Tény, hogy Mária folyvást óva int az ördögtől bennünket, mindazokkal ellentétben, akik vagy tagadják az ördög létezését vagy csak tevékenységét bagatellizálják el. A Biblia és a Tanítóhivatal tanítása tökéletesen megfelel a Boldogságos Szűz intelmeinek. Mindezek kiválóan illenek ahhoz az asszonyhoz, aki az emberiség történetének kezdetétől a végidőkig a Sátán ellenfele, akinek Máriát a Biblia nekünk bemutatja. És megegyeznek azzal a viselkedéssel, melyet Isten szent Anyja Istennel szemben tanúsított, és amit nekünk is utánoznunk kell ahhoz, hogy Isten velünk kapcsolatos terve megvalósulhasson.      De ahhoz a tapasztalathoz is kiválóan illenek, melyet minden ördögűző átél munkája során, és ami a Napnál világosabb megmutatja, hogy a Szeplőtelen Szűz nagyon jelentős szerepet játszik a Sátán elleni harcban, és a Sátán kiűzésében ott, ahol az egy embert megtámad.      A következő fejezetben bemutatom, hogy Sátán legyőzéséhez mennyire fontos, sőt: elengedhetetlen Mária jelenléte és beavatkozása. 1/a. Az emberiség történetének kezdetén Az első emberpár rögtön a kezdetekkor fellázadt Isten ellen, amire Isten ítélettel válaszolt, de egyúttal reményt is adott, mely Mária és a fiú alakjára utal: eszerint a Fiú lesz az, aki legyőzi az ősszülők felett úrrá lett Sátánt. A Teremtés könyvének e szakaszát (Ter 3,15) – amit protoevangéliumnak ( = ősevangélium: a megváltásnak első alkalommal való megígérése Isten részéről a bűnbeesés után) is szokás nevezni – a művészetben rendszerint a kígyó fejét széttipró Mária alakjában ábrázolják, holott valójában Jézus, azaz „az asszony ivadéka” az, aki Sátán fejét széttapossa. Ugyanakkor a Megváltó Máriát nem csak anyjának választotta ki, hanem azt is akarta, hogy Mária hatékonyan részt vegyen az ő megváltó művében.      A kígyó fejét széttipró Mária ábrázolása két igazságra is rámutat: Egyfelől Mária részvételére a megváltásban, másfelől arra a tényre, hogy a megváltás első és legcsodálatosabb gyümölcse maga Mária. Az Úr az említett szentírási szakaszban a kígyóban lappangó Sátánhoz intézte szavait, mikor az eredeti héber szöveg szerint így szólt hozzá: „Ellenkezést vetek közötted és az asszony között, a te ivadékod és az ő ivadéka között; Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarka után leselkedel.” – A görög Septuaginta-ban az Ő-t hímnemű névmással fordították, azaz a Messiásra vonatkoztatták. A latin Vulgata azonban nőnemű névmást használ e helyen, amely Máriára utal.      Az első egyházatyák Ireneus óta, ezt a szentírási szakaszt mindig Máriára értelmezték. Az ő értelmezésük szerint a Fiú és az anya műve teljesen nyilvánvaló: „A Szűz magát egészen Fia személyének és művének rendelte alá, és ily módon a mindenható Isten kegyelméből Fia alatt és vele a megváltás titkának szolgálatában állt.” [A fordítást e helyen kénytelen vagyok megszakítani, hogy bemutassam, mit ír e titokról 1932-ben – nem 1970-ben!, vagy ma! – a Bangha Béla szerkesztette magyar Katolikus Lexikon Pataky Arnold dr. egyetemi tanár, pápai prelátus tollából:      „E szavakat (lásd Ter 3,15) az Úr a kígyóban lappangó sátánhoz intézte. Az 'ellenkezés' az egész világtörténelmen végigvonuló küzdelem Isten ügye s a gonoszság közt. A 'kígyó ivadéka' mindenki, aki ebben a küzdelemben a gonoszság pártján áll. Az 'asszony ivadéka' az emberi nem. Az 'Ő' a héber szöveg és az összes régi fordítások szerint (a latin kivételével) az asszony ivadékára vonatkozik. Az ősevangélium értelme tehát az, hogy Isten az elbukott emberiséget nem hagyja szerencsétlen állapotában, hanem a gonosz lélektől elragadja győzelme gyümölcsét, megváltást szerez,s e megváltás végrehajtásában az ember is közre fog működni. Az ősevangélium tehát csak a legáltalánosabban jelzi, hogy lesz megváltás, de ez is fényes reménysugár volt a bűn sötétségében. A régi latin fordítások (az Itala és a Vulgata) a héber 'Ő'-t a nőnemű 'ipsa' névmással adják vissza, s ez alapon az egyházatyák nagyobb része az 'asszonyban' közvetlenül a Boldogságos Szüzet látja, ki isteni gyermekével együtt a pokoli kígyó fejét összetörte.”      Az csak 'apró hiba', amit figyelmetlenséggel is magyarázni lehet, hogy dr. Pataky a szöveg elején még azt írja, hogy a „latin fordítás kivételével” a héber Ő „az asszony ivadékára vonatkozik”, majd pár sorral lejjebb az előbbi állításával ellentétben azt, hogy az Ő-t „a régi latin fordítások nőnemű névmással adják vissza”.      De hogy egy katolikus lexikonban olyasmi állhasson e szent szöveg magyarázatában, hogy az azt jelenti, hogy „az 'asszony ivadéka' az emberi nem”, és hogy „a megváltás végrehajtásában az ember is közre fog működni” – nos, ez szinte felfoghatatlan! Ha mindezt összevetjük mindazzal a sok egyéb eretnekséggel, ami akkortájt, és azóta hangzik el a hivatalos egyházban, akkor megállapítható, hogy az a legnagyobb csoda, hogy egyáltalán beszélhetünk még katolicizmusról, katolikus hitről! Hogy létezik még katolicizmus ebben a világban!      A két évvel korábban, 1930-ban Serédi Jusztinián bíboros-érsek, Magyarország hercegprímása védnökségével kiadott Káldi-féle Ószövetségi Szentírás ugyanezt a szentírási szakaszt dr. Takács Ernő "bekebelezett hittudor, a szentírás-tudomány tanára" (aki a "lexikon munkatársai" között nem szerepelt) még így kommentálta: A kígyó „hiába ejtette a bűn által foglyul az embert: Isten ellenségeskedést vet közéje s az asszony (egy) ivadéka közé: Az – [szerk. megj.: ez az Az, amit a későbbi kiadások Ő-nek fordítottak] – a latin fordítás szerint az Asszony, tehát a Boldogságos Szűz Mária, a héber szöveg szerint az asszony ivadéka, tehát az Úr Jézus Krisztus, a gonosz lélek minden ármánykodása ellenére széttiporja a gonosz lélek fejét, vagyis megtöri hatalmát s szabaddá teszi (megváltja) az embert. Isten tehát mindjárt a bűnbeesés után megkönyörült az emberen s Megváltót ígért neki; irgalmának ezt a kijelentését proto-evangéliumnak (ős-evangéliumnak, azaz első örömhírnek) nevezzük. Ennek teljesedését szolgálta az egész ószövetség s ennek teljesülését hirdeti az egész újszövetség.”      Mindezek olvastán már nem tűnik véletlennek, hogy a lexikon vezető munkatársai körében Serédi hercegprímás nem volt népszerű, és elmaradottnak tekintették. És az sem, hogy pár évtizeddel később a "mindenki meg van váltva" tan, valamint az "önmagát megváltani képes ember tana" egyeduralkodóvá vált a hivatalos egyházban. Vagyis nem Bergoglio, de még csak nem is Wojtyla, Rahner és társaik találták ki ezt a pogányságot, hanem az már megvolt és terjedt a századeleji papság körében is.] 1/b. Az emberiség történelmének végén Itt ugyanaz a harci jelenet ismétlődik meg, mint a kezdetkor: „És nagy jel tűnék fel az égen: egy asszony, akinek öltözete volt a Nap, és lába alatt a Hold, és fején tizenkét csillagból álló korona. És áldott állapotban lévén kiálta, szülni akarván, s a szülési gyötrelmeit szenvedé. És más jel tűnék fel az égen: egy nagy tűzvörös sárkány, melynek hét feje és tíz szarva volt, és fejein hét királyi korona.” (Jel 12,1-3) „Az asszony Mária; a szülés gyötrelmei arra vonatkoznak, hogy az Egyház gyermekei megpróbáltatásokra és küzdelmekre születnek.” A tűzvörös sárkány „az ősi kígyó, aki maga az ördög, a sátán”, mondja Jel 12,9. E két alak között megint harcra kerül sor, ami a sárkány vereségével végződött, akit „a földre taszítottak”. (Káldi Biblia, 1930.] Mindazok számára, akik az ördög ellen harcolnak, különösen mi, exorcisták számára, ez az ellenségeskedés, ez a harc és ennek kimenetele különös jelentőséggel bír. 2. Mária a történelemben E fejezetben Mária földön tanúsított viselkedéséből beleegyezésének két állomását emelem ki: az Angyali Üdvözletet és a Golgotát, Máriát, mint Isten anyját és Máriát, mint a mi anyánkat. Mária mindkét alkalommal azt mutatta meg minden egyes keresztény számára, hogyan kell Isten terveit a saját életünkben megvalósítani, miközben ezt a gonosz minden eszközzel meg akarja akadályozni.      Az angyal üzenetét Mária teljes belső készséggel fogadja, annak ellenére, hogy az angyal megjelenése életét minden elképzelhető mértéken felül felrázza, átitatja és megváltoztatja. Mindezt igazi hittel fogadja, azzal a hittel, ami egyedül Isten szavaira támaszkodik, aki számára „semmi sem lehetetlen”, és amit mi ezért a képtelenséget (anyaság szüzességben) elfogadó hitnek is nevezhetnénk. Az angyal üzenete azonban az isteni ténykedés jellegzetességeit is megmutatja nekünk.      Isten értelmes és szabad lénynek teremtett bennünket; következésképpen ilyenként is kezel minket. Ebből következik, hogy Isten Máriát nem csupán passzívan használta fel, hanem azt akarta, hogy Mária szabadon, hittel és engedelmességgel vegyen részt az ő isteni tervében. Vagyis Isten legnagyobb terve, az Ige megtestesülésének végrehajtásában is tiszteletben tartotta a teremtmény szabadságát. Az irgalmasság Atyja tehát azt akarta, hogy a megtestesülés előtt a kiszemelt anya szabadon kimondhassa e tervhez a saját Igen-jét, hogy ily módon, miként a halálhoz hozzájárult egy asszony, most az élethez is egy asszony járuljon hozzá. Ez az utolsó gondolat olyan témát érint, ami az első egyházatyák számára rendkívül fontos és drága volt, nevezetesen Éva és Mária összehasonlítását: Mária engedelmessége, ami jóvá teszi Éva engedetlenségét, és ezáltal előre rámutat Krisztus engedelmességére, ami Ádám engedetlenségét fogja véglegesen jóvá tenni. Sátán ugyan itt direkt nem jelenik meg, de ezzel az ő beavatkozásának végzetes körülményei lesznek megszüntetve. Az asszony és a Sátán közötti ellenséges viszony jut itt tökéletes mértékben kifejezésre, mégpedig az isteni tervvel való tökéletes megegyezésben. A kereszt alatt következik be a második üzenet: „Asszony, íme a te fiad.” (Jn 19,26) – A kereszt alatt Mária készsége, hite és engedelmessége még világosabban és erősebben jut kifejezésre, hiszen ez a helyzet összehasonlítva az első üzenettel nagyobb hősiességet követel tőle. Ennek megértéséhez, meg kell próbálnunk a kereszt alatt álló Istenanya érzéseit elgondolni.      Elsőként a legmélyebb fájdalommal párosult mértéktelen szeretet tűnik elő, amit a művészetekben a hétfájdalmú Mária és a fiát ölében tartó anya-képpel szokás ábrázolni. Ugyanakkor ezzel az érzéssel három másik, mind Mária, mind a mi számunkra fontos érzés kapcsolódik össze.      Az első az Atya akaratába való beleegyezés. Az Atya akarja így; Jézus ezt elfogadta; következésképpen Mária is belegyezik ebbe az akaratba, bármennyire is összetörik miatta a szíve.      A második érzés, aminek nem szoktak elég fontosságot tulajdonítani, holott a kereszt alatt és minden más szenvedésben ez ad támaszt, a következő: Mária felfogja ennek a halálnak az értelmét: Mária megérti, hogy e fájdalmas és emberileg nézve abszurd módon Jézus mégis diadalmaskodik, uralkodik, győztes lesz, miként ezt Gábor arkangyal előre megjósolta neki. Mária tehát belátja, hogy pont ezen a módon, a kereszten elszenvedett halállal fog ez a grandiózus jövendölés beteljesedni. Isten útjai nem a mi útjaink, és még kevésbé a Sátán útjai. A harmadik érzés, ami minden másra felteszi a koronát, a hála. Mária látja, miként valósul meg ily módon az egész emberiség megváltása, beleértve a sajátja, ami rajta már a kezdetkor megtörtént. Mária eme szörnyű halál okán örökre a Szeplőtelen Szűz, Isten anyja és a mi anyánk: Neked, ó, Isten, legyen hála!      Eme halál miatt hirdeti őt minden nemzedék boldognak, lesz ő az ég és a föld királynője, és minden kegyelem közvetítője. Ő, Isten alázatos szolgálóleánya, és e halál miatt emeltetett minden teremtmény fölé. Neked, ó, Isten, legyen hála!      És ezért mi mind, az ő gyermekei, bizalommal emelhetjük tekintetünket az ég felé: A paradicsomba vezető kapu nyitva áll, és a Sátán e halál révén véglegesen legyőzetett. Neked, ó, Isten, legyen hála!      Ezért mindannyiszor, amikor egy feszületet meglátunk, első érzésünk legyen a hála érzése. Az Atya akaratába való tökéletes beleegyezés, a szenvedés értékének megértése és a Krisztusnak kereszthalála által kivívott győzelmében való hit – e három érzés a szívünkben az, amivel mindannyian megtalálhatjuk azt az erőt, amivel Sátánt legyőzhetjük, illetve, amennyiben elébb az uralma alá kerültünk, megszabadulhatunk tőle. 3. Mária a Sátán ellen Most rátérek arra a témára, ami minket közvetlenebbül érint, de amit az előzőekben elmondottak nélkül nem tudtunk volna megérteni: Erre a kérdésre keresem és adom meg a választ: Miért olyan hatalmas Mária az ördöggel szemben? Miért reszket tőle, és miért menekül a Gonosz a Szűz elől? Eddig arról beszéltünk, amit a Tanítóhivatal mond Máriáról. Most az ördögűzők gyakorlati tapasztalatai alapján járjuk körül ezt a kérdést. Szűz Mária apológiáját egy védőbeszéddel kezdem, aminek megtartására az ördögöt maga Isten kényszerítette, és amelyben Sátán minden prédikátornál jobban megvédte és megdicsőítette Máriát.      1823-ban (31 évvel a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának kihirdetése előtt) az olaszországi Avellino tartománybeli Ariano Irpino nevű helységben két domonkost, Cassiti és Pignataro atyákat, azzal bíztak meg, hogy egy gyereknél végezzenek ördögűzést. A megszállott egy 12 éves analfabéta fiú volt. A két szerzetes megparancsolta a démonnak, hogy bizonyítsa be Mária szeplőtelen fogantatását, ráadásul egy szonettben. A gyerek szájából a démon azonnal kész volt a válasszal. A szonett lényege prózában visszaadva így hangzik:      Egy Isten anyja vagyok, ő fiú, és én az Ő gyermeke, habár az anyja vagyok. Ő öröktől fogva született, és Ő az én fiam. Én az időben születtem, és mégis az Ő anyja vagyok. / Ő az én Teremtőm, és a fiam; Én az Ő teremtménye vagyok, és az Ő anyja. Az egy isteni csoda, hogy fiam örök Isten, és hogy engem bír anyjaként. / Egy csaknem közös lét köti össze az anyát és a fiút, mert a létet Fiától kapta az anya, és a Fiú a létét az anyától is kapta. / Ha tehát a létet az anya a Fiútól kapta, akkor vagy azt kell mondani, hogy a Fiú megszeplősített volt, vagy azt, hogy az anyát a Szeplőtelennek kell nevezni. [A szonettet lásd a német szövegben.] Egy barátom, Don Faustino Negrimi, egyszer elmesélte nekem, hogyan kényszerített egy démont egy ördögűzés közben arra, hogy tartson neki a Szűzanyáról egy apológiát. Ezt a kérdést intézte a démonhoz: „Miért rémít meg téged annyira, ha Szűz Mária nevét mondom ki előtted?” A megszállott szájából a következő választ kapta: „Mert ő az összes teremtmény között a legalázatosabb, és én a legdölyfösebb; ő minden teremtmény között a legengedelmesebb és én Isten ellensége vagyok; ő a legtisztább és én a legrondább.”      Amikor 1991-ben egy valódi megszállotton ördögűzést végeztem, eszembe jutott ez a történet, és miután elmondtam ezt a démonnak, a következő kérdést tettem fel neki: „A Szeplőtelen Szüzet három erényéért dicsérték meg. Neked most meg kell mondanod, hogy mi az a negyedik erénye, ami miatt te annyira rettegsz tőle.” Rögvest megadta a választ: „Ő az egyetlen teremtmény, aki engem teljesen le tud győzni, mert a bűnnek legapróbb foltja sem érintette őt soha.” Ha a démon így beszél Máriáról, mit mondjanak akkor róla az ördögűzők? Akik mind ugyanazt tapasztalják: Átéljük, sőt, kézzel tapintjuk, ahogy Mária valóban a kegyelmek közvetítője, mert mindig ő az, aki az ördögtől való megszabadulást Fiától kieszközli. Amikor egy megszállottnál elkezdjük az ördögűzést, egy olyannál, akiben valóban egy démon rejtőzik, akkor ez gyaláz és kinevet bennünket. „Jól érzem itt magamat, soha nem fogok innen elmenni, semmit nem tudsz ez ellen tenni, gyenge vagy, csak az idődet pocsékolod…” De lassanként színre lép Mária, és ekkor azonnal megváltozik a beszéde: „Ő akarja; ellene nem tudok tenni semmit; mondd neki, hogy ne járjon közbe tovább ezért a személyért; túlságosan szereti ezt a lényt; ezzel nekem végem van…”      Több esetben az is előfordult, hogy a démon szememre vetette, hogy az Istenanya már az ördögűzés első ülésekor közbelépett: „Olyan jól éreztem itt magam, de ő ide küldött téged. Tudom, hogy miért jöttél, mert ő így akarta; ha nem avatkozott volna ő bele, soha nem találkoztam volna veled…” Clairvaux-i Szent Bernát (1090-1153) az aquädukt-ról, a rómaiak vízvezetékéről tartott híres prédikációjában szigorúan teológiai gondolatmenetét ezzel a tömör mondattal fejezte be: „Mária az én reményem egész alapja.”      Ez a mondat, melyben tan és konkrét tapasztalat összetalálkozik, mélyen bevésődött az agyamba, és az idő haladtával egyre nagyobb becsben tartottam mélységét és igazságát. Ezért ismétlem mindig ezt a mondatot azoknak, akik elbátortalanodtak vagy kétségbeestek, ami a démoni eredetű szenvedésektől gyötörtek esetében gyakran előfordul. „Mária az én reményem egész alapja.” Ő általa jön Jézus hozzánk, és Jézustól jön minden jó. Ez az Atya terve, olyan terv, ami soha nem változik. Minden kegyelem Mária kezein keresztül érkezik hozzánk, aki annak a szent Léleknek a kiömlését kieszközli számunkra, Aki felszabadít, vigasztal és örömmel tölt el. Szent Bernát ennek a gondolatnak prédikációja csúcspontján különös hangsúlyt ad, amikor ezt mondja: „Tiszteljük Máriát szívünk, lelkünk, vágyaink egész hevével. Az akarja ezt így, aki meghatározta, hogy mindent Mária közbenjárására kapjunk meg.”      Ez az a tapasztalat, amit minden exorcista minden ördögűzéskor egészen konkrétan átél. Feltéve: 2023. június 11.