|
Bevezetés: „Azért van, hogy a pápaságot felszámolja”, mondta egy ismerősöm az új pápáról (?), aki nemigen érti, minek kell annyit foglalkozni a Rómából érkező hírekkel, hiszen azok egyértelműek, és csak önmagukat ismétlik. Bevallom, nekem is kezd elegem lenni az újabb és újabb rémhírekből – hiszen ezek lényege változatlan: Az új pápát (?) azzal bízták meg, hogy a pápaságot végre teljesen felszámolja – úgy hogy lassan át fogok térni arra, hogy egy-egy hírről csak pár mondatban emlékezem meg, ahelyett, hogy hosszú írásokat és tanulmányokat fordítsak Bergoglio legújabb újításairól, azaz tudatos rombolásáról. Úgy gondolom, hogy ha tárgyilagosan szemléljük mindazt, ami a szemünk előtt lejátszódik, és ha hajlandók vagyunk elfogadni a teljes igazságot (mert véleményalkotásunkban függetlenek vagyunk, és még a saját gyengeségünk sem befolyásol, hogy ne political correkt módon higgyünk és fogalmazzunk) akkor világosan látható, hogy most az teljesül be, amit a szabadkőművesek több mint 100 éve előirányoztak. Akkor, amikor belátták, hogy a katolikus Egyházat nem lehet kívülről megdönteni, hanem belülről kell megrohasztani. Ezért kiadták parancsba, hogy a szemináriumokat kell először elfoglalni, ott kell kiképezni azon papgenerációk sorát, melyek egyre inkább az ő szellemiségüket képviselik, és akik hatalomra jutva készségesen, sőt maguktól teljesítik az ő álmaikat: A katolikus egyházat egy szociális intézmény színvonalára lesüllyeszteni, és mivel ezt csak a pápaság megdöntésével lehet véglegessé tenni, befejezésül a pápaságot „átfogalmazni”. Nos, Bergoglio, akiről az aveclimmaculee.blogspot.fr/ egyik Buenos Aires-i fórumozója minap azt írta, hogy az ottani Rotary Clubnak nem csak tiszteletbeli, hanem valóságos tagja, és erre bizonyítékot is szolgáltatott (lásd a honlap következő cikkét: „Bergoglio tiszteletbeli Rotary Club tag”) lépésről-lépésre pontosan ezt a tervet valósítja meg. A kérdés már tényleg csak annyi, hogy gyorsan fogja-e megtenni, és akkor többen észreveszik, vagy lassan, és akkor már sokkal kevesebben, mert idővel sokan belefáradnak, belefásulnak a figyelésbe, az „ébren levésben”, vagy engednek a többség szívóhatásának. A szabadkőművességgel kapcsolatban én azt sem értettem soha, hogy miért vágják maguk alatt a fát. Nem értettem, hogyan nem veszik észre, hogyha az embereket lealacsonyítják, barbárrá teszik, akkor az egyúttal az ő világuk végét is jelenti. Most rájöttem végre, hogy a válasz nagyon egyszerű: Ahol nem Isten működik, ott a Sátán van jelen. A Sátánt pedig minden tettében a gyűlölete irányítja. Őt még az sem érdekli, hogy maga is belepusztul, ha ezzel a lehető legnagyobb számú embert a kárhozatba döntheti. Ezért Isten megátalkodott ellenségeinél, tehát a szabadkőműveseknél is, teljesen fölösleges a logikát, az észszerűséget keresni, bennük csak az Urunk Jézus Krisztus és az Isten rendje elleni gyűlölet munkál és irányít mindent. E bevezető után következzék Giuseppe Nardi újabb cikke:
Írta: Giuseppe Nardi (forrás: www.katholisches.info – 2012. április 8.) 2013. április 7-én Ferenc birtokba vette római egyházmegyéjét. Az ünnepi szertartásra a lateráni bazilikában került sor, az egyházmegye székesegyházában, melyben a püspöki szék található. Eközben váratlanul (?) megváltoztatták a szertartás antik szövegét.
Az új pápa (?) elődei szertartásába egy jelentős újítást hozott. A legrégebbi patrisztikus-liturgikus tradíció ünnepélyes szavait, melyekkel a bíboros-vikárius Róma új püspökét üdvözli, közvetlenül azelőtt, hogy ez a világ legfontosabb püspöki székét elfoglalja, teljesen megváltoztatták. A megfogalmazás a „szeretet primátusát” teszi magáévá, ahogy az ortodox egyház ismeri, melyet azonban évtizedek óta a katolikus egyházban azok használnak, akik a pápaságot gyengíteni akarják. Az új szövegben különösen két többes-szám kelt feltűnést: az „egyházak” és „a szenté válás útjain” szavak. „Szavak, melyekből új utak visszhangja csendül ki”, ahogy Paolo Rodari vatikáni szakértő megjegyezte. Lehetetlen nem észrevenni Ferenc eltökéltségét, mellyel a pápaságot újra akarja definiálni, mégpedig két értelemben is. Egyfelől, hogy eggyel többször hangsúlyozta, hogy ugyan létezik a pápa primátusa, ez azonban a szeretet primátusa. Másfelől világos szándékát, hogy az egyház vezetését, melynek vertikális csúcsa ő maga, horizontálisan kiszélesítse. Az egyház vertikalitását a horizontalítással kell kiegészíteni. [Ennek újabb bizonyítéka és már be is jelentett aktusa a bíboros-bizottság felállítása.] Az ekklézsiológia ezen új definíciója az új pápa (?) kormányzó programjának eddigi legegyértelműbb pontja. Igazolja azon egyházi körök reményeit, akik az egyház hierarchikus felépítését egy demokratikus társadalomban csak nehezen viselik el, és akik belső nyugtalanságait állandó strukturális változtatásokkal próbálják lecsillapítani, és egyúttal megerősíti a tradícióhoz kötődő körök aggodalmait, akiknek pontosan ezekből az „örökös” újítási mániából van elegük. Az új pápa (?), aki a Szent Péter bazilika loggiáján történt első megjelenése óta magáról inkább mint Róma püspökéről, semmint pápáról beszél, Lyoni Szent Ireneusra és Antiochiai Szent Ignácra hivatkozik. Vannak olyan híresztelések, melyek szerint Bergoglio a konklávé előtt vagy alatt a legfontosabb pápa-csinálóknak, Sodano és Kasper bíborosoknak megígérte, hogy a pápaságot a kormányzó, vezetői primátusból a szeretet primátusává alakítja át. Ezzel állítólag az episzkopális tézist követné, mely a Péternek adott exkluzív vezetői hatalmat és feladatot elhomályosítja, és azt a tizenkét apostolnak adott általános és egyenjogú feladattá akarja átértelmezni. Még nem látszik, Bergoglio mekkora mértékben szándékozik a kollegialitás elsőbbségét a Péter-megbízatás elé helyezni.
II. János Pál és XVI. Benedek elismerte a kollegialitás fontosságát [Joseph Ratzinger egyike volt azon tanácsadóknak a II. Vatikáni Zsinaton, akik az egyre szélesebb körű kollegialitást követelték, és ezt írásban is rögzítették: lásd: P. Ralph Wiltgen: „Der Rhein fließt in den Tiber” című könyvét].
Ugyanakkor a centrifugáló erők továbbra sem hagyták abba működésüket. Az abszolutista állam a protestantizmusban megvalósult államegyházat megpróbálta a katolikus Egyházra is ráerőszakolni. A kérdés egészen IX. Piusig virulens maradt, különösen a francia gallikanizmus által. Az I. Vatikáni Zsinat világosan megfogalmazta a primátust, a csalatkozhatatlanság dogmáját is beleértve. Úgy tűnt, hogy az ókatolikusok kiválásával a kérdés végleg lezárult, de nem így történt, mert az idea a föld alatt tovább élt, és a társadalom egyre szélesebb körű demokratizálásával az Egyházba is benyomult. Így történt, hogy a II. Vatikáni Zsinaton ismét régi hevességével tört felszínre. A zsinatos többség a kollegialitást hangsúlyozta. II. János Pál 1978-ban újra megerősítette a primátust az I. Vatikáni Zsinat szellemében.
Paolo Rodari az újítást elsősorban a keleti egyházak irányában látja jelértékűnek. Vallini bíboros-vikárius annak a reményének adott hangot, hogy „a föld egyik végéről a másikig egyetlen nyáj alakul egyetlen pásztor alatt”.
A katholisches.info ezek után összehasonlítás céljából szó szerint és egymás mellett leközölte XVI. Benedek és az új pápa (?) intronizálásakor és a lateráni bazilika székfoglalásakor mondott beszédét. Ezekre érkeztek a következő olvasói hozzászólások:
wickerl – 2013. április 9. 18:12:
cuppa – 2013. április 10. 10:43:
|
vissza