|
Msgr. Vigano 2023. január 21-én szenvedélyes cikkben reagált az ú. n. katolikus tradicionalistáknak, akik minden józan érvet figyelmen kívül hagyva, csökönyösen ragaszkodnak a Lefebvre által kitalált „elismerni és ellenállni” elvhez és gyakorlathoz, mely szerint mindent lehet bírálni, amit a hivatalban levő rómaiak mondanak, és mindent szabad másképp csinálni, mint ahogy az általuk pápának tartott személyek megkövetelnek; Csak egyet nem szabad egy igaz katolikusnak tenni: a zsinat, a NOM és a zsinati szekta "pápáinak" érvényes voltát tagadni. Az egyik ilyen tradicionális német honlap aVigano-cikkre válaszul határozottan kiállt a zsinat és a NOM mellett, és Vigano atyát súlyos elfogultsággal vádolta meg. A honlap szerkesztője ugyan elismerte, hogy vannak visszaélések, de a zsinati atyák igenis jót akartak, csak olykor ügyetlenek voltak. A zsinat önmagában nem volt rossz, mert más a zsinat és más a zsinati szellem, amit egyesek rosszra használtak. A NOM-mal önmagában sincs semmi baj, érvényes és jó, meg szép is, ha az előírásokat betartja a celebráló. Elolvasva Vigano atya utóbbi időben nyilvánosságra hozott egyre erőteljesebb hangú írásait, és ezeket összehasonlítva az ú. n. katolikus tradicionalista tábor tagjainak megnyilvánulásaival, világossá válik, hogy Ratzinger halála és Vigano atya felhívásai most már egyértelműen megkövetelik, hogy e tábor tagjai végre színt valljanak: Katolikusok-e még, vagy egy hamis ideológiát csökönyösen követve ők is modernisták, sőt hitehagyottakká váltak.
Vigano atya cikke a lifesitenews.com oldalon jelent meg elsőnek, majd pár nap múlva magyarul is olvasható lett. Az atya írásának ezt a címet adta: „A latin mise és a Novus Ordo nem létezhet egymás mellett, ez 'egy ütközet Krisztus és Sátán között'.”
Az atyának a zsinatra és a NOM-ra vonatkozó véleménye röviden így foglalható össze: Vagyis Msgr. Vigano – végre valaki! – nem hímez, hámoz, nem kiutakat, magyarázatokat keres a kétes tanítások és rítusok elfogadására, hanem a katolikus hitre és a katolikus hívők körében kifejtett kártékony hatásukra hívja fel a figyelmet, és ezek alapján ítélkezik felettük. E hatások illusztrálására következik most két írás, melyek világosan bizonyítják, hogy az emberek, a klerikusok és a hívek a gyakorlatban hogyan értelmezték a II. Vatikáni Zsinat ferdítéseit. Mert ez a lényeg!
Wilhelm Hünermann A SZÁMŰZÖTTEK APOSTOLA (Damian de Veuster (1840-1889)) című művének a bécsi OMC kiadónál 1986-ban megjelent kiadásának – teljes terjedelmű és szó szerint idézett – kiadói előszava Ötven évvel ezelőtt 1936 tavaszán diadalmenetben járták be Damian de Veuster atya földi maradványai Flandria földjét. A hős misszionáriust nemzeti hősként ünnepelték honfitársai. Ez az évforduló adott alkalmat a jól ismert szerző, Wilhelm Hünermann jelen könyvének kiadására. A mű hamar ismertté vált magyar földön is, még a negyvenes években, kiadására mégis csak most, a jeles évforduló alkalmából került sor. A fordítást az első kiadás alapján készítettük, mert bár németül eddig kilenc alkalommal jelent meg a könyv, mégis az volt a legteljesebb szöveg. [!] Jóllehet a II. Vatikáni Zsinat néhány döntő változást hozott a missziós munka felfogásában, Damien de Veuster atya hősies buzgósága a lelkek megmentéséért nem vesztett jelentőségéből. Igaz, a zsinat felfogása szerint nem a „pogányokat” kell az egyedül üdvözítő egyházba beiktatni a missziós munka révén, hanem a Titokzatos Testében köztünk élő Krisztust kell szocializálnunk az egyes emberi kultúrákba. Ez mégsem jelenti, hogy nincs szükség a lelkekért égő, tüzes szívű fiatalokra, akik saját egészségüknél, életüknél fontosabbnak tartják a hitben kapott szeretet osztogatását. Más szempontból is időszerű a száműzöttek, kitaszítottak apostolának életpéldája. A hazáját messze elhagyó hithirdető csodálatos tanúságot tett az egyetemes emberiség egybetartozásáról, szolidaritásáról. A közösségért érzett felelősség modernnek hitt gondolat, ámbár két évezrede ott él a kereszténység szociális tevékenységének mélyén.
[Megjegyzés:
Részletek egy 1924-ben született, 1947-ben felszentelt magyar pap önéletrajzából Ha valaki életrajzot ír, az lehet rövidebb, s tűnhet tárgyilagosnak, de lényegében írójának szubjektív megítélése szerint íródik. Tőlem életrajzomat kérték. Ez így önéletrajz. Szükségszerűleg hosszabb, mert életem alakulásának miértjeire is magyarázatot kívánok adni. Hiszen életem alakulását kezdettől fogva emberek, események, helyzetek befolyásolták, természetesen egyéni döntéseim is.
1924. január 23-án születtem Kispesten. A bensőséges családi élet volt életem első meghatározója. Második elemistaként elsőáldozó voltam, harmadikban pedig a hittanversenyen a győztesek közé kerültem. Gimnáziumi 8 éven keresztül naponta ministráltam, másodikosként a Mária Kongregáció tagja lettem, és ez a cserkészet és az oltárszolgálat mellett meghatározó volt a diákéletemre. Közben adódott még az Eucharisztikus Világkongresszus élménye. Szüleim bár sejtették, de csak az érettségi évem tavaszán közöltem velük szándékomat, hogy pap szeretnék lenni. Érettségim után adtam be felvételi kérvényemet a váci papnevelő intézetbe. 1960. március elsejétől 1978. május 7-ig Tereske volt otthonom. Tereske életemnek anyagilag nagyon szegény, de munkám eredményeiben annál gazdagabb és áldott időszaka lett. Ennek első harmadában volt a II. Vatikáni Zsinat. Ettől függetlenül, de ennek tanításaival kapcsolatban is nagyon sok lelkigyakorlatot tarthattam. A Zsinat első konstitúciója a liturgiánk újrafogalmazása, a liturgikus terek átrendezése, ez az egyházmegyénk számtalan templomában történt megújulás az én feladatommá vált. A megalakult Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács legelső tagjai közé kerültem, valamint az egyházmegye Egyházművészeti és Műemléki Bizottság ügyintéző-titkára lettem. ….
[Megjegyzés:
|
vissza