|
A Lefebvre érsek által a Szent X. Pius Papi Közösség számára 1988-ban püspökké szentelt négy püspök egyikének kizárása a közösségből a napokban vált hivatalossá. Ez a közösség vezetőinek részéről fontos döntést jelentett, persze nem személyes okokból, hanem, mert sok ember véleménye szerint, ezzel a kizárással a közösségen belül elhárult a legnagyobb akadály, mely a katolikus tradíció és a zsinati Róma közötti megbékélésnek az útjában állt. E püspök eltávolításával a közösség a zsinati liberalizmusba való lecsúszását már sokkal könnyebben folytathatja.
Ha a kizárás problémája csak e püspök személyében rejlene, akkor nem kellene komoly következményektől tartani. Hiszen ő már 72 éves (és „többé-kevésbé elbutult”), és már nem sok aktív szolgálati év áll előtte. Következésképpen nyugodtan ignorálni lehetne, ha szükséges, továbbra is lehetne diszkreditálni, és őt magát és dühöngését az elszigeteltségre bízni. A háttérben az áll, hogy Lefebvre érsek a Pius Közösséget a zsinattal szembeni ellenálláshoz alapította, mivel a zsinat a 16 zsinati dokumentumával a katolikus hitet és a hitgyakorlatot – különösen az új misével – lerombolta. Az érsek közösségének természetébe mintegy belehelyezte a zsinattal szembeni ellenállást. Csakhogy egy dolog természetének a felbomlása magának a dolognak a felbomlását is magával hozza. Ebből az következik, hogy Lefebvre érsek közössége a püspök kizárásával a legjobb úton halad a felbomlás felé, és valami egész más lép a helyére. Tulajdonképpen már sok éve megfigyelhettük ezt az átalakulást. Ily módon a most bekövetkezett kizárás csak az utolsó lépések egyike ezen átalakulás felé. Az érsek legfőbb vagy kizárólagos ténykedése nem a zsinatellenesség volt. Egyszerűen csak lényegében volt katolikus, egy katolikus püspök és egy igazi lelkipásztor, ahogy ezt a zsinat előtti írásai világosan bizonyítják. Amikor azonban az Egyházban az elképzelhetetlen katasztrófa megtörtént, az érsek hamar felismerte, hogy a hitvédelemben a legsürgetőbb feladat a II. Vatikáni Zsinat forradalma elleni ellenállás, mert ez a forradalom katolikus szívek és fejek millióit szándékozta magával rántani. Ezért alapította az érsek 1970-ben a Pius Közösséget, ahol kizárólag a tridenti misét celebrálták. Szintén ezért fogalmazta meg 1974-ben híres alapszabályzatát, mely egyfelől a katolikus elvek Chartáját jelentette, másfelől a közösség ellenállását inspirálta. Csak a zsinat-egyházi vezetők megtérése és visszafordulása az igaz hithez igazolhatja ezen elvek feladását. De vajon megtörtént egy ilyesfajta megtérés és visszafordulás? Semmi esetre sem – pont ellenkezőleg.
Mit fog a jövő hozni? A hivatalos Pius Közösség valószínűleg sietősen fog Róma karjaiba szaladni, hogy kitöltse azt a vákuumot, mely a Lefebvre érsek által lefektetett célok feláldozásával jött létre. Ez a folyamat felgyorsulhat, ha XVI. Benedeket lelkiismerete arra indítja, hogy ennek a „szkizmának” halála előtt véget vessen. Nem tudjuk, hogy a püspök kizárása a közösségből Róma egyik előfeltétele volt-e a Pius Közösséggel való kiegyezéshez, de az biztos, hogy ez a lépés kedvez a megegyezésnek. Ne csüggedjenek, kedves olvasók. „Pokoli” utazás áll előttünk. Gondoskodjunk róla, hogy ez az utazás az égben végződjön! Kyrie eleison
|
vissza