Dom Gueranger „A szenvedés- és a nagyhét” (megjelent 1854-ben!) című könyvéhez írt történelmi bevezetésében arról a gyakorlatról beszél, mely szerint a 4. század óta a világi hatalom a nagyböjt alatt és különösen ennek csúcspontján, azaz a két utolsó héten, kegyelmet gyakorolt, vagyis a kevésbé súlyos ügyekben általában megszüntették az eljárást, a súlyos bűnözők halálos ítéletét börtönbüntetésre enyhítették, az adósokat és más kisebb büntettek elkövetőit szabadon engedték. Dom Gueranger e gyakorlat utolsó esetét a 18. század francia igazságszolgáltatásából hozta fel, melyhez a következő megfontolást fűzte. (Ne felejtsük el, hogy e mondatok 1854-ből származnak!):
A forradalmaknak, melyek több mint 60 éven keresztül megállás nélkül folytak, az a nagyszerű sikerük lett, hogy szekularizálták Franciaországot, azaz a társadalmi szokásokból és a törvénykezésből mindent kiirtottak, ami a kereszténység természetfeletti szellemiségének a hatására vezethető vissza. Azóta minden elképzelhető módon igyekeznek az embereknek az összes hangnemben elismételni, hogy ők egymással egyenlők. A régi erős hitű korokban teljesen fölösleges volt a keresztény népeknek ezt az igazságot hangoztatni, hiszen minden évben, ahogy az isteni irgalmasság és az isteni igazságosság nagy megemlékezési ünnepei közeledtek, a maguk szemével láthatták, ahogy fejedelmeik jogaraikat Isten trónja elé tették, magukat a vezeklés és önmegtagadás ugyanazon formái alá vetették, mint ők, és a húsvéti testvérei lakománál ugyanazon az asztalnál foglaltak helyet, mint azok, akik még pár nappal korábban a foglyaik voltak.
És amikor a szent keresztény egység e napjai elmúltak, vajon berzenkedtek-e az alattvalók, hogy ismét visszatérjenek fejedelmeik uralma alá? Vagy gondoltak-e arra, hogy kihasználják ezt az alkalmat, és megfogalmazzák és kikiáltsák az emberi jogok alapokmányát? – Dehogyis, ugyanaz a gondolat, melynek erejéből a fejedelem a polgári hatalom jeleit a Megváltó keresztjénél lerakta, a népagyába is belevéste azt a kötelességet, hogy az Istentől rendelt hatalomnak engedelmeskedjen. Istenben gyökerezik a hatalom és egyúttal az e hatalom alá való helyezkedés; a dinasztiák nyugodtan követhették egymást, anélkül, hogy az urak tekintélyével szembeni tisztelet csökkent volna. Ma a szent liturgiának nincs többé ilyen hatása a polgári társadalomra. A vallás – mint egy titkos menedékhelyre – a hívő lelkek mélyére menekült. A politikai intézmények már nem többek, mint az emberi gőg kifejeződései, ami uralkodni akar és az engedelmességet megtagadni. És eközben a 4. század e polgári társadalma, ami mintegy belülről kifelé, egyedül a keresztény szellemtől hajtva, ilyen enyhe törvényeket hozott létre, még félig pogány volt. A mi polgári társadalmunk egészen keresztény alapra épült; hiszen a kereszténység civilizálta a barbárságba süllyedt őseinket. És mi mégis haladásnak nevezzük azt, ha a rend, a béke és az erkölcsösség, melyet a kereszténység öntött a törvényhozókba, minden garanciájának hátat fordítunk! Mikor fog végre atyáink hite, mely egyedül képes a népeket természetes alapjain felemelni és megtartani, régi erősségében visszatérni? Mikor fognak e világ okosai véget vetni a földi álmodozásnak, melyeknek nincs más céljuk, mint a szerencsétlen szenvedélyeknek hízelegni, melyek megvetendőségét Krisztus e napokban ünnepelt titkai olyan hangosan és nyomatékosan hirdetik? Feltéve: 2012. március 27. |
vissza