A mai nap feltettem a honlapra H. Weinzierl 2023 novemberében P. Rioult, egy FSSPX-ellenálláshoz tartozó "pap"-nak írt nyílt levelét, mely a püspökszentelések érvénytelenségéről szól.
(A levél eredeti forrása: https://antimodernist.org/assets/documents/neue-weihen.pdf)
A levél egy csodálatraméltóan alapos kutatómunka eredményeit sorolja fel, melynek minden tétele ellenőrizhető az interneten vagy nyilvános könyvtárakban. A levelet, mely eredetileg pdf formátumban jelent meg, itt htm formátumban adom közre, hogy aki nem ért németül, könnyebben lefordíttathassa.
Itt pedig a nyílt levélhez fűződő megjegyzések olvashatók:
M. Lenz 2024. október-novemberében kétrészes tanulmányt tett fel honlapjára (www.antimodernist.org) „Endlich Klarheit” – „Végre világosság” címmel, melyben Dr. Neidhart magántanárnak a Szent Péter Papi Közösség Wigratzbad-i szemináriumában a szedesvakantizmusról tartott előadását elemezte. Tanulmányának „Nichts wirklich Neues” – „Valójában semmi új” címet viselő fejezetében ezeket írta:
»Neidhart úr erre a végkövetkeztetésre jut: „Az új [püspök]szentelési rítus tehát semmi valóban újat nem tartalmaz….” Ehelyütt nem akarunk a magántanár "érveivel" közelebbről foglalkozni. Ezek „valóban semmi újat” nem tartalmaznak: hiszen a múltban már számos vaskos kötet jelent meg e témában, melyekben mindegyik érvet, egytől egyig, a szerzők a lehető legrészletesebben megtárgyaltak és alaposan megcáfoltak. E sok tanulmányból ehelyütt csak két, az antimodernist.org oldalon megjelent tanulmányra hivatkozunk:
– Az új pap- és püspökszentelések érvényességének kérdése [magyar fordítása ITT olvasható];
– Offener Brief an den Pius-Widerstands-Pater Rioult. [Ez utóbbi htm-formátumban most került fel a honlapra.]
Minden mentési kísérlet ellenére az elmúlt évtizedekben lefolytatott komoly és alapos vizsgálatok eredményét nem lehet se megváltoztatni, se tagadni: az új püspökszentelések érvénytelenek.«
Az 1969-től bevezetett érvénytelen Montini-féle püspökszenteléseknek végzetes következményei vannak a papságra nézve is. Hiszen pappá csak érvényesen felszentelt püspök szentelhet valakit. Ennél fogva az érvényesen felszentelt papok száma mára a világon a legkisebb létszámra zsugorodott. Magyarországon például egyetlen 80 év alatti valóban katolikus pap sem él. És mivel a ma élő összes magyar püspök 1969 után lett "püspökké szentelve", ők soha nem is szentelhettek, és a jövőben sem fognak érvényesen papot szentelni. Ezért hiába mutatja be egy 1968-tól "pappá" szentelt úriember Magyarországon az 1955-ös érvényes misét, az nem lesz igazi mise, csak bálványimádás.
Miközben H. Weinzierl 2023. novemberében megírt nyílt levelével foglalatoskodtam, újra átnéztem a honlapra e témában feltett számos komoly tanulmány listáját. Köztük Fr. A. Cekada írásait, melyek egyikéből való a következő idézet:
»E témával először véletlenül találkoztam az Econe-i szemináriumban eltöltött első évemben, 1975-ben. Ekkor tettem fel Lefebvre "érseknek" azt a kérdést, hogy néhány konzervatív beállítottságú papbarátunk együtt dolgozhatna-e a Pius közösséggel? Lefebvre azt felelte nekem, hogy elvben igen, de előbb feltételesen után kell őket szentelni, mert Montini megváltoztatta a szentelési rítusokat. A papszentelés új rítusában bevezetett változtatások kétségessé tették ezek érvényességét. A püspökszentelés rítusában megtörtént változtatások azonban olyan messzire mennek, hogy a püspökszentelés rítusa biztosan érvénytelen.«
Magyarul: Mégha a papszentelés rítusa mégis érvényes lenne, az új püspökszentelési rítus biztosan érvénytelen. Ezért a papot szentelő "püspök" valójában nem püspök, így a "pap" sem lehet pap.
Cekada atya Új püspökök, üres tabernákulumok című cikkében az előbb idézettekhez még hozzátette:
»Az új püspökszentelési rítust több tradicionalista teológus mellett [az 1970-es években] Lefebvre érsek is érvénytelennek tartotta, ezért előírta, hogy mindazokat az egyházmegyés papokat, akiket 1968 után szenteltek pappá, és be akarnak lépni Szent X. Pius Papi Közösségbe, a hagyományos rítus szerint feltételesen újra kell szentelni. – Több mint három évtizeddel később kutatásaim és cikkeim igazolják ezt a következtetést, ráadásul én olyan forrásokat idézek, melyeket az olvasók maguk is ellenőrizhetnek.«
H. Weinzierl most feltett rendkívül alapos, elképesztően nagy előmunkálatokkal elkészített dolgozatát tanulmányozva megdermeszti az embert az a nagyképűség, arrogancia, tömény ostobaság és a katolikus hittel szemben mutatott mély tudatlanság, de még inkább közöny, ami azokat a magukat papoknak képzelő embereket eltölti, akik a világon mindenütt, de nálunk Magyarországon talán még más nemzeteknél is súlyosabb mértékben, a katolikusnak megmaradni akaró híveket félrevezetik. Hiszen hazánkon kívül alig akad olyan ország (ha egyáltalán akad), ahol egyetlen egy papnak készülő fiatalember sem fogja fel e kérdés súlyosságát. És miközben semmilyen formában nem foglalkoznak komolyan e kérdéssel, hiszen se nyelvismeretük, se teológiai ismeretük nincs meg ehhez, e tudományos kérdésben csupán – a protestánsok által bevezetett – „lelkiismereti” kérdésük alapján döntenek, úgy, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb teológusainak, katolikus gondolkodóinak érveivel dacolva, nem szenteltetik fel sub conditione magukat.
Solowjew minap feltett írásában (Rövid elbeszélés az Antikrisztusról) kiválóan felvázolta ezen embertípus lelkületét: „szeretni csak saját magát szerette”; „ez az ember meg fog hajlani a Gonosz hatalma előtt … még csak nem is a hatalom oly csábító csalétkével, hanem egyedül mértéktelen önszeretete, önimádata által”; „Krisztus erkölcsi tettei és abszolút egyedülisége eme, az önszeretete által teljesen elsötétedett, szellem számára érthetetlenek maradtak”.
Hogy ez utóbbi megállapítás nem csak az Antikrisztusra, hanem a NOM-os szektához tartozó minden magát "nagy embernek" tartó emberre is vonatkozik, szomorúan bizonyítja az a fentebb már említett tény, hogy Magyarországon „egyetlen 80 év alatti valóban katolikus pap sem él”.
És ebben nem csak a különböző közösségekben sikeres, de egyébként érvénytelenül szentelt ál-papok a hibásak, hanem azok is, akik ezen úriembereknek a "miséire" és rendezvényeire járnak, tapsolnak nekik, úgy, hogy közben egyáltalán nem foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy „hol az igazság?” Mi az Egyház tanítása a ma előállt kusza helyzetre? Pedig az interneten megszámlálhatatlanul sok komolyabbnál komolyabb katolikus tanulmány található, melyek e mindennél fontosabb, mert az ember lelki üdvét érintő problémával foglalkoznak.
Ezeknek a "híveknek" a kifogására, mely így hangzik: „Ez nekem magas, ezt én nem értem meg.”, a válasz az, hogy ha ez így van, akkor legalább higgyen azoknak, akik láthatólag nagyon alaposan, nagyon jó és önzetlen szándékkal, és elsősorban rendkívül alapos kutatómunkával magyarázzák el, hogy mi a helyes megoldás. De ezt sem teszik, mint ahogy az említett "papocskák" sem, akik nulla felkészüléssel teológus doktorok, évtizedeken keresztül ezt a problémát kutató papok és professzorok munkáiba bele sem néznek.
Megfelelő képzés, tanulás, olvasás helyett a lelkiismeretükre hivatkoznak, és az állítólagos "oltáriszentség-csodákra". Már az is fura, hogy akad olyan ember, aki ma valóban úgy gondolja, hogy Isten hajlandó csodát tenni ennek a velejéig megromlott bűnös nemzedéknek. De az még furább, hogy maga Urunk Jézus szavainak sem hisznek, csak azért, hogy saját jól prosperáló ügyködésüket védjék. Hiszen a Szentírásban több helyen is kapunk figyelmeztetést a végidők ú. n. csodái kapcsán:
– „Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. Lám, előre megmondtam nektek. (Mt 24,24-25)
– Nagy csodajeleket vitt végbe, még tüzet is bocsátott le az égből az emberek szeme láttára. A föld lakóit megtévesztette a csodajelekkel, amelyeket a vadállat előtt véghezvihetett. (Jel 13,13)
– Sátáni lelkek, akik csodákat művelnek, és elmennek a földkerekség királyaihoz, hogy harcra toborozzák őket a mindenható Isten nagy napjára. (Jel 16,14)
– De ezek elfogták a vadállatot és vele együtt a hamis prófétát, aki csodákat tett, és félrevezette velük azokat, akik a vadállat bélyegét viselték, és a képmását imádták. (Jel 19,20)
A következő részben a 2012-ben 79 éves korában kiközösítettként elhunyt Paul Schoonbroodt plébános életét, és legfontosabb munkáját mutatom be. Schoonbroodt atya egyike volt azoknak a komoly kutatóknak, akik részt vettek a Montini-féle rítusok érvénytelenségének felfedésében, Munkájuknak rövid bemutatóját az atya ezzel a kérdéssel zárta: „Hogyan reagálhatna bárki erre a maximálisan alapvető kérdésre félvállról, vagy megvetéssel?” – Nos, a válasz erre a költői kérdésre ez: úgy ahogy ezt hosszú évek óta a magyarországi papocskák teszik.
Paul Schoonbroodt-t (1933-2012), aki Belgium németnyelvű tartományában született,
1958-ban szentelték pappá. 1970-ben Steffeshausen és Auel községek plébánosa lett. Amikor egyházmegyéje püspöke felszólította, hogy az új misét mutassa be, Schoonbroodt plébános nem engedelmeskedett, hanem továbbra is kizárólag a régi, azaz katolikus misét celebrálta. Végül az egyházmegye új püspöke, Albert Houssiau, 1986-ban eltávolította plébániájáról, majd 1988. október 24-én ki is közösítette.
Schoonbroodt atya ekkor Steffeshausen egyik külső kerületében saját erőből és híveinek az adományaiból megépítette a Jézus Szíve templomot [lásd a fotót], ahol élete végéig papként szolgált. 2012. májusában halt meg egy autóbalesetben elszenvedett sérüléseiben.
Az atya kapcsolatban állt az FSSPX-szel is, de ő maga meggyőződéses szedesvakantista volt. Többek között két évig ő volt az elnöke a SAKA (Sammlung glaubenstreuer Katholiken = Hithű katolikusok gyülekezőhelye) közösségnek.
Paul Schoonbroodt 2006-ban hozta létre a Rore Sanctifica weboldalt (www.rore-sanctifica.org), melyet ő maga így mutatott be:
A RORE SANCTIFICA weboldal rövid bemutatása
„Mikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön” (Lk 18,8)
A II. vatikáni zsinat és az ezen meghozott változtatások óta világosan megállapítható, hogy ennek az új hitnek már nincs semmi köze minden idők hitéhez. Minél mélyebbre hatolunk a zsinat és forradalmi újításainak tanulmányozásába, annál inkább felismerjük, hogy ez a zsinat mindent elpusztított és egy új vallást
hozott létre, mely gnosztikus jegyeket hordoz. Hogyan lehetséges ezek után La Salette jövendölését figyelmen kívül hagyni: „Róma el fogja veszíteni a hitet és az Antikrisztus székhelyévé válik”, mely szó szerint a szemünk előtt teljesedik be?
A gonosz ellenség uralkodni akar, és ezért mindenre képes. Mindenekelőtt azonban a szentségeket akarja tönkretenni, és őket, mint a kegyelem forrásait elapasztani. Azzal, hogy az új püspökszenteléseket érvénytelenné teszi, ez az új rítus csak ál-püspököket és ál-papokat hoz létre, ami miatt a misék érvénytelenek, hiszen nem jön létre az átváltoztatás; a hívek nem kapnak feloldozást a gyónások után, és a hívek, akik ezen új vallásközösséghez tartoznak, megszűnnek katolikusok lenni. Ez a támadás sokkal súlyosabb következményekkel jár, mint az új mise elleni, holott az is éppen elég káros volt; de ez az apostoli szukcesszió elleni támadás a leggonoszabb, amit az egyháztörténet valaha is látott, mert a következményei visszafordíthatatlanok (lehetnek).
Az új szertartáskönyv életbe léptetése óta mindig akadt néhány teológus (akiknek sajnos nem voltak meg az eszközeik kutatómunkáik eredményeit széles körben elterjeszteni), akiket az új rítusok nyugtalanítottak, és akik e rítus következményeit illetően a legsúlyosabb kérdéseket vetették fel.
De hiába: a megvetéssel teli hallgatás, mint az ólom, minden ilyen felvetést elnyomott.
Mindazonáltal az utolsó konklávé [Wojtyla halála után] mégis felelevenítette ezt a vitát, ami lehetővé tett egy elmélyült teológiai és történelmi újrakezdést.
Mostanra [=2006] az „Internationales Komitee zur wissenschaftlichen Erforschung über den Ursprung und die Gültigkeit von Pontificalis Romani“ – „A római szertartáskönyv eredetét és érvényességét tudományosan vizsgáló nemzetközi bizottság” név alatt megalakult nemzetközi csapat lezárta vizsgálódásainak első fejezetét. A súlyos felfedezések és a kutatásaikból eredő következtetések, e csoport tagjainak kötelességévé teszi mindazon adatok nyilvánosságra hozatalát, ami mind a hívek javát, mind az Egyház becsületét érinti. Ez utóbbit nem szabad összetéveszteni azzal a formációval, amit az idegen megszállás egyfajta Frankenstein-szörnyetegként Rómában létrehozott.
Hogyan reagálhatna bárki erre a maximálisan alapvető kérdésre félvállról, vagy megvetéssel?
Adja a Legszentebb Szűz Mária, aki maga minden eretnekség megsemmisítője, áldását erre a munkára.
„Az ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak” (Lk 21,33)
Paul Schoonbroodt plébános, 2006. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén
Most néhány részlet következik H. Weinzierl nyílt leveléből:
1. Röviden összefoglalva: Egy sor adatot és bizonyítékot szállítottunk önnek, melyeket tanulmányoznia kell! Ehhez persze elsőnek bizonyára az lenne szükséges, hogy kiszabadítsa magát az ideológiai Pius-gőzből, hogy ezáltal a katolikus tant egyáltalán elfogulatlanul befogadhassa és megérthesse.
2. A hit első és legfontosabb kritériuma, az igazhitűség legfelsőbb és megrendíthetetlen vezérfonala az Egyház folyton élő és tévedhetetlen Tanítóhivatalával szembeni engedelmesség, amit Krisztus mint 'columna et firmamentum veritatis', 'az igazság oszlopaként és alapjaként' maga hozott létre. (forrás: X. Pius pápának a diákoknak 1909. május 10-én mondott beszédéből)
3. A rendes Tanítóhivatal tévedhetetlenségének tagadása szintén csak arra szolgál, hogy egy olyan vita-fórumot teremtsen, mely egy katolikus számára nem létezik és nem is létezhet.
4. Könnyű bebizonyítani, hogy a Rore-Sanctifica honlap cikkei [melyeket Pfr. Paul Schoonbroodt és F. A. Cekada írtak] helyesen ítéltek, amikor a püspökszentelés NOM-os formájában annak a dogmának a tagadását látták, mely kimondja, hogy a Szentlélek az Atyaistentől és a Fiúistentől (Filioque) származik. Ez az eretnekség gyakran megtalálható a zsinati szekta dokumentumaiban és más rítusaiban is. Ezek közül az egyik legismertebb a Filioque új értelmezése az új világkatekizmus kompendiumában, melyet Wojtyla alatt adtak ki, és ami így szól:
„Kérdés: Ki a Szentlélek, akit Jézus Krisztus nyilatkoztatott ki? – Válasz: Ő a legszentebb Szentháromság harmadik személye. Ő egy és ugyanaz az Isten az Atyával és a Fiúval, 'az Atyától származik' (vö. Jn 15,26), aki kezdet nélküli kezdetként a Szentháromság egész létének eredője. A Szentlélek a Fiútól származik, mert őt az Atya örök ajándékul közli a Fiúval.”
Ez a leírás nem felel meg a Filioque katolikus dogmájának, hanem a görög Photius pátriárka torzítását idézi, aki a Fiúistent mintegy átvezető csatornának tartja a Szentlélek számára. [a szakadár görögök formulája: „ex Patre per Filium” (az Atyától a Fiú által)]
5. Wojtyla „Redemptor Hominis” enciklikáját semmiképpen nem lehet másképp értelmezni, mint adopcianistának [adopcianizmus: a. m. fiúváfogadás, több eretnekség neve]. Wojtyla így ír:
„Ehelyütt hangsúlyozni kell, hogy »az Úr lelke«, aki az eljövendő Messiáson fog »nyugodni«, egyértelműen Isten ajándékát jelenti az Úr ezen szolgájának személye számára. Ő maga azonban nem saját, maga számára egyedül álló személy, hanem az Úr parancsára működik, az Úr döntése és választása révén.”
E kijelentés kritikáját nem én, hanem Johannes Dörmann professzor fogalmazta meg, melynek könyveit az FSSPX is kiadta: Dörmann így írt:
„A Szentlélek semmiképpen nem ajándék 'a Messiás személye számára', hiszen ő a hypostatikus unió révén az Istenség második személye, akitől a Szentlélek származik, az Atyától és a Fiútól.”
6. Az Egyháznak a liturgiában használt hatékony imáinak – legyenek ezek szentségi értelemben „ex opere operato” [a dologi teljesítmény alapján] vagy csak „ex opere operantis” [a cselekvő személyétől függően] – mindig egy megadott tárgyra kell vonatkozniuk. Egy áldás-ima, melyben csak általánosan olvasható, hogy Isten lelke megszenteli a teremtést, és ezért ez most és itt is így történik, nem elegendő még arra sem, hogy egy rózsafüzért megáldjanak. Mert az áldásnak pontosan arra a bizonyos rózsafüzérre kell vonatkoznia, ami éppen a pap előtt van, és amit az ima is megemlít.
Befejezésül álljon itt a honlap egyik 10 évvel ezelőtt feltett cikkének zárómondata: Új püspökök, üres tabernákulumok:
Anthony Cekada atya 2006 májusában „Why the New Bishops Are Not True Bishops” (Az új püspökök miért nem igazi püspökök) című cikkét, ezzel a kis történettel fejezte be. „Egy személyes anekdotával zárom soraimat. 1977 augusztusában egy régi vágású tradicionalista hívő a kapucinus Carl Pulvermacher atyának e prófétai kijelentését mesélte el nekem: „Akkor fogják újra engedélyezni a latin misét, amikor már nem lesz több érvényes pap.”
[Az első fotón egy, a youtube-n látható 2011. októberi angol nyelvű előadás Paul Schoonbroodt atyával; a másodikon a Jézus-Szíve templom látható.
a felvétel linkje: https://www.youtube.com/watch?v=pdCi2-urbN8]
Feltéve: 2024. november 24.
|