentum – a Gaudim es Spes és a Dignitatis Humanae – kivételével az összes többit aláírta.      Mindazonáltal a zsinati dokumentumok „betűje” rafinált módon meg van fertőzve azon új és az emberre irányuló vallás „szellemétől”, melyet a zsinati atyák vallottak, és mely az Egyházat azóta tönkreteszi. Ha az érsek úr ma még egyszer szavazhatna a 16 zsinati dokumentumról, igencsak elképzelhető, hogy „az utólag könnyű bölcsnek lenni” elv arra indítaná, hogy egyetlen dokumentumot se írjon alá. A zsinati dokumentumok tehát többértelműek: kívülről nagy részben katolikusan értelmezhetőek, de belülről a modernizmus által mérgezettek. De tudjuk, Szent X. Pius pápa „Pascendi” enciklikájában a modernizmust az Egyház által valaha is elítélt eretnekségek legrosszabbikának nevezte.      Ha tehát például „konzervatív” katolikusok az Egyházhoz való „hűségükben” védelmükbe veszik e dokumentumokat, fel kell tenni a kérdést, hogy mit is „konzerválnak” ők tulajdonképpen? E dokumentumok mérgét és ennek hatását konzerválják, mely hatás abból áll, hogy lelkek millióinak katolikus hitét teszi tönkre, úgy, hogy e lelkek az örök kárhozatra vezető utat választják. Ez a folyamat engem a II. világháború egyik eseményére emlékeztet. A szövetségesek fontos utánpótlással megrakott hajórajjal szelték át az óceánt. Egy német tengeralattjárónak sikerült a hajók védelmi zónáján belül kerülni és periszkóp-magasságba felemelkedni, ami lehetővé tette számára, hogy egyik hajót a másik után megtorpedózza. A szövetséges hadihajók a tengeralattjárót egész idő alatt a körön kívül keresték, mert egyszerűen nem tudták elképzelni, hogy valakinek sikerült a védelmi zónájukat áttörni!      Vetítsük át e veszélyes tengeralattjáró képét az Egyház esetére: Az ördög a zsinat dokumentumainak közepén ül, és onnan torpedózza lelkek millióinak örök üdvösségét, mert olyan ügyesen el van rejtve a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiban!      Most képzeljünk el egy matrózt a konvoj egyik hajóján, aki éles látásával észreveszi a tengeralattjáró árulkodó sodorját. Mire kiabálni kezd: „Tengeralattjáró közvetlen alattunk!” – de senki nem veszi őt komolyan. Üljön le ezért és hallgasson? Vagy nem sokkal inkább addig kell jajveszékelnie, amíg végre jön a kapitány, és saját szemével felfedezi a veszélyt? A Szent X. Pius Papi Közösségnek a II. Vatikáni Zsinat miatt kell szünet nélkül kiabálnia, mert e zsinat miatt lelkek milliói szakadatlanul halálos veszélyben forognak.      Hogy ezt a veszélyt felismerjék – mely elismerten nem egészen könnyű – azt ajánlom, hogy olvassák el Alvaro Calderon főtisztelendő úrnak a zsinati dokumentumokról szóló alapos könyvét, melynek címe: „La Religion del Hombre” (németül: „Prometheus: Die Religion des Menschen”) Kyrie eleison Feltéve: 2010. november 5.