Válasz Mgr. Nicola Bux nyílt levelére
„A megoldás egyes egyedül a Szentatyától függ”

Richard Williamson püspök 2012. március 24-i Eleisón-kommentárja

Előzmény: Don Nicola Bux, egyike az Ecclesia Dei által kinevezett tárgyaló-küldöttség tagjainak, akik az FSSPX és Róma között lefolytatott tárgyalássorozaton részt vettek, március 19-én nyílt levelet írt Fellay püspöknek és a közösség összes papjának, amit olasz nyelven a Scuola Ecclesia Mater, majd ezt követően német fordításban a katholisches.info jelentetett meg. Innen vette át több más katolikus internetes oldal, többek között a summorum-pontificum.de is.

A levél – melynek címe: „Gyertek nyugodtan Rómába” – teljes terjedelmében, német nyelven itt olvasható:
     http://www.katholisches.info/2012/03/21/kommt-sicher-nach-rom-offener-brief-von-don-nicola-bux-an-msgr-fellay/

A levél nagyon udvarias, szinte hízelgő. Ami egy hagyományhű, józan ítélőképességű katolikust a legjobban megdöbbenti benne, az a következő kitétel:
     „Gyertek, hogy részt vehessetek ebben az áldott jövőben, melyben, bár most még a sötétség látható, de már észlelni lehet a hajnalhasadást. Visszautasításotok a sötétség terét növelné, nem a világosságét. A fénysugarak sokfélék, melyeket máris csodálhatunk…”

Williamson püspök úr erre a nyílt levélre válaszolt kommentárjában. (Az aláhúzások a püspök úrtól származnak. A fotón Mgr. Bux XVI. Benedek pápával.)


Monsignore,
     Ön a Fellay püspöknek és a Szent X. Pius Papi Közösség összes papjának 2012. március 19-én írt nyílt levelében hozzánk fordul, hogy fogadjuk el azt az őszinte és melegszívű kiegyezési ajánlatot, melyet XVI. Benedek pápa a Róma és a közösség között évek óta fennálló szakadék gyógyítására elénk terjesztett. Mint az Ön által megszólított papok egyike szeretném megragadni az alkalmat, hogy ismertessem, hogy az én véleményem szerint a „nagy egyház-férfiú”, Lefebvre érsek mit válaszolt volna Önnek.

Az Ön levele ezzel a felszólítással kezdődik: „az egység érdekében minden áldozatot meghozni”. Mindazonáltal az igazi katolikus egység az igazi katolikus hit nélkül nem lehetséges. A nagy érsek az igaz hittanítás alapján minden lehetséges áldozatot meghozott az egységért. De sajnos a 2009-től 2011-ig tartó hittani tárgyalások bebizonyították, hogy a II. Vatikánum Rómája és a Szent X. Pius Papi Közösség között a hittanban meglévő szakadék ugyanolyan mély, mint a kezdetekkor.

Ön ezt a szakadékot március 19-én csupán „megmaradó tanácstalanságként” és „olyan pontokként, melyeket mélyebben és részletesen kellene megtárgyalni” határozta meg. Ezzel szemben Levada bíboros még március 16-án kategorikusan kijelentette, hogy Fellay püspök 2012. január 12-i megnyilvánulása „nem elégséges a dogmatikus problémák áthidalására”. Fellay püspök már egyszer megjegyezte, milyen eltérőek tudnak a különböző római egyházférfiak viselkedései lenni. Nos, az Ön egysége úgy néz ki, ahogy akar, de a hithűség terhére létrejött egység egészen biztosan egy hitszegő egység lenne.

Természetes, hogy az Egyház, ahogy Ön mondja, egy isteni és egy emberi részt magában foglaló intézmény. Magától értetődő, hogy az Egyház isteni része csalatkozhatatlan, és ezért az Egyház végülis nem bukhat el – vagyis egy napon az Egyház elsötétedését megint a világosság váltja fel.
     Ugyanakkor nem kell az Ön véleményét osztani, amikor azt mondja, hogy a hajnalhasadás már elkezdődött. Mert a II. Vatikánum Rómája az Egyház azon igazi hitét, melyet a Pius Közösség a hittani tárgyalások során magasra értékelt és képviselt, nem sugározza, nem árasztja ki. Következésképpen a Papi Közösség ebben a zsinati-Rómában nem lenne biztonságban. És maga sem lenne képes többé fényt sugározni, ha elfogadná a zsinati sötétséget.

Bár a pápai kívánság, mely a Papi Közösséget ismét a „teljes egyházi közösségbe” akarja felvenni – alátámasztva egy sor jóakaratú gesztussal – kétségen kívül őszinte, a Szent X. Pius Papi Közösség és a zsinati hívők között egyszerűen lehetetlen a „közös hitvallás” – kivéve, ha a közösség elárulja a hitet, melyet a tárgyalások során védelmezett. Ha a közösség egy ilyen hitszegéshez „Isten ments meg tőle”-t mond, akkor a hangja nem fog elfulladni, hanem a világon mindenütt hallatszani fog, és a katolikus Egyház számára katolikus gyümölcsöket fog teremni, melyek ma inkább a nagy kivételek, mint a szabályok közé tartoznak.

Egészen biztos, hogy az Egyház és a világ túlélési küzdelmében a megoldás számára eljött „az alkalmas pillanat” és „megérett az idő”. Csakhogy ezt a megoldást, amiről beszélünk, Égi Anyánk, Mária már régóta követeli, és ez a megoldás egyes egyedül a Szentatyától függ. Amikor Urunk ezt a megoldást Anyja kezébe helyezte, akkor a Boldogságos Szűz azt mondta, hogy csak ez a megoldás az elegendő. Urunk tehát nem is engedhetne meg más megoldást, anélkül, hogy Anyját ne hazugnak bélyegezné meg. Ez elképzelhetetlen!

Ez a megoldás régóta ismert. Az ég az elmúlt 100 évben a világot nem hagyhatta volna ekkora bajban, ha egyúttal nem ajánlott volna fel egy ekkora segítséget, olyat, amilyet Elizeus próféta Naamán szíriai hadvezérnek lepra betegsége meggyógyítására adott. Emberileg nézve a hadvezér fürdője a Jordánban akkor nevetségesnek tűnt, de azt senki nem mondhatta, hogy lehetetlen. A fürdő mindössze bizonyos mértékű hitet és alázatot követelt. A pogány hadvezér elég hitet és bizalmat mutatott az Isten emberének szavai iránt ahhoz, hogy az ég akaratának megfeleljen, és ezért természetesen ott helyben meggyógyult.

Bárcsak a Szentatyának is lenne elegendő hite és bizalma az égi Anya ígéretében! Bárcsak végre eljöttnek ismerné fel „az alkalmas időpontot”, mielőtt az egész világgazdaság romokban hever, és mielőtt az őrülteknek sikerül a III. világháborút kirobbantani a Közel-Keleten!
     Kérjük és esedezünk a pápához, hogy mentse meg az Egyházat és a világot, azáltal, hogy teljesíti Isten Anyjának a követelését. Ez egyáltalán nem lehetetlen. Ellenkezőleg, Isten Anyja segítene a pápának, hogy felajánlása elől minden akadály elháruljon. Egyedül a pápa tud bennünket az elképzelhetetlen (és szükségtelen) szenvedésektől megőrizni, ha megteszi azt, amit Isten Anyja követel.

Ha a pápanak imában és tettekben támogatásra lenne szüksége, melyekkel a szerény Pius Közösség szolgálhatna neki, hogy Oroszországot Mária Szeplőtelen Szívének felajánlja a világ összes püspökével egységben – Isten Anyja őket is a pápa köré gyűjtené –, akkor teljes mértékben számíthat Fellay püspök és a másik három püspök támogatására, melyek közül a legkisebb

az Ön Krisztusban odaadó szolgája

+ Richard Williamson

Feltéve: 2012. március 30.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA