|
„Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében” (Credo) „Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet” (1 Móz 1,1) „Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett” (Jn 1,3)
1. Ahogy egy gyerek értelme nyiladozik, elkezd kérdéseket feltenni. „Mi ez? Miből van ez? Miért van ez így? Ki csinálta ezt?” Úgy tűnik, hogy az ilyen kérdezősködés az emberi értelem természetes velejárója. Az értelem tudni szeretné a dolgok okait, amiket fel akar deríteni és meg akar vizsgálni. Ezért nem áll meg a legközelebbi oknál, hanem a legutolsó, végső okig is el akar hatolni. Egy érdeklődő gyerek szülei számára olykor nagyon terhessé válhat, amikor csemetéjüktől minden válaszra egy újabb, „És miért” kérdés következik. Kiderülhet, hogy az ember sokszor megelégszik a felületes válaszokkal, a gyerek viszont arra kényszeríti kérdéseivel, hogy tovább gondolkozzon, mélyebbre kutasson.
2. Ez a tudomány kezdete, hiszen a tudósok sem tesznek alapjában véve mást, mint megpróbálják a gyermeki kérdés- és tudásszomjat felnőtt, érett és szisztematikus formában kielégíteni. Hiszen a tudomány is a dolgok alapjait és okait kutatja.
3. Miközben életünk és a tudomány minden területén ezt az elvet szükségszerűen és sikerrel használjuk, pont a modern tudomány tette meg feladatának, hogy ezt az elvet szisztematikusan tagadja. Hogy ezzel saját magával került ellentmondásba, sőt saját alapját ássa alá, nos az úgy tűnik, eddig még nem tűnt fel neki, ehhez az okok kutatásában túlságosan is felületes.
4. Miért igyekszik a modern tudomány a kauzalitás elvét hatályon kívül helyezni vagy legalábbis csak egy nagyon szűkre korlátozott területen érvényesíteni? És mindenekelőtt miért nem akar a mélyebb, a természetfeletti okokhoz eljutni, amit pedig minden gyerek szükségszerűen megtesz, és kérdéseivel nem hagy nyugtot addig a felnőtteknek, amíg azok nem ezt válaszolják: „Azt a Jóisten csinálta.” Lehetséges, hogy pont ezt a választ nem akarják? Hogy nem akarnak Istenről hallani, és ezzel szükségszerűen a lélekről, a mennyországról és a pokolról sem, se annak szükségszerűségéről, hogy a jót kell tenni és a gonoszat kerülni, mert itt is érvényes az okság elve, és akik a jót tették, azok örök életre fognak feltámadni, akik pedig gonoszat tettek, az ítéletre (Jn 5,29)? Nem valószínű, hogy tévedünk, ha itt, a lelkiismeretben keressük erre a kérdésünkre a választ. Csakhogy ma ezt a strucc-módszert szisztematikusan és szigorú módszerességgel, elképesztő pénzbeli és kutatói ráfordítással űzik – és ezt nevezik a modern tudománynak.
5. Ez az ú. n. modern tudomány az evolucionizmusban találta meg a maga számára a bölcsek kövét. A természetfeletti elveket a biológia területén lehet a legnépszerűbben tagadni. Ehhez a tanult teológus, az anglikán lelkésznek készülő, de végül e tervét feladó Charles Darwin volt az, aki rendkívül tudománytalan teóriájával a lökést megadta. Bizonyos madár- és teknősfajok megfigyeléséből, melyek a Galápagos-szigetek különleges életfeltételei mellett bizonyos módon differenciálódtak és fejlődtek, merészen olyanformán következtetett a „fajok eredetére”, hogy a világban minden egy folyamatos változásnak van alávetve, és minden szervezet egy közös elődből keletkezett. Ezek valóban nagyon messzemenő és merész következtetések, pláne, ha a sovány kiinduló ismeretekre gondolunk. Darwin megfigyeléseiből tudományosan arra lehetett volna csak következtetni, hogy a pintyekből mindig pintyek lesznek és a teknősökből mindig teknősök lesznek, ha már valaki a Galápagos-szigetek horizontját mindenképpen az egész világra ki akarja terjeszteni. Feltéve: 2015. augusztus 6. Nem, itt nem tudományról van szó, legalábbis nem természettudományról. Az evolúciós teória filozófiai probléma, és még ennél is inkább erkölcsi és vallási. De elsőnek maradjunk a filozófiai problémánál. Amit itt Darwin és szajkózói természettudományos köntösbe öltöztettek, nem más, mint az oksági elv tagadása. Az evolucionizmus elsősorban azt akarja bebeszélni nekünk, hogy állandó folyamatos (vagy újabban ugrásszerű is) fejlődésben élünk, és ez mindenféle célirány nélkül zajlik. Tehát nem létezik se cél-, se formális ok. Ugyan az embernek úgy tűnik, mintha léteznének meghatározott formák, de ez csak azért van így, mert a változás olyan lassan és olyan hatalmas időtartamok alatt megy végbe, hogy nem tudjuk közvetlenül megfigyelni. És számunkra ezek a formák is értelmesnek tűnnek, mintha célzottan mostani feladatukra és környezetükre teremtődtek volna, holott valójában ezek csak egy végtelen hosszú szelekció termékei, aminél minden kiselejteződött, ami kevésbé volt jól alkalmazkodó. Mutáció és szelekció, e kettő az, amit a formális és a cél okai helyére állítottak. Ha a dolgokban már nincs se forma, se értelem, akkor nincs bennük se terv, se információ többé. Ezáltal egy tervező és formáló szellemre sincs szükség. Létesítő okként elegendő az anyagnak a véletlen és a szükségszerűség meghatározta játéka. Ez a teória ezért mind az ateizmussal, mind a panteizmussal kompatibilis, és akkor természetesen lefelé is mindenfajta természeti istenséggel. De egy természetfeletti teremtő Istennel, ahogy őt a Biblia tanítja, teljességgel összeférhetetlen. Utolsó formálható elemként az állandóan mozgásban levő anyag marad, ami végül logikusan a nihilizmusban végződik, ami a maga részéről leginkább a távol-keleti szisztémákkal, mint például a buddhizmussal harmonizál.
Ebből az erkölcsi és vallási területre igen jelentős következmények származnak, melyek e filozófiai tévtannak, ami az evolucionizmus állítólagos természettudományos köntösét hordja, kétségen kívül a tulajdonképpeni motívumai. Az első eredmény: az ember szabad! Liberális értelemben szabad. Már nem egy természetfeletti Isten szellemmel és felelőséggel felruházott teremtménye, azé az Istené, aki egykor elszámoltatja őt. Az embernek nincs többé halhatatlan lelke, aki Teremtőjének képére teremtetett, és akit a philosophia perennis = az örök bölcselettel [az egyetemes, józan emberi ész szükségszerű ismereteinek, következtetéseinek foglalatával], mint a test formáját felismerjük. De nincs értelme a katekizmus első, a célt kutató kérdésének sem: „Mi célból vagyunk a földön?” Az ember csak egy természetes szelekció terméke, nem több mint egy állat, ami többé-kevésbé sikerült, de folytonos további fejlődésben van. 6. A társadalmi és gazdasági területen ezekből az elvekből mindenfajta erő szabad játéka következik, miként ezt ma a modern liberális demokráciákban és a „szabad piacgazdaságban” átéljük. Mutáció és szelekció, ezen elveket legalább a gazdaságban igen komolyan veszik: aki nem tud elég gyorsan lépést tartani a „globális” fejlődéssel [vagyis az egyre hitványabb minőséget és egyre többet produkáló tömegtermeléssel], az tönkremegy. Ugyanakkor a politikában kevésbé tartják be saját elveiket, ezért támogatnak „bizonyos kisebbségeket”, ahelyett, hogy szenvtelenül kivárnák, hogy ezek a kisebbségek lassan érvényesítik magukat vagy pedig kihalnak. Ezzel olykor olyan messzire mennek, hogy az embernek óhatatlanul az a benyomása, mintha az evolucionizmust tudatosan irányítanák, azaz egy bizonyos irányba terelnék. A privát életben az evolúciós elvek egy különleges fajtájú hedonizmushoz vezetnek: a következmények nélküli szórakozáshoz, a következmények és megbánás nélküli élvezetekhez. Ezt nem csak a modern gyógyszeripar és orvostudomány tette lehetővé a fogamzásgátlás és a terhesség-megszakítás különböző formáival, hanem még ezeknél is nagyobb hatású volt a „virtuális valóság”, a nem igazi valóság kitalálása. Mivel a valóság hatásokból és ezek okaiból áll, egy látszat-valóságot teremtettek, melynek végülis nincs semmilyen valós hatása. A képernyő előtt nyugodtan lehet gyilkolni, öldökölni és minden egyéb bűnt elkövetni szinte reális körülmények között, de mégis valóságos következmények nélkül – legalábbis így gondolták. Csak amikor egy újabb ámokfutás vagy egy iskolában elkövetett mészárlás történik, veszik csodálkozva tudomásul, hogy a virtuális valóság is az oksági elveknek engedelmeskedik és a lelkekben olyan rombolásokat hagy hátra, melyeknek egyre erőszakosabb kitörésekkel kell napvilágra kerülniük. [Az ilyen esetek után előfordulható esetleges kijózanodás ellen találták ki mára a „szeressük egymást gyermekek”, a „könnyekig megható együttérző fesztiválokat” – lásd a gyilkos német pilóta vagy a bosnyák ámokfutó grazi esetét.]
A legsúlyosabb következményeket az evolucionizmus átvétele és ezzel a kauzalitás tagadása a vallás területén okozta. Ez a katolikus Egyházban a modernizmussal ment végbe. A modernizmus lényegét tekintve az evolúció elvén alapszik. „Egy élő vallásban, semmi sem változhatatlan, tehát ezért a vallás változtatandó” – így foglalta össze X. Pius a modernizmus alapelvét.
7. Az okság elvének tagadása annál gyógyíthatatlanabb, mert egy analitikus, szükségszerű és általánosan érvényes elvről van szó, ami se deduktív módon magasabb elvekből (bár ezek alátámasztják), se induktív módon vagy experimentálisan a jelenségek világából nem bizonyítható. Közvetlenül a hatás fogalmából következik, vagyis a létező vagy a létezett megtapasztalásából, és ezzel a valóság megtapasztalásából. Ez a megtapasztalás ugyanolyan spontán és természetesen történik, mint az okság elvének levezetése, értelmünk számára annyira magától értetődő, hogy minden gyerek alkalmazza, ahogy a cikk elején láttuk. Az okság elve úgymond önmagából világos, amit nem lehet és nem kell bizonyítani – legalábbis a teóriában. Hogyan akarja valaki egy embernek, aki az esőben áll, bebizonyítani, hogy esik? Hiszen nyilvánvaló, ezért nem lehet és nem kell bizonyítani. Pláne ha még az illető ki is feszíti az esernyőjét és mindeközben továbbra is tagadja, hogy esik – hogyan lehet ilyenkor érvelni? Megállapítjuk, hogy ez az ember nem normális, de a vita teljességgel lehetetlen ott, ahol a legnyilvánvalóbbat és a magától legértetődőbbet is tagadják! Végeredményben tehát nem tudományos vitáról van szó, még csak nem is filozófiairól. Szent X. Pius a modernizmusról írt enciklikájában e tévtan legközelebbi oka, nevezetesen az értelem tévedése mellett, két távolabbi okot is megnevezett: a kíváncsiságot és a gőgöt. A megoldás tehát sokkal inkább a megtérésben, mint a vitázásban és az oktatásban lehetséges. „A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat. Térjetek vissza az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos és irgalmas, nagy a türelme és csupa könyörület; utálja a gonoszságot. Ki tudja, hátha visszatér és újra megbocsát.” (Joel 2,13-14)
|
vissza